Lucy:

Szaporábbra vettük a lépteinket. És figyeltük a távolban elmozduló magaslatokat. Kb. 3 óra múlva a teknős megállt és lefeküdt. Végre megint nyugodt volt a lábunk alatt a talaj.

- Mennyi van még hátra, míg leszállhatunk a páncéljáról? – kérdezte Natsu mikor kifújtuk magunkat egy kicsit.

- Nem tudom... de szerintem észre fogjuk venni, ha leszálltunk róla.

- Nem is tudtam, hogy vannak ilyen mega-mega... milyen teknős?

- Mega-geo- teknős. Azt jelenti, hogy föld típusú óriás teknős. Ezek az állatok több ezer évig is elél élnek és folyamatosan növekednek. Mikor még kisebbek akkor bolyonganak a világban megfelelő helyet keresnek maguknak, addigra míg elérik ezt a nagyságot. Mert ilyenkor már nehezen mozognak, csak néha felállnak és fordulnak egy kicsit. Ha elérték az életük végét, akkor eggyé olvadnak mindazzal, ami a páncéljukon van, és ami körülveszi őket. Eggyé válnak a bolygóval.

- Szép halál. Ők tényleg visszatérnek oda ahonnan jöttek.

- Igen. Mennyi mindent láthattak ennyi év alatt. El sem lehet képzelni.

- Bizony! És akkor miatta nem lakik erre senki.

- Igen mert tilos rajtuk építkezni. Az is zavarja némelyiküket, hogy járnak rajtuk.

- Ez is azért kelt fel?

- Pontosan. Nem sok van már belőlük. De ők az utolsók, akik még abban a korban éltek mikor a sárkányok

- Mi??

- Ez a példány kb. 3 ezer éves lehet. Szóval mikor született akkor még a sárkányok uralták a világot.

- Mennyi mindent mesélhetnének!

- Kár hogy nem valami beszédesek...

- Kíváncsi vagyok miért...

- Majd egyszer eljövünk megint ide. Megkeressük a fejét és megkérdezzük tőle

- Rendben! Benne vagyok!

Natsu:

Egy héttel később elérkeztünk Isus városába. Isust a labirintus városnak is szoktak nevezni nem véletlenül. Ugyanis a tervezői nem gondolták át rendesen az utcák elrendezését éppen ezért rettentően könnyű benne eltévedni. Erre Crucis is figyelmeztetett bennünket, de hiába. Körülbelül 10 perc után eltévedtünk....

- Nem hiszem el!!!- mérgelődött Lucy a fejét fogva - Hogy lehet ilyenre építeni egy várost???

- És még csak térképet sem lehet venni, mert az itt lakók sem tudták lerajzolni!

- Lehetetlen kijutni innen!

- Pedig nem rostokolhatunk itt sokáig!

- Hhhhh.....- fújt egy nagyot - meg kell nyugodnom, hogy tisztán gondolkodjak....

- Akkor mi legyen? – kérdeztem, mikor úgy látszott, hogy már egy kicsit megnyugodott.

- Nem tudunk mást tenni, mint kérdezősködi...

- De mit?

- Hogy hogyan lehet kijutni a városból. Ha megvan, akkor majd megkerüljük.

- Végül is jobb, mint itt bolyongani örökké...

- Igen... – értett egyet, majd körbenézett és megszólította a legközelebbi embert - Elnézést!

- Igen? – fordult felé a középkorú hölgy.

- Nem tudja véletlenül, hogy merre lehet kijutni a városból?

- Merre akarsz továbbenni?

- Mindegy csak ki kell mennem a városból.

- Értem.... megmondom őszintén én nem jártam még kint. – vakarta meg a tarkóját - De ha továbbmész arra, akkor találsz ott egy jósnőt, aki már volt kint... ő talán tudja az utat.

- Értem! Köszönöm szépen!

- Remélem sikerül kijutnod!

- Én is remélem! Viszont látásra! – integetett.

- Szerbusz!!

- Látod, ezen már elindulhatunk. – szólt mikor már eltávolodtunk a nőtől.

- Igen, még szerencse, hogy ismer valakit, aki már kijutott innen.

Megindultunk abba az irányba, amit mutatott az útbaigazítónk. Nem kellett sokat sétálnunk meg is találtuk a jósnő házát. Nem is lehetett volna eltéveszteni. Hiszen hatalmas betűkkel volt kiírva rá, hogy Jóslás.

- Jónapot! – húzta félre Lucy a függönyt.

- Szerbusz, angyalom! - pattant fel a jósnő az asztalától és odasietett hozzá - Ne is mondj, semmit tudom miért jöttél!

- Tényleg? – húzta fel a szemöldökét Lucy.

- Igen! Tanácsot szeretnél kérni, hogy hogyan, űzheted el a szellemet mellőled!

- Szellem? Maga látja? – döbbentünk meg mindketten.

- Igen és- kezdett volna bele de Lucy a szavába vágva kiáltott felém, míg felém fordult.

- Hallod Natsu ez a hölgy lát téged!! Bár abban tévedett, hogy mit akarok kezdeni veled....

- Most lemaradtam... – szól a jósnő.

- Mi a gond? – fordultunk felé.

- Neked tényleg van szellemed?

- He??

- Na, ez is csak egy csaló... nem is lát csak megjátssza... – forgattam meg a szemeimet.

- Natsu! – morgott le Lucy

- Kihez beszélsz? – nézett a hölgy értetlenül.

- Szóval tényleg csaló! Nem is látja igazából!

- Jó rendben lebuktam.... – tette fel védekezően a kezeit, majd leült a szobában lévő egyik székre - mond, mit akarsz.... és milyen szellemed van?

- Ő a barátom Natsu. És szellemmé változtatták.

- Ilyenről még nem hallottam nem tudok segíteni.... – pattant fel és már tessékelte is volna ki Lucyt

- Várjon! – vágott közbe - Nekünk csak egy útbaigazítás kell, hogy kijussunk a városból!

- Mi?

- Eranonba kell eljutnunk. De előtte ki kell mennünk ebből a labirintusból....

- Csak ennyi? döntötte oldalra a fejét.

- Ez is elég nagy gond! – mordult vissza Lucy, láttam rajta, hogy kezdi egyre jobban nem kedvelni a nőt.

- Jó igaz tényleg.... cserét ajánlok!

- Milyen cserét?

- Ha nem mondjátok el senkinek, hogy csaló vagyok, akkor kiviszlek titeket a városból.

- Rendben megegyezhetünk ebben!

Lucy:

Az idős jós betartotta az ígéretét és kivezetett minket az Eranonba vezető útra. És bár nem akartuk bemártani jól esett hogy nem akart többet átverni és csak egyszerűen mutatta az utat. Pár perc séta után meg is érkeztünk a város kapuihoz. Ott elköszönt tőlünk a jós és visszament a házához. Mi pedig kiléptünk a kapun. A városfaltól nem messe állt egy útjelző tábla, amin az egyik nyílra az Eranon szó volt feltüntetve. Már tudtuk pontosan merre kell tovább mennünk.

- Végre kijutottunk ebből a városból. – szívtam be az erdő friss illatát - Nem szívesen mennék oda vissza!

- És megint a megfelelő úton haladunk!

- Már untam azt a tömeget a városban.

- Biztos rengeteg utazó reked csapdába ott benn és ki tudja, mikor tudnak kijutni.... – gondolkodott el mellettem Natsu.

- Nekünk szerencsénk volt.... – mosolyogtam.

- Igen...- látszódott Natsun hogy örül annak, hogy megint mosolyogni lát, hiszen sosem szerette, ha búslakodok - Milyen messze van még Eranon? – érdeklődött, miközben a térképet nézegettem.

- Ha ugyan ilyen sebességgel haladunk, akkor egy heti járóföldre van még.... – húztam végig ujjaimat a térképen jelölt úton.

- Még egy hét gyaloglás? – ezen a mondatán éreztem, hogy itt nem is az út hossza miatt aggódik, hanem miattam hogy meddig bírom még. És ez az aggodalma nagyon is jól esett

- Sajnos igen... annyira eldugott kis hely, hogy semmilyen kereskedelmi útvonal nem megy arra.

- A legjobb rejtekhely egy olyan személynek, mint Cerebrum.

- Meglehet... –gondolkodtam el- Bár mostanában már jobban szemelőt vannak a rosszfiúk. Gondolj csak az egyházi esetre.

- Igazad van... akkor ez a csávó régimódi...

- Valószínű...

Pár nap múlva beértünk egy erdőbe. Nagyon sűrű és zárt erdő volt. Annak a túloldalán lesz Eranon. Legalábbis a térlép ezt írta és Crucis útmutatása eddig még sosem csapott be. Ebben néhány lépés után megbizonyosodtam. Mégpedig azért mert ilyen sötét rengetegbe nem szívesen jön be senki. Vagyis ami a túloldalán remek rejtekhely van..

- Már csak át kell vágnunk az erdőn és megérkezünk! – jelentettem ki.

- Milyen nagy ez az egész?

- Tessék, itt a térkép nézd meg. – nyújtottam felé hogy megnézhesse.

- Szóval ez lenne az... –Natsu közelebb hajolt, hogy a sötétben jobban ki tudja venni a térképen ábrázoltakat - Kb. annyinak van rajzolva, mint amennyit Isustól idáig megtettünk.

- Akkor még egy pár napot itt fogunk tölteni...

- Hacsak nem gyorsítunk a tempón...

- De ilyen sűrű erdőben nehezebben fogunk haladni... szerintem inkább lassítsunk egy kicsit csak, hogy ne tévedjünk el...

- Igazad van. Legyen így.

Ezzel bevettettük magunkat az erdő sötétjébe. Igazam lett elég lassan haladtunk, mert nehezebben lehetett tájékozódni.

Natsu:

Esténként Lucy tüzet gyújtott. Ez így volt ezen az estén is. De most már jóval bentebb voltunk az erdőben talán félúton. Itt sokkal sötétebb volt körülöttünk minden. Lucy mellém kuporodott. Nem szereti az ilyen sötét ijesztő helyeket. Mikor elaludt átkaroltam. Annyi mindent tesz értem az a legkevesebb, hogy tudatom vele hogy nincs egyedül. Én mindig vele leszek. Legyen bármennyire is rossz a helyzet.

Lucy:

Reggel mikor felébredtem Natsu karjaiban feküdtem. Éreztem mikor álmodtam, hogy velem van. Megnyugtató érzés volt. Óvatosan felálltam nehogy felébresszem. És bebújtam egy fa mögé. Gyorsan átöltöztem, míg aludt. Mikor végeztem éppen kiléptem volna a fák mögül, de hangokat hallottam. Kilestem és észre kellett vennem, hogy egy szörny jött be a táborhelyünkre.

- Natsu! – kiáltottam felé hogy felébredjen.

- Lucy?- ébredt fel azonnal és félreugrott a szörny útjából.

Láthatóan a szörny nem észlelte Natsut csak folytatta a kutakodást a dolgaink között.

Natsu:

- Mit keres ez itt? – kiáltottam majd Lucy felé indultam

A szörny nem vett észre. Lucy felé fordult, mert hallotta, hogy kiáltott egyet nekem. Támadásba kezdett. Odaugrottam Lucyhoz és ellöktem az útjából. Engem nem sebesített meg a támadás, mert átrepült rajtam.

- Natsu jól vagy?

- Igen nem tud ártani nekem. De téged igen! Fuss Lucy! Menekülj!

- Nem!

- Lucy?

- Le tudom győzni! Ha már egy ilyen is kifog rajtam, akkor semmi esélyem sem lesz Cerebrum ellen!

Lucy támadni kezdett. A szörny megijedt a váratlan támadástól ezért elhátrált. Lucy egy nagy erejű támadással telibe találta. A szörny eltűnt a robbanásban. Mikor elült a por már nyoma sem volt. Nem tudtuk meg hogy túlélte-e...

- Lucy...

- Te jól vagy? – ugrott oda hozzám és barna szemeivel végigpásztázott hogy tényleg hatástalan volt e a támadása rám nézve.

- Igen... – motyogtam – De... ezt hogyan?? – vezettem tekintetemet a robbanás helyére.

- Tudod vettem néhány külön órát, míg nem voltál velem. –vakarta meg arcát zavarában- Már nem csak a csillagszellemekre támaszkodom. – mosolygott magabiztosan.

- Fantasztikus vagy! – néztem bele barna szemeibe és elvesztünk egymás tekintetében.

Pillanatokkal később mikor felismerte a helyzetet elkapta a fejét és lesütötte szemeit.

- K-köszi.... – motyogta - Szerintem menjünk, mert lehet, hogy van itt még abból az izéből... – mondta majd felpattant, hogy összeszedje a holminkat.

- Igaz. Jobb, ha megyünk! – értettem vele egyet én is.

Még pár nap sötétben szenvedés után sikerült átvágnunk magunkat az erdőn és megláttuk a fényt, ahogy beszűrődik a fák között. Kiléptünk az erdőből és előttünk hevert Eranon városa.