Lucy:

Reggel mikor felébredtem halk kuncogást hallottam a szobából. Felültem az ágyban. Álmosan pislogtam körbe. Észrevettem, hogy Mavis ott ül az asztalomon és vigyorog.

- Mavis? Te mit keresel itt? – megdörgöltem szemeimet - És mi olyan vicces?

- Csak azon mosolyogtam, hogy mennyire összeilletek. – lóbálta tovább a lábait.

- Összeillünk? – kimásztam az ágyból és nyújtózkodtam egyet.

- Ahogy egymáshoz bújva alszotok, mint két szerelmes.

- M-mi-ket beszélsz? Mi nem... – kezdtem el kalimpálni kezeimmel.

- Neked kell rájönnöd az érzéseidre... Én csak híreket hoztam

- Milyen híreket? – néztem rá értetlenül.

- Ma reggel beállított egy nem igazán rokonszenves alak a céhbe. És arról érdeklődött hogy van e a tagjaink között Natsu nevezetű.

- Mi?? – hallottam egy álmos, de attól csodálkozó hangot mögülem.

Natsu álmosan pislogott felénk. Még félig aludhatott, mikor meghallotta a nevét.

- Felébredtél? – kérdezte mellettem az alapítómesterünk.

Natsu felült az ágyon ásított egyet. Míg én visszafordultam Mavishez.

- Van még valaki, aki emlékszik Natsura?

- Mi történt ez után? – kérdezte a rózsaszín hajú fiú.

- A többieknek is feltűnt, hogy felőled érdeklődik, de szóltam nekik, hogy feleljék azt, hogy nincs.

- De miért?

- Látni akartam a reakcióját. Követtem és láttam, hogy ugrál örömében. Azt mondta, hogy:

- "Ténylég működött! Nem állhat többé az utamba!"

- Aztán eltűnt.

- Eltűnt? – lepett meg engem is - Azt meg hogy?

- Szerintem teleportáló mágiát használt... – gondolkodott el a szőke hajú lány - de nem biztos...

- Azt mondtad, hogy ellenszenves kinézetű... Milyen volt? – kérdezte Natsu.

- Lerajzoltattam. Így néz ki. – mutatott az asztalon lévő lapra. [Amit, egyébként Happy hozott el a házba.]

- Sosem láttam még... – vettem fel a rajzot - Te Natsu? – mutattam meg neki.

- Nem rémlik... – oldalra hajtva a fejét szemlélte az arcot - szerintem nem...

- Akkor mit akarhat tőled? – tettem fel a jogos kérdést.

- Pontosabban miért akart eltüntetni? – helyesbítette ki a mondatomat Natsu.

Natsu:

- Utána kell járnunk. – jelentette ki Lucy.

Elővette egyik kulcsát és megidézte Crucist. Megmutatta neki a képet és megkérte, hogy derítsen ki róla mindent. Crucis bólintott majd eltűnt.

- És addig amíg Crucis kutat addig mit fogtok csinálni? – kérdezte Mavis.

- Én megtanulom a Gyakutent! – kiáltotta Lucy

- A micsodát?

- Annak a varázslatnak, amivel eltűntetett az a neve, hogy Sakujo. – kezdtem el magyarázni.

- És amivel vissza lehet írni Natsut az a Gyakuten. – folytatta Lucy - Ezzel nem csak visszahozom Natsut az emberi alakjába, hanem a róla szóló emlékek is megjelennek.

- Magyarán teljesen megszünteted vele a Sakujo hatását. – összegezte az alapítónk.

- Pontosan. – bólogattunk szinte egyszerre.

- Nem is vesztegetem tovább az időt. – jelentette ki Lucy csillogó szemekkel.

Felkapta a könyvet az asztalról és leült vele az íróasztalához. Én mosolyogva figyeltem. Mavis megszólalása zökkentett ki.

- Miért mosolyogsz?

- Mostantól egy darabig nem fog hallani semmit.

- Honnan veszed? – szaladt fel a szemöldöke a homlokán.

- Rég óta vagyunk egy csapat és kifejlesztette azt a képességet, hogy mikor nagyon oda kell figyelnie valamire, akkor kizárja a külvilágot. Vagyis Happyt meg engem mikor hangoskodunk.

- Nagyon összeszokott páros vagytok

- Azt hiszem. – mosolyogtam Lucy irányába - Nagyon fontos nekem!

- És te is neki... – mondta, amin meglepődtem - legalábbis abból, ahogy együtt aludtatok nekem ez esett le.

- Mi? Lucy velem aludt az este?

- Nem emlékszel?

- Tegnap elaludtam, amíg Lucy olvasott. Mire felébredtem már veled beszélgetett.

- Pedig a kettő között volt a legérdekesebb. – vigyorodott el sokatmondóan.

- Micsoda?

Mavis elmondta aprólékos részletességgel, hogy Lucy hogyan aludt velem. Éppen ezért sikerült elképzelnem. 

Ahogy mesélte egyre furcsábban éreztem magamat.

- Nocsak nocsak... – szólalt meg vágül.

- M-miaz? – kérdeztem zavartan.

- De elpirultál...

- Ho- én- ne-nem is!

- De igen! Csak nem szerettél bele?

Ettől a kérdéstől belém hasított valami. Gondolataimba merültem.

- Mi történt velem? Zavar ha Lokival beszélget. Vele akarok maradni. Megnyugszok, ha vele alhatok. Ha megölelhetem, akkor úgy érzem megint élek. Hallani akarom, hogy azt mondja nekem! Én tényleg beleszerettem! Szeretem Lucyt! Észre sem vettem, de még is megtörtént!

Gondolataimból megint Mavis szavai ébresztettek fel.

- Nos?

- Én.... Én sz-

- Sikerült! – kiáltott fel Lucy.

- Lucy? – fordultunk mindketten felé.

- Megtanultam! Most már vissza tudlak hozni!

Lucy a nyakamba ugrott annyira örült. Biztos vagyok benne, hogy elpirultam annyira amennyire csak lehetett. Mavis teledumálta a fejemet és most nem tudom visszatartani!

- Natsu minden rendben? – távolodott el tőlem és észrevette az arcomon terjengő vörösséget.

- I-igen! Örülök, hogy sikerült megtanulnod! És hogy visszaadod majd az emberi alakomat! – tereltem el gyorsan a témát.

Lucy:

- Mi lett vele? Olyan furcsán viselkedik...

- Szerintem én lettesben hagylak titeket. – szólalt meg Mavis, akiről teljesen megfeledkeztem.

- Mavis?

- Nem akarok zavarni! Folytassátok nyugodtan! – kacsintott Natsunak.

- Folytatni mégis- a társam felé vezettem szememet és azt kellett látnom, hogy Natsu az arcán terjengő pirossággal küzd.

Amikor a tekintetünk találkozott a pír nyert.

- Ne- ne nézz így rám! – kapta el a tekintetét.

- Natsu te-

- Elnézést a zavarásért! – szakította félbe mondatomat egy a szobába éppen megérkező személy.

- Crucis!?!? – lepődtünk meg mind.

- Sikerült megtalálnom. – jelentette be.

- Komolyan?

- Igen ennek a személynek a neve Cerebrum.

- Cerebrum? – ejtettük ki mindhárman a nevet.

- Igen. – bólogatott a csillagszellem - Egy csak fekete vagy tiltott mágiákat használó varázsló, akit eddig 20 céh száműzött. Ebből 5 sötét céh volt.

- Sem a fény sem a sötétség nem fogadta el... – szólt Mavis.

- Egy bolyongó mágus, aki mindenhol káoszt teremt, amerre csak jár. – folytatta - Fiore-ben még csak párszor járt. De egyre nagyobb az érdeklődése az ország iránt. Az a hír járja, hogy király akar lenni... vagy legalábbis le akarja igázni ezt az országot.

- Azt nem engedhetjük meg! – kiáltott Natsu mellettem, amitől egyből beugrott!

- Megvan!

- Mi az Lucy? – fordultak felém.

- Az indok! Amiért eltűntetett téged!

- Igen! kiáltottam és elkezdtem részletezni - Ha ő megtámadja az országot. Vagy valamilyen más módon a királyt eltávolítja a trónról akkor Hisui hime biztosan megkeresne minket, hogy segítsünk.

- Hiszen már máskor is segítettünk neki. – mondta Mavis.

- És akkor harcolhatna ellenem! – fejezte be Natsu.

Összeállt a kép. Csak ki kellett mondanom.

- Cerebrum fél Natsutól!