David
A csókja egyszerűen hihetetlen volt. Ahogy mézédes párnácskái az enyémhez ért. Azt hiszem, beleszerettem ebbe a lányba, de piszkosul. Ezért úgy tervesztem, hogy ma megkérem a kezét. Nem tudtam, hogy mit fog rá válaszolni, de szerettem volna örökké szeretni őt. Tulajdonképpen hálás lehetek a családomnak, hogy bemutatták nekem. Hisz nélküle nem lenne ugyanolyan az életem. Szerintem amikor az év első napján egymásba botlottunk azt maga a sors akarta.
Mikor elváltak egymástól ajkaink, mosolyra húztam számat és letérdeltem elé, mint ahogy a filmekben szokták, de most ezt egyáltalán nem bántam és elővettem a zsebemből egy kis dobozt, amelyben édesanyám gyűrűje volt.
-Olivia Roy,bár tudom, hogy nem sok ideje ismerjük egymást és a családunk boronált tulajdonképpen össze minket, de szeretlek és szeretném életem minden egyes percét. Hozzám jössz feleségül?- kérdeztem tőle.
-Igen. Nagyon szeretlek.-mondta nekem mosolyogva.
Ezután pedig percekig csak csókolóztunk.
-Megyünk egy kicsit sétálni?- kérdeztem.
-Persze menjünk.
-Olivia mielőtt hozzám jönnél pár dolgot szeretnék neked elmondani. Tudod, nekem még sosem volt barátnőm, sokkal inkább egyéjszakás kalandaim voltak. Inkább buliztam, mintsem otthon ültem könyvel a kezembe és olvastam volna. De szeretném ha tudnád, hogy ez már a múlt és én mindig melletted leszek.
-Engem a múltad nem érdekel, csak a jelenünk és a jövőnk. Nálad jobb férjet pedig el sem tudnék képzelni.
-Örülök, hogy ezt mondod.- mondtam neki aztán megöleltem.
Este megnéztük a naplementét. Egyszerűen varázslatos volt az amikor Oliviát hátúlról átöleltem.
-Olivia, olyan vagy számomra mint a Napsugár.- suttogtam a fülébe.