melyben jinhwan mindenki meghallgatójává válik.

—

⋆.:｡ MÁSNAP jinhwan iskolába menet összetalálkozott chanwooval, akinek akkor épp egy cigaretta lógott ki ajkai közül.
rettenetesen elszomorította a fiút, legszívesebben elhajította volna valahova messzire, hogy ne mérgezze a fiatal testet kegyetlenül és hosszú kiselőadást tartott volna minden káros hatásáról, hogy chanwoo a későbbiekben még csak rá se merjen nézni.

"nem szabadna cigarettáznod" jegyezte meg végül, kissé elhúzódva a fiatalabbtól, mert érzékszerveit felettébb irritálta a füst és annak szaga, nem volt hozzászokva.

chanwoo lassan pislogott, látszott, hogy még nem igazán sikerült felébrednie és hogy felőle akármit mondhatott, nem fogta volna fel, olyan álmos volt.
"sok dolgot nem szabadna" vont végül vállat és beleszívott.

"olyan fiatal vagy" mosolyodott el keserűen jinhwan és csendben lépkedett tovább a fiú mellett.

"tegnap nem tudtuk elérni jiwont" szólalt meg kis idő után chanwoo egy szomorú grimaszt vágva, majd nagy lendületet véve lehuppant a buszmegálló egyik padjára. "nagyon összekaphattak tegnap hanbinnal, nem mostanában volt utoljára, hogy egy egész éjjelre eltűnt."

a fiú, habár még nem igazán ismerte, aggódni kezdett.
hiába, ő már csak ilyen volt. "és ilyenkor mit csinál?"

"hát iszik.
sokat.
meg gondolom talált valami lányt is..
tudod, mint ahogyan az emberek bulizni szoktak."

"nem tudom" motyogta jinhwan. és valóban nem tudta, tizenhét éve alatt egyszer sem volt olyan buliban, amiről chanwoo beszélhetett, s kicsit sem vágyott rá.

"azt hiszem, hogy ők már régóta nem legjobb barátok.
és most érezhetném én gerinctelennek magam, hogy mindezt elmondom egy olyannak, akit tegnap óta ismerek, de megőrjít az egész. nem érdekel az identitásuk, vagyis nyilván, de egyáltalán nem zavar.
csak nagyon fáj, ahogy folyton civódnak, és nem vallják be még saját maguknak sem az érzéseiket...szia hanbin!" szakította félbe komoly mondanivalóját, ami belegondolva annyira nem is lepte meg jinhwant.

hanbin zaklatott volt, egyértelműen látszott rajta, hogy az éjszakát nem alvással töltötte.
hatalmasat sóhajtott, mikor látta, hogy akit keres nincs köztük. "hol van jiwon? láttad?"

"mi sem tudjuk.." rázta meg a fejét csalódottan a fiú.

"..honnan tudnád, tegnap óta ismered" morogta egy pillantásra sem méltatva őt. "már voltam az anyukájánál, neki azt mondta, hogy donghyuknál alszik.
erről persze donghyuk semmit sem tud.
gyűlölöm mikor ezt csinálja és csak..
egész este jártam a várost, sehol sincs, a helyünkön sem, a motelben sem, sehol."

"nyugodj meg végre hyung.
sajátosan, de tud vigyázni magára" hallgattatta el chanwoo a fiút.

jiwon valóban tudott vigyázni magára.
jinhwan és a többiek is az iskola előtt látták meg, amint sietve megcsókolt egy igazán csinos lányt és elmosolyodva feléjük indult.
ki volt virulva és egyáltalán nem látszott rajta az este átszórakozása utáni kimerültség.

a fiúk azonban ezt nem értékelték.
ledermedten álltak mind a négyen, arcukon pedig rengeteg érzelem látszott megfejthetetlen összevisszaságban.

"jó regge.."

"hol voltál?" lépett a fiú elé hanbin és jinhwan szinte lehetetlennek tartotta magabiztosságát és határozottságát.

"szórakoztam kicsit" válaszolt félvállról jiwon és a többiekkel foglalkozott inkább.

"hol voltál?" ismételte meg a kérdést és megremegett alsóajka.

"nem kell mindenről tudnod."

"jiwon messzire mész.." szólt közbe donghyuk és átkarolta hanbint, mert attól tartott, összeesik.

de hanbin ettől nem tartott. "..nem, donghyuk, igaza van. valóban nem kell.
de akkor menj már innen.
takarodj vissza a nődhöz jiwon."

"hogyne! sziasztok!" intett halványan elmosolyodva, majd csatlakozott a rá váró 12. A-sokhoz.

jinhwan úgy meglepődött és ledöbbent, hogy csak késve vette észre azt, hogy hanbin elviharzott, azonban akkor rögtön utánament megkeresni őt a többiekkel együtt, majd könnyen rá is talált.
a fiú rázárta magára a mosdó ajtaját és felkuporodott a vécé tetejére, hogy lábai ne látszódjanak, így pedig azt higgyék mások, hogy a fülke üres.
ügyes húzás volt, jinhwan nem is vette észre, addig, még csendes zihálását meg nem hallotta.

˝kitartó egy törpe vagy" visszhangzott a csempék közt hanbin mondata, pedig halk hangon szólt.

"jól vagy?" nyelt jinhwan félve, s inkább nem reagált a magasságára tett megjegyzésre semmit.

"jól leszek.
menj órára."

"nagyon sajnálom hanbin" fakadt ki a fiú bánatosan megrázva fejét. "annyira, borzalmasan nehéz lehet ez az egész.."

"micsoda? mondd ki, ha nem undorodsz tőle!"

"hogy szerelmes vagy belé."

"én.." csuklott el a fiú hangja. "sokkal egyszerűbb így, hogy egy idegen vagy, tudod? annyira kétségbeesett vagyok, félek, hogy a többiek elfordulnának tőlem, hogy Ő sosem szólna hozzám többé.
de szeretem.
nem tudom mikor és hogyan alakult át, voltunk-e egyáltalán barátok.
ezt nem szabadna, nem helyes, de úgy elfáradtam a színjátékban."

"el kell döntened, hogy mit akarsz tenni és hogy kockáztatsz-e vagy sem, de az érzéseiddel legelőször mindenképp barátkozz meg.
ez pedig se nem bűn, se nem helytelen."

"köszönöm jinhwan."

"igazán nincs mit.
maradsz még?"

"nem, azt hiszem..
azt hiszem megyek."

és együtt, öt perc késéssel, de bementek a tanórára.

"jó reggelt" köszönt udvariasságból a mellette ülőnek jinhwan és levetette magát a padba, majd figyelmesen előpakolta minden tanszerét.

"jó reggelt" morogta junhoe egy pillantásra sem méltatva őt, azonban a fiú értékelte, hogy egyáltalán válaszolt.

"hol tartunk a könyvben?" hajolt közel hozzá, s egy pillanatig elmerültek egymás szemeiben.

"129. oldal" tájékoztatta és elhúzódott.

"ühüm" bólintott jinhwan és nagyon reménykedett, miközben szorgosan forgatta könyve lapjait, hogy junhoe nem veszi észre, hogy kissé elpirult.

"tiszta vörös az arcod" nevette el magát bántóan. "milyen ártatlan vagy."

"nem vagyok ártatlan" motyogta jinhwan és talán még inkább rózsássá váltak orcái.

"hát persze jinan" bólogatott úgy, mintha egy szavát sem hinné.

"jinhwannak hívnak.."

"tudom" mosolyodott el halványan a fiú, majd nem foglalkozva padtársa értetlen pillantásával belemerült könyvébe.

a fiú egész órán magán érezte junhoe szemeit, s mikor odanézett, ő gyorsan elfordította fejét.
zavarban volt emiatt, szeretett volna beszélgetni vele, de túlzottan tartott tőle, így csak igyekezett,
hogy tekintetük ne találkozzon.
hanbinék felé ő is sokszor nézett, akik közt a feszültség szinte vibrált és a két fiúban lévő düh szinte elképzelhetetlen mennyiségű volt.
sajnálta mindkettőjüket, de akkor leginkább hanbint.
ahogy mindig, próbálta magát beleélni a helyzetbe, elképzelni magát is egy hasonló szituációban, s talán ez nehezebb volt számára, mint valaha.
nem azért, mert két fiúról van szó.
hanem, mert még sosem volt szerelmes.
kim jinhwan, aki mindenkit feltétel nélkül elfogadott és szeretett, még sosem érzett így egy személy iránt sem.
és egyáltalán nem is bánta ezt, egészen addig a percig.
hiszen látta, tisztán látta a kétségbeesést hanbin végtelen szemeiben, mikor arról beszélt, hogy mennyire fél attól, hogy elveszítheti jiwont, vagy mikor nem találta őt.
és jinhwan csodálta ezt, vágyott arra, hogy szerethessen valakit.