JASE

Sarah nevetve lapult az oldalamhoz, míg ujjaival lazán a szájába hajított egy sajt mártásban ázó krumpliszeletet. Annyira természetesnek tűnt az egész jelenet. Mintha egyenesen arra lettem volna teremtve, hogy az éjszaka közepén kibaszott sajtos krumplit majszoljak egy elhagyatott büfés standnál.

A lány most is makulátlanul festett. Imádtam, hogy annyira szétszórt volt. Hogy volt benne valami tökéletlen, mert kurvára ez varázsolta a szememben tökéletesnek. A mosolya szélesen szúrta keresztül az arcát, míg az ajkai szegletében ott pihent az az olcsó sajtkrém, amit annyira mohón nyalogatott le a krumpli darabkákról. Gondolkodás nélkül ragadtam meg a derekát és egészen egyszerűen lecsókoltam róla. Sajtos volt az íze.

– Undorító! Sosem volt a bakancslistámon, hogy sajtos szájjal csókolózzak valakivel – kapott be egy újabb darabot és hangosan csámcsogva villantotta meg a fogsorát. Kuncogva húztam magamhoz és apró csókokat felejtve a nyakán felkecmeregtem egészen az ajkáig, csakhogy egy újabb sajtízű csókba olvadjunk. – Bleh, hagyd már rá.

– Nem tudsz betelni velem – súgtam a fülébe. Sarah rám vezette azokat a faszom kék szemeket és én ott a borultam térdre, pontosan előtte. Mert megőrjített.

– Sajnos ezzel nem tudok vitatkozni.

Akár egy jóllakot óvodás elégedetten dőltem hátra és még közelebb vonszoltam magamhoz a lány izgő-mozgó testét.

– Kikészültem idegileg. Ez volt életem legesleghosszabb hete és vetekedik a legrosszabbal. És tudod mi a legviccesebb, hogy a főnök szándékosan alkalmaz egy titkárnőt, akinek az lenne a feladata, hogy csinálja a papírmunkát, de nem inkább eljárnak kettesben teázni és rám sózzák a munka nagy részét. De azért mégis az a kis picsa kapja a nagyobb fizetést! – húzta el a száját és egy újabb adag krumplit tömött a szájába.

A mosolyomnak viszont nyoma veszett.

Akárcsak Piper és apa esete. Hatalmasat nyelve ráztam meg a fejemet és minden lélegző sejtemmel megpróbáltam a lányra összpontosítani, viszont minden egyes kicseszett másodperccel még inkább összezsugorodott a gyomrom és az az egészen kevés hamburger, amit magamba tömtem már a torkomban nyomta le a bukfenceket. Kibaszottul csak egy kis időre akartam kiszakadni. Viszont a realitás itt is bekacsintott. Mintha felesleges lett volna minden próbálkozásom. Ott loholt mögöttem és mikor már azt hittem leráztam valójában egészen egyszerűen beelőzött és a végvonalnál várakozott rám. Akár egy hűséges barát. Tárt karokkal fogadott.

Menekülni szerettem volna, viszont már nem tudtam felfogni, hogy melyik irány volt helyes. Melyik vezetett ki ebből az egész kibaszott szenvedésből. Mintha ugyanazokat a köröket róttam volna már a végtelenség óta.

– Hallottad mit mondtam?

– Tessék?

Sarah megrovón elhúzta a száját, de zsíros ujjait a szalvétába törölve megvonta a vállát.

– Elliott teljesen ki volt készülve, tökre izgult.

– Mert történt valami?

– Ne csináld! Nem hallottad? – izgatottan fordult meg ültében, így már teljes testtel felém volt fordulva. Arcán kislányos mosoly ült, míg ujjait egészen egyszerűen felfuttatta a karomon, majd végül megtorpanva a vállamra fektette őket. – Zachary-nak megint volt egy vers felolvasó estje, jó igazából ma van, azt hiszem már vége is – pislantott a karórájára, bennem meg mintha egy pillanat omlott volna szét egy egész univerzum. Kibaszott életbe! Vers felolvasó est! – Erről tudomást szerzett Elliott és ilyen kis meglepetésnek szánta a megjelenését. Annyira izgulok!

– Mégis miért?

– Ne játszd már a hülyét, mindketten tudjuk, hogy Eli odáig van Zachary-ért.

– Utálja, ha Elinek szólítod.

– Itt van talán? – forgatta meg a szemeit. – De hallottad egyáltalán miről beszéltem? Ez kábé az első randijuk.

– Zachary nem is tudja, hogy ott lesz! – Észre se vettem, hogy időközben az ujjaim, amig alig néhány perce Sarah derekát ölelték körbe most az ölembe pihentek. Ökölbe voltak szorítva. És kibaszott életbe egy vak lettem volna, ha nem vettem volna tudomást a torkomban dobogó szívemről!

Megígértem neki! Kurvára megígértem neki, hogy elmegyek vele arra az estre! Talán emlékezett még az ígéretemre? Hiszen teljesen szét volt menve, csak nem emlékszik? Ugye? Pont mikor már nem éreztem annyira feszélyezettnek kettőnk kapcsolatát, pont, amikor elárultam neki valamit, amit még a hozzám legközelebb álónak is féltem bevallani! Pont ekkor basztam el.

Zaklatottan dörzsöltem meg az ajkamat és ha Sarah nem nyúlt volna az ujjaimért, talán teljesen meg is feledkeztem volna arról, hogy itt volt mellettem ő. Ő, akinek annyira régen be kellett volna vallanom, hogy miért is voltam ennyire szétszórt. Mégsem bírtam megszólalni. Elvesztem azokban a faszom kék szemekben és kerestem a békét, a nyugalmat, amit olyan könnyen megtaláltam azokban az aranyló íriszekben, itt viszont kudarcba fulladtam. Éreztem, hogy Sarah minden egyes porcikájával engem szuggerált, próbált megfejteni. Talán rosszul érinthette, hogy titkolóztam előtte? Éreztheti-e egyáltalán? Észrevette-e egyáltalán?

– Mostanában olyan furcsán viselkedsz – súgta halkan. Összesimult a combunk, mégis mintha egy szakadék tátongott volna közöttünk. – Minden rendben?

Megválaszolta a feltett kérdésemet. Meglehet minden egyes kibaszott érzésem ott csüngött a pofámon.

– Csak az egyetem.

– Biztos? – sovány ujjak simultak az arcomra.

Egy bíztató mosollyal kergettem szét a szemöldökei közt otthont ütő ráncokat és egy apró csókot csentem tőle. Kuncogva dőlt bele az érintésembe.

– Ryker is most éli a lázadó kamaszkorát. Istenem annyi minden történik és én úgy érzem minden egyes tettemmel csak tovább halmozom magam körül a problémákat!

– Hogy van a srác?

– Ry?

Bólintva csentem el tőle egy krumpli darabot és kiűztem Zachary szemtelenül hosszú szempilláit az elmémből és Ryker Jones életére próbáltam fókuszálni. Kevés sikerrel.

– Totálisan kész van. Amikor csak találkozom vele bedugja a hülye fülhallgatóját és levegőnek néz! – sóhajtotta. – Elliott nem volt ilyen, sőt anya szerint én is egy ártalmatlanul jó gyerek voltam. Erre Ry mintha mindannyiunk helyébe kiélné a kamaszkori züllését.

– Volt valami csaj, nem?

– Ne is mondd! – nevette el magát. – Biztos, hogy egy lány miatt játssza meg ezt a rossz fiút. Képzeld el előturkálta apa egyik ősrégi bőrdzsekijét, pedig alig egy évvel ezelőtt, ha lefogtad volna se tudtad volna rátuszkolni.

– Hormonok – röhögtem el magamat.

Sarah egy apró mosollyal megbökte a térdemet és a mellkasomra dőlve bólintott.

– Emlékszem mikor te próbáltál meg bevágódni nálam.

A falat a torkomon akadt és egyből berémlettek a szégyenteljes próbálkozásaim. Köhögve ráztam meg a fejemet, mert már csak rájuk gondolni fájdalmat okozott. Kurva gáz gyerek voltam.

– Nem bírtalak komolyan venni! – nevette el magát. – Az a rongy a fejeden!

– Az a hajam volt!

– De annyira idétlenül nézett ki!

Sértődötten fordultam el tőle, de a lánynak esze ágában sem volt befejezni a kacagást. Hosszú fürtjeivel babrálva forgattam meg a szemeimet, de be kellett ismernem tényleg idétlenül festettem azokkal a göndör tincsekkel, amelyeket oldalra fésülve hordtam. Mert mi a faszomért is ne? Ugye? Mert annyira kurva menő volt, hogy oldalra volt fésülve a hajam!

Legszívesebben behúztam volna az egykori énemnek.

– Nézzük a jó oldalát, rád se lehet ismerni! – motyogta egy csintalan mosollyal. Ujjai belevesztek a fürtjeimbe, és egy jóleső morgással bújtam a nyakhajlatába. Csábítóan fehér volt a bőre és emellett kellemes gyümölcsös illata egy szempillantás alatt változtatta szűkössé a gatyámat.

– Most már nem idétlen, hmm?

Sarah aprót bólintott. Az ajkaim alatt éreztem, hogyan pörgött fel a szívverése.

– Egy cseppet sem – súgta elhalóan. – Menjünk hozzám!

Mohón hajoltam az ajkaira, mikor a bejárati ajtó felett lebegő csengő vad csilingelésbe kezdett. Sarah elkapta a fejét és az addig üres hamburgerezőbe érkezőkre estek a szemei. Ki akartam rángatni őt bokszból, hogy mielőbb a lakására érjünk, mikor eljutott a tudatomig, hogy a pult előtt álldogáló bársonyos nadrágba bujtatott lábak, valamiért ismerősnek tűntek. Lomhán kúszott fel a tekintetem a barna szövetkabáton és végül megtorpant a fekete sapija alatt rejlő selymes, szénfekete fürtökön.

Kihúzták alólam a földet és észre se vettem, hogyan zuttyantam vissza az ülésbe le sem szakítva a szemeimet a nevető párosról. Azaz Elliot Kibaszott Jonesról és Zachary Faszom Yaseenről.

Sarah levegőért kapott, mikor Elliott alig láthatóan a derekára simította az ujjait. Ártatlan volt az érintés, egyszerű unszolás talán, hogy elinduljon a pult felé, de mindketten éreztük, hogy ez a fiú számára egészen más jelentéssel bírt.

De hiszen Elliott nem volt meleg! Az istenibe is, hiszen barátnői is voltak!

Vagy talán lett volna annak jelentőssége, hogy még gimibe néha elmélázva figyelte az öltözőben magukat istenítő srácokat? Lett volna mindennek jelentőssége, és nem csak a szemeim kápráztak volna? És ő ezzel megvolt? Elfogadta? Csak így a kibaszott semmiből, hogy vonzódott Zachary Yaseenhez? Nem érezte azt, hogy ezzel romokba dőlt a férfiassága? Hogy ezek után soha az életbe nem kapja vissza azt az oldalát, ami eddig férfiassá tette?

Eszük ágába se volt felénk nézni. Az addig élénken a nadrágomban szorító énem, egy szempillantás alatt lelankadt, és a lány figyelme is elterelődött rólam az öccsére.

Rá se ismertem Elliotra. A fiúra, akivel konkrétan együtt nőttem fel. Mintha elveszett volna. Sose érdekelte mi volt rajta, nem is láttam rajta inget! Egyedül talán ünnepségek alkalmából! De akkor is mindig annyira búval baszott volt a képe és alig várta, hogy lerángathassa magáról a faszom öltönyt és inget. Most mégis egy virágmintás ingben és egy fekete szövetkabátban feszített. Haja a rá jellemző gubancok helyett, most rendezetten simult a homlokába. És az a fránya szemüvegének mocskos lencséit is tisztára sikálta.

Még a kurva hátát is kihúzta!

Dühösen morrantam fel, de Sarah pisszegéssel csitított le.

– Nehogy meghalljanak! – súgta izgatottan.

Ez nem Elliott volt.

– Mit illegeti magát? – csattantam fel, mire a lány szemeiben égő lelkesedés mintha porrá foszlott volna.

– Mi van?

– Nézz már rá! – mormogtam lehajtva a fejemet és nem voltam hajlandó egyetlen egy másodperccel is többet foglalkozni vele. – Láttad már ilyennek? Szövetkabát, egy kibaszott ing!

– Mi bajod van?

– Ez nem Elliott! – fakadtam ki talán túlságosan hangosan, hiszen a pultnál álldogálók szemei is ránk vetődtek.

– Hát ez a bajod Zachary-vel?

– Mi?

– Az a bajod vele, hogy meleg? És most zavar, hogy Elliottnak egy fiú tetszik? – csalódottság villant a hangjában. – Istenem nézz inkább te magadra!

– Tudod jól, hogy semmi bajom sincs a melegekkel! Mit gondolsz te rólam?

Kételkedve vonta fel a szemöldökét, viszont a válaszát megelőzve vezettem vissza a szemeimet a pultnál ácsorgókra. Elliott sután intett felénk. Viszonoztam a gesztust, viszont Zachary szemeibe egyszerűen képtelen voltam belenézni. Szégyelltem magamat.

– Akkor meg mi bajod van?

– Miért akar megváltozni? Annyira elkeseredetten próbálkozik ezzel az egésszel, hogy közben elvesztette önmagát! – legyintettem feléjük.

Hirtelen lágyult meg Sarah pillantása. Ujjait az állam alá fektetve emelte meg kissé az arcomat, csakhogy egyenesen belebámulhassak azokba a faszom kék szemekbe. Ami most mégis fakónak tűnt, egy aranyló árnyalat mellett. Faszomba is! Valaki képes lenne elmagyarázni nekem, hogy mégis mit kéne kezdenem ezekkel az érzésekkel? Egyáltalán érzések voltak ezek?

Mitől voltam ennyire zaklatott? Miért érdekelt annyira, hogy Elliott teljesmértékbe belezuhant egy gödörbe, aminek Zachary volt a neve? Miért akartam azt, hogy az én kezem legyen a fiú derekán?

Kibaszottul magamra se ismertem. Dühösen ráztam meg a fejemet és minden egyes lélegző sejtemmel Sarah felé fordultam! Hiszen itt volt ő! Mióta vágytam rá? És most itt ült tőlem alig pár centire, mégis egy másik fiún járt az agyam?

Zachary hibája volt! Kibaszottul ő követett el merényletet a férfi nem ellen! Mégis, hogy várták el tőlem, hogy ne torpanjanak meg a szemeim, hogyha az arcára révedtek? Mégis, hogy lehetett volna szemelől hagyni egy ilyen arcot? Mert kibaszottul szép volt. Nem is azok a retkesen hosszú szempillák, amelyek nevetséges módon árnyékot vetettek az arcára, nem is az a tökéletesen ívellő orra és nem is azok a telt, rózsaszínű ajkak. Hanem azok az aranyló szemek. Amelyekről azt lehetett feltételezni, hogy a napnál is fényesebben ragyogtak, mintha az az égitest az égbolton, csupán egy ócska másolata lett volna annak a ragyogó ékkőnek, a fiú szemeiben.

– Jase, ne feledd minden ember megváltozik egy kicsit mikor meg akar felelni a másiknak, és ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy elveszítené önmagát! Szerinted én nem változtam meg az alatt, hogy veled vagyok?

– Sarah...

– Nem, meg kell értened! Ez egy ilyen időszak, ők még csak ismerkednek, ilyenkor mindenki ilyen. Meg akar felelni a másiknak, azt akarja, hogy tetszen neki. Ez az egész még Elliottnak is új. Egy olyan részt ismer meg önmagában, amit eddig mindig el szeretett volna nyomni!

– Tudtad?

– Hogy bejönnek neki a fiúk? – húzta el a száját és egy pillanat erejéig visszavándorolt a párosra, akik a pultnak dőlve beszélgettek. Lehetetlen volt nem észrevenni, hogy Elliott keze továbbra is Zachary derekán pihent. És valamilyen elvetemült okból kifolyólag legszívesebben leszakítottam volna onnan azt. – Sejtettem. Úristen idejönnek!

Igaza volt. Zachary egy apró mosolyt megejtve csusszant a bokszba, ügyelve arra, hogy egy pillanatra se találkozzon a tekintetünk. Haragudott volna? Tehát emlékszik? Emlékszik arra, hogy megígértem? És átbasztam.

Zavartan sütöttem le a szemeimet.

– Hát ti?

– Igazából már menni készültünk, csak egy éjszakai, egészségtelen zabálást tartottunk – nevette el magát a lány és izgatottan kulcsolta az ujjait az enyémek köré. – Nem is zavarunk tovább!

– Egyáltalán nem zavartok – szólalt meg halkan Zachary.

Mindketten egyszerre kaptuk rá a szemeinket. A fiú szégyenlősen lehajtotta a fejét és megannyi selymes fürt borult a homlokába, amit egyszerűen kisepert onnan, azokkal az ujjakkal, amelyekkel azon az estén engem cirógatott. Gyűlöltem azt a meleg érzést, ami ilyenkor otthont vert a gyomromban. Kibaszottul meg akartam semmisíteni, de az genyó módon bennem maradt. Gyökeret eresztett és lusta mámorral szipolyozta ki belőlem az utolsó csepp ellenállást. Mégis mi ellen?

– Milyen volt az este? – törte meg végül a csendet a lány. – Megint arattál?

– Jó volt – mosolyodott el a fiú. Arany szemeit felemelte az ujjairól és azon az estén először nézett bele az enyémekbe. – Először kicsit csalódott voltam, de akkor észrevettem Elliottot.

– Történt talán valami? – folytatta a lány.

– Vártam valakit, de ő nem jött el – ismerte be halkan, egy pillanatra se szakítva meg a köztünk feszülő szemkontaktust. – De Elliott mintha csak ráérzett volna és megjelent.

– Randid lett volna?

– Nem – nevette el magát a fiú. – Mindegy igazából, végül is jól sült el az este.

– Örülök. De mi tényleg nem zavarunk tovább.

– Két Pikáns sajtszószos krumpli kész! – kiáltotta ki a pult mögött álló férfi.

– Igazából mi is indulni készültünk...

– Dehogy maradjatok még, fiatal az éjszaka! – sietett válasszal a lány. Zachary szemei ekkor rám ugrottak és mintha valami különös csillanást véltem volna felfedezni bennük.

Kibaszottul kápráztak a szemeim!

– Talán tényleg maradhatnánk még egy kicsit – szólaltam meg végül.

– Jase!

Sarah szemei lyukat égettek az arcomba, de nem bírtam leszakítani a szemeimet a fiúról. Olyan ártatlannak tűnt, mégis az a kellemes, nyugodt hullámzás, ami mindig képes volt lecsitítani heves szívverésemet most tovatűnt. Mert haragudott rám. Vagy egyszerűen csak csalódott volt. Fogalmam sem volt, hogy melyik lett volna a rosszabbik eset.

– Ugyan már, Jase. Menni készültünk.

– Megvárhatjuk míg befejezik és utána haza is tudom dobni Elliottot, nem?

– Erre...

– Na szuper – dörzsöltem össze a tenyeremet.

Kesernyés epe kúszott fel a torkomon, mikor megéreztem magamon Sarah vádló tekintetét, mégsem bírt foglalkoztatni. Annyira zavaros volt ez az egész helyzet és úgy tűnt, hogy újabban a homályos éjszakák képesek voltak elkobozni tőlem a józan eszemet. Egy dologban voltam csupán biztos. Nem akartam, hogy egyedül maradjanak. Egyszerűen valami nem engedte ezt bennem.

Keservesen lassan teltek a percek, viszont miután befejezték a túlságosan későre nyúló vacsorájukat egyszerre hagytuk el a homályos fényekben ázó hamburgerezőt. Meglehet, hogy szándékosan tartottam nyitva az ajtót, csakhogy mellé kerülhessek. Szánalmasan viselkedtem. Elbasztam! Az én hibám volt az egész mégis Elliott elől koboztam el a lehetőséget. Kibaszottul önző voltam, mégsem bírtam megálljt parancsolni az érzelmeimnek. Gyenge és önző faszkalap voltam.

Csupán néhány lépésre voltunk lemaradva a testvérpártól, mégis úgy tűnt, mintha már egy egészen más dimenzióba léptem volna be. Elég volt félméteres körzetébe merészkedni, és egy egészen más aurának lettünk a szemtanúi. Fullasztó volt. Addiktív. Többet és többet szerettem volna kapni abból a csipetnyi eufóriából és nyugalomból, ami egyszerre áramlott belőle.

– Sajnálom.

Zachary egy hosszú másodpercig a betont figyelte, majd lassan felemelte a fejét és belepillantott a szemembe, mégis mintha a szívem leges-legmélyebb bugyraiba merült volna el.

Pislantott egyet, azok a szemtelenül hosszú pillák pedig már egy kibaszott árnyékot vetettek az arcára. Annyira nevetséges volt!

– Nem haragszom – vonta meg vállát és tovább szeretett volna menni, de az ujjaim maguktól fonódtak a csuklója köré. Megállásra késztettem. Genyó, áruló ujjak!

– Egyszerűen annyi minden történik, teljesen kiment a fejemből és...

– Nem haragszom.

– De én kurvára! – fakadtam ki. – Megígértem... megígértem és faszom módon elfelejtettem.

És talán azon az estén először egy apró mosolyféleség törte meg komor vonásait. Elkeseredetten hunytam le a szemeimet! Mert kurvára nem kellett volna megkönnyebbülést éreznem, kurvára el kellett volna felejtenem, hogy mennyire jól állt neki ez a finom gesztus. Mégsem ment!

Mi a fasz történik velem?

– Elliott megmentette az estét – nevette el magát halkan és a szemei óvatosan kúsztak fel a tőlünk néhány lépésnyire ácsorgó alakra.

– Bejön neked? – csúszott ki a számon.

Zachary meglepetten kapta rám a szemeit. Mintha még ő se hitte volna el, hogy képes voltam rákérdezni. Pedig kibaszottul semmi közöm nem volt hozzá. A fiú a zsebeibe rejtette az ujjait és egy különös dolog futott át az arcán, talán még ő maga se bírta volna megnevezni az érzést, mégis mikor rám vándoroltak azok az aranyló szemek, már nem bírtam másra gondolni, csakis rá.

– Nagyon rendes fiú – vonta meg a vállát és a zsebeibe mélyesztve az ujjait előhalászott egy vöröslő doboz cigit. – De nem, nem jön be. Csak, csak olyan barát féle.

– Elliott...

– Tudom.

– És nem teszel ez ellen semmit?

– Kellene? – Meggyújtotta a szálat és mélyen letüdőzte a füstöt. Hosszú ujjai közt annyira kifinomultnak tűnt a szál cigi, hogy az már nevetségesnek bizonyult. – Nem akarom megbántani.

– Azzal bántod meg, hogyha hagyod, hogy tovább reménykedjen!

Zachary sűrű pillák alól emelte rám a szemeit.

– Elliott az egyik legjobb srác, akit valaha ismertem – szólaltam meg végül, lenyelve a torkomban bukfencet hányó gombócot. Legyél jó barát! – Nem bánnád meg, ha adnál neki egy esélyt.

– Nem is kételkedtem benne – nevette el magát. – De nem keresek most kapcsolatot. Megfogom neki mondani.

– És Hamilton? – szakadt elő belőlem.

– Tessék?

– Neki miért adtál esélyt?

– Nem értelek.

– Taylor Hamilton a legnagyobb faszfej, aki ezen a földön született, neki mégis adtál esélyt. Elliott jó srác, jól bánna veled, erre meg lepattintod?

– Semmi közöd ehhez – szólalt meg halkan eldobva a füstölgő csikket.

– Vonzanak a rossz fiúk, mi?

Zachary arcát vöröslő pír borította be.

Megrázta a fejét, de mielőtt megszólalhatott volna a testvérpár odalépett hozzánk.

Kibaszottul nem hittem a szememnek! Zachary az ajkaiba harapva sütötte le a szemeit. Tényleg bejöttek volna neki a faszkalapok, akiket még egy fikarsznyira sem érdekelték az érzelmei? Hiszen bármelyik kibaszott másodpercben képes lett volna a földbe döngölni az érzéseit. Ő mégis engedett ennek a csábításnak?

Egyszerűen nem ismertem rá a fiúra, viszont abban a pillanatban futott át bennem, hogy valójában semennyire sem ismertem a fiút. Nem voltak róla belsős információim, nem tudtam mi fakasztotta mosolyra, hogy hogyan viselkedett reggelenként, hogy mennyire volt szeszélyes-e vagy sem. Valójában semmit sem tudtam róla. Ő mégis úgy olvasott belőlem, mint egy nyitott könyvből. Lapoznia sem kellett a betűk önmaguktól ugrottak elébe és eldalolták a legmélyebb vágyaimat.

Lehajtottam a fejemet és csak ekkor éreztem meg a derekam köré fonódó gyengéd érintést, és pontosan ezután Sarah szemeit, amelyek kétségbeesetten fürkészték az arcomat. Ő is olvasni szeretett volna belőlem, végre fényt deríteni arra, hogy miért ugrottak össze a szemöldökeim olyan könnyedén, hogy a sok réteg ruha alatt miért voltam folyton feszült. Viszont képtelen volt megérteni a szavakat.

Ujjaimmal kisöpörtem néhány kósza fürtöt az arcából, mire egy alig látható mosoly bukkant fel az ajkain. Szerettem volna elveszni benne, talán egy pillanatra sikerült is, viszont nem bírtam figyelmen kívül hagyni a tarkómba mélyedő, égető pillantást.

Faszomba olyan volt, mint a nap!

Egy csókkal kergettem ki az elmémből, de nem ment. Minden egyes próbálkozásom a kukában landolt.

– Hazadoblak titeket – szólaltam meg végül.

Elliott szemei Zachary-ra estek. A fiú alig néhány lépésnyire tőlünk, zsebre vágott kezekkel ácsorgott. Fekete sapiját mélyen a homlokára húzta, elrejtve előlünk azokat a szénfekete fürtöket.

– Biciklivel vagy?

Csupán bólintott és meglóbálta a zsebeiből előhalászott kulcsokat. Szerettem volna hazakísérni, egyszerűen megfeledkezni arról a faszom kötelességekről, hogy haza kellett fuvaroznom Sarah-t, hogy jó éjt csókokkal kellett az ágyába dőlnöm.

Zachary olyan volt, mint az éjszaka. Titkokat rejtegetett, megoldhatatlan és érthetetlen volt. Összezavart, de volt benne valami veszélyesen vonzó is. Képes volt elkobozni a józaneszedet, vakságra kényszerített, viszont ennek következtében volt annyira édes. Mindenki az lehetett, akivé titkon válni akart. Senki sem látta a másikat, elveszhettünk a füstös homályban, soha senki előtt nem kellett magyarázkodnunk.

– Haza kísérlek – szólalt meg végül Elliott.

Csend telepedett az utcára. Én Sarah ujjait szorongattam, Zachary szemei pedig az összekulcsolódott ujjainkra vándoroltak, majd fel egészen a szememig.

– Igazán nincs erre szükség, messze lakom, és Jase amúgy is hazadobja Sarah-t. Nem kell kerülnöd – vonta meg a vállát.

– Valószínűleg Sarah lakására mennek, szóval Jase is kerülne, hogyha haza akarna dobni – erősködött a fiú.

– Messze lakom, Elliott. Hosszú lenne a séta.

– Én csak haza akarlak kísérni – súgta halkan.

Lehajtottam a fejemet és átkoztam magamban azt az apró kis fénycsóvát, ami minden erkölcsi normám ellenére öröm táncot lejtett bennem.

– Megvárunk titeket a kocsinál – Sarah ujjai Zachary csuklójára fonódtak. Talán üzenni szeretett volna neki valamit, viszont a fiú csupán egy apró fejrázással reagált. A lány vállai kissé megroskadtak és mikor az enyémekbe lesett fakó könnyek csüngtek bennük. Talán rosszul kellett volna éreznem magamat. Talán nem.

Viszont aznap este Elliott Jones egyedül ült be a Fiatom hátsó ülésére, lehajtott fejjel és könnyezve. Életemben nem láttam még sírni.

A fiú makacsul rázta meg a fejét, mikor Sarah megpróbálta szóra fogni. Egyszerűen kilépett a kocsiból és dühös léptekkel indult meg a bejárati ajtó felé.

Nem bírtam tovább. Egyszerűen a feljárón hagytam az átkozott autót és annak a fiúnak a csuklója után kaptam, akivel felnőttem. A szemei felpüffedtek, ajkait a fogai közé szorította és az a faszom arckifejezés, amivel addig mindig biztosított arról, hogy „tesó, persze, hogy nincs semmi baj, minden fasza" most semmivé porladt.

Elliott beledőlt a karjaimba és életemben először öleltem át a fiút, akinek reszketett az egész mellkasa. Sarah halkan zárta magára a bejárati ajtót, pontosan tudta, hogy Elliott nem szerette volna azt, hogy így lássa. Ennyire kibaszottul gyengének.

És valami bennem is kezdett összeomlani. Eddig csak azt éreztem, hogy repedezett a fal, de a karjaimban tartva a fiút, akiről soha az életben nem feltételeztem volna, hogy más után fog sírni, most az a fal vészesen közeledett a vesztéhez. Kibaszottul fájtak a tagjaim, mintha a benne bugyogó keserűség és fájdalom végül belém szivárgott volna, de semmiért sem eresztettem volna el. Mert nem csak neki volt rám szüksége, nekem is rá. Ez az apró gesztus, hogy megölelhettem, mintha romba döntött volna egy kettőnk közt húzódó évezredekre visszanyúló falat.

Megveregettem a vállait, és Elliott úgy kapaszkodott a pólómba, mintha ez lett volna a mentőöve egy tajtékzó óceánban.

– Én annyira szerettem volna, hogy működjön! – szólalt meg végül egészen halkan. – Ennyire kibaszottul egy lúzer lennék?

– Elliott...

– Ne mondd azt, hogy nincs igazam! – szakadt el tőlem. – Ne merd ezt mondani!

– Csalódott vagy és mérges, ez teljesen érthető.

– Ne gyere ezzel az idióta dumával! – csattant fel dühösen. Ujjai reszketve merültek el sima tincseiben. – Hülyét csináltam magamból... nevetségessé tettem magamat!

– Elliott...

– Engem soha senki nem fog szeretni – bukott végül ki belőle.

Ott a kurva bejárati ajtajuk előtt csúszott le az első lépcsőfokra, ami valószínűleg kurva hideg lehetett, ebben a pillanatban ez mégsem érdekelte őt. A térdeire hajtotta a fejét és ujjaival a tincsek közt babrálva motyorászott.

Sóhajtva térdeltem le elé, mire csak mogorván megrázta a fejét.

– Téged mindenki szeret! Mindenki téged akart... és... és te nem láttad, hogyan nézett rád!

– Mi van?

– Zachary! A kurva életbe is! – Nem nézett fel és nem emelte fel a fejét. – Te nem láttad hogyan .

– Hülyeségeket beszélsz...

– Nem, hát nem érted? Téged akar nem engem! – csattant fel és rám emelte a szemeit. – Mindig mindenki téged akart helyettem, csak azért barátkoztak velem, mert akkor a közeledbe férkőzhettek és gyűlölnöm kéne téged, de nem bírlak! Kurvára nem tudlak.

– Elliott – súgtam elkeseredetten és ott borultam előtte térdre, mert az a kurva fal darabokra szakadt. – Ez nem igaz. Te sokkal jobb vagy mint én.

A fiú szemei rám tévedtek és azon az estén először törte meg az arcát egy mosoly féleség. Elnevettem magamat és alig pár pillanattal később ő is követett benne. Most realizálódott bennünk az elmúlt percek történései és mindez annyira nevetséges és hihetetlen volt, hogy az egyetlen értelmes reakció a röhögés volt. Mert mégis mit kellett volna tennem? Elliott mérföldekkel jobb ember volt, mint én. Mindent megérdemelt, amit elé dobott az élet, de ő mást akart. Azt, ami nekem megadatott, de neki nem.

– Ne basztass, mindenki tudja, hogy te vagy a jobb.

– Mert faszok – nyújtottam ki felé a tenyeremet. – Ugyanannyi csajjal lehettél volna, hogyha ez lett volna a célod. De te nem ezt kerested és ez kurvára rendben van, mert mások vagyunk, mást akarunk.

– Neked ott van Sarah, nekem nincs senkim... én... én azt hittem Zachary talán más lesz.

– Ne add fel amiatt, mert egyszer nem jött össze. Na gyerünk már, Elliott. Ne idegelj! Kellj fel a kurva betonról és húzz be a házatokba és felejtsd el ezt a sok marhaságot. Király vagy és ez nem függ attól, hogy Zachary veled akar-e lenni vagy sem. Nem jöhetsz be minden embernek, és tudod mit? Kibaszottul ő veszített azzal, hogy nem adott neked esélyt.

Elliott elmosolyodott és felkelve a betonról zavartan lesütötte a szemét.

– Kösz, tesó.

– Na húzzál befelé!

Úgy is tett. Egyetlen lépéssel a bejárati ajtónál termett és már be is húzta maga mögött az ajtót.

Nekem viszont egész úton haza felé egyetlen dolog járt a fejemben: úgy nézett utánad, mint ha te lennél az egyetlen csillag a kibaszott égen.

kedveseim! 

tudom, hogy szörnyen sok ideje nem volt fejezet, de igazából már nem is realizálom, hogy telnek a napok, annyira összefolyik minden. csak a mai napon realizálódott bennem, hogy jövőhéten már karácsony, az egész év mintha egy szempillantás alatt telt volna el :( 

és a vizsgák, jaj, nos emiatt nem nagyon volt időm semmire és nem is tudom mennyi időm lesz a továbbiakban, de megígérem, hogy lesz folytatás! :)

köszönöm minden egyes drága olvasómnak a kedves szavakat és ha van időtök és kedvetek hagyjatok megint egy kis nyomot magatok mögött! nagyon-nagyon sokat jelent! nyugodtan ha van kritika akkor is!

köszönöm mégegyszer!!

all the love as always

kyra