melyben jinhwan
megint elmenekül.

—

⋆.:｡ AMIKOR a csengő megszólalt és ő biztosan tudta, hogy az ajtó mögött nem állhat más, mint koo junhoe, ismét érezte a kellemetlen izgalmat felkúszni a lábujja hegyétől egészen a torkáig.
de várta.
nagyon várta, alig bírta ki azt a két órát, amit addig el kellet töltenie.

"szia" döntötte oldalra a fejét a fiatalabb. kezei a zsebében voltak, fekete farmerdzsekit viselt, fekete inggel, fekete szűk nadrággal, és meglepően szintén fekete bakancsokkal.

piszkosul jól nézett ki.
ezt talán büntetni kéne, gondolta jinhwan.
majd azonnal ostorozni is kezdte magát, amiért ennyire befolyásolja a másik fiú külsője.
"szia" mosolyodott el természetellenesen, magának is bevallotta, hogy még egyszer sem érzett arra természetes késztetést, hogy rámosolyogjon a fiúra. egyszerűen túlzottan tartott attól, hogy mi lesz junhoe reakciója, és mi lesz az ő reakciója junhoe reakciójára. pedig ő nem volt ilyen. és utólag bánta is a dolgot.

junhoe nem mosolyodott el.
legalábbis jinhwan azt az apró és inkább udvarias vagy szánakozó, de semmiképp sem őszinte megrándulást a szája szélén "nem-mosolynak" nevezte.
miért esett neki ennyire rosszul?

"kérsz valamit? inni, esetleg enni?" kérdezte, próbálva leplezni letörtségét és becsukta a bejáratot.

"nem" hangzott a kurta és rideg válasz.

"ülj le kérlek!"
junhoe leült.
"hogy vagy?"

"jól."

"igazán? akkor mégis miért van ilyen rossz kedved?" támasztotta meg az állát a kézfején és érdeklődően nézett a fiatalabbra.

"jövök haza az iskolából, elment rá az egész napom, minek örüljek?"

oh.
jinhwan nem tudta elrejteni a döbbent kifejezést az arcáról.
"azért kérdeztem, mert mikor órán találkoztunk, meg tesin, még úgy tűnt minden rendben.
mit tartasz hasznosabbnak az iskolánál?"

"bármi mást" felelte szűkszavúan a fiú, és láthatóan igazán élvezte a helyzetet, hogy minden egyes szavával csak megnehezíti jinhwan dolgát, hogy csak összezavarja így is kusza kapcsolatukat.

"mondj egy példát!" kérte jinhwan, mivel eddig nem jutott junhoe válaszaival sehova.

"bármi más, amitől jól érzed magad" toldotta meg csak egy kicsikét előző mondatát a fiatalabb.

jinhwan az arcát fürkészte. unott volt és teljesen érzelemmentes, de fekete szemeiben mégis ott volt az az érdekes ragyogás, ami biztosította róla, hogy nem csak egy szobor, vagy valami természetfeletti lény.
ami lüktetett az élettől és annyira mélyen sötét volt, hogy minden egyes alkalommal félt attól; elveszik benne.
"végülis ez a dolgunk. az rendben van, hogy nem mindig a legélvezetesebb dolog...de ez alapozza meg a jövőnket. nagyon fontos.
és mi az, amitől te jobban érzed magad, mint az iskolától?"

"a szextől, mondjuk" mondta egyszerűen junhoe és a vele szemben ülő meglepettségét és zavarát látva most először egy őszinte, de kissé gúnyos félmosolyt produkált.

jinhwan mocorgott, helyezkedett és megköszörülte a torkát, mielőtt ismét megszólalt volna. "de az iskola és a szex nem hasonlítható össze, junhoe."

"miért nem?" kérdezett vissza a fiú őszinte értetlenséggel.

"mert az egyik egy szórakozás, vagy inkább szükséglet a legtöbb embernek, a másik pedig a "munkád". nem arról szól az élet, hogy mindent, amit teszünk egyértelműen élvezzünk."

"szerintem ez faszság" vont vállat junhoe.
érdekes volt.
jinhwan eddig azt hitte, minden szélsőséges válaszát és tettét azért csinálja, hogy azokkal reakciót váltson ki belőle, de most fel sem nézett rá. tényleg így gondolta.

"miért tartod ezt butaságnak?" kérdezte, habár valahol ismerte már annyira, hogy tudja a választ.

"faszságot mondtam, jinan. nem annyira nagy dolog" nézett fel rá junhoe, pontosan a szemeibe. érdeklődve figyelte őt. "faszság és kész."

"jólvan...ez így nem megy." vonta meg a vállait jinhwan és letette a kezében lévő füzetet. "átveheted az irányítást."

junhoe kérdőn nézett rá.

"te kérdezel. én vagyok a páciens."

a fiatalabb látszólag meglepődött, de ártatlan döbbenete nem tartott sokáig, vonásai gyorsan átváltottak a megszokott elégedett pozícióba, amit a másik fiú olyan jól ismert. nyeregben érezte magát.
"miért mentél el tegnap?"

"ö...uh...én..." kezdte jinhwan, majd megköszörülte a torkát. nem hagyhatta, hogy valóban eluralkodjon rajta és az érzésein, nem szabadott zavarba jönnie.
most nem.
"azt hittem meg fogsz csókolni."

"és?" értetlenkedett junhoe. őszintén fogalma sem volt arról, hogy ezzel mégis mi lehet a probléma.

"nem akartam.
nem akartam ott, mindenki előtt, nem akartam részegen..." lehunyta a szemeit, felkészült az apró hazugságra. "...nem akartam veled."

"na persze" tört ki a gúnyos nevetés junhoeból.

"és ezzel most biztosítottál is abban, hogy jól döntöttem. nem játszunk junhoe, akármennyire is hiszed ezt. ez nem egy fogadás, akármennyire is indult annak. ezek érzelmek, az érzelmeim.
és a te inger-hajszoló életmódoddal a legkissebb mértékben sem értek egyet és nem akarok a része lenni. pont ezt akartam valahogy megakadályozni, de úgy tűnik sehogy sem megy.
mert neked ez így rendben van" mosolyodott el keserűen jinhwan. "nem voltam meg két hónap alatt, bosszant mi?"

junhoe azonban egyáltalán nem tűnt meghatottnak. "kitartó vagyok. érzel irántam valamit?"

"én pedig csalódott" vont vállat fáradtan jinhwan és hátradőlt a fotelben. "tényleg ennyit fogtál fel abból, amit mondtam?"

"én kérdezek. csókolóztál már valaha? mit féltesz ennyire?" kérdezte junhoe, felült, és közelebről kezdte el vizsgálni a fiú vonásait.

"a méltóságomat" jelentette ki az idősebb, majd zavartan a hajába túrt.

"beszélhetünk méltóságról egy 17 éves szűz fiúnál, aki még sosem csókolózott? vagy ez csak ártatlanság?" és már ott tartott, hogy leguggolt közvetlenül az idősebb előtt.

jinhwannak megakadt a torkán a szó. és bármennyire is tudta kezelni általánosságban a fiú viselkedését, most csak döbbenten hallgatott és lesütötte a szemeit.
hogy...merészeli?

junhoe lassan olyan közel hajolt hozzá, hogy érezte a lehelletét az arcán.
"nekem is te lennél az első" suttogta szinte az idősebb megremegő ajkaira. "a legelső fiú..."

jinhwan a mellkasára rakta a kezét és kicsit eltolta magától.
"mégis mit akarsz?" kérdezte halkan. egyszerűen nem értette.
és ahogy a fekete szemeibe nézett, s azok vissza néztek rá teli színtiszta vágyakozással, méginkább nem tudta mi történik.

"most téged akarlak megcsókolni" pislogott lassan a fiú, tekintetét egy másodpercre sem elszakítva jinhwanétól. "aztán mégegyszer, és mégegyszer és aztán itt, vagy az emeleten..."

"nem, ne. june..."

ránézve jinhwan rémült vonásaira junhoe megforgatta a szemeit és elnevette magát. "june? ez tetszik. hívj így. mindig."
jinhwan látta rajta, hogy gondolkozik. azt nem tudta min és miért törte ennyire a fejét, de azt tudta, hogy a következő lépés sok mindent meghatároz majd.
"ha pedig..." és itt szaggatottan sóhajtott. "...ha a szemembe mondod, hogy nem akarod, hogy nem akarsz, akkor békénhagylak. vagyis azt nem ígérhetem, hogy örökre...de nem akarok semmit ráderőltetni."

jinhwan tényleg egyik sokkból a másikba esett, nem értette mi volt ez a hangulatváltozás, mikor előbb még burkoltan sértegette.
most annyira ártatlanul térdelt ott előtte, ahogy még soha.
egy új embert látott maga előtt.
és akkor még nem tudta eldönteni, hogy ez jó-e vagy sem.
"honnan jöttél koo junhoe?
és létezik-e olyasvalaki, aki nem akarna téged?"

"egyenesen a suliból, és azt hittem te nem" halkult el egyre inkább a fiatalabb és homlokuk összetért, majd orruk is, mire ő lehunyta a szemeit.

jinhwan érezte az arca illatát. hihetetlenül illatos volt.
érezte a teste melegét és valahogy már nem is izgult. elvarázsolta.
"én kész vagyok" mosolyodott el halványan.

junhoe a kezeivel közrefogta a fiú arcát, igyekezett vele egyszerre lélegezni, hozzáigazítani a szívdobogását, hogy együtt éljék bele magukat a pillanatba. ha nem érzett volna jinhwan iránt ekkora vonzalmat, vagy nem gondolta volna azt, hogy ő tökéletes, akkor biztosan féltékeny lett volna rá, olyan bosszantóan hibátlan volt ilyen közelről is. a vonásai, a bőre, a fekete szemei, az anyajegy az arccsontján, mint valami hercegnőnek. és az ajkai, a tökéletes ajkai. mintha attól lennének ennyire hibátlanok, hogy még senki sem érintette őket a sajátjaival. az enyémek vajon mit tesznek majd vele? bemocskolják?

jinhwan lassan kinyitotta a szemeit. és megijedt. ismét elmúlt a varázs, ismét felébredt és annyira éhes szemeket látott maga előtt, mint még soha. állatias volt, egy ragadozó és megint majdnem a csapdájába esett. dühös volt junhoera, de sokkal dühösebb saját magára.
lesütötte a szemeit és kezét a másik mellkasára téve eltolta őt magától.

junhoe értetlenül ráncolta össze a szemöldökeit. "mi a baj?"

jinhwan felállt és megdörzsölte az arcát, mintha valamilyen álomból próbált volna felébredni.

"mi bajod jinhwan?" állt fel a fiatalabb is és két kezével megragadta a másik fiú vállait, hogy kénytelen legyen ránézni.

dühös volt. nem volt durva, nem fájt jinhwannak amit tett, de érezte, hogy felbosszantotta azzal, amit tett. vagyis inkább nem tett.
"szerintem..azt hiszem mára ennyi elég volt."

junhoe hitetlenkedve elnevette magát. "most mi a fasz történt?"

"felébredtem" szólalt meg halkan jinhwan és elindult az előszobába. megint az történt mint legutóbb, megint menekült. de nem tudta mi mást tehetne, annyira sarokba szorítva érezte magát.

a fiatalabb durván a hajába túrt és még kicsit állt a nappaliban. aztán követte jinhwant. pár másodpercen belül felvette a cipőit, majd megtámaszkodott a bejárati ajtóban és fürkészte az alacsonyabb arcát. remélte, hogy még nincs minden veszve.

"szia junhoe. szép estét" nézett fel rá és olyan nagyok és tiszták voltak a szemei, amilyeneket még sosem látott.

"ez sem tántorított el jinan. álmodj velem!" vigyorodott el a fiatalabb és ismét hátrafelé sétálva figyelte volna a fiút egészen az utca végéig, de ő pár lépés után becsukta a bejárati ajtót. elkerekedtek a szemei, tényleg nem értette a viselkedését, de nem gondolta, hogy ezzel mindennek vége. majd holnap újra megpróbálja.

jinhwan a hátát az ajtónak vetve lecsúszott azon és egy hatalmas sóhajt eresztett ki magából, ami azóta benne ragadt, mióta junhoe belépett a házba. megkönnyebbülést érzett. mintha eddig folytonos veszélyben lett volna, mintha bármelyik pillanatban prédává válhatott volna. biztos is volt benne, hogy jól érezte. junhoe élve falná fel, ha hagyná.
és nem tudott nem arra a szempárra gondolni, ami az egyik percben szinte könyörögve nézett fel rá, a másikban pedig csak arra várt, hogy elvegye amit úgy érzi, hogy jár neki. ez esetben jinhwant.
és ez nagyon megijesztette.
lelketlen volt. önző.
pontosan olyan, amilyennek megismerte.
miért esett mégis ilyen rosszul neki?

beszélnie kellett a fiúkkal.

—
jézusom!
emlékeztek még rám? jelentem, élek.
ez a fejezet pedig túl régóta bámult boci szemekkel a draftok között ahhoz, hogy ne sajnáljam meg. olyan jó érzés volt folytatni. remélem még itt vagytok.