Sziasztok drágáim! Nem is tudom hol kezdjem. Még nem akartam ezt ma kitenni, de a kommenteket olvasna, mégis úgy érzem, hogy itt az ideje. Még nem voltam felkészülve lelkileg arra, hogy válaszoljak nektek, mert többet sírtam ma, mint eddig életem során bármikor is. Ahogy néztem, hogy miket írtok nekem, mindig újra és újra a sírás jött rám. Annyira aranyosak vagytok, és hihetetlenül szeretlek titeket. Olyan közösség alakult itt meg, amiről álmodni sem mertem. 

Mindig mellettem álltok/álltatok, és mindig ez ösztönzött arra, hogy írjak nektek. Igyekszem rendesen elmondani, hogy mit gondolok, mit érzek, csak valahogy most nem jönnek a szavak, és félek, ennél jobban nem is tudnám magam kifejezni. Hiába köszönöm meg nektek, ez semmit nem számít. Egy köszönöm szó, nem tudja rendesen, őszintén kifejezni, hogy hogyan is érzek irántatok.

A szívemhez nőttetek, mindig velem vagytok, minden egyes nap, a wattpad tölti ki az életem nagy részét. Tudjátok, hálás vagyok nektek. Ha ti nem lennétek, ez a sztori se született volna meg.

A múltkor voltam egy könyvtári felolvasó esten, ahol egy Tiszadadai költő olvasta fel műveit, amik szerintem csodálatosak voltak, és miközben olvasta fel az egyre csak megható verseit, végig azon gondolkoztam, hogy nagyon sok érzelem lapulhat meg egyszerre az emberben, amit vagy versben, talán prózában tud kifejezni, és ez egy hihetetlenül jó dolog. Még ott cikázott mélyen a gondolataim között, hogy talán ezt a szintet, vagy jobbat, még én is elérhetem. Hiába vagyok még kezdő "író", ha jobban igyekszem, mindent bele adok, még talán egyszer az én felolvasó estemre is eljönne pár emberke. Sőt, ha egy könyvespolcon csücsülne a kiadatott könyvem. Ha ebbe bele gondolok, elönt a boldogság. És ha megkérdezik ki volt az, aki mindig támogatott engem, egyértelműen TI lesztek azok! Mert ha nem támogattok, ha nem vagytok mellettem, lehet ez a dolog nem is létezne. (Egyébként engem is meghívtak, hogy olvassak fel egy részletet ebből a könyvből, ami nagyon nagy megtiszteltetés volt.)

1 éve fut a történet, és azóta nagyon sok minden történt. Részt vettem egy versenyen, ahol igen jól szerepelt a Nagypályások, a megtekintése a műnek az egekben van, egyre többen írtok nekem privátban, nagyon sok pozitív kritikát kapok, elértük a kategória 1.helyezést, és talán ennél több nem is kell. 

Vége ennek a történetnek, de a többi ugyanúgy fut tovább. Az ápoló innentől kezdve beindul, a könyvajánló blogom is megy tovább, mert eddig sajnos kicsit hanyagolva voltak. És amint mondtam, az új történet is fogalmazódik meg bennem, ami talán következő hónapban ki is kerül.

Ne haragudjatok a sok rizsa miatt,de úgy érzem, most ennek itt van az ideje. Ha bárkitől díjat kapok, ugyanúgy értékelni fogom, ha valaki privátba ír, úgy szint vissza írok. Lezárult a Nagypályások teljes egészében, harmadik évad nem lesz, és szerintem plusz rész sem, mert így már tényleg kerek a történet.

Szeretlek titeket!

Itt leszek továbbra is, mindig elérhető vagyok! Köszönök nektek mindent! És vegyétek úgy, hogy tényleg mindent! Ti vagytok a legjobb dolog az életemben. 

Most nem tudtam jobb köszönetet össze hozni, de tudjátok, hogy ti vagytok a legfontosabbak! Vigyázzatok magatokra, nem sokára jövök az Ápolóba új résszel. 

Puszi nektek!