melyben jinhwan értékes percekig szóval tarthat egy vidám nárciszt.
A vidám nárciszt.

—

⋆.:｡ JUNHOENAK igaza volt. minho, jiwon és seunghoon megrovást kaptak és a rendőrséghez is be kellett volna menniük, ha osztályfőnökeik nem intézkedtek volna az érdekükben, bevetve minden befolyásukat.
a fiú, mondván „mindent csak önvédelemből tett" megúszta a dolgot, nagyon sajnálták őt és senki sem tudta a verekedés valódi okát.
de jinhwan biztos volt abban, hogy kideríti.

miután a dráma csillapodni látszott, őt elküldték és majdnem el is jutott a fizika teremig, ahol már bőven zajlott az óra, amikor nam taehyun megállította.
halványan elmosolyodott és lesütötte szemeit, hagyva, hogy kiszőkített haja szeplős arcába hulljon.
"nagyon köszönöm, hogy leállítottad junhoet.
sokkal nagyobb baj is történhetett volna és..
nem tudom mi van köztetek, de másnak biztos nem állt volna le. köszönöm" simította meg óvatosan jinhwan vállát és rögtön tovább is ment, még hátrapillantva.
valóban varázslatos egy személy gondolta jinhwan és apró mosollyal ajkain nyitott be a terembe.

"mi volt?" kérdezte rögtön hanbin, hátrafordulva a padjában.

"jiwon jól van, bár az intőt megkapta és nagyon csúnya a szemöldöke" hadarta el azt, ami nagy valószínűséggel igazából érdekelte a fiút.

"mit mondtál junhoenak?" kiváncsiskodott tovább.

jinhwan felsóhajtott.
"csak amit megtanultam. nyugtató mondatok."

"hazamentek?"

"bevitték őket a kórházba, junhoe pedig hazament.
vagyis gondolom haza" jött rögtön zavarba.

"nem hiszem el, hogy ezt csinálták..
kiderült miért?" ült fel donghyuk.

"kiderítem" bólintott komolyan a fiú. "hazudtak, mint a vízfolyás."

"nem kéne ebbe belekeveredned" ráncolta a homlokát elkomolyodva donghyuk. "ismerjük minhoékat és ugyan nem tudom koo junhoenak van-e köze van az ügyeikhez, neked ne legyen."

"már ha erről van szó, nem kell rögtön a legrosszabra asszociálni" szólt közbe hanbin, nem akart belegondolni abba, miféle dolgokba rángathatták bele jiwont.

"ha junhoenak megmondom, hogy benne vagyok és a páciensem lesz, akkor kihúzom belőle.
ha ez esetleg nem működne, akkor viszont egyszerűen megkérdezem taehyunt és reménykedem abban, hogy elárulja."

"...elnézést, hogy megzavarom a traccspartit gyerekek, tudom, hogy sok minden történt, de a következő órán témazáró dolgozat lesz és szeretném zavartalanul végezni a munkámat" köszörülte meg a torkát mr. lee, mire a fiúk felkuncogtak és előrefordultak. "köszönöm."

—

jinhwan hullafáradtan indult haza, táskáját kibírhatatlanul nehéznek érezte, feje zsongott az aznap történtektől és lábai ólomsúlyúnak tűntek.
mégis a park felé vette az irányt és úgy döntött ott készíti el házifeladatait, a napsütésben és szellőben.
mindez azonban egy pillanat alatt kiment a fejéből, ahogy meglátott egy ismerős alakot a padján ülni.
gyorsított léptein és leült mellé, úgy, hogy a másik észre sem vette őt.

"igen" szólalt meg pár perc után, mire a fiú összerezzent.

"mi igen?" szólalt meg, a hosszú némaságtól rekedt hangon, s már halványan el is mosolyodott.

"nem tudsz zavarbahozni. lefekszem veled, ha a terápia sikeres lesz, nem leszel passzív,
s főleg a mai napon történtek után elismered, hogy segítségre van szükséged."

"rendben jinan, én hiszek neked" bólintott a fiú és kisujját nyújtotta jinhwan felé. ő elfogadta, s összeérintette nagyujjaikat és akármennyire volt teljesen ésszerű a hazugsága, mégis rosszul érezte magát miatta.

"haza kellett volna menned.." suttogta, de nagyon zavarba jött ezután, úgy hangzott, mintha barátok lettek volna.
mintha érdekelné.

"nem" húzta el a száját a fiú.

"be sem mentél a kórházba, nagyon csúnya az arcod."

"kösz" nevette el magát, de a mosolytól arcába erősen belenyilallt a fájdalom.

"mármint a sebek, a foltok.." rázta meg a fejét és majdnem hozzányúlt junhoe sérüléseihez, de mikor már vészesen közel volt, hirtelen úgy tett, mintha csak haját akarta volna a füle mögé tűrni.

"hazakísérlek" jelentette ki a fiú, felállt, s el is indult volna, de észrevette, hogy a másik nem megy utána, így kérdőn visszanézett.

"ne utasítgass koo junhoe. kérdezd udvariasan, úgy, mintha te jobban akarnád, mint én" mosolyodott el óvatosan.

a meglepett kifejezés junhoe arcán mindent megért. "hazakísérhetlek jinhwan?"

a fiú kívül teljesen érzelemmentes arcot vágott, de belült majd felrobbant a boldogságtól.
junhoe nem menthetetlen.
ha róla van szó legalábbis nem.
"hazakísérhetsz" bólintott beleegyezően, és zavartan a fiú mellé lépett, világoskék – már inkább szürke – converse cipőit nézve. "miért verekedtetek?"

"miért jöttél oda?"

"én kérdeztem előbb."

"valami miatt, ami ezek után nagyon kényelmetlen helyzetbe fogja őt hozni.
nem kellett volna ilyen meggondolatlanul cselekednie" vont vállat junhoe és ránézett jinhwanra, hunyorítva a lemenő nap erős fényétől.

"ez nem válasz" rázta meg a fejét a fiú.

"tényleg nem."

"azért mentem oda, mert nem akartam, hogy neked vagy a többieknek nagyobb baja essen, ha már ti nem használjátok az eszeteket.
látod, ennyire egyszerű válaszolni egy feltett kérdésre."

"ha én válaszolnék az nem lenne ennyire egyszerű és nem is értenéd meg."

"miért ne érteném meg?"

"mert illegális és talán a fejemet vennék miatta" súgta közvetlen jinhwan fülébe a fiú apró mosollyal.

"mi?" kapta fel a fejét ijedten és majdnem összefejeltek. "ez egy nagyon olcsó vicc volt junhoe.."

"nem vicceltem."

"ah..persze" forgatta meg szemeit jinhwan. "azért szeretnélek megkérni, hogy a terápiákon mellőzd ezeket a szellemes megjegyzéseket."

"nem ígérhetek semmit, jinan."

"gondoltam."

"én azért még mindig nem vagyok biztos abban, hogy nem azért csinálod ezt az egészet, mert van egy doktor-páciens fétised" vonta össze hibátlan szemöldökeit látszólag gondolkozva a fiú.

"lehet" vont vállat jinhwan és huncut szemekkel pillantott a fiúra. beletörődött a fiatalabb teóriájába és ha őszinte akart lenni, szórakoztatta is a dolog.

"teli vagy meglepetésekkel."

"így is lehet mondani" próbált leplezni egy apró vigyort azzal, hogy az utcájukban lévő nyárfákat nézte.

"mikor akarsz kezdeni?"

"amint lehet."

"és hol?"

"nálam. édesanyámnak van egy úgynevezett "rendelője" otthon, ez hétfőn, kedden és csütörtökön délután szabad.
persze ha azt kényelmetlennek éreznéd, ott van a szobám is.."

"ilyenkor rögtön olyan szenvedélyessé válsz" tűnődött junhoe, de nem lehetett eldönteni, hogy gúnyolódik, csodálja őt, vagy csak megállapított egy tényt.
"akkor anyukád pszichológus?"

"pszichiáter, szöül legjobbja" bólintott nagyot a fiú büszkélkedve és megtorpant a házuk előtt. "köszönöm, hogy elkísértél junhoe, vigyázz hazafelé!"

"vigyázni fogok" ígérte szarkasztikusan és miután aprót biccentett az idősebbnek, lassan elindult háttal, halvány mosollyal figyelve milyen apró jinhwan, élvezve az időjárás nyújtotta meleg levegőt, napsütést és szellőt.
a másik fiú le sem vette róla a szemeit, még el nem tűnt a sarkon és tanulmányozta arcvonásai minden rezzenését, addig, még azok elmosódtak, s csak alakját nézhette tovább.
mosolyogtak egymásra és úgy tűnt minden rendben, pedig annyira nem volt.
hiszen jinhwan érezte, tudta, hogy junhoe még mindig nem hazafelé indult, az aznap történtek pedig szüntelenül nyomták a mellkasát.

—

june lassúakat lépett, hagyta, hogy a napsugarak kényeztessék, miközben célja felé tartott.
közben olyan komolyan gondolkozott, olyan mélyen barangolt elméjében, hogy majdnem tovább ment, mint kellett volna.
mindenével próbálta elnyomni az idegességet, s magának egy másodpercre bevallotta, hogy tart a belépéstől.