- Szia! - bökte meg a vállam egy barna hajú fiú a színjátszás órán először figyelmen kívül hagytam, de nem fejezte be vállam piszkálását így végül kénytelen voltam hátra fordulni

- Mi az? - kérdeztem a mögöttem ülőt, aki csak mosolygott

- Miszter Grey, Misz Hale kijönnének a táblához. - szólt élesen miszter forest a színjátszás tanár, aki minden óráját azzal kezdi, hogy elmeséli nekünk milyen nagyszerű színész volt a még hatvanas években, ezért senki nem bír tizenöt percnél tovább ébren maradni az óráján, így mindig rákeresünk az interneten az aznapi tananyagra, tudjuk min alszunk el

- Kérem álljanak egymással szembe! - mondta és mi megtettük

Most tudtam csak igazán szemügyre venni a rejtélyes mindig mögöttem ülő fiút. Világos barna haja kócosan meredezett az ég felé, enyhén napbarnított bőre jól kiemelte tengerkék szemének tekintét amint engem fürkészett. A fiú két fejjel volt magasabb nálam, de felső nem látszott túl izmosnak úgyhogy ha verekednünk kéne majdnem biztos, hogy kettőnk közül én győznék. A fehér alapon kék kockás ingén a felső két gomb nincs  begombolva kék farmerjának szárának vége hanyagul rá lógott a fehér Nike cipőjére. Tipikus rosszfiú Stílus.

- Kérem forduljon meg misz Hale. - tettem amit a tanár mond bár nem szívesen mert féltem mi lesz a következő kérése

- Dőljön hátra misz Hale. - utasított én ekedelmesedtem

Tudom azt hittétek, hogy ez egy olyan romantikus jelenet lesz, mint azokban a nyálas filmekben ahol fiú elkapja lányt zuhanás közben és boldogan élnek amíg meg nem halnak, de nem lány feje nagyot koppan a fa padlon, aztán a lány szégyenkezve felállt földről mintha bármiért is szégyellnie kellene magát és kirohant teremből.

~●~

Nyugalmasan eszegetem a szendvicsemet amit ebédre vettem magamnak az iskola büfében. A parkban amit végül étkezésem helyéül választottam kellemesen sütött a nap, nem az fajta napsütés volt amitől paprika piros lesz az ember és napokig fáj mindene, inkább az fajta ami csak enyhén lebarnít órákig tudnál benne sütkérezni. A levegőben enyhe virág illat terjengett. Minden  tökéletes volt amíg ő meg nem jelent.

- Figyu! - huppant le mellém a barna hajú fiú a színjátszás óráról mivel nem nagyon érdekelt a mondanivalója ezért fordítottam neki, de ő előttem termett - Sajnálom azt ami az órán történeteket. - ismét hátat fordítottam neki és megettem az ebédem maradékát

- Nem érdekel! -  mondtam teli szájjal

- Pedig nagyon is érdekelhetne. - mondta és hangosan felnevetett - Mert együtt kell majd dolgoznunk. - abban pillanatban megállt bennem az ütő

- Mi? - akadtam ki talán kicsit talán túl hangosan mivel egy pillanatig mindenki ránk meresztette bamba tekintetét, aztán gondolom ráeszméltek, hogy senki nincs életveszélyben így hát az élet ment tovább

- Kiket kell alakítanunk? - kérdeztem  halkan immár a fiúval szemben ülve, de szinte teljesen feleslegesen, már biztos voltam a válaszban

- Szerelmes párt. - nyögte fájdalmasan az előttem ülő

Jenny szája remegni kezdett bőre elsápadt hirtelen még a levegővétel is nehéz feladatnak bizonyult számára. Tekintetével újra és újra végigmérte a fiút. Tudta, hogy bármilyen darabot képtelen lenne eljátszani nem, hogy romantikusat, de azért megér egy próbát.

- Jenny Hale - mosolyogtam fiúra

- James Grey - viszonozta a gesztosum

A lány életében akkor és abban a pillanatban valóban új fejezet kezdődött, de Jennynek erről fogalma sem volt.