Holy

Ha szétnézünk a körülöttünk lévő világban, azt látjuk, hogy embertársaink kivétel nélkül keresik a boldogság forrását. Mindenki azért küzd a hétköznapokban, azért jár dolgozni, iskolába, közösségekbe, templomba, mert tudja, és hisz benne, hogy eléri, megtalálja egyszer a valódi boldogság forrását.

De mit is jelent valójában boldognak lenni? Az emberek életének nagy része a folyamatos harccal telik, harccal az életért. Azért, hogy megélhessék a mindennapokat, ne kelljen se a gyermekeiknek, se nekik nélkülözniük, járhassanak iskolába és még sorolhatnánk.
Sokszor érzik úgy, hogy ennek az örök körforgásnak sosem lesz vége. Ám valójában csak egy kicsit kellene jobban odafigyelnünk a környezetünkre, embertársainkra, és megláthatnánk az élet apró örömeit. Azonban az emberek többsége erre nem képes. Annyira lefoglalja őket saját szomorú sorsuk, hogy teljesen belefásulnak az életbe. 

Meg kellene tanulnunk nemcsak örülni, hanem tisztelni is minden egyes napot, amelyet még itt tölthetünk a szeretteink, a barátaink társaságában. Értékelnünk kellene, és fel kellene fedeznünk az apró jeleket a hétköznapokban, amelyek mindegyike valamilyen új élményt, vagy lehetőséget rejt magában. Nap, mint nap új emberekkel hoz össze minket a sors, akik pedig egy kicsit is nyíltan fordulnak a világ felé, észre fogják venni az új emberek, az új környezet nyújtotta lehetőségeket.   

Valahogy mindig is éreztem, hogy az én világom - amiben élek - nem a boldogságról szól, sokkal inkább egy álcáról. Igyekeztem úgy tenni, mintha nem fájna a szerelmem elvesztése, emellett egy olyan ember mellett kellett élnem, aki emberszámba se vette az érzéseimet, jobban érdekelték a saját mocskos, perverz gondolatai.

Ilyen ember mellett éltem, ilyen emberhez mentem volna férjhez, és ez az ember mutatott rá a boldogság való titkára. Hogy türelmesnek és kitartónak kell lenned ahhoz, hogy elérd az élet oly csodás örömét, amire mindig is vágytál. A boldogságra, a szerelemre.

- Holy? Kész vagy? - édesanyám ragyogó arcát tekintettem meg az ajtóban, arra várt, hogy végre lásson abban a ruhában, amiben félóra múlva férjhez megyek.

- Igen. - hangzott a rövid válaszom. Csak néztem magam a tükörben, és azon gondolkoztam, hogy talán ez nem is a valóság. Talán csak álmodok. Hozzá megyek feleségül. Számomra ez egy teljesen új világot nyitott meg előttem. A szeretet, a remény, a bizalom kapuját fogom átlépni, és talán most minden rendben lesz. 

- Istenem, de szép vagy. - hangzott a válasz anyutól, szemeit törülgetni kezdte.

- Anya, ne sírj már. Hát ezért szenvedtek annyit a sminkeddel? - léptem hozzá közelebb, és arcon pusziltam.

- Ahj, bocsánat. Igazad van. Megyek gyorsan rendbe szedem magam. - hátrált gyorsan, és a mosdóba vette az irányt.

Kezdés előtt 5 perccel apu is megjelent. Szmoking, nyakkendő, csinos darab. Tényleg úgy nézett ki, mint egy gazdag úriember.

- Hát, mit mondjak? Talán tőled szebbet még életemben nem láttam. - mosolygott apu, és óvatosan megölelt.

- Te sem nézel ki rosszul. - dicsértem meg, majd karöltve az ajtóhoz álltunk.

- Tudod, remélem most már igazán boldog leszel. Megérdemled, hogy Aaron boldoggá tegyen. - Boldogság. Igen. Annyi szenvedés, és fájdalom után, úgy gondolom ez mindkettőnknek kijár. Annyira szeretjük egymást, hogy már tényleg el sem tudnám nélküle képzelni az életemet.

Ahogy apára néztem, valahogy elárasztott a nyugalom és a meghittség. Láttam, hogy mennyire büszke, és úgy éreztem, hogy jól döntöttem.

Lassan felzendült az a mindenki által ismert zene, és a csokrot a kezembe véve, elindultunk az oltárhoz. 

Nem voltunk sokan, csak az én szerény kis családom, és a katona fiúk, ugyanis nem mondtam, de a táborban rendeztük meg az esküvőt. Valahogy ennél jobb helyszínt nem is tudnék elképzelni.

Aaron ott állt, csodásan festett. Anyu, Adam, Greg és nagyapáék az első sorban ültek. Anya meghívta Shannon barátnőjét is, akit kiskorom óta ismerek. Na és persze a katonasrácok. Hát ennél jobb dolog nem is kell. Mindenki itt van, aki számít.

Aaron nagyon izgult, de igyekezett minden efféle érzelmet elnyomni, és nagyon koncentrált arra, hogy magabiztos képet mutasson.

Miután mindenki leült a helyére, kezdetét vette a ceremónia, amit nem is kell részleteznem, ugyanis mindenki tudja, hogy mi volt a válaszunk.

***

Este már a buli ment a tábor minden egyes területén. A fiúk táncoltak, akinek volt barátnője, az meghívta az esküvőre, és együtt mulattak. Sokan már teljesen ki voltak, kicsit túlzásba vitték az alkohol fogyasztást, bár a mai napom ez megengedett volt.

Anyu és apu táncoltak, kéz a kézben, nagyon édesek voltak. Nagyon reméltem, sőt tudtam, hogy rám is egy ilyen tökéletes élet vár, mint amilyen az övék.

Na és ezután jött a pohár köszöntő, amit már nagyon izgatottan vártam. Nagyon sokan mondtak beszédet, vagy csak hablatyoltak valamit, aminek mindig az volt a vége, hogy Sok boldogságot. Nem mindenhol szokás a menyasszonynak vagy a vőlegénynek is köszöntőt mondani, de én nagyon is akartam, mert volt egy ajándékom Aaron számára.

- Szeretlek. - leheltem csókot ajkaira, majd felálltam és a mikrofonhoz mentem. Kicsit izgultam, de úgy gondoltam, hogy ezt jobb most oda adni neki, mint a nászúton, mert azt akartam, hogy ezt mindenki lássa. Anya mesélte, hogy apának is ezt adta ajándékba, így úgy voltam vele, hogy követni kell a hagyományt.

- Nos. - kezdtem bele a rövid kis beszédembe. - Először is szeretném megköszönni mindenkinek, aki most itt van, hogy velem együtt örülnek a boldogságunknak. Nagyon hosszú és rögös úton mentünk keresztül, de úgy gondolom, elértünk a fényhez, az alagút végére, ahol már tényleg csak a csodás jövő vár ránk. Tulajdonképpen, csak szerettem volna, hogy tudjátok, nagyon hálás vagyok mindenkinek. Hogy ennyire türelmesek és segítőkészek voltatok hozzám, a legnehezebb időkben. Így szeretném az én férjemet megajándékozni valamivel. - Szóltam anyának, hogy adja oda Aaronnak azt a kis dobozkát, amit rá bíztam az esküvő előtt. Mondtam neki, hogy ne nézzen bele, mert akkor nem lesz olyan igazi, titkos ajándék.

Aaron meglepődve nézte anyámat, aki egy kis fehér dobozzal ment oda hozzá.

- Drágám? Megint megakarod kérni a kezemet? - nevetett Aaron. Hangja tiszta, és őszinte volt. Bele dobbant a szívem, ahogy láttam, hogy lassan nyitja ki azt a kis dobozkát. Mindenki nagyon figyelt, bele értve anyut is, mert már nagyon érdekelte, hogy mi lehet benne.

És igen. Amire számítottam. Aaron egy szót sem szólt, csak könnyekkel küszködve ült a székében, engem bámulva. Teljesen meglepte az a kis cipő. A tenyerébe helyezte arcát, és hangosan felzokogott.

Mosolyogva, lassan mellé sétáltam, és leülve megsimogattam a hátát. Nem tudott mit mondani, de mindeközben mások gratulálni kezdtek, éljeneztek, anyuék sírtak az örömtől.

Aaron egy kicsivel később rám emelte tekintetét, majd azt mondta.

- Szeretlek titeket.

És tudjátok, nekem ez a boldogság.

xxx VÉGE xxx