Hűvös téli reggelre ébredtem. Az ablakon alig lehetett látni a ráfagyott vastag jég rétegtől, de ettől függetlenül csodaszép látványt nyújtott ahogy mindent belepett a hó. Ha nagyon odafigyel az még az udvaron játszadozó gyerekek kacaját. Az iskolában már biztosan nem tartózkodik senki, mert mindenki hazament a téli szünetre. Szóval enyém az épület, de miért nem mentem haza? Azért mert nem tartottam szükségesnek a húsz perces autóutat, a szüleim úgysem lesznek otthon. Szóval számomra teljesen mindegy, hogy itt vagy otthon vagyok egyedül.

Igyekeztem minél szorosabban eltölteni a felszabadult szabad időmet. Alapos nagytakarítást végeztem a szobám minden négyzet centiméteren, és átfestettem a falait világos kékre. A következő állomáson a zene terem volt.

Imádom ezt a helyet amikor nem órán akkor itt pengettem a gitár húrjait vagy ütögettem a zongora billentyűit, most is az utóbbira esett választásom. Leültem a zongora elé és finoman lenyomtam az egyik billentyűt majd még egyet és egy újabbat. Lassan végére sornak, és játszani kezdtem egy egyszerű dallamot az ujjaim finoman mozogtak. Hirtelen minden elsötétült, a szemet kezek takarták abban biztos voltam, hogy nem akarnak elrabolni, mert kezek épphogy csak érintettek a szemem.

- Ki vagyok - súgta huncutul a fülembe

- A hangod alapján fiú vagy... - elmosolyodtam el - barna hajad van és másodéves vagy - szünetet tartottam

- Na? - kérdezte türelmetlenül

- James Grey - mondtam magabiztosan

- Helyes! - engedte le kezét

- Mit akarsz? - fordultam kérdőn a fiú felé

- Tartozol nekem - mondta - egy ebédel, emlékszel? - húzta fel a szemöldökét

- Persze - mondtam - kérek harminc percet - jelentettem ki és már indultam is.

Jenny odaállt a tükör elé, és be kellet ismernie, hogy nem áll készen a fiúval való ebédre. Szőke haja kócos lófarokban lógott le a tarkójára, és a melegítő nadrág és pulcsi sem volt valami jó párosítás. A lány a szekrényhez rohant kinyitotta kétszárnyú ajtót és a ruháit kezdte nézegetni. Mindegyiken végig lassan húzta az újat, szerette érezni a ruhák anyagát, mert minidig az alapján melyik ruhának finomabb az anyaga. Kislány kora így csinálta úgy hitte ha választáskor látja a ruhát akkor elbizonytalanodik és soha többé nem lenne önbizalma. Kiválasztotta a tökéletes ruhát. Egy egyberuha volt. A felső része sima fekete és ujjatlan az alsó része csupán csak lány térdéig ér le.

A lábamra felvettem egy kötött harisnyát és bélelt bakancsom majd végül a kiválasztott ruhát is magamra öltöttem. Utoljára megnéztem magam a tükörben, bár a harisnya kicsit rontott az összképen, de így is tökéletesnek ítéltem kinézetem gyorsan felkaptam a kabátom, és visszamentem Jameshez a zene terembe.

- Mehetünk hölgyem? - hajolt meg előttem miközben a kezét nyújtotta

- Igen uram. - fogtam meg a kezét

~●~

Kint már mindent belepett a fehéren csillogó hó. Csípős hideg szél fújt a járdák bejegesedtek ez okból kifolyólag nagyon csúsztak is. Minden lépésnél majdnem elestem, de végül épségben odaértünk. James kinyitotta előttem az ajtót bementem aztán ő is bejött és becsukta maga után. Elfoglaltuk a helyünket és rendeltünk magunknak két forró csokit tejszínhabbal. Az étterem hangulata egészen megnyugtató volt. Az egész hely égő sorokkal volt kivilágítva, amitől enyhe félhomály honolt. Meleg volt úgyhogy végül a kabátom is levettem.

- Miért jársz az akadémiára - kérdezte majd bele kortyolt az italába

- Mert énekesnő akaroķ lenni. - ittam bele a forró csokimba - Te?

- Táncos - felelte

A fiú és a lány egymással szemben ülve beszélgettek és nevetek órákon át, és végül mindketten arra eszméltek, hogy kint állnak a hidegben, a téli éjszakában. A fiú közelebb lányhoz és lány is ő hozzá, az idő lelassult számukra. A közelebb hajolt szépen lassan egyre közelebb és közelebb, míg nem az ajkuk össze ért, egy hosszú pillanaton át.