JASE

Elkeseredetten figyeltem anyát.

A nő ujjai közül a szőnyegre hullott a boros pohara, míg ő arccal a kanapéba dőlve aludt el. Ilyen még sosem történt meg vele. Valahogy mindig eltalált a saját szobájáig. Kíváncsian tekintettem vissza a hallra és csak akkor szúrtam ki, hogy apa kabátjának nyoma veszett, fényesre mázolt lakkcipőjével együtt. A kibaszott pöcsfej! Dühösen hunytam le a szemeimet, de már nem is bírtam haragudni rá. Fáradt voltam.

Kurvára csak le szerettem volna feküdni, elfeledni az egész napot, elaludni és úgy tenni, mintha nem tartoztam volna senkinek sem magyarázattal. Viszont itt feküdt anya, teljesen kiütve könnyesre sírt szemekkel, mindezt azért, mert apa képtelen volt hazarángatni a faszát? Mert neki tovább kellett kúrnia azt az idegesítő picsát?

Mit fog mondani Tessának? Mivel fogja kimagyarázni az elmaradását? Éjszakába nyúlóan dolgozik?

Dühösen túrtam bele a hajamba, de aztán minden kiveszett belőlem mikor leguggoltam anya mellé. Fogalmam sem volt arról, hogy mennyi fájdalmat élt át, nem tudtam, hogyan érezte magát, ám, ahogy lenéztem az arcára, mindez mintha vastag filccel lett volna ráfirkálva. Könnyek száradtak az arcára és annak az életteli mosolynak nyoma sem maradt.

Gyengéden kaptam a karjaimba, mocorogva nyögött fel, de nem nyitotta fel a szemeit. Egyenesen a szobájáig cipeltem.

A sötétbarna szoba most kietlen volt.

Pedig egykoron mindig ide bújtunk Tessával, ha valami baj volt. Bebújtunk a vastag takarók alá és akkor úgy tűnt, hogy nem érhet minket bántódás. Mert ott volt anya és apa. A falakról még ugyan lógott néhány mosolygós kép, de érezni lehetett, hogy ez már nem az a szoba volt, mint egykoron. Betakartam a nőt és kisöpörve az arcából néhány hajszálat, letöröltem azt a kevés könnycseppet, ami még rajta maradt. Nem érdemelte meg őt.

Egy kibaszott percig sem érdemelte meg ezt a sorsot! Soha, soha a kibaszott életbe nem volt önző! Szeretett minket a lelkét is kidolgozta volna értünk, nem adott nekünk mást csak tiszta a szeretetet és odaadást, akkor hát miért? Miért tette ezt vele apa? Miért nem tudja csak bevallani, hogy odaveszett a szikra? Miért?

Behajtottam magam mögött az ajtót, de mielőtt még beléptem volna a saját szobámba muszáj volt egy pillantást vetnem Tessára.

Nem hibáztam. A lány a telefonját nyomkodva merült el az ágyában, de amint meghallotta az ajtó halk nyikorgását menten felkapta rám a szemeit.

– Hát te?

– Minden rendben? – szólaltam meg figyelmen kívül hagyva a kérdését. Zavartan fúrtam az ujjaimat a zsebembe és félszegen torpantam meg a lány előtt.

– Igen, minden rendben. Miért kérdezgeted folyton ezt?

– Régen láttam már Milot – tettem hozzá halkan és figyelmen kívül hagyva a vinnyogását leültem a matrac szélére. – Tess, csak mondd el, ha csinált valamit! Bántott? Mert ha igen ketté töröm az orrát!

– Jase tiszta részeg vagy és bűzlesz, majd máskor beszélünk erről.

– Tess kurvára nem viccelek. Bántott?

A lány ajkai alig láthatóan megrándultak, majd kinyúlva felkapcsolta az éjjeli szekrényen pihenő lámpáját. A hirtelen felharsanó fény egyenesen kiütötte a szemeimet. Szitkozódva fordultam el a fénytől.

– Nem bántott. Sose tudna bántani – szólalt meg végül.

– Akkor meg?

– Szerelmes belém.

Felkaptam a fejemet, hiszen a lány hangja elcsuklott és csak ekkor szúrtam ki a szemeiből özönlő könnyeket. Gyűlöltem a vigasztalást.

– Tess...

– Szerelmes belém, hát nem érted? Ezek után, hogy lehetne a barátom? Ez nem így működik! – a tenyereibe fúrta az arcát.

Óvatosan simítottam végig a haján, mire a lány közelebb fészkelte magát hozzám és elmerült a karjaimban. Nem is emlékeztem az utolsó alkalomra, mikor megöleltem.

– Megértem, hogy beléd zúgott, tök menő vagy.

– Jase! – nevette el magát a lány és a mosolya már ott volt.

– Mi abban a baj, ha szeret?

– Szégyellem magamat – motyogta visszabújva. – Tudod, szörnyen viselkedtem vele szemben... é-és egyáltalán, hogy bír rám nézni, mikor ez az izé van az arcomon!

– Tess! – kaptam az arca után, de ő makacsul lehunyta a szemeit. – Tess ne hülyéskedj már!

– Nem hülyéskedem. Gyűlölöm magamat, ezt a bigyót az arcomon...

– Tudod mit mondott nekem ma Zachary? – a fiú neve hallatán menten felpattantak a szemei és egy egészen kicsi részem összeszorult, de nem foglalkoztam vele. Inkább felidéztem a fiú kissé zagyva szavait, amiket Victoria Park legmélyén súgott a fülembe. – Azt mondta, hogy ugyan nem tetszenek neki úgy a lányok, de te vagy a legszebb lány, akit valaha látott. És hogy le akar festeni. És hidd el kurvára be volt állva, szóval biztos igazat mondott.

– Ezt mondta?

– Szóról szóra, szóval most azonnal felejtsd el ezt a marhaságot. Te így vagy szép és ezt most raktározd el egy életre, mert nem foglak többet dicsérni – tettem hozzá, mire egy apró mosoly féleség törte meg az ajkait. – Na így máris jobb.

– Mi történt veled?

– Hmm?

– Alig lehet rád ismerni – motyogta leoltva a villanyt. – Ez Zachary műve, ugye? Megváltozatott.

– Miről beszélsz?

– Megváltoztatott, de pozitívan. Örülök neki – vonta meg a vállát és ugyan a sötétség betemetett minket a lány körvonalait még kiszúrtam az ablakból beáramló fénytömeg hatására. – Jase?

– Igen?

– Szereted?

Nem voltam részeg, talán egy kicsit becsiccsenve, de a szavai kést döftek a szívembe. Konkrétan éreztem, hogyan torpant meg a szívverésem és áldottam az eget, hogy körbevett minket a sötétség. Elvetemülten reszkettek az ujjaim és a torkomba újból felkaparta magát egy idióta gombóc.

– Jó éjszakát, Tess.

Ennyit bírtam kinyögni anélkül, hogy elárultam volna magamat. Kitörtem a szobájából és mire a sajátomba értem már rendesen izzadtam.

Hogy szeretem-e? Kit? Sarah-t?

Nos, akkor szereted Sarah-t? Persze – vágtam rá csípőből, de a bennem gúnyolódó hang szellemesebb volt ennél. Nem-nem, szerelmes vagy belé?

Már körülbelül három hónapja jártunk és vagy hét éve koslattam utána ideje volt szeretnem őt, nem? Ideje volt, hogy megdobogtassa a szívemet. Talán egykor meg is dobogtatta, csak azóta az már kurvára elárult engem. Mert már nem a lány képére rezzent össze, hanem egy kibaszott fiú arcára!

Függtem tőle, kerestem az összes faszom lehetőséget, amikor beszélhettem vele, amikor tudtam, hogy csak ketten lehetünk. Szükségem volt rá, a szavaira, a közelségére, hogy olyankor kurvára nem kellett megjátszanom magamat. Annyira szerettem azokat az estéket, amikor csak ketten voltunk, hogy már szégyentelenül kérdeztem rá, hogy szabad volt-e este.

Éjszaka minden annyival könnyebb volt. Belefáradtam abba, hogy elrejtsek egy részt önmagamból. Miért mert ez a részemmé vált volna? Részemmé vált az, hogy bebuzultam? A képembe szerettem volna röhögni, de mielőtt még kitörhetett volna belőlem egy gúnyos kacaj a hangok a torkomra fagytak.

És mi van a, ha részemmé vált?

A szexualitás egy spektrum, Jase. Zachary csak megzavart. Lehetne hibáztatni engem? Azok után, hogy a fiú szempillái konkrétan hosszabbak voltak, mint az összes lányé, akivel valaha együtt voltam? Hogy fényesebbnek tűnt a faszom haja, hogy a szemeibe képes voltam egy pillanat alatt elmerülni. Az én hibám lenne?

Ingerültem vágtam le magamat az egyik babzsákra.

Izzadtam. Reszkettek a tagjaim és végig egyetlen egy arc lebegett előttem. Végig az a szende mosoly, az a pici kis gödröcske a fiú ajkainak szegletében, a ráncok a szemei körül, amelyek mindig felgyülemlettek, amikor úgy igazából nevetett. És, hogy mindig a fogai közé csippentette a nyelvének a hegyét, ha igazán koncentrált.

Jól éreztem magamat vele, minek kellett volna tagadnom? Felesleges is lett volna.

Hatalmasat sóhajtva túrtam a hajamba és kinéztem a bukóra nyitva hagyott ablakon. Sötét volt, az eső pedig megállás nélkül kopogtatta az üveget, és mivel nyitva volt hagyva néhány hűs csepp egyenesen a padlóra esett.

És ha tényleg bejön? Akkor mégis mi van? Mit kéne tennem?

Mit mondana anya? Mit mondana Sarah és apa? Csalódottak lennének? Kitagadnának? Ez nem én voltam! Kurva életbe! Hiszen egész életemben egyetlen egy fiú sem fogott meg, nem indította be a fantáziámat és erre a semmiből belecsöppent az életembe egy és mindent felforgatott!

És idiótaság lett volna tovább tagadnom. Őt akartam. Érdekelt milyen érzés őt csókolni, hogy mennyire puhák az ajkai, hogy milyen érdes a bőre. Meg akartam ízlelni. Mindent akartam, ami vele érkezett és ez egyszerre rémisztett meg és ébresztette fel bennem a vágyat. Ott motoszkált mélyen egy késztetés, a bőröm alatt éreztem, és eddig kurvára nem értettem, de most már tudtam mit akart. Hogy miért vált annyira leheltelenül szűkőssé a gatyám, mikor mellette voltam.

Nem változtam meg, ugye?

Egy sikolyként hasítottak belém Tessa szavai. Hát persze.

Észre se vettem, mikor kezdtem el sírni, csak annyira kaptam fel fejemet, hogy az ölembe szorongatott tenyeremre valami sikamlós cseppent. Remegő kezekkel nyúltam fel az arcomig és akkor már nem volt megállás. Összehúztam magamat, el akartam rejtőzni, pedig nem is volt bent senki a szobában, néma csend honolt a házban. Nem tudhatta senki, hogy sírok. Ám meglehet, hogy nem is előlük, hanem a tükörből visszatekintő vádló pillantás elől rejtőztem el.

Fáradt voltam. Kiéhezett. És kibaszottul érzékeny.

Most már vérbeli meleg voltam. Nem?

Gúnyos hörgés szerű valami tört elő belőlem, de a halk szipogásom elnyomta a hangját.

Mi lenne akkor, ha nem vennék róla tudomást? Ha hagynám Zachary-t a fenébe és elfeledném az összes emlékemet, amit róla gyűjtöttem, hogyha igazán összeszedném magamat talán még el is bírnám szakítani az összes létező szálat, ami összekötött bennünket. Egyszerűen elkerülném és soha az életbe nem kéne többet találkoznom vele. Nem lenne könnyebb?

Nem lenne kibaszottul könnyebb?

Fürödj le, hunyd le a szemed és mire felébredsz az összes hülye érzelemnek nyoma veszik.

Hallgattam a hangra. Fáradtan feltápászkodtam, behajtottam az ablakot, leoltottam a villanyt és egyenesen a folyosó végi fürdőszobába siettem. De tovább sírtam. Mint egy idióta pisis, aki képtelen volt kordában tartani az érzelmeit.

A tükörből egy egészen megtört tekintetű fiú nézett vissza rám, püffedtek és vörösek voltak a szemeim. Betudtam az egyetlen egy slukk füves ciginek. Olyan könnyű volt kiigazodnom az elmémen, mert annyira egyértelmű volt, hogy a cigi után már csak egyetlen lépés és ott találtam magamat megint a fiúnál.

Dühösen ráztam meg a fejemet és mire belefúrtam az arcomat a párnába, akkor már túl voltam egy elkeseredett maszturbáláson és egy újabb tömegnyi síráson. És mire betakartam magamat már túlságosan fáradt voltam ahhoz, hogy cenzúrázni tudjam a gondolataimat, így a fiú telt ajkainak gondolatára aludtam el.

. . .

Talán azért kerültem az elkövetkező héten, mert elkeseredetten szerettem volna belekapaszkodni abba a reménybe, hogyha sokáig nem fogom látni, akkor valószínűleg el is pusztulnak ezek az idióta érzelmek.

Minden olyan prímán haladt mindaddig, míg egyik nap belépve Sarah lakására meg pillantottam egy nagyon oda nem illő alakot. Zachary egy telefestett vásznat tartott a hóna alatt és mikor meghallotta a lépteimet azok az aranyló szemek menten felpattantak az arcomra, ám mielőtt még üdvözölhettem volna egy mosollyal a fiú elfordult tőlem.

– Jase! – nevetve pattant elém a lány és egy gyors csókot követően már vissza is fordult a fiú felé. – Nézd el is készült.

– Micsoda? – lenyeltem a torkomban sátrat ütő gombócot és közelebb merészkedtem hozzá, de ő továbbra sem nézett rám.

Kurvára megérdemeltem.

– Ne már! Tegnap mondtam. Nem emlékszel? – A válla felett meredt rám, de semmi sem rémlett. Alig észrevehető volt, de Zachary ajkai mintha egy apró mosolyra görbültek volna. Genyó! – Olyan üres volt ez a fal, ezért benéztem ma Zachary-hez és mutatott néhány festményt, amit eladna és ezt találtam. Nézd!

Izgatottan mutatott a fiú karjaiban szorongatott alkotásra és mikor a szemeim elé került muszáj volt lehunynom a szemeimet. Két kéz pihent a vásznon, kusza ecsetvonásokkal volt felfestve, mégis annyi volt egyértelmű, hogy az egyik ázott a színekben, a másikat viszont egy színtelenség ölelte körbe. Felnéztem a fiú arcára, de ő a festményt nézte. Azt a kibaszott remekművet, amit Sarah szemei annyira élesen kiszúrtak.

– Kurva szép lett – szólaltam meg végül. Zachary hümmögött egy sort, de továbbra se emelte fel a fejét. – Tényleg van tehetséged hozzá.

– Durva azért nem? Verseket is írsz, rajzolsz van talán még valami rejtegetni valód? – nevette el magát Sarah.

– A versekkel csak próbálkozom.

– Bárcsak nekem is ilyen sikeresen lennének a próbálkozásaim.

Zachary pirulva rázta meg a fejét és csak ekkor lesett fel rám, mintha csak észrevette volna, hogy itt voltam én is.

Kibaszottul megtorpant a szívem. Annyira elkeseredetten szerettem volna megfeledkezni erről a hülye érzésről, ami elfogott a közelében, hogy az már fizikai fájdalmat okozott számomra. Kizártam a gondolataimból, sőt még apával is képes voltam eltölteni időt, hiszen az egyet jelentett azzal, hogy az iránta érzett dühöm felváltotta a fiú aranyló szemeinek a képét.

Belefáradtam, mert nem volt értelme. Nem értettem miért küzdöttem?

Mert mi van akkor, ha bejön? Senki sem szapulta Elliottot, nem tettek róla megjegyzéseket, hát akkor rólam miért tennének? Mégis féltem. Most sem tettem meg a lépést, csak elkeseredetten próbáltam minden faszom érzelmemet belesűríteni abba a rövid szemkontaktusba.

– Akkor 25 font, ugye?

– Igen.

– Biztosan promózlak majd.

– Köszi, Sarah – mosolyodott el, viszont ez a mosoly korántsem tűnt őszintének. Nem ráncolta össze az orrát, nem döntötte hátra a fejét és a szemei sem csillogtak úgy igazán.

Úgy tűnt, mintha kifakult volna.

Történhetett valami?

– De indulnom kell, még be kell érnem munkába – nevette el magát halkan és lomha lépteivel óvatosan kikerült engem és már az ajtóban is volt. Egyszerűen magára húzta a sapkáját és eltűnt. Mint egy jelenés. Nem is voltam biztos benne, hogy ez a néhány perc megtörtént volna, csupán a most már falon lógó festmény árulkodott a fiú ittlététről.

– Elliott dolgozik ma?

Sarah megvonta a vállát. – Azt hiszem szabad napot vett ki.

– Igen?

– Miért kérdezed?

Tett felém néhány lépést az ujjait gyengéden felfutatta a karomon, majd megtorpant a tarkómnál. Berögzült mozdulat volt. A mosolya mögül most újfent megvillantotta a fogsorát, és egy csókkal hallgattatott el. Ösztönösen húztam magamhoz és éreztem, hogyan mosolyodott el a csókunkban, de valahogy nem voltam ott. Én szorongattam a lány derekát, én csókoltam az ajkait. Mégis mintha kibaszottul nem a nappaliban lettem volna, hanem valahol messze annak a faszom napsárga biciklinek a tulajdonosával.

– Minden rendben van? Olyan feszültnek tűnsz – gyengéden túrt bele a hajamba és normális esetben egy jóleső sóhajjal kellett volna átvezetnem a csókunkat egy hevesebbe, talán benyúlhattam volna kissé bő pólója alá, hogy az ujjaim alatt érezhessem a bőrét, de nem tettem meg, sőt kissé eltoltam magamat tőle. Keserű szájízzel ráztam meg a fejemet. – Tessa a gond?

– Nem, minden okés.

– Miért hazudsz nekem? – súgta halkan. – Nem értelek, Jase. Mi a baj? Nem... nem jó neked ez a kapcsolat, mert úgy érzem, hogy egy oldalú ez az egész dolog! Mert ha nem jó, akkor mondd meg nekem és ne kerülgesd a témát! – Hevesen szuszogva túrt bele a fürtjeibe és csak ekkor hallottam meg, hogy könnyes volt a hangja.

Kibaszott kurva életbe!

– Ne butáskodj, csak stresszes vagyok, itt vannak a vizsgák meg minden.

– Sosem izgultál túlságosan a vizsgák miatt.

Igaza volt.

– Gyere ide. – Kinyújtottam felé a kezemet, mire a lány készségesen belesimult az érintésembe és szipogva fúrta az arcát a mellkasomba. Egy csókkal kergettem el a kételyeit, és tovább vittem. Pedig nem vágytam másra, minthogy Zachary után mehessek, de nem hagyhattam itt, ugye?

Törődnöm kellett vele, hiszen a barátnőm volt, nem? Szeretnem kellett, mert ez volt a feladatom és mikor kimerülten elterültem az ágyon még mindig ugyanazok a szemek derengtek előttem.

– Szeretlek, Jase – motyogta bele a mellkasomba és az én válaszom a faszom csend volt. Tovább cirógattam a bőrét és halványan bólintva loptam tőle egy csókot, nem lett volna erőm tovább hazudni, így a csendet választottam.

. . .

Mire az Oldie's-hoz értem már besötétedett.

A széles ablakokon keresztül figyeltem a fiút, aki most is, még úgy, hogy semmi értelmeset nem csinált, annyira szépnek tűnt. A pult mögül bújt bele az előtte heverő füzetbe, esélye se lett volna kiszúrnia engem. Egy halk sóhajt követően túrtam bele a hajamba és minden csepp kibaszott bátorságomat összegyűjtve indultam meg az ajtók felé.

A csengő felharsant a fiú felemelte a szemeit és bumm. A gyomrom összeugrott, és ezzel párhuzamosan Zachary szemöldökei is egy mély barázdába süppedtek. Szerettem volna elkergetni onnan őket, nyugtatólag végigcirógatni a bőrén, de nem tehettem. Némán szitkozódva torpantam meg a pult előtt.

Üresek voltak a zöld bokszok, egyetlen egy kósza vendég sem tért be a fűtött étterembe, ami érthető is volt, hiszen alig negyedóra múlva zártak. Talán szándékosan időzítettem így.

– Mit keresel itt? – szólalt meg végül.

– Nem tudom.

Mert őszintén nem értettem. Hat napot bírtam volna ki? Szánalmasan elbuktam mielőtt még átléphettem volna az egy hetes határt. Gáz volt bevallani, de hiányzott. Hogy előtte nem kellett titkolóznom. Neki elmondhattam az érzéseimet apáról, Tessáról, anyáról és nem kellett megjátszanom magamat Sarah előtt. Ilyen mélyen lennék már?

– Nem csinálhatod ezt, nem tűnhetsz csak úgy el, amikor kedved szottyan! – csattant fel dühösen. – Mert ez nem csak rólad szól!

– Én-én...

– Sajnálod? Mert ennyi elég? Elég kinyögnöd egy sajnálomot és azt várod el, hogy megbocsátsak? Mégis mit vársz tőlem, Jase? – dühösen fordult el tőlem és kibaszottul egy pult választott el tőle, tehát esélyem sem volt utána nyúlni. Pedig szerettem volna. Szerettem volna a bőröm alatt érezni az övét. – Nem gondoltál bele abba, hogy talán én mit érzek?

– Nem tudom mi ez, Zee. Nem lehetsz rám mérges, amiatt, mert megijedtem! Kurva életbe, hiszen ennek nincs is értelme!

– Miért kéne mindennek, hogy értelme legyen?

– Mert te mégis, hogy a faszomba magyaráznád meg ezt? – vadul lóbáltam a kezemet kettőnk között, Zee szemei pedig elkeseredetten követték a mozdulatot.

– A barátod vagyok – súgta halkan.

– Barátok?

– Igen barátok! – csattant fel dühösen. – Neked barátnőd van, Jase... ennek-ennek így nincs értelme.

– Nekem mondod? – tártam szét a karomat tehetetlenül, mire a szemei óvatosan felkúsztak a szememig. Kissé ki volt pirulva és mire észbekaphattam volna a fiú átnyúlt a pult felett és körém fonta a karjait.

Ösztönszerű volt a mozdulat, hiszen még csak egy faszom pillanatra se gondoltam bele, egyszerűen megragadtam a derekát és átemeltem a hülye pulton. Zachary halk kuncogása éltetett, az a gyengéd érintés a tarkómnál göndörödő fürtök között, forró lehelete a nyakhajlatomban. Nem érdekelt, hogy meglátnak bennünket. Nem érdekelt, mert hat kínkeserves napot követően végre a karjaimban tarthattam őt.

A lábai közé fészkeltem magamat, míg ő a pult szélén ült. Mélyen magamba szívtam a belőle áradó keserű dohányszagot, de még ez sem riasztott el tőle, sőt még mélyebbre fúrtam az arcomat és akkor már megéreztem azt a halk mentolos illatot, ami gyengéden beleivódott abba a kibaszott halvány lila pulóverébe.

Elkeserítően szorosan fogtam a derekát és csak akkor szakadtam el tőle, mikor már kissé lecsillapodott a szívverésem és már nem tűntek annyira érthetetlennek a gondolataim.

A fiú tétován söpört ki a homlokomból néhány hajszálat.

– Ugye tudod, hogy ez így nem mehet tovább?

– Én megpróbáltam, Zee – motyogtam elrejtve az arcomat abban a szőrmés pulóverében. A fiú nyugtatólag cirógatta a bőrömet, pontosan olyan mértékben, amennyire az adott pillanatban szükségem volt. Ennyire ismerhetett volna? – Félek. – ismertem be halkan.

Zachary nem válaszolt, egyszerűen csak folytatta a tarkómnál pihegő szálak cirógatását. És én élveztem. Nem hazudhattam tovább, nem tagadhattam le magam előtt a tényt, hogy tetszett az érintése, élveztem, hogy körbelengett az illata.

Végtelennek tűnő perceket múltán bújtam csak ki az öleléséből. Az Oldie's halvány fényei lomhán pislákoltak felettünk és újból beterített a kétes félhomály, amiben annyira könnyű volt elvegyülni.

Reszkettem, de nem a bennem üvöltő harag miatt, hanem a tehetetlenségtől. Hiszen itt álltam tőle alig néhány centire, és igazán csak egy picikét kellett volna közelebb dőlnöm hozzá és összeértek volna az ajkaink, mégsem mozdultunk meg. Túl gyors lett volna. Kibaszottul gyors lett volna.

Még csak most barátkoztam a gondolattal, hogy egy fiú tetszett, lassítanom kellett, elfogadnom azt, hogy ez most már kurvára a részemmé vált, de nem akartam lassítani. Legszívesebben a kukába vágtam volna az összes létező tervemet és fejest ugrottam volna egyenesen az ajkai közé, hogy magamba szívhassam az ízét, azt a füstös valamit, ami annyira igézően áramlott a szájából. Meg akartam emészteni, hogy a benne bugyogó füst elvegyülhessen a véremmel és ezt a vért pumpálja szét a bennem a szívem. Kurvára őt akartam, azokkal a nevetségesen hosszú szempillákkal, az arcába zúduló tintafekete fürtökkel együtt.

Így hát megérintettem. Óvatosan, mert nem voltam biztos benne, hogy szabadott-e. Talán ő is érezhette ezt az eszeveszett pumpálást? Benne is megőrültek a szervek? Vagy csak én voltam ennyire gyenge, hogy az első adandó alkalommal a lábai elé olvadtam? Nem húzódott el, sőt egyenesen beleveszett a tenyerembe. Gyengéden vontattam végig a hüvelykujjamat az ajkain, mire a fiú szégyentelenül szívta az ajkai köré, és azt hiszem felszakadt belőlem egy elhaló nyögés féleség.

Sűrű pillái alól lesett fel rám. Obszcén volt. Bűnös. Kurvára vonzó.

Egyenesen éreztem, hogy a farmerom cipzárjának feszült a farkam. Le kellett állnom. Alig néhány kilométerre innen egy lány feküdt az ágyban, akivel csupán néhány órával ezelőtt szexeltem. Nem gondolhattam így rá. De már késő volt. Egy halk cuppanással vált le az ujjamról, amelynek a hegyén csillámlott a nyála. Kurvára fel voltam izgulva.

– Ne csináld ezt – búgta halkan, de mintha a saját szavainak mondott volna ellent, hiszen egyenesen a nyakamba dőlt.

Be voltam szarva. Fogalmam sem volt mégis mit kellett tennem és hirtelen túlságosan soknak tűnt mindez, elnyomott, elborított és mire észbekaphattam volna már alig néhány milliméter választott el minket.

Ő kapott észbe először. A pillanat tovább illant, Zachary egy jól rögtönzött mozdulattal kiugrott a karjaimból és elkerekedett szemekkel meredt rám. Csak akkor jutott el a tudatomig, hogy kurvára elbasztam.

Olyan voltam, mint apa. Talán ez a gondolatmenet benne is átsuhanhatott hiszen egy pillanat alatt termett mellettem és mire összezuhanhattam volna a fiú bevezetett az egyik zöld műbőrrel fedett bokszba.

Leperegtek előttem az események, tisztán láttam magamat a fiú karjai között, az ujjaimat az ő kurva ajkai között és gyűlölnem kellett volna, kibaszottul megvetnem azt a részemet, amelyik öröm táncot lejtett, de nem ment. Kurvára belebuktam. És akkor újból sírva fakadtam.

Túl sok volt. Túlságosan közel került hozzám Zachary és én túlságosan gyenge voltam ellenkezni, így mikor a karjaiba húzott, még arra se volt erőm, hogy elhúzódjak tőle.

Végtelennek tűnő perceket követően csitult csak le a keserves sírásom. Gyenge voltam. Kurvára gyenge! Neki pedig ezt látnia kellett? Mégis mit gondolhatott rólam? De mielőtt még tovább vihettem volna a gondolatot, Zachary mintha egyenesen az elmémbe látott volna megragadta a kezemet és hevesen megrázta a fejét.

Dühösen szerettem volna beletúrni a hajamba, de mielőtt még kitéphettem volna a hajszálaimat a fiú erőteljesen az ujjai közé szorította az arcomat és maga felé fordította azt. A könnyeimet egy egyszerű, berögzült mozdulattal tüntette el a bőrömről.

– Nem a te hibád, oké? Ez neked teljesen új és nem tudod még annyira kontrollálni magadat, nekem kellett volna észnél lennem! – súgta halkan. – Most pedig nyugodj le, rendben? Nem csináltunk semmi rosszat, Jase. Nem vagy olyan, mint az apukád, oké? – gyengéden cirógatta meg az arcomat majd egy csókot nyomott a bőrömre. – Hozok egy kis teát, elszámolok, letakarítom az asztalokat és beülünk valahova enni valamit, mit szólsz?

Csak bólintottam.

A fiú betartotta a szavát és mire felfoghattam volna már előttem is termett a csésze gőzölgő tea. Jólesően merültek el a hajamban az ujjai.

Igaza volt, mire befejeztem a teámat már nem tűnt annyira vészesnek a helyzet, már nem üvöltözött bennem egy idióta hang. Elengedtem, mert kurvára nem csinálhattam már vissza. És ahelyett, hogy egyhelyben rothadtam volna, inkább elcsentem tőle a törlőkendőt és lassan végigjártam a kávézó asztalain. Lekapargattam az asztallapok alá ragasztott rágókat, a földre szóródott szívószálakat és miközben kimostam a piszkos törlőkendőt volt időm kiengedni. Lassan oldódott ki belőlem a feszültség és mire az utolsó, nyúlós és undorító rágót is a kukába hajítottam Zachary is végzett az elszámolással és egy halvány mosollyal figyelt.

– Nem is segítesz?

– Éppen eleget csinálom – rázta meg a fejét egy grimasszal. – Sosem értem, miért olyan nehéz egy zsebkendőbe nyomni és kidobni? Nem gondolnak bele, hogy ezt valakinek le is kell onnan szednie?

– Önző seggfejek – vontam meg a vállamat és szándékosan nem tettem szóvá, hogy sajnos néha én is éltem ezzel a szokással.

Zee nevetve rázta meg a fejét, mintha képes lett volna átlátni rajtam és mire felé fordultam a fiú már kikapta a kezemből a törlőkendőt és gyors mozdulatokkal letörölgette az utolsó asztalt is.

– Profi munka.

– Van gyakorlatom – ejtett meg egy mosolyt. – Akkor van kedved beülni valahova?

Kibaszottul összeszorult a gyomrom csupán annak a fránya mosolyának a látványára. Nemet kellett volna mondanom, de végül is mi voltam én? Csak egy idióta ember, semmi több. Nem voltam annak az erőnek a birtokában, hogy nemet tudjak neki mondani, így csak egy gyenge bólintásra tellett és miután bezártuk a kávézót a fiú maga köré tekerte méretes sálját és megtorpant amellett az ominózus napsárga bringa mellett.

Ahogy elnéztem megéreztem valami egészen kellemetlen érzést a mellkasom környékén. Kurvára ismerős volt, hiszen, hogy is ne ismertem volna rá arra, ahogy az az enyhe érzés lassan hullámozva mosta el az utolsó ép gondolataimat? Felfalt az eufória, az a sekély nyugalom érzete, ami minden egyes kibaszott másodpercben elfogott mellette.

Nehéz láncát az ülése köré tekerte, majd egy mély lélegzetvételt követően megfordult a tengelye körül és egyenesen a szemeimbe bámult. Fénylettek a szemei, mint két faszom csillag az égen. Izgatott volt.

Tönkre tehettem volna, vagy az is meg lehet, hogy ezekben a pillanatokban tettem tönkre, miközben némán keltünk át az üres úttesten. Egymás mellett sétáltunk, a nedves beton pedig elnyelte a nyomunkat. Olyan érzésem volt, mintha a világ szeme elől bujkáltam volna. De hát nem ezt tettem?

Éjszaka volt, alig lehetett kivenni egymás alakját, sőt a széles utcákra ráereszkedett egy ragacsos, sűrű köd. Kurvára bujdokoltam. Talán saját magam elől.

De Zachary gondtalannak tűnt. Beszélt valamiről, hiszen láttam, hogy mozogtak az ajkai, de a hangok valahogy nem értek el hozzám, lehet út közben vesztek el, de nem bírtam megragadni őket.

Végül egy kebabos kajáldában kötöttünk ki. Az egyik távoli bokszba elhelyezkedve egy egészen rövid ideig feszengve hajtottam le a fejemet. Kurvára nem ismertem magamra. Mintha az a Jase Stagger tényleg eltűnt volna, aki egykoron voltam. Az a srác, aki gondolkodás nélkül szóba tudott elegyedni bárkivel, és szó szerint bárkivel. Aki csak megvillantott egy faszom mosolyt és az emberek már előtte is térdeltek. Nyitott voltam, kissé öntelt, de így szerettek. Viszont mindezt mintha egy hirtelen mozdulattal tépték volna ki belőlem.

Csak akkor szólalt végül meg mikor megejtette az első falatot.

– Van nálam egy kis fű, prémium minőségű, elég drága volt, de ha van kedved elszívhatnánk a parkban – biccentett az út túloldalán sötétlő parkra.

És ki a faszom voltam én, hogy ellent tudjak neki mondani? Így csak bólintottam és miután befejeztük a kebabunkat zsebre tett kézzel vágtunk át a ködtől ragacsos úton.

Miután megtaláltuk a fák árnyéka alatt azt a jól ismert padot, a fiú előkaparta a zsebéből az öngyújtóját, majd a már feltekert szálat. Óvatosan az ajkai közé illesztette, majd meggyújtva a végét mélyen letüdőzte a füstöt.

Lomhán nyújtotta ki felém a joint-ot, és tudtam, hogy kurvára szarul bírtam a füvet, mégis jó erősen megszívtam és mikor a keserű füst végigégette a torkomat, tudtam, hogy ennyi volt. Hátrahanyatlott a fejem és hagytam, hogy ellazuljanak az izmaim. Zachary ajkaira felkenődött az a jól ismert mosoly és közelebb dőlve egyenesen az arcomba fújta a gomolygó füstöt.

– Játszunk valamit! – vetette fel egy újabb mély slukkot követően, a feje lazán a vállamra dőlt, ő pedig egy sokat sejtető mosollyal illesztette az ajkaim közé a parázsló szálat.

– Hány évesek vagyunk, 15?

– 10 kérdést kérdezünk, egymástól és a másiknak kötelessége válaszolni.

– Mert ha nem válaszolok mi lesz? – nevettem el magamat és önkéntlenül fontam a karjaimat a dereka köré, Zachary fészkelődött egy keveset majd egy utolsó mély slukkot követően elnevette magát.

– Megbüntetlek.

Hatalmasat nyelve kaptam ki a kezéből a parázsló szálat és az utolsó cseppeket kiszívva eltapostam a csikket.

– Prémium anyag, szóval ütni fog – motyogta bele a mellkasomba, de valahogy nem érdekelt. Egy bamba mosollyal simítottam végig a derekán.

Jól éreztem magamat.

– Kezdem én – szólaltam meg végül. Zee szemei már kuglófméretűre dagadtak, és ha addig nem éreztem a késztetést, akkor most már egyenesen üvöltöttek a részecskéim azért, hogy elmerülhessek benne. – Miért jársz mindig biciklivel?

Zachary torkán megakadt a lélegzet, de mielőtt még kifordulhatott volna a karjaimból lomhán emeltem fel a tenyeremet és az arcára helyezve cirógattam meg a bőrét. Kurvára mintha dorombolt volna!

– Nem szeretem az autókat – súgta halkan. – Én jövök. – Zachary mosolyogva fúrta az arcát a mellkasomba és erősen gondolkodva húzta el az ajkait. – Szereted Sarah-t?

Felnyitotta a szemeit, mintha a válaszomat a szemeivel inná magába. Nem eresztettem el az arcát, csak halványan megráztam a fejemet. Nem volt értelme hazudni. Zachary elégedetten hunyta le újból a szemeit.

– Van terved arról, hogy mit akarsz kezdeni az életeddel?

– Itt akarom hagyni Londont, valószínűleg Párizsba költöznék – motyogta apró köröket róva a tenyeremre. – Elkezdenék egy mester kurzust, bepróbálkoznék néhány alter kiállító teremnél, hátha valaki megszán – nevette el magát.

– El tudnálak képzelni. Egy kibaszott croissant-nal a kezedben, a Szajna partján magad előtt egy hülye vászonnal.

– Szép kép?

– A legszebb – súgtam közelebb vonva őt magamhoz.

– És neked? Vannak terveid?

– Nincsenek.

Zachary a nyakhajlatomba fúrta az arcát és egy apró puszit lehelt a bőrömre, talán érezhette mennyire vadul kalapált a szívem, hiszen a bőrömön felejtette a mosolyát.

– Majd lesznek.

Csendesen hullámzott körülöttünk a köd, körbevont, elrejtett minket az összes ember elől, akinek eszébe jutott este körbesétálni ezt a kibaszott parkot. Felnéztem az égre, de nem láttam mást, mint felhőket.

– Honnan tudtad, hogy meleg vagy?

Megvonta a vállát. – Úgy, mint mindenki más? – Hátra hajtotta a fejét és mélyről jövően nevette el magát. – Kissé talán felizgultam Draco Malfoyra a Tűz serlegében.

– Draco Malfoy? Ne már! – röhögtem fel, mire a fiú csak az orrát ráncolva fordult el tőlem.

– De komolyra fordítva, nem jöttek be a lányok, és elkeseredetten nagy crushom volt az egyik legjobb barátomon, aki pedig folyton arról beszélt hogyan verte ki az egyik pom-pon-os lányra, elkeserítő volt.

Nevetve ráztam meg a fejemet és még közelebb húztam magamhoz, annak ellenére, hogy ez már fizikailag képtelenség volt, így a fiú gondolt egyet és egyenesen az ölembe kúszott. Akkor már jólesően összemosódott körülöttem minden és az egyetlen dolog, amit élesen láttam az az ő arca volt, és az két golflabda méretű pupilla.

– Miért verted meg Taylor Hamiltont?

Hátra hanyatlott a fejem, Zachary éles szemei pedig mohón tapadtak a szabaddá vált bőrfelületre.

– Féltékeny voltál, ugye? Féltékeny voltál akkor is, amikor Elliott olyan közel hajolt hozzám Halloweenkor? – búgta a fülembe egy alig érezhető csókot felejtve a pulzáló artériámon. – Láttalak, Jase, láttam a szemeidet.

– Gyűlölöm, ha hozzád ér – ismertem be egy kúsza tintafekete fürtöt forgatva az ujjaim között. – Gyűlölöm, ha bárki is hozzád ér, aki nem én vagyok.

– Ha jól tudom ez a féltékenység szinonimája.

– Megőrjítesz – nyögtem fel, mikor a fiú ajkait felváltotta a nyelve. Összeért az ölünk és nem bírtam elsuhanni a tény felett, hogy mindketten elkeseredetten kemények voltunk. Csak egy kis súrlódásra volt szükségem, és mintha megint csak olvasott volna a kibaszott fejemből, mert egy őrjítően lassú mozdulattal dörzsölte hozzám az ölét. Egy elhaló nyögés szakadozott fel belőlem és éreztem a torkából kiáramló forró levegőt, ami csak még keményebbé varázsolta a farkamat. Ki fog készíteni!

– Csókolj meg! – súgta a fülembe és akkor elszakadt minden egyes gát, ami még elkeseredetten próbált visszarángatni a biztonságos zónába.

Kurvára késő volt.

És mire észbekaphattam volna, már az ajkaim közé szívtam az száját. Egy halk nyöszörgés szerű hang kúszott fel a torkából, de mélyen nyeltem el és mire felfoghattam volna már egy őrjítő táncot lejtettek a nyelveink. Édesen szívta az ajaki közé, és miután halványan ráharapott már nem bírtam visszafogni magamat, megrándult a csípőm. Zachary a vállaimba kapaszkodva ereszkedett le újból, mintha már egészen benne lettem volna. Hátra hajtottam a fejemet, de ő nem eresztett, mohón kereste az ellenállást az ölével, míg én az ajkaimon éreztem a fű kesernyés ízét valami egészen édessel, ami valószínűleg ő volt. Kiakasztott. Többet akartam belőle, mindkét kezemmel az arca után kaptam és újból megcsókoltam. Mert kurva jó volt csókolni. Mintha nem is a fűtől, hanem tőle álltam volna be.

Mohón szívtam magamba a nyelvét és miután megadta magát, egészen egyszerűen vettem át az irányítást a csókunk felett, míg ő egyre inkább elkeserítően halk sóhajokkal szakította meg a csókunkat. És mikor már nem bírta tovább tehetetlenül hajtotta hátra a fejét, és én ösztönszerűen buktam a bőrére.

Pár napos borstája egyenesen égette a bőrömet, de valahogy még ez is megőrjített. Megőrültem nem? Nem olyan volt, mint egy lányt csókolni, az ajkai kissé szárazabbak voltak, volt az egészben valami kurva kemény, és nem csak a fasza, amit gyötrelmes mohósággal dörzsölt hozzám, hanem valami benne. Nem küzdött a dominanciáért, alá vetette magát. És ez minden egyes kibaszott másodperccel tovább tüzelte a bennem dohogó vágyat.

Mert faszomba is, annyira új volt! Egy lány puha öle helyett egy ugyanolyan kemény fasz nyomódott az enyémhez, nem éreztem a tenyerem alatt melleket, de valamiért mindez csak még jobban felizgatott. Képtelen voltam tartani az iramot. És egy kínkeservesen mély csókot követően egy pisis tinédzserhez méltóan percek alatt a gatyámban végeztem, ami hatására csak egy elhalt nevetés volt a válaszom. Zachary kuncogva csókolt bele a nyakamba.

– Látod mennyire megőrjítesz? – súgtam a bőrére.

Nyöszörögve bólintott és mikor újból az ajkaimra bukott belőlem is felszakadozott egy kellemes sóhaj. Mintha végszóra éreztük volna csak meg a minket körbeölelő hűs szellőt, Zachary alig láthatóan összerezzent és csak még közelebb bújt hozzám, elkapkodva előlem az utolsó csepp forróságot is.

Kurvára be voltam állva és ha nem éreztem volna az ajkait a bőrömön képes lettem volna ott bealudni.

– Menjünk haza mielőtt még elalszol – az orrával noszogatva próbált meg mozgásra bírni. – Na gyerünk már! Jase!

– Jól van na – sóhajtottam elnyomva egy ásítást és őszintén képes lettem volna a járdaszélén elaludni és még a nedves köd sem akadályozott volna meg benne.

– Kocsival jöttél?

Csak megráztam a fejemet és átkarolva a vállát jó közel húztam magamhoz, csakhogy újból megérezhessem a belőle áradó enyhe dohányszagot. Mélyen a nyakhajlatába fúrtam az arcomat és apró csókokkal kúsztam fel az arcáig, és faszomba is, úgy éreztem, hogy az ajkaim alatt sercegő borostája csak felélesztette a gatyámban heverő tagomat.

– Jase, ülj fel a biciklire. Elviszlek haza.

– Maradj velem éjszakára – búgtam a nyakhajlatába, és valahogy nem érdekelt, hogy egy kupac haj hevert a számban, egyszerűen csak a bőrén akartam érezni az ajkaimat. Egyszerű srác voltam, nem voltak nagy kívánságaim.

– Nem fogok veled lefeküdni.

– Nem szexelni, csak aludni.

– Butaságokat beszélsz – nevette el magát, amint elhelyezkedtünk a biciklit. Az én kezeim a derekán, arcommal mélyen azok közt a tintafekete fürtök között. Mélyen magamba szívtam az illatát. – Be vagy állva.

– Nem érdekel, maradj velem, Zee. Kérlek – súgtam halkan és mintha végszóra megeresztett volna egy halk sóhajt és csak bólintott.

Lassan suhantunk keresztül London tömött utcáin. Meglepően sok ember virrasztott az utcán, hangos kacaj zengte be a várost, egyetlen egy csendes sarkot sem lehetett volna találni. De a fiú háta mögött ülve mégis minden olyan némának tűnt. Kíváncsian fordultak a bicikli után, de Zachary fáradthatatlanul tekert keresztül a kipufogógáztól bűzölgő utcákon és végül faszom tudja hány percet követően, mikor az ujjaim már jegesre fagytak a fiú derekán, csikorogva fékezett le a jól ismert ház előtt.

Lehet bealudtam, de mikor feltártam a szemeimet Zachary már az egyik fához kötötte a biciklijét és dorgálóan nézett rám.

– Nedves a fű, Jase. Fel fogsz fázni!

– Fáradt vagyok – nyavalyogtam a szemeimet dörzsölve és ha nem lettem volna totálisan beállva talán minden kurva máshogy alakult volna, de most ott hallottam magam előtt a fiú aranyos kuncogását, és őszintén semmi áron nem adtam volna el a pillanatot.

– Na gyere! Nálad vannak a kulcsok?

Bólintva mutattam a hátsó zsebemre, de eszem ágában se volt benyúlni oda, egy vigyort villantottam rá, mire ő csak egy zaklatott sóhajt követően nyúlt be érte.

– Tetszik, amit érzel? – búgtam a fülébe és minden erőmmel a még mindig kissé merev farkához dörzsöltem magamat.

– Jase – egy halk imaként bukott elő belőle a nevem és mielőtt még átgondolhattam volna már az ajkaira tapadtam és minden erőmmel megpróbáltam kiküzdeni a dominanciámat, de véres kudarcot vallottam. Magamon éreztem a mosolyát. – Nem jutunk messzebb a járdánál, ha nem engeded meg, hogy kinyissam az ajtót.

– Mi van, ha nem akarok?

Megforgatta a szemeit és a lyukba csusszantva a kulcsokat elegánsan feltárta az ajtót és menten megcsapott az otthon melege. Zachary erőteljesen belökött az ajtón, viszont mielőtt eltaknyolhattam volna a földön erős kezekkel döntött a falnak és egy újabb csókba olvadtunk össze.

Imádtam ezt az érzést.

Lerúgtuk magunkról a cipőket és botladozva indultunk meg a szobám felé, egyszer sem szakítva meg a csókot. Fel sem merült bennem az a kibaszott gondolat, hogy Tessa bármelyik pillanatban feltárhatta az ajtaját, hiszen kibaszottul nem voltunk csendesek. Zachary-nak egyenesen egy csókkal kellett bennem akasztani a kitörni készülő nevetést, mikor majdnem seggre vágódtam a lépcsőn. De megérte. Hiszen a fiú mosolya volt talán a legédesebb dolog a világon, és valahogy pillanatig sem bántam meg, hogy nem nálam volt az irányítás. Tetszett az a biztos érintés a derekamon, az ajkaimat karistoló borostája és a kemény mellkasa.

– Maradj már csendben! – súgta a füleimbe, mikor talán egy túlságosan kéjes nyögés szökött elő belőlem.

– Mi lesz, ha nem?

– Soha többé nem fogok veled füvezni! – nevette el magát feltárva az ajtómat és akkor hirtelen mintha megcsapott volna a tudta, hogy kibaszottul Jase Stagger voltam. A mosoly lassan leomlott az ajkaimról és úgy tűnt, hogy a fiú is megérezhette a hirtelen hangulat változásomat, hiszen az ujjai ezúttal gyengéden simultak az arcomra és mielőtt még ellenkezni tudtam volna, beleomlottam a csókjába.

Most megadta magát. Nem küzdött ellenem, egy halk nyögést hallatva borult az ágyamra és ekkor már nem csak a vágy, hanem valami elkeserítő harag is dolgozott bennem.

– Jase – de beléfojtottam a szavakat. Képtelen lettem volna végighallgatni az a szar monológot, amit le szeretett volna vágni nekem. Hogy nem voltam olyan, mint apa. A faszomba nem voltam olyan, ugyanazt a kibaszott ösvényt jártam be, mint a férfi, és meg akartam bánni, kikotorni Zachary-t az elmémből, de nem ment. Kurvára nem ment. Még megbánni se tudtam, hogy élveztem az este minden kicseszett pillanatát. – Jase, elég!

Két tenyere közé kapta az arcomat és egy halvány mosollyal dörgölte össze az orrunkat.

– Aludjunk rá egyet, majd holnap józanul beszélünk erről, oké?

Csak bólintottam és mellé dőlve megengedtem, hogy feltörjön a mellkasom mélyéről egy nyögés.

– Mossunk kezet, és öltözzünk át.

– Miért vagy ennyire kibaszottul önmagadnál? – nevettem el magamat, de addigra már kirángatott és egészen a mosdóig húzott maga mögött.

Igaza volt, de kurvára mikor nem? Miután lemostam az arcomra ragadt mocskot már nem éreztem mást, csak a mellkasomon megtelepedő fáradtságot. Lehúzva magamról a pólómat és lerúgva a nadrágomat egészen egyszerűen dőltem bele az ágyamba és félszemmel a ruháim közt kutakodó fiút néztem.

– Mit csinálsz?

– Kölcsönvehetem? – mutatta fel a kezében szorongatott babakék pólót. Csak bólintottam és esküszöm egy pillanatra hunytam le a szemeimet, de mintha két marokkal kapott volna utánam a fáradtság. – Jó éjszakát! – motyogta halkan. Ösztönösen fontam a dereka köré a karjaimat és csak bólintva sodródtam lassan bele az annyira békésnek tűnő sötétségbe. 

kedveseim!

hát meg is érkeztem egy talán kicsit túlságosan hosszú fejezettel. de igazából mostanság már nincs is máshoz kedvem csakhogy írjak és olvassak. újból elkapott az olvashatnék. (ha ajánlhatok egy könyvet, kérlek mindenképpen olvassatok bele Lee Harper: Ne bántsátok a feketerigót! könyvébe, egy igazi mestermű)

remélem tetszik nektek ez a rész és néhány szóval elmondjátok róla a véleményeteket, vagy igazából bármiről, amiről kedvetek van! szívesen meghallgatom :)

kissé vicces, hogy az embert a "barátai" mindig akkor hagyják faképnél, amikor talán nem a legfényesebb a helyzet. legalább ilyenkor valójában lelepleződnek az emberek és nem pazaroljuk tovább rájuk az értékes időnket. 

most, hogy kissé elmorzsoltam valamit az életemből, remélem ti jól vagytok még ezekben az eléggé kétes időkben is és csak reménykedni tudok, hogy az idő elteltével azért visszaáll minden a rendes kerékvágásba. márha létezik még egyáltalán ez a rendes kerékvágás :D

mindenestere sok-sok puszit és ölelést küldök nektek! 

all the love as always

kyra