Lucy:

- A KEZEEEM!!! – kiabáltam a még mindig lángoló tenyeremre tekintve.

Egy pillanattal később a láng elaludt.

- Jól vagy? – kapta el megint a kezemet Natsu és sebeket keresett rajta.

- Aham.... M-mi folyik itt?

Egymásra néztünk és ugyan arra gondoltunk.

- Az előbb- kezdtem bele

- - tudtam használni- folytatta Natsu

- -a te erődet??

- De hogy?

- A kezed! – villant bele elmémbe.

- Mi?

- Fogtad a kezemet közben!

- Át tudtam adni az erőmet?

A sokktól még mindig nem tudtam tisztán gondolkodni így a legkézenfekvőbb megoldást választottam. Áthárítottam a gondolkodást másra.

- Kérdezzük meg Crucist! – vetettem fel az ötletet.

Natsu:

Láttam Lucyn, hogy próbál gondolkodni, de egyszerűen nem, megy neki. Nem is csoda annyi minden történt egyszerre az elmúlt pár percben. Aztán felvettette, hogy miért nem kérdezzük meg a mindentudó szellemét a dologról.

- Rendben. – egyeztem bele egyből hisz tudtam, ha valaki megválaszolhatja, a dolgot az csak ő lehet.

Lucy előhívta. És elmondta neki hogy mi történt. A szellem egyik kezét az állához emelve töprengett egy pillanatig a hallottakon aztán visszakérdezett.

- Mielőtt Lucyn keresztül használtad az erődet... mit csináltatok? – szegezte nekem a kérdést.

- He?? – fagyott le Lucy

- Nos...izé.... – makogtam kicsit, de nem tudtam megfelelő választ kitalálni mert megelőzött.

- Értem... egy kicsit gondolkodnom kell!

Ezzel becsukta a szemét. Mi meg ott ültünk vele szemben úgy hogy ő egyből levonta ebből a 3 szóból a helyzetet. Oldalra pillantottam Lucyra aki teljesen elpirult arccal próbált minimum láthatatlanná válni. Vagy elsüllyedni a föld alá.

Lucy:

- Te jó ég!!! Ha az a valami nem jött volna, akkor most tutira megcsókol!! És én.... én nem ellenálltam... Hagytam volna neki...... Natsu...

Natsu:

- Miért pont akkor kellett feltűnnie egy szörnynek mikor ilyen közel jártam?? Csak egy pillanat kellett volna... és végre sikerült volna..... megcsókolnom... Lucy nem ellenkezett. Sikerült volna?

- "- nem kezdtem volna ilyet érezni!" – jutott eszembe megint a korábbi mondata - Lucy te is úgy érzel irántam, ahogyan én?

- Lucy? – szóltam halkan kizökkentve a gondolatai közül.

- I-igen?

- Te- kezdtem volna feltenni neki a kérdést.

- Megtaláltam a választ! – szólalt meg az eddig gondolkodó szellem.

- Crucis? – kapta oda fejét Lucy.

- EZT NEM HISZEM EL!!! Miért szól mindig valaki közbe??- Szóval? Mi történt velünk? – fordultam én is felé és próbáltam visszafogni a dühömet.

- Ahogy gondoltátok, Natsu képes volt átadni az erejét neked. De ez csak akkor jöhetett létre, ha mindketten ugyan úgy éreztetek.

Lucy: - Ugyan úgy??

Natsu: - Akkor tényleg!!!

- És ezt máskor is meg tudnánk tenni? – csillant fel a szemem.

- Natsu? – fordult felém Lucy.

- Figyelj Lucy ha szembe kerülünk Cerebrummak akkor tényleg együtt egyként harcolhatnánk ellene. Átadnám minden erőmet, hogy segíthessek neked!

- Natsu...

- Ez lehetséges! – jelentette ki az öreg.

- Micsoda?

- Hogyan? – kérdeztem azonnal.

- Ha egyesítitek az érzelmeiteket. Akkor képes lehetsz összeolvasztani a mágiádat a Lucyéval.

- Összeolvasztani? – kérdeztük teljesen egyszerre.

- Igen. Ha megteszed, akkor onnantól Lucy úgy használhatja, ahogyan neki jól esik. Mivel az a kettőtök közös ereje lesz.

- De hogyan olvasszam össze a mágiámat az övével?

- Ezt magatoknak kell kitalálnotok. Nem segíthetek.

- Már így is rengeteget segítettél. – ráztam vele kezet, amit nem csak ő hanem Lucy is furcsállt kicsit.

- Köszönjük! – mosolygott ránk Lucy gondolom, rájött miért örülök ezeknek a fejleményeknek.

- Szívesen!

Ezzel eltűnt. Én pedig ott maradtam Lucyval. Azonban amint eltűnt megint visszatért az a bizonyos kicsit zavaró légkör. Miszerint nem tudtuk hogyan is szóljunk a másikhoz. Biztos, hogy ő is így gondolta, mert láttam, hogy egyre jobba elpirul.

Lucy:

Ketten maradtunk és az előzőek után egyszerűen nem tudtam rá nézni. Csak éreztem, hogy egyre csak forróbb lesz a z arcom és biztos voltam benne, hogy ő is észrevette mennyire elvörösödtem.

- Lucy. – törte meg ismét a csendet.

- I-igen...?

- Nem fejezhetnék be, amit az előbb elkezdtünk?

- N-ne m-mondj i-ilyeneket!!!

- Na... most miért vagy ilyen?- csusszant közelebb hozzám - Hiszen nem ellenkeztél...

- N-Natsu...

Végigsimította karomat majd megfogta a kezemet.

- N-ne csináld ezt... – húzódtam távolabb tőle.

- Tudom, hogy szeretnéd....

- I-igen... belül mélyen van egy részem, aki nagyon is szeretné!! De.. de félek!! És ez a részem erősebb! – gondoltam - Légyszi Natsu ezt most hagyd abba... – nyögtem ki végül.

- Hhhh..... –sóhajtott egyet- Rendben... De nem úszod meg!!

Belenézett barna szemeimbe. Az a zöld szempár olyan lángot rejtett magában amit eddig sosem láttam. De jelenleg nagyon csalódottan nézett rám. De az a láng azt súgta nem adja fel.

- Inkább aludjunk... - fordult el tőlem - holnap hosszú napunk lesz....

Ezzel otthagyott engem és elvonult kicsit távolabb. 

- Megsértődött... és meg is értem... Biztosan nagyon nehéz neki visszafognia magát... és én meg nem tudom eldönteni, hogy hagyjam vagy ellenkezzek.... De én is egyre inkább vágyok arra, hogy Natsu megcsókoljon... Mi lett velem? Mikor szerettem bele? Mikor elindultunk még nem éreztem így... vagy igen? Talán... igen... talán akkor kezdtem beleszeretni mikor elvesztettem. Minden áron vissza akartam kapni. Annyira elöntött ez az érzés, hogy észre sem vettem és beleszerettem. De most haragszik rám... Nem tudom, hogyan engesztelhetném ki......

Natsu:

Másnap reggel viszonylag korán felébredtem. Lucy is ébren volt már. Gondterheltnek tűnt... Talán amiért este megsértődtem és elvonultam... De az ő hibája! Miért kell meggondolnia magát állandóan? Közel enged, aztán rögtön eltaszít.... teljesen összezavar. És nem tudom, mit kellene tennem, hogy ne ijedjen meg annyira, hogy végleg eltaszítson.

- Jó reggelt! – sétált oda mellé.

- Neked is... – fordultam el.

- Még mindig haragszol rám? – hangjában éreztem, hogy bánja a tegnapit.

- Igen!

- Sajnálom... igazad van... az én hibám... – sütötte le szemeit.

- És mik a terveid ez után?

- Nem tudom... gondolkodtam... és csak arra jöttem rá hogy jó helyen lehetünk... –megint tereli a témát... de lássuk mire jött rá aztán visszatérünk még erre.

- Miért? – kérdeztem.

- Eranon vezetője azt mondta, ha szörnyekkel találkozunk, akkor már közel leszünk. Az a tegnap esti nekem eléggé szörnynek tűnt.

- Meglehet...

- Most mi a gond?

- Nem ilyen téren értettem azt, hogy hogyan tovább?!

- Mi?

- Válaszolj nekem őszintén Lucy! – néztem a szemébe.

- Natsu...

- Mit érzel irántam??? – feltettem neki a leglényegesebb kérdést!

- N- Natsu? Én.... – lesütötte szemeit nem fejezte be mondatát.

- Addig nem megyünk innen, sehova míg nem válaszolsz!

Erre már kicsit ijedtebben tekintett vissza rám. De láttam a szemében, hogy jogosnak tartja a faggatózásomat.

- Te tudod, hogy én hogyan érzek! De állandóan eltaszítasz! Akkor legalább annyit mondj, meg hogy te hogyan érzel irántam!!

Lucy: - Mit tegyek? Nem merem elmondani neki...

Natsu: - Látom, hogy fél... csak tudnám mitől? Én nem fogom bántani!

- Lucy... Kérlek! Tudnom kell! Hogy van-e esélyem... vagy teljesen feleslegesen küzdök?

- Én.... – megint elhaltak a szavai

- Lucy! – kiáltottam már rá amitől mintha kicsit összeszedte volna magát.

- Nem küzdesz feleslegesen....

- Mi? – nem akartam elhinni, amit hallok.

- Elindítottál bennem valamit... amit még nem tudok hova tenni... ezért kérek még egy kis időt, hogy eldönthessem mit is érzek pontosan!

- Ezt volt ennyire nehéz elmondani? – mosolyogtam rá.

- Ne piszkálj már! Nem csináltam ilyet eddig!

- És? Én sem csak tudom, hogy szeretlek!

- Natsu?!?!?

- Látod? Nem olyan nehéz kimondani!

- De... – közelebb húztam magamhoz

- Megvárom a válaszodat! Mert nem mondok le rólad! Szeretlek, és ezen nem változtat semmi!

Lucy:

- Natsu...- motyogtam, míg ő elengedett - Olyan könnyen kimondta... milyen régóta tarthatta vissza ezt az egy szót... "szeretlek"...

Natsu elindult arra amerre az út vitt tovább. Én mögötte sétáltam kicsit lemaradva.

Kb. egy órája mehettünk.

Natsu:

Gyakran kellett hátrapillantanom, hogy mennyire marad le. Láttam rajta, hogy csak az jár a fejében. Még én sem fogtam fel teljesen, hogy kimondtam. Csak úgy jött.... És most már legalább biztos vagyok benne... Szeretem Lucyt! Innentől minden rajta áll! Hogy elfogad engem vagy eltaszít magától...

- Megint nagyon lemaradt. – Megálltam, hogy bevárjam.

Pont Lucy mögött kilépett az útra egy az eddigieknél nagyobb szörny. Lucy nem vette észre, mert annyira el volt merülve a gondolataiba.

- Lucy!! Vigyázz!! – kiáltottam felé.

- Mi?? – eszmélt fel de a szörny már támadásba kezdett.

A lábaim maguktól mozdultak és teljes sebességgel rohantam felé.

- Oda kell érnem még mielőtt, lecsap!!! LUCYYYYY!!!!