melyben junhoe kicsit megmenti jinhwant.

—

⋆.:｡ AMIKOR kimentek a ház elé, elfogta a remegés. mindent kiadott magából, a gyomra üres volt, semmi sem melegítette és a jéghideg levegő kihúzta a melankóliából. mellette álltak a fiúk, de ő nem őket nézte össze-összekoccanó fogakkal, hanem junhoet. és nem értette őt. semmit sem tudott kibogozni a pillantásaiból és ez annyira zavarta, hogy alig bírt magával. oda akart menni hozzá, megrázni a vállait, ütni a mellkasát. ilyeneket váltott ki belőle ez a fiú, akit csak pár hete ismert. pedig csak azt művelte, amit bárki mással: elcsábította.
és oh, könnyedén sikerült is neki.
de vajon jinhwannak sikerülhetne?

és a remegés nem akart leállni. úgyérezte megfagy, összeesik.
habár elméje lassan kitisztult, fizikailag nem bírta a sok alkoholt.
annyi minden történt, hogy eszébe sem jutott, hogy valójában először volt részeg.
remegett.
nem tudott elmozdulni onnan.

"az ég szerelmére odafagytál?" toporgott a kisbusz mellett yunhyeong. "mennünk kéne!"

"tudom-tudom" bólogatott és elindult volna, de veszélyesen megszédült és alig tudta magát elesés nélkül biztonságos álló helyzetbe hozni.
segélykérően pillantott barátja felé, aki végre talán realizálta, hogy ez egyedül nem fog menni neki, de mire ő kiszállt, junhoe végig a szemeibe nézve odasietett hozzá és biztosan a kezeibe fogva őt elvitte a furgonig, aminek ajtaját yunhyeong villámgyorsan kinyitotta. még az ölébe helyezte nagy fekete pulóverét, majd érzelemmentes arccal kikerülte a járművet és eltűnt a sötétben.
jinhwan minden tagját bizsergetni kezdte a meleg, leginkább ott, ahol másodpercekkel azelőtt még junhoe kezei jártak, szívszaggatóan felsóhajtott, és arcát szinte a jéghideg ablaküveghez nyomva próbálta szemeivel követni merre jár a fiú, de képtelen volt rá.
ismét sóhajtott egy nagyot és hátradőlt, szemeit összeszorítva próbálta felfogni mi is történt, s mikor meglátta jiwont és hanbint kéz a kézben a furgon felé közeledni, nem tudta sírjon-e vagy nevessen.

"mi történt fél óra alatt?"

"fogalmam sincs" mosolygott óvatosan yunhyeong. "de semmi jónak nem leszek az elrontója, ha ők..."

ekkor jiwon tudva, hogy a baloldali ajtó szorul, nagyot rántva rajta kinyitotta és besegítette hanbint.

"bazdmeg" nyöszörgött hosszan chanwoo, aki egészen addig ott volt a hátsó ülésen és békésen aludt.

mindannyian elnevették magukat.
és mikor donghyuk is beült, a csapat újra együtt volt két hónap után.
és nem tudtak mit mondani.
csak hanbin dúdolt egy dalt.

"only fools fall for you, only fools fall" suttogta és jinhwannak akkor kicsit beleszakadt a szíve.

mikor kirakták a háza előtt bizonytalan léptekkel, továbbra is jéggé fagyva igyekezett kinyitni a ház ajtaját a szintén hideg kulcsokkal, azon gondolkozott, volt-e már ilyen borzalmas élménye életében.
s mikor végre az ágyában feküdt...nos, amikor már ott feküdt tisztán és illatosan, akkor is csak ezen tudott gondolkozni.
és olyan rossznak, olyan tiltottnak érezte, hogy junhoe pulóverét magához ölelve nyomta el az álom.

—

mikor hétfőn kilépett a házból ismét úgy érezte, mintha az lenne az első napja.
akármennyit is ivott azon a borzalmas estén, mindenre kristálytisztán emlékezett.
és szégyellte magát.
nem azért, amit tett, hanem azért, akivel tette.
vagy mindkettő.
és amint arra gondolt, hogy mellé kell ülnie és a szemébe kell néznie és aznap még ülés is volt...talán junhoe nem is emlékszik semmire annyira részeg volt, talán úgy lesz a legjobb...
a telefonja üzenetet jelzett, megszakítva a Túlgondolást.

chanu 😚: megvársz a kisbolt előtt? *pouts*

picit késni fogok..

chanwoonak nem volt egyszerű kipihennie a bulit, de vasárnap éjjel már fortniteozni hívta őket, szóval olyan nagy baj nem lehetett.
most mégis késett és jinhwan persze ezen mélázott a bolt előtt álldogálva, hogy egy bizonyos személyről elterelje a gondolatait.

"jó reggelt!" pöfékelte a fiatalabb mosolygósan és ölelésre tárta karjait, de jinhwan elhúzódott.

"muszáj?" kérdezte nyafogósan és elnevette magát, mikor chanwoo magához húzta.

"ma töri tz én meg egész nap gépeztem, istenem jinhwan nekem végem.."

"nem sok minden akadályozott meg abban, hogy készülj" jegyezte meg az idősebb. "miből írtok?"

chanwoo vállat vont.

"istenem" tört ki a nevetés jinhwanból. "hányadik órában lesz?"

"negyedik."

"addigra derítsd már ki, megpróbálok segíteni."

"oké."

"hanbinról tudsz valamit? próbáltam elérni, de egész hétvégén ki volt kapcsolva."

"gondolom ma kiderül, én sem tudtam vele beszélni és yunhyeong hyung sem, donghyuk meg tud valamit, csak nem hajlandó elmondani."

ezekszerint chanwoo nem emlékszik a kézenfogós jelenetre, gondolta jinhwan. és el sem mondták neki. ennek pedig oka lehet.
így nem szólt ő sem.

—

"bocsánat, hogy nem veletek jöttem, de szervezem a bált és egyszerűen...ki gondolná, hogy ez ennyi munkát igényel?" mentegetőzött donghyuk. kimerültnek tűnt, stresszelt és kialvatlan volt.
rossz volt így látni őt.

"most nem mintha dicsekednék vagy ilyesmi, de a dök-elnök választáson az összes, hatszáz diák közül mindössze tizenegyen nem szavaztak rá, ők is csak azért, mert magukat írták fel...és kim donghyuk a legjobb barátom, szóval..." tárta szét a karjait chanwoo, mire a fiú fáradt, de ragyogó mosolyt eresztett meg felé és arcán halvány pír jelent megy. "és még a lányok is bolondulnak érte, főleg egy bizonyos park yoora.."

donghyuk orcái immár egy paradicsom színével vetekedhettek volna és mikor az említett lány elhaladt mellette és egy apró intéssel üdvözölte, chanwoonak nagyot kellett a hátára vágnia, hogy magához térjen és visszaköszönjön.

"megöllek" suttogta széles mosollyal a fiatalabbnak, mire ő hangosan felnevetett.

"olyan édes."

—

"sziasztok!" köszönt nekik hanbin. becsöngetés előtt pár perccel érkezett és úgytűnt annyira nem rossz a kedve. "borzalmasan szarul ment a japán házi, jinhwan segítenél picit átnézni?"

jinhwan meglepődött, hogy nem rögtön a péntekről kérdezett, de amint donghyukra nézett, a fiú óvatosan megrázta a fejét, így leült mellé a padra és a csengő előtti utolsó pillanatokig próbálta neki elmagyarázni a japán múltbeli tagadást. sikertelenül.

chanwoo elbúcsúzott, donghyuknak pedig elmaradt az első két órája, így jinhwan yunhyeonggal és hanbinnal indult el a termükbe, matematikára. de junhoe nem volt ott. hirtelen minden addigi aggodalma elszállt és üdvözölve osztálytársait levetette magát az üres padba. még látványosan ki is fújta a levegőt, mire mindenki felkuncogott, még a jelenetet végignéző tanár is.

—

jinhwan sírni tudott volna.
és dühös is volt.
és az sem segített, hogy három barátja fulladozva nevetett a hátsó padban.

ugyanis junhoe a második órára bejött.
és arckifejezését látva a leghalványabb, de mindenképp észrevehető mosollyal helyet foglalt mellette.

"hogy vagy?" kérdezte, a testnevelés cuccát előhalászva egyébként majdnem teljesen üres hátizsákjából. "sikerült kiheverned a péntek estét?"

"én.." kezdte jinhwan, de hangja elcsuklott, mire megköszörülte a torkát.
junhoet mióta érdekli, hogy ki hogyan érzi magát? mi történik?
"jól, minden rendben. te jól vagy?"

a fiú megvonta a vállát. "nem ittam semmit."

te jó ég.
te jó ég.
vagyis minden, amit junhoe tett, azt józanon és a dolgok teljes tudatában történt meg.
hirtelen úgy érezte a szíve kirobban a mellkasából.
nem értette.

"el fogsz késni" szólalt meg a fiú, s ezzel otthagyta őt, teljes sokkban.

fiúk felkaparták a padról és szerencséjükre hosszú volt a szünet, tíz percük maradt még az átöltözésre.
de ez azt jelentette, hogy még mindenki az öltözőben volt. és jinhwan ezt a részét nagyon utálta.
mindenki előtt levette a ruháit, teljesen a gondolataiba merülve vette fel a rövidnadrágját, igyekezve nem az érzésre koncenrálni, hogy mindenki őt nézi. a többieket bezzeg nem izgatta, félmeztelnül csapkodták egymást tesipólójukkal.
a junhoera vetett egy pillantástól pedig mintha az életében létező addigi összes gondolata kitörlődött volna a fejéből és csak a fiúval kapcsolatosak maradtak volna benne, így minden erejével próbálta levenni szemeit a hibátlan testéről.
és mire vége volt az őrületnek, kezdődhetett a másik.
a tanóra.
vagyis az anyaga.
mert jinhwan nem volt rossz a sportban, minden ment neki és nagyon kitartó is volt, de a fekvőtámaszok...igen, azok kifogtak rajta.
és ezt a tanár is pontosan tudta.
mikor pedig azt hitte megússza az egészet anélkül, hogy észrevegye az elcsalt gyakorlatot, mr. soo a nevén szólította.
és hirtelen mindenki rá figyelt.

"kim jinhwan, miért nem csinálja rendesen?"

"elnézést kérek tanár úr én...nekem nem igazán megy" sütötte le a szemeit és érezte, ahogy arca felforrósodik.

"akkor próbálja meg mégyegyszer!"

összeszorult a gyomra.
tudta, hogy képtelen rá.
és kettő után meg is állították.
barátain kívül mindenki kuncogott.

"mr.koo, mutassa meg neki, amit elvárok" mutatott a fiúra a tanár és jinhwannak kedve lett volna elásni magát a linóleum alá.

és junhoe megmutatta.
hibátlanul.

jinhwan elnevette magát.
"én ezt nem tudom megcsinálni."

"egyszer kisfiam férfinek kéne lennie belőled, de ha három normális fekvőtámaszt nem vagy képes megcsinálni tizenegyedik osztályban, nem tudom mi lesz veled..."

"nem gondolom, hogy ez tenne egy férfit férfivá és rohadtu..." junhoe ekkor felkapta és nemes egyszerűséggel egy méterrel arrébb tette.

"nincs szükséged arra, hogy kinézzen magának jinan, nyugodj le" suttogta neki és otthagyva őt elvonult beszélni a tanárral.

ekkorra a többiek már körbe állták és igyekeztek kiszedni belőle valamit.

"junhoe kedves volt velem."

—

nagyon rosszul vagyok, az iskola tönkretesz, de ettől függetlenül nem kéne hanyagolnom az egyik kedvenc elfoglaltságomat, az írást, igazam van?
hogy tetszett? nagyon sokat jelentene pár komment.
szép napot, köszönöm szépen, hogy elolvastátok.