JASE

Fel voltam húzva. Mert hirtelen már minden kibaszott csapból Zachary Yaseen ömlött. Talán az volt mindebben a legidegesítőbb, hogy közben úgy tűnt, hogy mindenki rajongott érte.

A fiú most is ott ácsorgott a nappalink közepén, arcán azzal a jól ismert ártatlan grimasszal és ugyan tisztában voltam vele, hogy semmi okom nem volt rá, hogy gyűlöljem, attól még zavart a jelenléte. Tessa a haját birizgálva kísérte ki az ajtó elé, amíg én képtelen voltam megfeledkezni Zachary ijedt tekintetétől. Hiszen csak belém ütközött! Mégis úgy tűnt, mintha a világ legnagyobb hibáját követte volna el.

Talán tényleg csak ártatlan volt.

A fiú bebugyolálta magát méretes sáljába és egy suta ölelést követően felpattant arra az átkozott napsárga biciklire és elhagyta a házunkat. Anya eközben karba tett kézzel figyelte a még mindig ajtóban ácsorgó lányt. A szemei pedig valahogy furán csillogtak, mintha belelátott volna az elméjébe, egy megértő mosoly derengett az ajkain, majd egyszerűen megfordult és visszasietett a konyhába.

Tessa éppen csak beszerette volna hajtani Zachary mögött az ajtót, mikor egy izgatott sikkantás hagyta el az ajkait. Anya menten lemerevedett, de akkora apa már belépett a házba.

– Milyen volt a napod? – Tessa izgatottan sündörgött a férfi körül, aki most meglepően korán ért haza. – Milyenek a gyakornokok? Anya mesélte, hogy érkezett hozzád néhány!

A férfi egy apró mosolyt engedett meg magának és vállat vont.

– Kétbalkezes csürhe.

– Finn! – anya dorgálóan ejtette ki a férfi nevét, majd előbújt a fal takarása mögül. – Még csak most kezdenek, nem várhatod el, hogy vérbeli profiként viselkedjenek.

– Az egy dolog, hogy kezdők, de azért, ha rájuk bízol néhány papírt nem azt várja el az ember, hogy még egy alapvető adminisztrációt is elrontsanak! – csattant fel hirtelen. Tessa alig láthatóan összehúzta magát, majd helyet foglalt mellettem az asztalnál. Le sem hámozta a tekintetét a gőzölgő vacsoránkról.

– Már így is Piper csinál mindent, aztán még foglalkozzon a hülye adminisztrációval is – csapta le a táskáját a földre.

Anya összeszorította az ajkait.

– Ms. Wesley-nek ez a munkája! Busásan megfizetik...

– És szerinted ennek a csapat pisisnek mi a munkája? Piper már így is minden nap túlórázik! – sziszegte a férfi és tett egy vészes lépést a nő felé. Viszont anya meg sem mozdult, kihívóan állta a férfi tekintetét. Ujjait beletörölte a törülközőjébe.

– Nos azt hiszem kap elég juttatást!

Apa hátra hőkölt.

– Kész a vacsora egyébként! – fordult felénk a nő. Értetlenül kapkodtam köztük a szemeimet, de amíg apa egy gyenge kifogással fellépdelt a szobájába, addig anya a konyhába sietve lehúzta a pulton felejtett poharában lötyögő bort.

Tessa ujjai között reszketett a villa és a korábbi boldog mosolyának nyoma veszett. Csücsörítve rázogatta a fejét, mintha csak le szeretett volna tagadni valami egészen egyértelműt.

– Minden rendben?

Megrázta a fejét és a szájába tömve egy falatnyi krumplit lassan rágni kezdte az ételt.

– Hát nem látod? – súgta halkan és anya felé fordult, aki addigra már egy újabb üveget bontogatott. – Nincs jól!

– És mit kellene csinálnom? – beleharaptam egy comba, de ekkora Tessa már dühösen hátradöntötte a székét.

– Nem tudom Jase! Nem tudom! De... de nem azt, amit most teszel! Hogy bírsz enni egyáltalán, mikor ilyen dolgok történnek az orrod előtt? – szakadt ki belőle egy fáradt kiáltás.

– Mert kurvára nem értem mi a bajod! A szülők veszekednek, ez tök normális...

– Szóval normális, hogy anya naponta elfogyaszt egy palackbort? Hogy apa minden nap nyolc után téved haza? Hogy egyetlen szót sem bírnak váltani anélkül, hogy az katasztrófába torkoljon? Szóval ez szerinted normális?

Lenyeltem a falatot, de addigra anya már a küszöbön toporgott. Szemei aggodalmasan ugráltak közöttünk, de ujjai közt ott szorongatta azt az átkozott poharat. De hát ez tök normális nem? A lenyelt falatok lassan visszakúsztak a torkomba.

– Jase-nek igaza van, kincsem – súgta végül az asztalra helyezve a karcsú poharat, amelyben ezúttal fehér bor lötyögött. – És ne beszélj badarságokat, nem iszok meg egy palackbort, egy nap alatt. Csak fáradt vagyok, és segít kieresztenem a gőzt! – Kinyújtotta az ujjait, ám Tessa egyszerűen megrázta a fejét.

– Minden nap fáradt vagy, mi? Pszichológus vagy, anya. Ne tagadd az egyértelműt.

– Tessa! – hunyta le a szemeit, ujjaival a homlokát dörzsölgette. – Nehéz ez az időszak...

– És szerinted nekem nem? Én is forduljak a borhoz? – kiáltotta tehetetlenül hátrálva.

– Tessa...

– Mi történik anya? – kitörtek belőle a könnyek. A nő hüppögve rázogatta a fejét, és elkeseredetten szorította magához a lányt, aki addigra már beleomlott anya karjaiba.

– Minden rendben lesz. Csak, csak nehéz ez mindenkinek, de ígérem összeszedem magamat! – duruzsolta bele a lány barna hajába.

Szemei ekkor rám vetődtek, mintha csak most vett volna észre. Fejével a szobám felé intett én pedig egyetlen további kérdést se tettem fel, kettesével szeltem a lépcsőfokokat és csak akkor szívtam magamba a levegőt, mikor már magamra csaptam az ajtót.

Kibaszottul el kellett tűnnöm. És minél hamarabb.

Gondolkodás nélkül nyomtam a zsebeimbe a fülhallgatómat és a telefonomat megragadva egyszerűen lerohantam a lépcsőn. Tessának és anyának nyoma veszett. Meg kellett volna kérdeznem a lányt, hogy miért volt ennyire kibukva. Mégsem tettem. Felkaptam magamra a kabátomat és a kocsikulcsot megragadva bezártam az ajtót és futólépésekben közelítettem meg a vörös Fiatot.

Rettentően fújt a szél, talán ez lehetett az oka annak, hogy sűrű szürke felhőzet takarta el a kék eget. Még csak az ősz közepét tapostuk, mégis mintha a leghidegebb telek egyikét töltöttem volna Londonba. Azonnal feltekertem a fűtést és gondolkodás nélkül tapostam a gázra.

Végig ott motoszkált bennem Tessa képe. A lány nem volt ilyen. Általában egy mosollyal cukkolt valamilyen apróság miatt, viccet űzött belőlem, de sose kért tőlem segítséget. Életemben nem láttam még ennyire tehetetlennek, hogy az utolsó mentőöve én legyek, hogy belém próbáljon meg belekapaszkodni. Mert ez volt az egyetlen, amit kibaszottul maga előtt látott. Mégis mi a fasz történhetett?

Lekanyarodva a főútról ott találtam magamat Elliotték barna téglákból kirakott háza előtt. A feljárón felejtve a kocsimat egy rövid üzenetet hagytam Sarah-nak, aki alig pár pillanattal később már a küszöbön állt. Kócos barna fürtök keretezték kerek arcát, míg kék szemeivel egyenesen lyukat égetett belém. Sejthette, hogy valami nem volt rendben. Aggódva vonta össze a szemöldökét. Annak ellenére, hogy a beton jéghideg lehetett csupán egy bolyhos zokniban szaladt le elém. Apró tenyerével közre fogta az arcomat.

– Mi a baj? – óvatosan túrta ki a szemeim elé kúszó fürtöket és egy apró csókkal enyhítette a számban felhalmozódó keserű ízt. – Gyere be, anya sütött sütit.

Belépve a Jones házba, a szokásos kupleráj fogadott. Ryker, a legkisebb testvér a TV előtt habzsolta a Sarah által emlegetett süteményt, míg Otto, az apjuk csupán a szemeit forgatva figyelte az összevissza szóródó morzsákat, miközben az ölében tovább javítgatta a dolgozatokat. Mintha egy csettintésre megszűnt volna a gyomromban bukfenceket hányó gombolyag. Otthon éreztem magamat. És ezt az érzést Matilda Jones szoros ölelése csak tovább mélyítette.

– Olyan rég láttalak! – nevette el magát a pufók hölgy. – Elliott éppen a kávézóban van, de úgy tűnik Sarah-val is remekül kijöttök – kacsintott az összekulcsolt kezeink felé. Vörös haja egy hatalmas káoszként keretezte kerek arcát, vörös szeplők tűzdelték tele a bőrét, míg szemei pontosan ugyanolyan kéken ragyogtak, mint Sarah-é. Valójában a lány egy cseppett sem hasonlított az anyjára, se alakban, se arcban, ahogy a Jones család összes többi ivadéka, ő is az apjára ütött. A férfi intett felém. Rövid, barna haja kócosan hevert a szemei előtt. Kissé girhes volt, sovány, rettentően hosszú végtagokkal, és egy bozontos, kócos hajkoronával, mégis meleg volt a mosolya. És ebben a pillanatban ez tűnt a legtöbbnek.

. . .

Sarah felvezetett a szobájába és addigra már csak a lány dús ajkai jártak az elmémben, és hogy megérinthessem hatalmas pólója alá rejtett tejfehér bőrét. Csókokkal némítottam el, és néhány dobozon átesve egyenesen a matracán végeztük.

– Jase! – tolt el magától. Sóhajtva temettem bele az arcomat a nyakhajlatába és egy utolsó kínzóan lassú csók után egy halk cuppanással leváltam a bőréről. – Ez nem ér! – sipított fel és egy egészen könnyed mozdulattal vetette át a derekamon a lábait és a mellkasomra támaszkodva megérezte, hogy talán egy egészen picit felizgultam a jelenlététől. – Valami történt, ugye?

Egy másodperc alatt lohadtam le. Ujjaim közé csippentettem az alsó ajkamat. Kurvára nem akartam arra gondolni, hogy mi történt otthon, rohadtul nem akartam Tessa könnyes szemeire gondolni, ám ha beszélni szerettem volna a lánynak, mindezt fel kellett volna idéznem.

Megráztam a fejemet és magamra húzva egy újabb csókba hívtam. Talán túlságosan mohó volt, hiszen éreztem, hogy a lány alig hallhatóan felnyögött az érintésem alatt. Öntudatlanul dörzsölte hozzám az ölét, míg ajkaival aprón tépni kezdte a bőrömet. Ezután pedig nem gondolkodtam. Csak éreztem.

Kifulladva húztam a mellkasomra és meztelen bőrét cirógatva figyeltem csóktól duzzadt ajkait, amelyek egy apró mosolyba törtek ki.

– Találtam egy lakást, és ha minden igaz a hétvégén átköltözöm. Majd segítesz? – pislantott fel rám. Csak bólintottam és egy utolsó csókot csenve tőlem, tovább hallgattam a hangját és meg is feledkeztem arról, hogy talán vissza kellett volna mennem. Elmerültem abban a buborékban, ami körénk fújódott és lassan elnyomott az álom.

Sarah lakására, a lakás név talán túlzásnak tűnt. Hiszen összesen két szobából állt, a nappali, ami egybe volt építve a konyhával és a hálószobája, amiből egy kis rés nyílt a fürdőbe. A dobozokat a padlóra helyezve tettem egy kört a nappaliban, majd követtem Elliottot a hálóba. Egy ágykeret húzódott az ablak mellett, amelyről egy tűzlépcső vezetett lefele.

– Nem értem miért ragaszkodott ennyire ehhez – tolta feljebb a szemüvegét egy undorodó grimasszal. – Mármint vágom, hogy már vágyott volna egy önálló kis helyre, de azért ennél jobbat is találhatott volna. Sőt Hackney, nem éppen a legjobb Londoni negyed.

– Olcsó volt, okés? És pofázás helyett inkább segíts nekem! – kifulladva terült el a fapadlón. – Majd Jase lesz a személyes sofőröm.

– Juttatást kérek.

– Holnap megkapod az ágyban – csillant fel a szeme. Elliott hányást imitálva fordult ki a szobából.

– Majd, ha nem leszek itt folytathatjátok.

– Csak szaladj le a csomagokért, gyors leszek – kiáltottam ki. Sarah hangosan felnevetett, mire a fiú csak egy ingerült mormogást hallatott.

– Szervezzek egy felavató bulit?

Elliott megrázta a fejét.

– Viccelsz? Már magadra akarod haragítani a tulajt és a szomszédokat?

Sarah egyetértően bólintott, majd újból elterült a padlón és figyelte a fehér plafont, amin egy kósza repedés futkosott. Viszonylag szűk volt a tér, viszont a széles ablakokból tökéletes rálátást kapott a többi, vöröscseréppel fedett épületre.

– Akkor is! Nem ház a ház, ha legalább egy bulit nem szervezünk benne! – zsörtölődött és felkászálódva a földről egyenesen a karjaim közé fészkelte magát. – Nem? Molly, te és Eli. Nem egy százfős partira gondoltam.

– Zacharyt is hívhatnánk – kotyogta közbe a szemüveges srác, Sarah pedig egy apró mosolyra húzta az ajkait.

– Ha nem lennék benne biztos, hogy hetero vagy arra saccolnék, hogy bejön neked!

Elliott rettenetesen elpirult, ami még nekem is újdonságnak számított. Sarah kacagva bökdöste meg, de a fiú addigra már elfordult és dühösen motyorászott nem létező bajsza alatt.

– Amúgy pedig nincs vele baj, ha bejön. Komolyan mondom az a srác egy isten. Még sose láttam senkit, aki ennyire jól nézne ki. – Feltárta a dobozokat és a derekára simította a kezét.

– Köszi, Sarah.

– Te inkább vagy különleges, ő viszont szép.

– Jó elég volt! – csattant fel a fiú. – Nem jön be és kész – mormogta dühösen.

– De azt tudod, hogy meleg nem?

Elliott megtorpant a mozdulatában és kíváncsian lesett a nővérére, aki addigra már a szekrényébe pakolgatta a ruháit.

– Amy Holt mesélte, hogy a buliján Zachary és Taylor Hamilton lefeküdt egymással.

Az agytekervényeim megtorpantak mikor újból felmerült Zachary neve. Talán túlságosan élesen szívtam magamba a levegőt, hiszen Elliott szemei óvatosan kúsztak fel az enyémekig, alig láthatóan felvonta a szemöldökét, és keresztbe téve a karjait úgy bámult, mintha sejtett volna valamit. Pedig még én se tudtam, miért zaklatott fel ennyire az a hír, hogy Zachary meleg volt.

Sőt soha az életben nem fordítottam különösebben nagy figyelmet az egész szexualitás kérdésre, hiszen meg voltam győződve arról, hogy az ember igenis azt szereti, akit akar és másoknak ebbe egy fikarsznyi beleszólásuk sem volt. Ez a hír mégis arcul csapott.

Biztos Tessa miatt – bizonygattam egy kissé lenyugtatva az addigra már a torkomba dobogó szívemet. A lánynak egyértelműen bejött a fiú, és talán csak felzaklatott a gondolat, hogy el fog szomorodni, ha közlöm vele a hírt, hogy a kiszemeltje meleg. Igen, ez lehet az egyetlen értelmes válasz a kérdésre.

– Pont Hamilton? – törtem meg végül a csendet. – És gimibe még ő szekálta az egyik csajt, aki coming outolt.

– Ilyen ez, egyszerűen nem értem, hogy Zachary mégis, hogy volt képes összeállni egy ekkora faszkalappal?

Meglehet ez volt az oka annak, hogy elhagyva a lakást nem haza felé vettem az irányt. Az autó dörmögve szelte a tömött utakat, míg az ujjaim egyenesen elfehéredtek, annyira szorítottam azt a kibaszott kormánykereket. Mégis mire fel? Mert kiderült, hogy Zachary meleg?

Dühösen fékeztem le a piros lámpa előtt és a szemeimet az esőben ázó utcára tereltem. Talán nem kellett volna. Talán kibaszottul ott kellett volna maradnom Sarah flancos új lakásán.

Először nem akartam hinni a szememnek, mert mégis mi okom lett volna rá? Mégis mi a faszért feltételeztem volna azt, hogy apa éppen egy másik nővel smárolt, mikor ott volt anya? Mégis miért lett volna ez a valóság? Hogy kurva boldogan szakadt el egy nőtől, akit csupán szőke hajkoronájáról megismertem. Faszom Piper Wesley. Az asszisztens, akit apa annyira, de annyira óvott a munkától. A csaj, aki valószínűleg véresre szopta apa faszát.

Éles dudaszó harsant fel mögülem. Ők is felkapták a fejüket, de eszükbe se ötlött, hogy csupán néhány méterre tőlük, abból a kibaszott piros autóból végignéztem mindezt. Apa ujjai belemartak a nő derekába és egy negédes mosollyal vonta az esernyője alá, hogy tovább haladjanak afelé a flancos étterem felé.

A fogaimat csikorgatva hajtottam haza, hiszen a városban egyetlen egy normális parkolót sem lehetett találni, de ahelyett, hogy beléptem volna a házba elindultam az esőtől lucskos utcán. Nem érdekelt, hogy szarrá áztam, egyszerűen nem bírt foglalkoztatni még az sem, hogy már-már összekoccantak a fogaim. Mert egyetlen jelenet perget le előttem. Újból és újból és újból.

Apa és Piper boldog mosolya.

Apa pontosan ugyanúgy mosolygott a nőre, mint anno anyára, és fel sem bírtam fogni, hogy mégis, hogy a faszba nem vettem észre, hogy a férfi már egyszer sem villantotta meg a jól ismert mosolyát? Hogy miért nem figyeltem jobban! Hiszen mindvégig ott volt a szemeim előtt. Az, hogy a férfi még érdeklődést sem tetetett Tessa iránt, aki minden egyes nap úgy tekintett rá, mint egy kurva hősre. Azt hitte, hogy a férfi miattunk túlórázott, hiszen még engem is átvert az idióta fáradt mosolyával! Csak egyetlen egy embert volt képtelen. Mégpedig anyát.

Idegesen tépkedtem az alsó ajkamat és befordulva az első kisboltba kikértem magamnak egy üveg színtiszta vodkát, majd leheveredve az eresz alatt egészen egyszerűen felbontottam és meghúztam.

Mert nem akartam emlékezni. Abban bíztam, hogyha elfog az alkohol mámora, akkor mindez képes lesz kitörölni azt is, ami előtte történt. Hogy újból belecseppenhessek abba a naiv tudatállapotba.

De nem segített. Kurvára nem törölte ki az elmémbe ivódott jelenetet és én nem bírtam megálljt parancsolni a könnyeimnek, mert úgy éreztem, hogy valami eltört bennem. Normális volt ez? Hogy egy olcsó vodka felett bőgtem mert apa megcsalta anyát? Mi a faszért fájt egyáltalán ennyire?

Aztán pedig lefékezett előttem egy napsárga bicikli. Egy faszom napsárga bicikli.

Homályosan derengett előttem, de tudtam, hogy ő volt az. Valószínűleg az Oldie's-ból sietett haza felé. A sapkájára ráhúzta esőkabátjának kapucniját, de amint esélye volt eresz alá bújnia, menten a falhoz simult és jobban összehúzta magát. Mintha magának az esőnek a látványa elég lett volna ahhoz, hogy úgy érezze csurom vizes volt. És ez megrémisztette?

Az alkohol marta a torkomat, de a várt hatás elmaradt. A félig üres üveget a betonra ejtettem, ami ennek hatására szilonkosra tört. Az eső pedig továbbra is ömlött. Magával mosva a bűzölgő alkoholt.

– Tiszta víz vagy – szólalt meg végül.

Lenéztem magamra és igaza volt. Mintha nem is éreztem volna, de a szavait követően egy csettintésre fagytak le a porcikáim. Reszketve húztam össze magamon a kabátomat. Zachary letekerte magáról a sálját és a vállamra borította.

Nem kérdezett semmit. Kisöpört néhány nedves tincset a homlokomból és leguggolva elém egészen közel hajolt hozzám. Talán az alkohol tehetett róla, de egy pillanatra megfordult a fejembe, hogy a fiú meg akar csókolni, ám amint a homlokomra illesztette a tenyerét, tudtam, hogy csak az egészségem miatt aggódott.

– Ki vagy hűlve – sietett válasszal. – Hol a kocsid?

– Otthon.

– Megtettél nem tudom hány kilométert az esőben? Hiszen megfázol!

Arany színűek voltak a szemei. Mintha két aranyló gömb csillámlott volna, pedig kurvára még a nap se sütött. Mégis úgy tűnt forrósággal vonták volna körbe a tagjaimat. Éles volt az orrának a vonala, míg az arccsontja két kis pufók gömböt varázsolt az arcára. Dús volt a szemöldöke és rettenetesen hosszú pilákkal rendelkezett, meglehet, hogy ezért nyúltam a szeme felé. Mert egyszerűen nem lehetett, hogy ennyire kibaszottul hosszú szempillái legyenek valakinek! Láttam ám Tessa sminkkészletét, és egyetlen kis cuccal képes volt hosszabbá varázsolni a szempilláit!

Zachary hátra hőkölt, így ujjaim a levegőbe markoltak. Lehet, hogy mégis hatott a vodka?

– Kamu?

– Mi van? – értetlenül állt fel.

– A szempilláid kamuk? Van ilyen cuccod, amivel megnöveled?

– Szempillaspriálnak hívják, és nem, igaziak – nevette el végül magát és megragadva a csuklómat megpróbált felhúzni, de kevés sikerrel járt. – Fel bírnál állni? Túl nehéz vagy.

– Most kövérnek hívtál? – ejtettem meg végül egy mosolyt, és felmerült bennem, hogy talán Zachary Yaseen, nem volt egy faszkalap. Mert senki sem kérte meg arra, hogy álljon meg itt. Alig ismert és észre se vettem volna, hogy itt járt. Mégsem ment el. Bebugyolált a sáljába és a fejem fölé tartva az esernyőjét a zuhogó esőben elindult velem haza.

Vagyis elszeretett volna indulni, de egy lépést követően megtorpantam. A pofámba vágódott apa boldog mosolya, az ajkai, amelyek Piper bőrét karistolták és egyszerűen képtelen voltam megtenni egyetlen egy lépést is affelé a ház felé. Fizikailag képtelennek éreztem magamat erre a feladatra, és rövid időn belül ez szemet is szúrt a fiúnak. Zachary halkan sóhajtva borzongott meg a bőrét karistoló cseppek hatására, és csak ekkor vettem észre, hogy a fiú apróra húzta össze magát. Pedig vagy száz réteg ruha alá volt rejtve! Lehetséges ez? Hogy még így is fázott?

– Gyere, menjünk be oda! – mutattam az utca sarkán ácsorgó kávézóra. A fiú arany szemeit ezúttal a pupillái itták feketévé, és pillanatok alatt hámoztam magamat ki a pillanatnyi mámoromból. A saját sálját visszatekertem vizes kabátjára.

Kurvára reszketett.

A biciklijét gyors mozdulattal csatoltam a fához és magam mögött húzva bemenekültünk a fűtött kávézóban. Halk csilingelést követően egy lány jelent meg a pultban és egy kedves mosollyal várta meg míg helyet foglaltunk az egyik asztalnál, majd a kezünkbe gyömöszölte a menüt. Két csésze forró teát rendeltem.

Zachary lehunyta a szemeit, élesen szívta magába a levegőt. Annyira kibaszottul erősen szorította össze az öklét, hogy még az ujjai is belefehéredtek. Nem gondolkodtam. Óvatosan nyújtottam ki a kezemet és megfeszült izmai köré fontam a tenyeremet. Vékony keze volt, egyenesen elveszett a markomban. Erőlködés nélkül össze bírtam volna roppantani a csontjait.

– Hé?

De nem válaszolt Sürgetően szívta magába a kávézóban terjengő erős kávé illatot, ám még ez sem bírta kiszakítani az állapotából. Pupillái elveszetten ugráltak a szemhéja alatt. Mi a fasz? Vállai összeroskadtak, a mellkasa eszeveszetten ugrált, és aztán egy csettintésre – mikor már azt hittem eszméletét veszti –, feltárta a szemeit.

Egyenesen beleborzongtam.

Az alig pár pillanattal ezelőtt forróságot sugárzó íriszeket, most félelem áztatta homályossá. És mintha láthattam volna a lelkében rothadó fájdalmat. Mintha egyenesen lenézhettem volna a szívébe, ami egyenesen összeomlott a rajta roskadozó fájdalomtól.

Elrántottam az ujjaimat.

Zachary lehajtotta a fejét és elfogadta a felé nyújtott gőzölgő citromos teát. Belétemetkezett a gőzfelhőbe, és egészen addig fel nem nézett, amíg el nem fogyasztotta a csésze tartalmát.

Rá szerettem volna kérdezni, hogy mégis mi a fasz történt az előbb, de nem tettem. Ő se kérdezte meg, hogy miért sírtam, így nekem sem volt pofám beleavatkozni az ő problémáiba. Mégsem bírtam kiverni a fejemből. Vajon, ha megkérnélek rá, hogy kobozd el a szívemet, te kérdés nélkül megtennéd?

– Sajnálom – súgta halkan miközben le sem vette a szemeit, véresre rágott körmeiről.

– Nem történt semmi – nyögtem ki végül. Zachary lomhán nézett fel rám. – Inkább nekem kéne bocsánatot kérnem. Iderángattalak, pedig biztos van jobb dolgod.

A fiú lassan lehúzta a kapucniját, ami recsegve engedelmeskedett neki, majd egy könnyed mozdulattal megszabadult a fekete sapkájától. Szénfekete fürtök hullottak az arcába, amit gyengéden megpróbált kisöpörni a szemei elél, de egy fránya szál mindig visszakullogott a homlokába. Csücsörítve próbálta meg kifújni azt onnan.

Észre se vettem, hogy úgy mosolyogtam rá, mint egy idióta. Mert be kellett vallanom, hogy rettentően aranyosan festett.

Alig láthatóan elpirult.

– Nem bírtalak volna ott hagyni az utcán.

Bólintottam és a kezeim közt forgatva a csészét figyeltem hogyan lötyögött benne az utolsó korty zöld tea. Közben pedig mindvégig anya arca derengett előttem.

Valahogy nem így nézett ki korábban a családunk. Anya annyira üde volt és friss. Ezerrel pörgött és nem lehetett megunni az arcában otthont verő mély gödröcskét, amit olyan szeretetteljesen adott át nekem és Tessának. Nem lehetett nem felismerni. Most viszont mintha minden egyes csepp energiát kiszippantottak volna belőle, mintha egy lélek nélküli test maradt volna csak hátra.

Elveszett az a Vivian Stagger, akit ismertem. Ott felejtve maga mögött egy olcsó utánzatot.

– Minden rendben? – szakított végül ki a gondolataimból. Kissé összeszedte magát, hiszen már nem tűnt annyira elveszettnek és aprónak. Kihúzta magát, és a szemeibe visszaköltözött egy meleg, aranyos lobogás.

– Nem tudom – ismertem be végül néhány percnyi néma csendet követően. Zachary kíváncsian húzta össze a szemeit.

Akaratlanul dörzsöltem meg az államat, csakhogy elvehessem a dolgok élét, mégis felesleges volt minden próbálkozásom. Mert nem sikerült elfelejtenem apa boldog mosolyát. Pedig annyira próbálkoztam! Elkeseredetten hunytam le a szemeimet és legszívesebben eltemettem volna magamat a föld alá, mert annyira sok volt ez így. Fel sem bírtam fogni, hogy mit is jelentett ez valójában. Kibaszottul szét voltam csúszva.

Zachary közelebb dőlt, és csak ekkor éreztem meg a belőle áradó cigaretta szagot. Egyáltalán nem néztem volna ki belőle, hogy dohányzott. Mégis illet hozzá.

El szerettem volna neki mondani, hogy mi is bántott valójában, de nem szólaltam meg. Csendben lötyögtettem azt az utolsó kurva kortynyi teát a csészébe és megpróbáltam minden idegvégződésemmel kiirtani a bennem otthont verő szomorúságot. Megtelepedett a gyomromba, és erősen szorított, esze ágába se volt elereszteni.

De úgy tűnt minden egyes faszom másodperccel mintha minden csak rosszabbá vált volna és azon kaptam magamat, hogy Zachary arca összemosódott előttem, míg a csésze halkan kipördült az ujjaimból és azon a napon másodjára kezdtem el bőgni. Pedig sose sírtam. Nem voltam az a sírós fajta, most viszont csak a könnyek törtek elő belőlem.

Dühösen söpörtem le magamról őket, ám mielőtt kikaparhattam volna a szemeimet egy lomha érintés fonódott a csuklóm köré.

Zachary egy megértő mosollyal fűzte össze az ujjainkat. Nem szólalt meg és talán ebbe a helyzetbe tényleg nem illettek szavak. A tenyere meleg volt. Megnyugtatott. Apró köröket cirógatott a bőrömbe. Aztán mégis elhúztam a tenyeremet.

Zavartan köhintve kortyoltam ki az utolsó cseppnyi teát is csészémből és egyetlen további szót sem szólva egyszerűen felálltam a helyemről. Mert mégis mi a faszt mondhattam volna neki? Soha az életben nem fogtam meg egy fiú kezét. Túl spirázod. Nyugodj le a faszba. Így tettem. Kifizettem a két csésze teát és hátra se fordulva menekültem ki a kávé illatban ázó kávézóból.

Zachary alig pár pillanattal később jelent meg az ajtóban, újból bebugyolálta magát a sáljába és kinézve az eresz alól boldogan konstatálta, hogy elállt az eső, legalábbis most már csupán gyengéden szemerkélt.

– Most már menj haza, rendben? Már így is teljesen átfagytál – szólalt meg végül rám erőltetve arany szemeit. Hosszú pillák vetettek árnyékot az arcára. – Ha tudsz, akkor fuss. Jobb, ha minél hamarabb hazaérsz...

– Megértettem, anya – fűztem hozzá elnevetve magamat. Zachary alig láthatóan elpirult, és arcát a sáljába temetve megforgatta a szemeit.

– Tudod mit? Csináld azt, amit akarsz!

Kirángatta a biciklijét a zárból és egy utolsó dühödt pillantást vetve rám már rá is pattant.

– Köszönöm! – nyögtem ki végül.

Megtorpant ugyan, de csak bólintott. És a pocsolyáktól tarka úton tekert el tőlem, egyetlen egy utolsó szót se ejtve felém. Eltűnt és talán tényleg ez volt a legjobb döntése. Míg én megfogadva a tanácsát hazáig sprinteltem. Sípolt a tüdőm mire hazaértem, és úgy tűnt, hogy már ez az apró dolog képes volt elfeledtetni velem mindazt, amit ma megéltem. De mikor átléptem a küszöböt ott találtam magamat a konyhában.

Anya az asztal felett töltögette a papírjait, míg az üres borospohár továbbra is ott pihent előtte.

A nő hátrafordult. Barna szemei voltak.

– Csurom vizes vagy! – állapította meg. – Menj fel a szobádba, zuhanyozz le és egyél valamit. Aztán pedig kezd el a beadandódat írni, már így is teljesen kifutottál az idődből.

Mint egy kis pisis úgy követtem az összes elhangzott szavát. Lezuhanyoztam, friss száraz ruhákat vettem fel, megettem az elém helyezett ebédet és végül ott találtam magamat a szobámban.

Már vagy egy óra hosszat bámultam az üres képernyőt és az ölembe heverő vázlatokat. Egyetlen egy szót sem bírtam kierőszakolni magamból. Így hát ahhoz fordultam, ami mindig segített.

Előkapartam az ágyam alatt porosodó gitáromat. Azok a faszom akkordok megtöltötték a szobámat. Lecsendesítették a mellkasomban dorbézoló szívemet és akkor, azon a napon talán először tényleg nem gondoltam semmire. Csak játszottam és játszottam, mert ezt kellett tennem. Kibaszottul csak ennyit. Játszani és kész. Nem nagy kunszt. 

kedveseim

én vagyok az egyetlen, aki annyira imádja, ha angolul olvassa azt, hogy baby, de gyűlöli, ha magyarul? 

annyiszor próbáltam meg beleírni a történeteimbe, de egyszerűen annyira bénán illeszkedik bele a magyar nyelvbe, viszont így annyira nehéz becézéseket írni :(

no mindegy, rengeteg érdekes dolgot tartogat még ez a sztori, szóval még ne adjátok fel majd kicsit felpörög! 

remélem tetszik nektek ez a kis fejezet!

vigyázzatok magatokra!

puszil minden édes olvasót: kyra!