Nem tudom mi ez. Nem tudom hova tenni ezt az érzést. Amióta csak szóba elegyedtem vele, valami megváltozott. Teljesen más mint a többiek. Valahogy úrrá lesz rajtam az izgatottság, és elő bújik a nőies énem. Próbálom visszafolytani, próbálok minden olyan érzést vissza folytani, ami nem lehetséges. Ami nem törhet elő. De ez..hogy a közelemben érzem őt, teljesen, és visszavonhatatlanul felkavar lelkileg.

Erős karja szorítja testemet a falhoz, valami más. Légzésem szapora, nem tudok úrrá lenni testemen, egyfolytában arra gondolok, hogy mi lenne ha..
De nem lehet, mert nem ez, amiért ide jöttem. Feladatom van. Vissza folytom, legyőzöm a bennem rejlő vágyat, és megpróbálom távol tartani magamtól azt a gondolatot, hogy valaha is lehet köztünk valami. Apám arra tanított, hogy amit el szeretnék érni az életben, azért küzdenem kell.
És eszembe jutott, miért vagyok itt. Hogy az a mocsok..és Sam! Nem is kellett több!
Ekkor vettem észre, hogy patakokban folyik a könnyem.
Skott csak állt előttem kikerekedett szemmel, és nem értett az egészből semmit. Biztos úgy volt vele, hogy egy kis nyámnyila vagyok, aki sír mint egy 3 éves. Meg sem mozdult, csak nézett rám, és óvatosan, lassan kezdte elengedni a karomat. Nem értett az egészet, de én éltem a lehetőséggel, gyorsan felkaptam a cuccomat, és sírva elrohantam. Nem néztem vissza, csak futottam. Furcsa, hogy ennyitől elengedett. Pedig így lehetősége nyílt arra, hogy végre kicsesszen velem, és elverjen vagy meg folytson. De nem tette. Elengedett egy szó nélkül. De attól félek, hogy ez még ennyivel nincs elintézve.

Skott
Mi volt ez? Pedig itt volt az alkalom, hogy végre elintézzem ezt a vakarcsot. Bassza meg. Nem tudom mi ütött belém. Végre eldöntöttem, hogy vissza kapja azt, amit megérdemel, de amikor a szemébe néztem, és láttam megcsillani azt a könnycseppet, ami lassan végig folyt az arcán, teljesen elvesztettem a józan eszemet. Csak néztem rá, és próbáltam kitalálni, hogy mi baja lehet, de nem tudtam rájönni. Hihetetlenül furcsa szituáció volt az egész. És amikor elfutott, megcsapta az orromat valamiféle virág illat, ha jól emlékszem jácint és mandulavirág. Igen, az volt! Ezt csak onnan tudom, hogy Lucy ( a húgom) pontosan ilyet használ. De ő miért? Valami nem jó. De mi?

***

Reggel megint csak 10 percünk volt elkészülni, és nem tudtam, hogy mit kezdjek ezzel a helyzettel, ráadásul valakivel beszélnem kellene. Adamet nem akartam ezzel zaklatni, mert amilyen hülye, tuti, hogy beleavatkozik, amit rohadtul nem akarok.
-Mi van haver?- kérdezte Adam mellém ülve, és várta, hogy kinyögjem mi bajom van. Még volt egy kis idő, amíg kivonszoltuk magunkat a hálóból, úgy hogy egye-fene, elmondtam neki.
-Hát nem tudom mi van velem. Este beszéltem Sammel, vagyis..
-Mi? Meg verted és nem szóltál?- szólt közbe Adam, majd elkezdte felvenni a bakancsot.
-Nem, nem vertem meg, de ne szólj közbe, mert széjjel kaplak.-vigyorogtam rá, majd bele boxoltam a vállába, ami miatt egyből oda kapta a kezét vicc gyanánt, majd folytattam.- csak nem is tudom..beszélni akartam vele, erre nagyon fura lett.
-Fura? Hogy érted, hogy fura? Nőies hangja lett, vagy mi?- vigyorgott.
-Idióta, nem! Csak..
-Bazd meg elkésünk!- szakított félbe Adam, majd egy szempillantás alatt ki is rohant a hálóból. Rohadt jó. Akkor ez is füstbe ment.
Gyorsan összeszedtem magamat, és kirohantam az udvarra, ahol már mindenki sorban állt, még ő is. Meggyötört arca azt mutatta, hogy még mindig van valami baja, és nem tudta kiheverni az egészet.

Össze vagyok zavarodva. Főleg, hogy Roger hadnagy is ott állt, és mindenki engem várt. Ez már a héten a második. Akkora lebaszást fogok ezért kapni, hogy öröm lesz nézni.
Oda kocogtam, és kihúzott háttal vigyázba vágtam magam. Szégyelltem magam ezért, mert nem szokásom késni. Csak amióta itt van ez az újonc.
-Skott fiam?! Merre jártál?- kérdezte Roger. Hmm. Fura. Nem szokott ilyen kedves lenni. Valami nem stimmel.
-Elnézést Uram! Többet nem fordul elő! -mondtam határozottan. Roger csak biccentett a fejével, hogy álljak be a sorba.
-Nos, miután mindenki itt van-pillantott rám- szeretnék egy új, de mégis komoly dolgot közölni Önökkel. A táborunk azt a megtiszteltetést kapta, hogy Önök közül 10 ember továbbképzésben vehet részt, ami azt jelenti, hogy egy speciális táborba utaznak 3 hónapra. Nem én választottam ki a szerencsés nyerteseket, hanem az igazgatóság, úgyhogy még én sem tudom a névsort, de mindjárt kiderül.- nézett a kezében lévő papírra, ami egy borítékban lapult. Ez egy nagyon jó lehetőség mindenki számára, viszont az, hogy csak a mi csapatunkból mennek 10-en, még jobb. Kíváncsi vagyok, hogy kivel leszek össze zárva 3 hónapig. Mert ugyanis tudom, hogy én menni fogok. És mégis honnan tudom? Mert én vagyok a legjobb a táborban. És biztos vagyok benne magamban.
-Nos akkor lássuk! Aki a nevét hallja, az lépjen előre!- lassan kibontotta a borítékot, és egyesével felolvasta a papíron álló neveket.
-Adam Sailor, Rony Parker, Ben Philip, William Lewis ..-és ez így ment amíg az utolsó 3 névhez nem értünk, és még nem hallottam a nevemet. Kicsit kiborultam, viszont Roger hadnagy folytatta.- John Aaron, Skott Wayne..-meghallottam a nevemet, és lassan előre léptem, nagyon izgatott lettem. Semmi nem ronthatta el a kedvemet.
-És az utolsó név..Samuel Jones!- na jó, tévedtem. Ez a vakarcs minek jön? Kicsit megingott a jó kedvem, mert erre igazán nem számítottam, ahogyan Roger sem. Csak bambult a lapra, fel sem fogta, hogy a kis újonc fia is velünk utazik. Bár ezt tényleg nem értem. Egy újonc, egy speciális táborban, ahol a kiképzés még ennél is keményebb. Ez a kölyök az alap dolgokat nem tudja megcsinálni, nem hogy napi 24 órás erősítést. Rajta kívül mindenki tudja, hogy mire számíthat egy ilyen tábort illetően, mert már volt betekintésünk a dologba még régen. Egyszer meglátogattuk ezt a tábort, ahol bemutatták a jobbnál jobb, és nehezebbnél nehezebb edzési tervet, a nagy gyakorlati terepet, ami háromszor nagyobb a miénknél, ráadásul a lövési gyakorlatokat, amik kint egy erdőben zajlanak. Biztos, hogy nem fogja bírni.

Valami nincs rendjén, és én ezt ki fogom deríteni. Adam majd segít, mert ez nem normális.

Kócos félve lépett ki a sorból, nem értett ebből semmit, bár ezen nem csodálkozok. Semmi közé nem lenne ehhez az egészhez. Itt kellett volna maradnia, és tanulni az alapokat, nem beledobni a mély vízbe.
Sajnáltam egy kicsit, mert 3 hónap hosszú idő, ráadásul fájdalommal, kínnal teli. Főleg, ha a közelemben lesz.

Sam
Hova megyek én? Na ne szórakozzunk. Felakartam szólalni, hogy ez így nem fer, de amikor apára néztem, rájöttem, hogy ebben nem ő dönt. Ez egy kihívás, amit teljesítenem kell.
Viszont még mindig nagyon rosszul éreztem magam, amiért eszembe jutott olyan dolog, ami nem történhet meg ebben az életben. A Skotthoz való vonzódás. Teljesen kizárt, hogy én bármit is érezzek iránta. Nevetséges vagyok, sőt, gyerekes. A megölt testvérem miatt vagyok itt, és bármi történjék, én beváltom a szavamat. Meg fogom ölni. Nem érdekel, ha börtönbe jutok. Nem hagyom annyiban.
- ...este 6-kor indulnak. Ezért a mai napon nem tartunk edzést, pakoljanak össze, viszont akik itt maradnak, nem ússzák meg szárazon.-és ezzel befejezték a mondókájukat. Kihúztam magamat, amikor apám elindult felém. Amikor mellém ért, kicsit lassított a tempóján, és gyorsan oda hajolt.
-Ha össze pakoltál, gyere az irodámba!- bólintottam, majd a szobám felé vettem az irányt. Remélem nem akar lecseszni, vagy ilyesmi, mert erről most nem tehetek.
Skottal találkoztam a folyosón, de nem mertem rá nézni, mert nagyon gáz volt, ahogyan az este viselkedtem.
Lassú léptekkel közelített felém, egyre idegesebb lettem attól, hogy megláttam. Elfolytom magamban ezt az érzést, ezért magabiztosan elhaladok mellette, de megérzem azt a tipikus Skott illatot, amitől egyből bódulatba esek. Nem értem magam. Ellenzem ezt az egészet, de egyre rosszabbul érzem magam a közelében. Attól félek, ha túl közel engedem magamhoz, rájön ki vagyok, aztán magyarázkodhatok. De senki nem tudhatja meg, hogy mi történt.
Ő sem szólt egy szót sem, de szerintem lesz még ennek böjtje.

***

Pakolás után apához siettem. Az ajtóban kopogtam, majd amikor meghallottam mély hangját, beléptem az irodába. Apa soha nem fogad senkit a saját kis irodájában, mert egy családi fotó található az asztalán, amin mind a négyen rajta vagyunk. Állítólag senki nem látta, bár akkor már rég lebuktam volna az ittlétemmel.
-Nem félsz, hogy egyszer valaki meglátja?- kérdeztem a képre mutatva.
-Nem! Ez az én szent helyem, rajtad kívül senki nem léphet ide be.- állt fel az asztaltól, majd előttem megállt, és szorosan magához vont. Nagyon hiányzott már az ölelése, ennyi pasi között egyedüli lányként nehéz kordában tartani a női érzéseimet. Ezért jó, hogy itt van apa.
-Miért hívtál be?- kérdeztem, miközben elváltunk egymástól, és helyet foglaltunk.
-Nem örülök, hogy elmész! Próbáltam beszélni a vezetőséggel, hogy változtassanak, de azt mondták, mint újoncnak ez nem árthat.
-Apa! Nem lesz semmi baj, ne aggódj!
-De ez nem így működik! Igenis féltelek! Bármi történhet!
-De nem fog, ne aggódj! Minden rendben lesz,3 hónap és itt vagyok.-mosolyogtam rá, majd a székből felállva oda mentem, és megöleltem.
-Szeretlek apa!
-Én is szeretlek kincsem! De ígérd meg, hogy vigyázol magadra!
-Ígérem!- majd lassan elhagyva az irodát, és az apámat, a csomagot fel véve a kocsihoz vonszoltam magamat!
Már mindenki ott volt, és pakoltak befelé.
*Na gyerünk kislány!*