Natsu:

- De megígérem neked Natsu! – fordult felém hirtelen - Megígérem, hogy bármi áron megtalálom a módját, hogy visszacsináljam! És megint minden a régiben legyen!

- Lucy...

Látom a szemén, hogy komolyan gondolja. Mindent meg fog tenni, hogy valóra váltsa az ígéretét. Én pedig segíteni fogok neki!

- Lucy. – szólította meg Levy aggódó hangon.

- Igen? – fordult oda Lucy.

- Biztos vagy benne? – kérdezte a világos kék hajú lány.

- Ez a fiú egy szellem.

- Nem lehet, hogy csak megbabonáztak?

- Ha tiltott a Sakujo használata, akkor lehet, hogy a visszafordítása is tiltott.

- Lehet, hogy nem kellene megbolygatni a dolgokat a szellemvilágban.

- Ezt te tudod a legjobban...

Mondták felváltva a barátaink.

- Ezeket inkább meg sem hallottam! – fakadt ki Lucyból.

- Lucy? – néztek rá értetlenül.

- Ha meglennének az emlékeitek, akkor nem gondolkodnátok azon, hogy szabad e visszahozni őt. Ha Natsu nem lenne, akkor már rám sem emlékeznétek!

- Micsoda? – kerekedett ki a társaság szeme.

- Ezt hogy érted? – kérdezte Erza.

- Az megvan mikor láthatatlanná váltam?

- Igen... – bólogattak.

- Ki miatt lettem megint látható?

- Mi?

- Miután kifestettetek utána teljesen eltűntem!

- Igen ez még megvan....

- Utána elkezdtünk elfelejteni téged.

- Igaz! Így volt...

Többen elkezdték feleleveníteni az emlékeiket arról a napról.

- Ki mondta azt, hogy "Gyerünk, keressünk egy munkát! Indulás Lucy, Happy!" – kiáltott rájuk Lucy.

- Erre a mondatra is emlékszem!

- És aztán eszünkbe jutottál!

- Majd megint láthatóvá váltál!

- De ki mondta?

- Nem tudom!

- De hogy lehet?

- Aki megmentette Lucyt arra biztos emlékeznénk

Mindenkinek az arcára kiült a felismerés hogy valamit tényleg elfelejtettek.

- Ez én voltam... – szólaltam meg.

- Natsu? – fordult felém az alapítónk szelleme.

- Mi a baj Mavis-san? – kérdezte Wendy.

- Natsu azt mondta, hogy ezt a mondatot akkor ő mondta.

- Micsoda?

Mindenki Mavis felé kapta a tekintetét.

- Natsu többször mentette meg az életemet, mint amennyit hirtelen fel tudnék sorolni. – mondta Lucy miközben szemei elkezdtek nedvességtől csillogni.

- Lucy, annyira meg akarod velük értetni magadat, hogy már majdnem sírsz... - gondoltam, miközben éreztem, ahogyan összeszorul a mellkasom.

- És most rajtam a sor, hogy megmentsem! – kiáltotta végül - És meg is teszem! Ne érdekel, hogy mennyire tiltott is az az út!

Lucy ezzel kirohant a céhből. Én pedig csak néztem, hogy a könnyei elhullanak utána. Ekkor oda lépett mellém az alapítónk.

- Natsu te nem mégy utána?

- Még itt van? – kapták többen felénk a tekintetüket.

- De. Jobb, ha megyek, meg kell vigasztalnom. – mondtam miközben a kijárat felé vettem az irányt.

- Támogasd őt, mert csak miattad tesz mindent. – mosolygott utánam.

- Így lesz! Mint mindig most is számíthat majd rám! – feleltem és futásnak eredtem.

Lucy után indultam, és bár nem tudtam merre ment, valahogy éreztem, hogy nekem milyen irányba kell keresnem. Hamarosan meg is lett. Az erdőben a folyó partján találtam meg. Pont ott ahol Happyvel együtt szoktunk horgászni. Összegömbölyödött egy fa tövében és sírt. Odaléptem mellé.

- Natsu?

- Itt vagyok! Ne sírj tovább! Tudod, hogy mennyire nem szeretem, ha sírsz.

Leültem mellé a fa tövében. Ő is felült és felém fordult.

- Igen tudom...- egy mosolyt erőltetett magára, de még mindig patakokban folytak a könnyei - Már jó párszor megállítottad a könnyeim...

- És most is ez a célom. De ha nagyon szeretnél sírni, akkor csak gyere ide.

Lassan odabújt hozzám, én pedig átöleltem. A teste remegett, ahogyan a könnyeivel küzdött.

- Így még is jobb nem?

- De igen... Így mindig meg tudtál nyugtatni.

Ez után nem szólt semmit csak sírt. Én pedig mást nem tudtam tenni, mint hogy átölelem és várom, hogy megnyugodjon.

Sokáig sírt és mikor abbahagyta akkor már aludt.

- Haza kellene vinnem... de furcsállanák az emberek, hogy lebeg... hiszen engem nem látnak.... Jobb lesz, ha itt maradunk, amíg felébred.

Kényelmesebb pózba fektettem és magamhoz húztam. Ő az egyetlen, aki még adhat nekem valami melegséget. A szellem lét elég hideg...

- Szóval te lennél Natsu...

Hallottam a fák közül. Mikor odakaptam a fejem megláttam a hang tulajdonosát is. Loki éppen akkor lépett ki egy fa takarásából és felénk közeledett.

- Loki? Mit keresel te itt?

- És tényleg tudod, hogy ki vagyok. – mondta kis csodálkozással a hangjában, de elég mérgesen nézett rám.

- Hogy ne tudnám te vagy Lucy egyik csillagszelleme. Aki bele van zúgva Lucyba.

- Pontosan ezért nem tetszik az, hogy most te ölelgeted....- mutatott rám - Engedd el!

- És ha azt mondom, hogy nem? – vágtam rá minden gondolkodás nélkül - Különben is miért jöttél? Lucy nem hívott.

- Mert-

Mondatát nem tudta befejezni, mert Lucy ébredezni kezdett. Felült és a szemeit dörzsölte, amik még mindig pirosak voltak a sírástól.

- Hangosak vagytok fiúk...

- Bocsi nem akartalak felkelteni. – mondtam neki.

- Én sem, csak nem akart elengedni téged – még mindig ugyan azon a mérgelődő hangon mondta ezt a szemüveges, és ez felidegesített.

- Miért kellett volna elengednem? – néztem farkasszemet vele.

Erre mindketten felfigyeltek.

- Natsu? – csodálkozott Lucy.

Láttam Lokin hogy ő is meglepődött, de nem volt hajlandó leállni.

- Csak én ölelgethetem! Én vagyok Lucy első számú kulcsa!

- Én meg Lucy személyes szelleme! – vágtam vissza

- Fiuk...

- Az nem jelent semmit! – nézett egyre szúrósabb tekintettel

- Dehogynem hiszen mi egy csapat vagyunk! – feleltem

- És?

- Az fentebbi pozíció, mint az, hogy te Lucy tulajdona vagy!

- Hogy mondod?

- Ahogyan hallottad!

Civakodásunknak Lucy hangja vetett véget.

- Elég legyen!

- Lucy? – kaptuk mindketten a tekintetünket felé.

- Lehetne, hogy nem veszekedtek? - fújt egyet - Miért jöttél Loki? – fordult az oroszlánhoz.

- Crucis mondta, hogy szóljak neked. Befejezte a gondolkodást...

- Tényleg? – csillant fel a szeme - Akkor beszélnünk kell vele!

- Hoztam neked ruhát az átjövéshez. De csak neked. – gúnyos vigyorra húzta a száját jelezve, hogy én itt maradok.

- Még szerencse hogy nekem most nem kell. – feleltem közönyösen.

- Mi? – majdnem leesett a szemüvege az orráról.

- Én most szellem vagyok, - kezdtem el vigyorogni mutatván hogy ez nem jött neki össze - ergó a szellemvilágban igazi alakomban lehetek

- Fene enne meg! – mérgelődött.

- Azt hitted kettesben hagylak vele?

- Fiúk! – szólt ránk Lucy miközben elindult, hogy átöltözzön.

- Abbahagytuk! – vágtuk rá szinte egyszerre, de mindketten éreztük, hogy ennek koránt sincsen vége.

Nemsokára Lucy kilépett a fák közül és odasétált hozzánk.

Lucy:

- Én kész vagyok! Mehetünk! – jelentettem ki.

Loki egyből átvitt minket. De míg Crucishoz igyekeztünk valami nem hagyott nyugton. Natsu és Loki azelőtt sosem vesztek így össze. Most mi lelhette őket. Vagyis inkább Natsut... Loki most nem emlékszik rá. Tehát jogosan zavarja, hogy vele aludtam. De Natsu nem változott. Vagy mégis?

- Mi a baj Lucy? – lépett oda mellém Natsu - Nagyon elhallgattál...

- Semmi csak elgondolkodtam... – vágtam rá. - Most nem szabad ilyeneken gondolkodnom! Meg kell találnom a megoldást, hogy mindent visszacsináljak!