JASE

Folyton Zachary járt a fejemben.

Zee.

Akkor is, amikor az egyetemen senyvedtem egy végtelenül unalmas órán és akkor is mikor a szobámat szorongató négy fal között megpengettem azokat a faszom húrokat. Mindig. És képtelen voltam kiverni őt a fejemből, végig a mellkasomon éreztem a könnyeit, mintha egyenesen a bőrömbe ivódtak volna.

Tudni akartam a titkát, meg akartam érteni, hogy mi fájt neki ennyire kibaszottul, meg akartam fejteni a fiút, mert annyira bonyolult volt. És ha nem lett volna világos, valami nem eresztett el tőle. Szükségem volt rá. Belegabalyodtam a véget nem érő szálakba és végül mindig ott kötöttem ki, hogy dühösen hajítottam el a kezembe szorongatott füzetet. Mert kurvára elegem volt belőle.

Idegesen doboltam a kormányon, ami Sarah figyelmét is magára vonta. Kék szemei kíváncsian szaladtak rajtam végig és végül megtorpantak az arcomnál. Úgy tettem, mintha nem vettem volna észre. Minden lélegző sejtemmel a szürke betont néztem és őszintén megpróbáltam kirúgni az elmémből a fiút, de mintha páros kézzel markolt volna beléjük. Ami egyet jelentett azzal, hogy ha akartam volna se tudtam volna megszabadulni tőle.

Elliott csendben pötyögött valamit a telóján és ha nem tudtam volna, hogy alig két napja egy újabb síró görcs tört rá, úgy tűnt volna, hogy minden olyan volt, mint régen. Azaz minden a legnagyobb kibaszott rendben volt. De nem volt.

Mindennek pedig ki volt az oka? Persze, hogy Zachary Kibaszott Yaseen, a maga nevetségesen hosszú szempilláival és azokkal az átkozott bambi szemeivel. Mint egy kórság, lassan és kegyetlenül pusztított. Gyűlölni akartam, de nem ment! Faszomba és megint! Mindig ott járt bennem és egyszerűen nem tudtam, hogyan szabadulhatnék meg tőle.

Még akkor is róla gondolkodtam, mikor Sarah az oldalamnak dőlt és beléptünk a zenétől fuldokoló lakásba. Amy Holt. Fogalmam sem volt, hogy ki volt ő és mégis miért hívott meg mikor egyetlen egy szót sem váltottunk, de nem akartam panaszkodni.

Egy élénk vörös hajú lány perdült ekkor elénk, dús ajkait egy széles mosolyra húzta és nem is kellett igazán a közelébe férkőznöm, hogy tudjam, már most szét volt menve. Sarah egy suta öleléssel üdvözölte a házigazdát, majd újból az oldalamnak dőlve mindannyian megszabadultunk a kabátunktól és a konyhába passzíroztuk be magunkat.

Élveznem kellett volna a kibaszott zenét, ami egyenesen szanaszéjjel szaggatta a dobhártyámat és fogalmam sem volt arról, hogy mégis, hogy nem hívták még rá a zsarukat. De nem is ez volt a lényeg. Sarah-val kellett volna táncolnom az izzadt és beállt fiatalok közt, el kellett volna felejtenem azokat a dús szempillákat, a szénfekete fürtöket és a karamellára hajazó bőrt! Szégyenteljesen belebuktam.

– Jase?

Egy szempillantás alatt kaptam hátra a fejemet és megpillantottam őt, aki annyira nevetségesen uralta a gondolataimat! Újból az a kibaszott bársonynadrág fedte a lábait, amibe most talán egy túlságosan áttetszőnek tűnő inget tűrt. Láttam a bőrét, azokat a halovány, szálkás izmokat, amelyeket alig láthatóan elnyelt a karamella színű rengeteg. Vékony dereka volt, vonzotta a tekintetemet és az a halványan csillogó, vékony arany nyaklánc már ténylegesen egy merénylet volt az összes lélegző élőlény ellen.

Talán túl sokáig figyelhettem, hiszen az ajkaira egy sokat sejtető mosoly ült ki. Baszki.

– Jól nézel ki – szakadt elő belőlem, és amint meghallottam a saját szavaimat már vágtam is volna kupán magamat. – Mármint...

– Köszi. – Az ajkaiba harapva kortyolt bele az italába és nem bírtam elmenni a tény felett, hogy mennyire csókolni valóan dúsak voltak az ajkai.

Talán csak részeg voltam.

Biztos ezek szülték ezeket az abszurd és idióta gondolatokat. Mert nem lehetett rájuk más magyarázat, nem? Miért tartottam volna csókolni valónak az ajkait, mikor azok az ajkak egy kibaszott fiúhoz tartoztak? És mikor vált ennyire kibaszottul szűkössé a gatyám?

– Mikor érkeztetek? – hajolt egy leheletnyit közelebb, és ennek az apró mozdulatnak a hatására a halványan kigombolt ingje elvált a bőrétől és tökéletes bepillantást engedett a mellkasára.

Ösztönösen futtattam végig az ajkamon a nyelvemet és lehúzva a kezembe szorongatott vodkát reménykedtem abba, hogy az alkohol széjjel mossa ezeket a faszom gondolatokat. Csalódnom kellett.

– Egy órája talán.

– Elliott? – ez volt a következő kérdése.

– Kint van, valószínűleg Amy Holttal kavar – böktem ki egy kis hallgatást követően. Zachary kérdőn felvonta a szemöldökét. – Zavar?

– Dehogy – rázta meg mosolyogva a fejét. – Örülök nekik. És Sarah? Ő merre? Sehol sem láttam.

Barátnőm neve vészjelzőként gyúlt fel az elmémben. Felnyögtem és kelletlenül szaggattam le a fiúról a szemeimet. Egészséges ez? Nem Sarah mellett kellett volna lennem? Csakhogy letörjem az összes faszom ujjat és kezet, ami a lány közelébe merészkedett? És mégis itt álltam, mint egy beszari pöcs és a nyálamat csorgattam egy fiú iránt. Most már én is buzinak állok, vagy mi a fasz?

– Táncol valószínűleg. – Lenyeltem a torkomban bukfencet hányó gombócot. – Kérsz valamit inni?

– Még ezt sem fejeztem be.

– Akkor elkísérsz? Vagy ácsorogsz még itt egy kicsit?

Zachary szemei felvillantak, majd megvonva a vállát követett a konyhába. Kissé ingatag léptekkel torpantam meg a pult előtt és fogalmam sem volt, hogy az alkohol vagy a fiú közelsége tette ezt velem.

Gondolkodás nélkül húztam le a poharamba összekevert vodka narancsot és miután már éreztem, hogy kissé összemosódtak a gondolataim, már a fiú közelsége sem tűnt annyira vészesnek. Rá emeltem a szemeimet és talán kurvára nem kellett volna.

Mintha még szebbnek tűnt volna.

Csak most vettem észre, hogyan borultak a homlokába azok a fránya tintafekete hajszálak, és ő meg úgy állt ott, mintha kibaszottul tisztába sem lett volna azzal, hogy mennyire vonzó volt. Hogy mindenkinek a szeme rajta függött és egyre csak nehezemre esett az, hogy távol tartsam magamat tőle. Mert meg akartam ízlelni. Meg akartam érinteni. Érdekelt milyen hangokat adott ki miközben csókolták, hogy akusztikus vagy inkább csendes típus volt. Faszomba, hogy ez így nem volt jó. Barátnőm volt és elméletileg hetero voltam.

– Nem akarsz kimenni?

Zachary szemei az arcomat fürkészték és egy alig látható bólintást követően már az utcán találtam magamat, míg a fiú kissé lemaradozott és mire kiért már maga köré tekerte a kabátját.

Egy ideig a hűs késő, őszi levegő alatt álldogáltunk, de valahogy nem bírtam tovább kontrollt szabni a nyelvemnek. Beszélni akartam. Kurvára idegesített a csend, azt akartam, hogy beszéljen. Hogy meséljen magáról, hogy faszomba is, de megismerhessem. Mert ki tudja, lehet a személyisége rothadt és ez kompenzálja majd a küllemét. Gyászos vereséget szenvedtem.

Hiszen a fiú beszélt és nem volt idegesítő, nem volt síkhülye, sőt annyi minden volt benne, hogy az alkoholtól homályos elmém csak a felét bírta megemészteni mindannak, amit elmesélt. Az ujjai közt parázslott a cigije, éreztem, hogy füves volt. És a legrosszabb mindebben az volt, hogy fogalmam sem volt mikor gyújtott rá.

– Miért szívsz ennyit?

Zachary szemei rám pattantak, mint egy faszom gumilabda.

Belassult, egy mosoly ott bujkált az ajkain és nem tehettem mást, kurva részeg voltam így elnevettem magamat.

– Nem szeretek inni – vonta meg a vállát és egy mély slukkot szívott a parázsló szálból. – Kérsz?

– Nem szeretek szívni.

Zachary bólintott és egy újabb mély slukkot követően a mögötte húzódó téglafalnak döntötte a fejét. Csak ekkor fogtam fel, hogy már néhány blokknyira voltunk a vad zenétől hangos lakástól. Egyáltalán nem bántam, viszont aggasztott a tudat, hogy kiestek a dolgok. És ha lejáratom magamat előtte? Ha már lejárattam magamat előtte?

Tettem felé egy lépést, őszintén fogalmam sem volt róla, hogy mégis mi ütött belém, de az ujjaim megérintették az arcát. Egy szemvillanás alatt pattant fel a szemhéja. Íriszei helyén egy hatalmas kuglóf pihent és valamiért még ez is vonzó volt benne.

– Mit csinálsz? – súgta egészen halkan.

– Csak leellenőrzöm, hogy tényleg nem használsz-e olyan szembigyót.

– Szempillaspirált?

– Azt – bólintottam rá elégedetten. Az ujjaim végigsimítottak a selymes pillákon. Kibaszott életbe.

Le kellett volna állnom.

De az ujjaim továbbsiklottak éles arcélére, a borstával fedett állára és végül az ujjaim alatt éreztem telt és puha ajkait. Sűrű pillái alól lesett fel rám. És hazudtam volna, ha nem ismertem volna be, hogy ő volt a valaha látott legszebb dolog az életemben. Az a faszom narancsos fény, amit az idióta lámpa köpült mögülünk arany glóriát festett a fürtjeire. Egy angyalnak tűnt. Mert ez a részeg, punnyadó agyam nem volt képes felfogni, hogy mégis, hogy lehetett egy ember ennyire szép? Ennyire kibaszottul vonzó?

– Nem értem – bukott ki belőlem.

Az ujjaim lassan omlottak le az arcáról és egy aprót hátrálva megéreztem, hogy a belőle áradó erős dohány szagot felváltotta a hűs, éjszakai levegő. Hazudtam volna, hogyha azt állítottam volna, hogy nem reszkettek tőle a tagjaim. Mint egy kurva kokós, aki már el sem bírta képzelni az életét a merev, fehér csíkok nélkül.

Tehetetlenül hajtottam le a fejemet.

El akartam menekülni tőle, de közben valami odataszított hozzá. De ennek nem volt értelme? Ez nem volt logikus! Akkor mégis miért nem tudtam egy lépésnél többet megtenni? Miért volt ennyire részegítő a tekintete?

Kifújtam az addig bennem rekedt levegőt és csak akkor tűnt fel, hogy egy kurva pulóverben ácsorogtam a fagyban. Mintha egyenesen az elmémben turkált volna, hiszen a következő pillanatban rám fektette azt a nevetségesen vastag és borzos sálját, míg a fejemre tűzte ominózus fekete sapiját. Körbeölelt egy Zee illat, felfalt és ha őszinte akartam lenni, egy pillanatig sem bántam meg. Beburkolt, akár egy takaró és azt az érzést keltette bennem, hogy semmi baj nem történhet velem. Ha itt maradok ebben a pillanatban, ha nem mozdulok el, akkor minden rendben lesz.

Elmerültem benne és néhány mély lélegzetvételt követően felnéztem rá. Zachary egy apró mosollyal taposta el az addig ujjai közt füstölgő csikket és közelebb lépve átkarolt, míg a fejét egészen egyszerűen mellkasomba fúrta. Halkan szuszogva markolt bele az anyagba, és annak ellenére, hogy két réteg textil választotta el a bőrünket, mégis égetően forrónak éreztem. Talán érezhette ő is? Vagy csak bennem merültek fel ezek az idióta gondolatok? Vajon érezhette milyen vad tempót diktált a szívem? Mindennek pedig ő volt az oka. Az is meg lehet, hogy ez szülte azt a buta mosolyt az ajkai szegletébe.

Eközben minden annyira kurva könnyűnek tűnt, nem loholtak mögöttem semmilyen kötelességek, mert úgy tűnt, hogy az egyetlen feladatom csupán annyi volt, hogy minél szorosabban láncoljam magamhoz a motyorászó fiút. Nem zavart a szűk utcán keresztül vágó szél, nem zavart az sem, hogy egyre többen menekültek ki a fullasztónak tűnő lakásból.

– Mit csinálsz? – nevettem el magamat, de eszem ágában sem volt elereszteni őt. Zachary kuncogva szorított még inkább rá a derekamat körbefonó karjaira, és egyszerűen megvonta a vállát.

– Vacogsz.

– Próbálj meg egy száll pólóban ácsorogni a mínusz harminc fokban és meglátjuk hogyan reagálsz majd.

– Valószínűleg pánikrohamot kapnék.

– Micsoda? – bukott ki belőlem, mire a fiú karjai mintha egy leheletnyivel szorosabban öleltek volna rám.

Zachary megrázta a fejét és valószínűleg nem is volt benne biztos, hogy kimondta a szavakat. Be volt állva én pedig kurva részeg voltam. Nem voltunk beszámítható állapotban, mégsem bírtam csak úgy átsiklani a tény felett, hogy kibukott belőle valami keserűen igaz tény.

– Miért nem szereted a hideget?

– Szereti valaki? – súgta halkan, majd egy pillanattal később eltolta magát tőlem és az addig belőle áradó forróságot mintha leszakították volna rólam, és nem maradt hátra más, csak valami hideg, nyirkos üresség.

– Zee?

A fiú felnézett rám, keserűségben áztak a szemei, amelyek egy méretes kuglófra emlékeztettek.

– Vissza kéne mennünk, megfázhatsz itt – rázta meg hevesen a fejét, lerázva magáról az ujjaimat. – Valószínűleg Sarah is keres már, egy ideje biztos elmaradtunk.

Meg sem várta a válaszomat, lehajtott fejjel sietett el a zenében úszó rengeteg felé, de nekem már nem volt kedvem visszamenni. Nem akartam jófejkedni, nem akartam látni, hogyan csúszott lassan mindenki szét, egyre csak közeledve a hajlani órákhoz.

Kurvára csak haza akartam menni, vagy nem is. Egyszerűen vissza akartam tekerni az időt, megtorpanni abban a pillanatban, amikor Zachary annyira őszintén a mellkasomba fúrta az arcát. Nem voltak nagy kívánságaim. Csak még néhány percre lett volna szükségem. Hogy elraktározzak belőle egy keveset azokra az órákra, amikor Tessaval veszekedtem, amikor szembe kellett néznem apával, amikor anya egy újabb kibaszott boros üveget bontogatott.

Hiszen valaminek éltetnie kellett, nem? Valaminek talpon kellett tartania, hogy reménykedjek abban, hogy volt jobb, hogy nem lesz minden ennyire szar. Csak ez most ilyen. Apának megjön az esze, otthagyja Pipert, visszatér anyához és bocsánatot kér tőle. Hogy Tessa nem fog elfordulni tőlem mikor arról kérdezem, hogy mégis mi a fasz történt vele. Hogy visszakapom a húgomat, aki csipkelődve bokszolt a vállamba. Hogy visszatérhessek oda, ahonnan jöttem. A naiv tudatlanságba. Ahol az egyetlen gondom Sarah megfűzése volt, ahol nem aggódtam amiatt, hogy minden csepp férfiasságom a kukában fogja végezni, mert akkor nem vágytam semmi különösre.

Egy lányt akartam.

Meg is szereztem! Erre vágytam már hány éve is? Hét? És most őszintén mi miatt siránkoztam?

Mégis honnan a faszomból fúrta elő magát Zachary Yaseen? Hogy lehet, hogy egyik pillanatban senki sem még csak a létezéséről sem tudott aztán a következőben pedig már mindenhol ott volt, esélyt se adva arra, hogy felfogjam mégis mi a fasz történt ebben a pillanatban.

Hitetlenül ráztam meg a fejemet és csak még szorosabban fűztem magam köré a kapott sálat. A dübörgő zenétől hangos épületre esett a tekintetem, a szögletes ajtóra, amin most megannyi részeg fiatal kúszott ki az utcára, csakhogy néhány elszívott slukkot követően visszamenjenek a füstben rothadó lakásba.

És miközben ott ácsorogtam a hűs éjszakában megpillantottam újból azokat a fényes bársonyba bújtatott lábakat és csak akkor értettem meg, hogy mit szorongatott a markában mikor csupán egy méterre tőlem megtorpant.

Egy szégyenlős mosollyal nyomott a kezembe egy kabátot. Egy kibaszott ismeretlen kabátot.

– Ez nem az enyém.

– Nem találtam a tiédet – vonta meg a vállát. – És őszintén nem hiszem, hogy hiányzik most ennek az embernek a kabátja.

– Honnan tudod, lehet éppen haza akar menni és a kabátját keresi.

– Ha ennyire zavar akkor menj vissza és nyomd a kezébe! – vetett rám egy megsemmisítő pillantást, de akkora már nem bírtam tovább kitört belőlem a nevetés. – Most meg min nevetsz?

Megráztam a fejemet és belebújva a meleg anyagba, óvatosan Zachary fejére húztam a sapiját, majd bebugyoláltam vastag sáljába, és nem maradt belőle más csak egy nevetéstől fénylő szempár.

– Tessa, hogy van? Múltkor is olyan passzív volt.

A fiú kifejezetten lassan beszélt és végig ott bujkált az ajkai szegletében egy fránya mosoly. Tisztán látszott, hogy be volt állva.

– Fogalmam sincs, kurvára kerül engem.

– Anyukád nem vette észre a változást?

Az idegen kabát zsebébe rejtettem az ujjaimat, viszont nem számítottam arra, hogy egy vörös Malboros doboz pihent benne. Előhúzva igazából nem is gondolkodtam, egyszerűen kivettem két szálat a többit pedig visszadugtam a zsebébe. Igazán nem árthat meg neki.

És a láng már pattant is fel. A keserű nikotin égette a torkomat, és kurvára taszított magától a dohányzás most mégis kellett. Kellett valami, ami eltereli a figyelmemet mind a saját rothadó családomról, mind Zachary-ról.

– Anya most nem igazán vesz észre semmit.

– Nem gondolkodtál el azon, hogy beszélj vele?

– És mit tudnék neki mondani, amit még nem tud? Hogy apa valószínűleg széjjel kúrja Piper Wesleyt az irodájában, miközben túlórázik? – csattantam fel, de úgy tűnt Zachary-t nem lehetett könnyen kihozni a sodrából.

– Nem kell mindig mondani valamit, elég ha érzi, hogy ott vagy mellette – egyenesen a szemeimbe nézett miközben lazán lepöckölte a cigi végéről a hamut. – Mondd meg neki, hogy van más választása, hogy választhatja a boldogságot.

– Miért vagy ennyire kurva bölcs, miközben amúgy be vagy állva?

– Hozzászoktam.

És volt ebben valami, ami egyenesen arcul csapott, talán a lemondás, vagy az a tiszta faszom fájdalom, ami a szemeiben tükröződött.

– Nem vagyok jó ezekben a beszélgetésekben – ráztam le magamról a mellkasom környékén sátrat ütő érzelmeket.

Mert jöttek azok a könnyek.

– Csak még nem próbálkoztál velük.

– Valakinek egyszerűen nem mennek – dobtam el a csikket. – Ennyi. Talán Tessának mondom...

– Miért félsz ennyire?

– Mi van?

Hirtelen pördültem meg a tengelyem körül és akkor már ott voltam megint, hogy nem bírtam leszakítani a szemeimet az övéiről. Lustán pislogott, és azoknak a méteres pillák árnyéka alól lesett fel rám. Ártatlannak tűnt, mélyen viszont pislákolt valami kegyetlen fájdalom.

– Nem félek – mondtam ki az első dolgot, ami az eszembe ötlött, viszont mindketten tisztában voltunk vele, hogy mennyire, de mennyire szarul ment a hazudás.

– Nincs semmi baj azzal, ha valaki érzékeny.

– Nincs mi? – szakadt elő belőlem egy gúnyos kis megjegyzés. Azonnal lesütöttem a szemeimet és átkoztam, hogy ennyire könnyen elárultam magamat. Talán amiatt nem bírtam kontrolálni magamat, mert kurva részeg voltam. Ja, valószínűleg ez lehetett az oka.

– Nincs – emelte rám azokat a faszom aranyként ragyogó szemeit. Belevesztem, gondolkodás nélkül merültem el benne, és úgy éreztem, hogy megnyílt alattam egy örvény, ami egy erőteljes mozdulattal rántott le a mélybe. De nem számított, mert ennek az örvénynek a végében talán ott várt rám Zachary.

Egy apró mosollyal rázta meg a fejét és közelebb lépve összeborzolta a homlokomba bukó fürtöket.

– Nem vagyok érzékeny.

A mosoly továbbra is ott bukdácsolt az ajkain, jót derült rajtam, de nem volt benne egyetlen egy cseppnyi gúny vagy szánalom vagy csupán egy rakás meleg megértés.

Dühösen kellett volna bebizonyítanom, hogy kemény voltam, domináns, erős, nem egy érzékeny puhapöcs, mégsem szólaltam meg. Elmerültem az örvényben és lehunytam a szemeimet. Mert ebben a késő őszi, hűs éjszakában, ha egy pillanatra elengedem magamat, az csak nem olyan nagy baj, nem? Nem fogja senki sem látni, csak Zachary.

Surrogtak mögöttünk a fák levelei, a vörös téglafalak most sötétnek és kietlennek tűntek és mikor lehunytam a szememet, már nem az éjszakában voltam, hanem az óceánparton. Brighton sós levegője mosta tisztára az orrjárataimat. Sirályok őrjöngtek felettem, Tessa hangosan kacagott és nevetve gyűjtögette az óceán által partra mosott kagylókat, míg a lábai alatt rezegtek a kavicsok.

Csak egy átlagos nyár.

Talán még az ég is kék lehetett.

Apa és anya valószínűleg kéz a kézben meredtek a végtelennek tűnő kékségre, meleg szeretettel a szemükben, ami mind felém, mind pedig Tessa felé irányult.

Egy óvatos érintés karcolta meg a bőrömet és mire felpattantak a szemeim én megint a kibaszott éjszakában ácsorogtam, London egyik lepukkadt utcájában, nyoma sem volt a nyugodt Brighton-i nyaraknak.

– Nem értem miért zavar ennyire? – súgtam lehajtva a fejemet, de az ujjai nem buktak le a bőrömről. Beleborultam az érintésébe. – Sose voltam... tudod ilyen nagy családi figura, azt hittem nem érdekel, de aztán... aztán amikor megláttam őket – az ajkaimat tépkedve hunytam le a szemeimet. –, aztán mikor ott állt apa azzal a kibaszott mosolyával, amit mindig csak anyának tartogatott, akkor csak úgy minden összeomlott. Kurva életbe! Mintha leesett volna a szemeim elől egy függöny és végre megláttam volna... mindent!

– Hittél benne, persze, hogy megviselt.

– Igen! Kurvára hittem benne, sőt egy kis részem talán olyanná is akart válni, mint ő! El tudod ezt hinni? Olyanná, mint ő? És Tessa nem látja azt, amit én! Még mindig isteníti és néha már anyára dühös, hogy így viselkedik vele, mikor ő csak miattunk dolgozik ennyit! És nem értem, hogy a kurva életbe nem ég le a pofája ezek után? – dühösen szakadtam el Zachary-től és úgy tűnt, hogy minden egyes kibaszott porcikámat lángra lobbantotta a bennem szunnyadó haragom. – És mikor beszélnék vele egyszerűen leráz! Azt hiszi nem látom, hogy Miloval már vagy egy hónapja nem beszélt? Hogy olyan furán kezdte el sminkelni magát és, hogy ribancos ruhákban illegeti magát?

– Jase!

– Mert nem? – csattantam fel és vettem egy megsemmisítő pillantást a fiúra. – Kurvára ne mondd meg nekem, hogy nem öltözik ribancosan!

– Nem, nem öltözik ribancosan...

– Persze ezt is jó embertől kérdeztem – futott ki belőlem.

Talán ez volt az a pillanat, mikor Zachary-n életemben először haragot véltem felfedezni.

– Miről beszélsz? – súgta halkan és alig láthatóan hátrált egy lépést tőlem.

– Ne játszd meg magadat – motyogtam lemondóan és már nem bírtam kontrolálni a bennem dübörgő dühöt. Düh lenne ez? Nem inkább kétségbeesett próbálkozás, hogy valami értelmet sulykoljak a helyzetbe? Hogy megbántsam, mert kurvára összezavart? Egy kicsinyes lépés. Végülis mi mást vártam magamtól?

– Nem, Jase nem játszom meg magamat. Mégis mire gondoltál?

– Nézz magadra! Mégis ki a faszom vesz fel egy bársonyos nadrágot hozzá ezzel az átlátszó anyagú blúzzal? – dörrentem fel végül. – Ne tagadd! Kurvára fel akarsz valakit szedni és ezzel csak összezavarsz mindenkit!

– Mi van?

– Összezavarsz! – kiáltottam rá széttárva a kezemet és fogalmam sem volt, hogy mégis, hogy a faszomba kötöttünk ki itt. – Ezekben az idióta ruhákban illegeted magadat és aztán csodálkozol, hogy Hamilton bebuzul? Nem is nézel ki fiúnak!

Zachary szemei elnyíltak és vele párhuzamosan mintha az ajkai is egy leheletnyi „o"-t formáztak volna. Baszki.

– Nem úgy értettem – tettem felé egy lépést, de addigra a fiú már egészen elhátrált tőlem. – Zee...

– Ne szólíts így – súgta vészjóslóan. – Nehogy így merj szólítani!

– Zee – nyúltam volna érte, de ekkor egy erős pofon csattant az arcomon.

– Ne merj hozzám érni!

– Hé, hé sajnálom... nem így gondoltam, baszki Zee. Kérlek hallgass meg...

– Éppen eleget hallgattalak – motyogta lesütött szemekkel. – Ez van mindig, tudod? Persze, honnan is tudnád? Mindig engem vádolnak, az én hibám, hogy vonzódnak hozzám, mert mégis ki hord ilyen ruhákat! Istenem minden... minden, amit elmondtál! Engem vádolnak! Mindenféle hülye ígéreteket súgnak a sötétben aztán pedig mintha nem is léteznék! – ingerülten tárta szét a karját. – Azzal magyarázkodnak, hogy ők igazából heterók, hogy nem buzik, de azért szeretnének megdugni. És tudod mit? Azt hittem téged nem érdekel ez az egész, azt hittem, te... hogy te más vagy. Nem? Mert sosem érdekelt mit vettem fel, kedves voltál velem és azt hittem...

– Zee...

– Látod, ha ketten vagyunk akkor Zee vagyok, de amint egy ember hallótávolságon belül esik, már Zachary.

Arany szemei egyenesen a vesémig buktak le.

– Sajnálom, hogy–hogy megütöttelek – súgta halkan végül. – Nem szabadna soha senkinek megütnie a másikat és ezért bocsánatot kérek, csak... tudod megbántottál.

– Megérdemeltem, Zee.

Felpislantott rám majd bólintott és hátat fordított nekem.

– Sajnálom, oké? Nem gondoltam komolyan, csak annyira fel vagyok idegelve...

– Majd találkozunk.

Ott hagyott az utcán.

Talán akkor szakadt el az utolsó cérna.

. . .

Olyan kibaszott homályos volt minden.

Talán sok volt? Mégis miből? A vodkából? Vagy egészen egyszerűen nem kellett volna elfogadnom a felém nyújtott fűtől bűzölgő cigit, mikor pontosan tisztában voltam azzal, hogy kurvára nem bírtam a füvet. Talán.

De nem számított, mert akkor már mindenhol ugyanazt az átkozott szagot éreztem, akkor már egészen összemosódtak a színek és minden annyira kurva viccesnek tűnt. A fejemet fogva röhögtem fel valamin és közben egy pillanatra se szakítottam félbe Sarah-t, aki már egészen az ölembe fúrta magát.

Valamiről beszélt, mert láttam, hogy mozogtak az ajkai, azok a telt és szájfénytől csillogó ajkak, mégsem jutottak el a szavai az agyamig. A hangos zenére fogtam. Néha még az is nehezemre esett, hogy a száját érje a csókom, és ne a mellette hullámzó ürességbe boruljak.

– Teljesen kész vagy.

Hatalmasat pislogva emeltem rá a szemeimet és elnevettem magamat. Mert volt ebben az egész helyzetben valami kurva vicces. Elliott valamelyik eldugott szobában dugta Amy Holtot, Zachary eltűnt a faszomba, Sarah pedig kurva részegen lihegett a fülembe.

Élveznem kellett volna.

Fel kellett volna izgulnom a lány csapzott fürtjeinek látványára, már réges-régen el kellett volna hagynunk ezt a füstben ázó lakást, mégsem tettem. Nem ment.

A lány közre fogta apró tenyereivel az arcomat és egy forró csókra invitált, azonnal megéreztem a nyelvét a számban, lassú volt, mégis mohó. Egyenesen a szájamba nyögött és már szégyentelenül dörgölte magát az combomhoz.

– Sarah...

– Menjünk haza – búgta bele a nyakhajlatomba és apró harapásnyomokkal próbálta feléleszteni a szunnyadó vágyat bennem. De belebukott.

– Nem vezethetek ilyen állapotban.

– Akkor hazavezetek én!

– Persze, józanul se tudsz vezetni – tört ki belőlem a röhögés, mire a lány sértetten húzta össze sötét szemöldökeit. – Megvárjuk míg Elliott kidugta magát és ő majd haza dob minket. Mit szólsz hozzá?

Egy hosszú, sötét tincset forgattam a mutatóujjam körül. Sarah kék szemei pedig két csillagként ragyogtak ebben a homályban, ha nem lettem volna biztos, hogy azok a szemei voltak, könnyedén összekevertem volna őket.

– Csak Zachary agyát akarja húzni.

A mosoly az arcomra fagyott, Sarah haja kihullott az ujjaim közül és megütközve meredtem rá.

– Mi?

– Hát Eli – kifordult az ölemből és átkarolva a mellkasomat belefúrta az arcát a tarkómnál göndörödő fürtökbe. Kissé meghúzgálta őket és egy könnyű csókot lehelve a bőrömre folytatta. – Próbálja féltékennyé tenni.

– Komolyan? – fordultam a lány felé, akinek a szemei már a fal mellett csókolózó párost lesték. – Sarah...

– Kanos vagyok és részeg, nincs kedvem az öcsém idióta szerelmi életéről beszélni – sóhajtotta. A feje hátrahanyatlott és nem bírtam megállni, hogy ne dőljek a szabaddá vált fehér, sima bőrére. – Nem hívunk inkább egy taxit? Lehet sikerült végül megfűznie Zachary-t.

Az összes létező és lélegző sejtem megfagyott, a lélegzetem pedig a torkomon akadt.

– Láttad őket?

– Hmm?

Nem kellett válaszolnia, hiszen a válasz ott tipegett a szemeim előtt és ha nem szorongattam volna Sarah derekát, kegyetlenül ökölbe szorultak volna az ujjaim. Mert ott volt Zachary. Az én Zachary-m és kibaszott Taylor Hamilton.

A fiú éhes szemei egyenesen felfalták Zachary átlátszó anyagba bújtatott felsőtestét, és az addig szunnyadó vágyam egy pillantás alatt éber állapotba vágta magát. Elég volt csak ránéznem. A homlokába csúszó tintafekete fürtökre, amelyek most kissé csapzottan lihegtek a bőrén, arra a fényes bársonyos nadrágra, ami annyira makulátlanul simult a seggére és azokra a hosszú pillákra. Súlyos és füstös volt a pillantása.

Sarah az oldalamnak dőlt, de egy pillanatra se bírtam leszaggatni róla a szemeimet, mert ahhoz már kurvára szét voltam menve. Őt akartam.

Zachary ujjai egy kósza szellőként surrantak keresztül Hamilton bőrén, és innen, kibaszottul öt méterre tőlük kiszúrtam a fiú kemény farkát abban a túlontúl szűkös gatyában. De Taylor nem ért hozzá, egyetlen egy ujját sem mozdította meg, csak hallgatta a fiút, aki annyira elkeseredetten szeretett volna kicsikarni a másikból valami reakciót. Ha az álló fasza már nem lett volna elegendő.

És akkor eszembe jutott mind az, amit az utcán vágott a fejemhez.

Nem vállalták fel. Mindenki csak elsunnyogott felette, mindenki utána csorgatta a nyálát, de egyszer sem ajánlották fel neki a kezüket. Kihasználták egy mocskos rongyként hagyták a padlón.

És te faszfej? Azt hiszed különbözöl Taylor Hamiltontól és a mocskos sleppjétől?

– Kit bámulsz ennyire?

Egy csettintésre estem ki a transz állapotomból. El is felejtettem, hogy itt volt mellettem Sarah, aki valójában a barátnőm volt. Hát persze.

– Senkit – szerettem volna elsunnyogni a tény felett, hogy szégyentelenül sokáig bámultam a fiút, de mindketten tudtuk, hogy szörnyen gázul ment a hazudás.

– Az ott Zachary és Hamilton?

– Jól látod.

– És ezért a mocsokért dobta az öcsémet? – csattant fel a lány. – Van ennek egyáltalán ízlése?

Válasz nélkül hagytam a kérdését és minden önerőmet összeszedve leszaggattam a szemeimet róluk, de késő volt, hiszen Zachary akkora már túlságosan feltűnően indult meg a fürdő felé egyetlen túlontúl félreérthető pillantást küldve Taylor Hamiltonnak.

Képtelen voltam ülve maradni.

Egy szempillantás alatt engedtem el Sarah kezét és mielőtt még felfoghatta volna az alkoholban és a fűben ázó agyam, hogy mégis mire szántam el magamat, már késő volt, hiszen az öklöm egy egészen rövidke másodperc alatt szállt Taylor Hamilton makulátlan képébe, és még ugyanabban a másodpercben éreztem meg egy ütést a gyomromban.

Azután pedig felfordult a világ.

Elliott kibaszottul a semmiből ugrott elő, és mielőtt még szilánkosra törhettem volna Hamilton orrát a törzsemnél megragadva rángatott el a vérző orrú fiútól. Megindult felém, láttam a szemeiben otthont ütő parazsat és annyira, de kibaszottul szét szerettem volna verni a fejét, de egy ismeretlen csávó ugrott ekkor közénk és Taylor őrjöngő alakját a földhöz szorítva kirángattak az utcára.

Nem éreztem semmit. Nem fájt a gyomromba mért ütés, nem éreztem haragot, egyszerűen lenéztem a felszakadozott bütykeimre és lehuppantam a hűs és dérben ázó fűre.

Homályosan derengtek előttem a képek, és úgy tűnt, hogy ez a néhány esemény csupán a genyó elmém vad képzelete szülte, de miután kiszúrtam magam előtt Sarah aggódó arcát és Elliott ideges alakját lassan elért hozzám is az infó, hogy kurvára nem képzelődtem.

– Mi a fasz ütött beléd? – kiáltott rám a fiú, ám addigra már az előttem guggoló lány könnyes szemeire esett a pillantásom. – Mégis mi a faszért verted szét Hamilton képét?

– Miért csináltad ezt? – súgta halkan a lány.

Talán sejthette.

Megvontam a vállamat, de ez a fakó érzéketlenség kezdte elhagyni a testemet és valami kellemetlen gubancot felejtett a gyomrom mélyén. És nem hazudtam, ha azt mondtam, hogy könnyek furakodtak elő a szemeimbe. Mert akkor már csípett a bütykeimen felszakadozott bőr, kellemetlenül sajgott a gyomrom és a tüdőm is idétlenül összeszorult. Akkor már túl sok volt mindenből.

Képtelen voltam Elliott szavaira összpontosítani, mert akkor már nem a fizikai fájdalom volt az egyetlen érzés bennem, valami összeroppant ott belül és csak akkor engedtem fel igazán, mikor azok az apró ujjak helyett egy meleg és nagy tenyér túrt bele a fürtjeimbe és egy kemény mellkasra húzták rá a fejemet. Kiszakadtak belőlem a könnyek. Ádázul és szégyentelenül markoltam bele a vékony anyagba és hagytam, hogy a sós cseppek eláztassák az anyagot.

Gyűlöltem, hogy így láttak. Hogy Sarah halkan sutyorgott a háttérben, hogy Elliott megütközve figyelte a barna színű ujjakat, amelyek olyan mély odaadással cirógatták a bőrömet. Körbeölelt a dohány és ez kevéske mentolos rágó illata, félreismerhetetlen volt.

– Miért csináltad ezt? – búgta olyan halkan, hogy csak is én hallhassam a szavait.

Könnyek mögül néztem fel azokba az arany szemekbe.

– Nem becsült meg.

A fiú ujjai ugyan egy pillanatra megtorpantak azokban a véget nem érő körökben, amiket eddig a bőrömbe masszírozott, de szó nélkül folytatta.

– Nem így kell kiállnod értem.

– De én csak...

– Jase! – Sarah hangja vádlón vágott közbe a köztünk kialakult buborékba, szégyentelenül szétpukkasztva azt. Zachary mintha csak most vette volna észre a lányt, hiszen az ujjai lomhán hullottak le rólam és menten lehajtotta a fejét. – Megmagyaráznád mégis mi történt? És-és nem csak ezt az incidenst, mostanában mintha-mintha nem is az Jase lennél, akit ismertem! Mi történik, Jase?

– Sarah...

– Nem Elliott! Nem! Elegem van abból, hogy csak kerülgetjük a témát, de képtelenek vagyunk arra, hogy megbeszéljük, mint két normális felnőtt! Nos?

Lehunytam a szemeimet és hagytam, hogy a köztünk vágtázó szél összeborzolja a fürtjeimet és nem bírtam figyelmen kívül hagyni a mellettem ülő fiú összeugró tagjait.

– Jase! Azt istenibe is! Mondj már valamit! Bejön neked? Szerelmes vagy belé? Ez a bajod? – dühösen tárta szét a karjait és csak ekkor vettem észre a szemeiben gyöngyöző könnyeket. Ha nem lettem volna ennyire kurva részeg, ha megmaradt volna egy darabka a józan eszemből, nem engedtem volna, hogy idáig fajuljon a helyzet. Elliott csendben és zsebre tett kézzel figyelte a talpa alatt a betont. Zachary torkán meg akadt a levegő én pedig ott vergődtem két véglet között. – Miért nem válaszolsz már!

– Elég volt Sarah – nyugtatólag vonta a karjaiba a nővérét Elliott. – Jobb, ha hazamegyünk.

– Miért nem válaszolsz?

Zokogva temette bele az arcát öccse vállába. Zachary ujjai a csuklóm köré fonódtak, először talán úgy tűnt össze akarja fűzni az ujjainkat, viszont a fiú némán noszogatott. Arra kért, hogy hagyjam ott, mint mindenki más.

És én túlságosan gyenge voltam nemet mondani neki. Felálltam a helyemről és belebámultam Elliott szemeibe, a fiú halványan megrázta a fejét, mintha le akart volna beszélni, de akkora már én is éreztem a fojtogató lelkiismeretfurdalást, amit Sarah szenvedése keltett bennem.

– Anya nincs jól – súgtam halkan, bele a kibaszott éjszakába. – Tessa is szarul van... én csak kivagyok. Ne beszélj butaságokat, téged szeretlek.

Annak ellenére mennyire gázul hazudtam, ez most mégis úgy csordult ki belőlem, mintha valóban az igazat mondtam volna.

Könnyei mögül pislogott nagyokat.

– Miért nem mondtad el? – elszakadt a fiútól. – És neki miért mondtad el? – vádlón bökött az ujjaival Zachary felé.

Nem nézhettem rá. Nem tehettem.

– Tudta, hogy baj van Tessával, és segített...

– Én is segíteni tudtam volna! A barátnőd vagyok az isten szerelmére! Mégis őt nézed, mégis utána koslatsz és ne tegyél úgy mintha nem így lenne! Szerinted nem látom? – fakadt ki és egy újabb adag könny özönlött ki a szemeiből.

Kibaszott faszom életbe!

– Barátok vagyunk, Sarah. Csak barátok...

– Féltékeny voltál Hamiltonra!

– Nem igaz!

– Taylor bántott engem – vágott közbe a fiú és egy pillanatra újból elmosódott a világ, Zachary hangja cserzetten bődült fel. Mindannyian felé kaptuk a fejünket, és azt kívántam bárcsak ne tettem volna. – Jase csak segíteni akart. Téged szeret, Sarah.

– Csak azért mondod mert...

– Mert ez az igazság! – szólalt meg halkan lehajtva a fejét. – Ez az igazság, hinned kell nekem.

– Igazán bántott? – csendesnek tűnt az éjszaka.

Zachary... Zee szemei rám vándoroltak.

Bólintott, de nem szakította meg a szemkontaktust, egyenesen a csontjaimban éreztem őt. Egyedül egy ember volt rajtunk kívül, aki tökéletesen átlátta a helyzetet. Elliott eleresztette a lányt, aki azonnal a karjaimba vetette magát.

– Annyira sajnálom! – szuszogta. – Nem szabadott volna ilyen dolgokat hozzád vágnom! Ugye tudod, hogy szeretlek?

Ujjaimmal kitűrtem egy kósza fürtöt a szemeiből és bólintottam.

A torkomban henyélő gombóc szerette volna felfalni a kitörni készülő szavakat, mégsem tette.

– Én is szeretlek.

És képtelen voltam figyelmen kívül hagyni, hogyan fordította el a fejét Zachary Yaseen. 

Kedveseim!!

nos, nos körülbeül egy hónapos hiatust követően visszatértem. szerencsére az összes vizsgámat letudtam, szóval teljes erőből belevethetem magamat ennek a történetnek a csiszolgatásába!

kárpótlásul a hosszú elmaradásért ezt extra hosszú fejezetet hoztam! :D

nagyon sokat jelent minden egyes szó, amivel meg szoktatok ajándékozni! remélem ez a rész is tetszik majd nektek!

nagyon vigyázzatok magatokra!

sok-sok puszi és ölelés and of course 

all the love as always!!

ps.: ne felejtsétek el hallgatni zayn legújabb albumját, imádom!!❤