Olivia
A kocsiban a hangulat elég jól telt elég sokat beszélgettünk és így jobban megtudtuk ismerni egymást. Mikor az anyukájáról beszélt a tekintete eléggé szomorú volt. Ekkor gondoltam azt, hogy itt az ideje, hogy én is elmondjam neki, azt az embert akit eddigi életem során a legjobban szerettem de mégis el kellett, hogy engedjem el.
-Tudod nekem volt egy bátyám. Hamarosan 2 éve lesz, hogy elment. Autóbalesetben halt meg. A családomból őt szerettem a legjobban. Amikor a szüleim üzleti útra mentek, ő sosem ment bulizni vagy csavarogni a haverjaival, hanem inkább otthon maradt velem és vigyázott rám. Nagyon hiányzik és nagyon fáj feldolgozni ezt az egész szituációt.- ekkor már éreztem,ahogy a sós könnyeim utat törnek magukanak, gyorsan félreállt a kocsival. Ekkor éreztem,ahogy erős karjai körém fonódnak.
-Sajnálom ami a bátyáddal történt, ne sírj, nem szeretem látni, amikor sírsz. Kicsit felejtsük el a családunknak és csak éljünk a mának. Mit szólsz hozzá?- kérdezte mosolyogva.
-Oké, legyen.-válaszoltam.
Mikor megérkeztünk uticélunkhoz, a táj egyszerűen, letaglózott. Gyönyörű szép hely volt.
-Nos tetszik?- kérdezte mosolyogva.
-Most viccelsz? Ez meseszép.
-Akkor örülök. Tudod te vagy az egyetlen akit ide hoztalak. Ha magányra vágyok vagy egyszerűen csak el akarok szabadúlni a nagyvárosból ide jövök. Itt minden olyan más, nyugott.
Ezután megöleltem őt és a fülébe súgtam, hogy köszönöm. De tudod nem értem miért mondtad azt, hogy túrázni megyünk holott itt egy darab hegy sincs.- kérdeztem tőle.
-Igazából kíváncsi voltam, hogy nézel ki sportszerkóba. Remélem nem haragszol rám.-mondta és megvillantotta cuki mosolyát.
-Kérhetek valamit?- kérdeztem meg tőle.
-Amit csak szeretnél.
-Csókolj meg.-néztem bele csodás íriszeibe.