Skott
Samet bevittem a lakásba. Apró teste teljesen elveszett a karomban.
Ledobtam a cuccaimat a lakás előtt, majd az ölembe véve be rúgtam a ház ajtaját. Először kerestem nála a kulcsot, de nem találtam, így jobbnak láttam ezt a megoldást.

Az ajtó egy hangos puffanással a földön landolt. Sam az ölemben ájultan feküdt. A szeme körül egy lila folt éktelenkedett, a szája és az orra vérzett, ráadásul a ruhája is tiszta vér volt. Féltem, hogy esetleg más baja is esett.
Valahol egy kapcsolót kerestem, mert a házban korom sötét volt. Az ajtó mellett rögtön meg találtam, így azt felkapcsolva a nappaliban világosság lett. Látszott, hogy a lakásban senki nem lakik. A bútorok be voltak fóliázva, dohos szag uralkodott mindenhol, és tiszta rumli volt. Az egyik fotelbe ültettem Samet és le öltöztettem. Nem érdekelt most semmi, csak hogy megnézzem a testi épségét. Nem láttam rajta semmi olyan sebet, amiből ennyi vér származhatott. Nagyon furcsa volt ez az egész.

Sam lassan mocorogni kezdett, így gyorsan betakartam egy lepedővel, amit a másik kanapén találtam.
Leguggoltam mellé és vártam, hogy magához térjen. Miután nagy nehezen kinyitotta a szemét, teljesen el képedt.
-Skott?- suttogta alig hallhatóan, mégis örömmel töltött el, hogy megint hallhatom a hangját.
-Szia Sam!- mosolyogtam el magam, majd meg simogattam a térdét, amire ő is egy fájdalmas mosollyal reagált.
Oda kapott az arcához.
-Fáj? Hozok egy kis jeget- álltam fel- merre van a konyha?
-Itt a folyosó végén balra.- mutatott a folyosóra, ami a nappaliból nyílt. Gyorsan meg rohamoztam a hűtőt, majd a fagyasztóból elő vettem néhány jégkockát, bele raktam őket egy törlőruhába, és vissza vittem Samnek. A szemére rakta, én meg elkezdtem az alvadt vért letörölni az orráról.
-Átöltöztettél?- kérdezte, miközben végig nézett magán.
-Muszáj volt, tiszta vér volt a ruhád és azt hittem, hogy neked vérzik valamid! Talán baj?- szegeztem neki a kérdést, amire csak egy fejbólintással jelezte, hogy nem, majd vissza dűlt a fotelba és továbbra is a szemére nyomta a jeget.

Leültem vele szembe és csak néztem. Nem kérdeztem meg, hogy mi történt, nem akartam tolakodó lenni, hiszen még csak most tért magához.
-Hogy-hogy itt vagy?- nézett rám.
-Hozzád jöttem.
-Hozzám?- kerekedtek ki a szemei. Még ezekkel a sebekkel is gyönyörű volt.-de hiszen nem adnak csak úgy eltávot senkinek.-lepődött meg.
Kicsit elkomorodtam, hiszen még nem beszéltem neki a húgomról.
-Kértem 4 nap szabadságot. Haza kellett mennem. És úgy döntöttem, hogy egy nappal hamarabb eljövök és meglátogatlak.
-Miért kellett haza menned?- kérdezősködött.
-Mi lenne, ha előtte csinálnék neked egy kis teát, majd utána beszélgetnénk? És te is elmesélhetnéd, hogy mi történt. Úgy is van mit megosztanunk a másikkal.
-Rendben van-felelte- de magadnak viszont hozz egy sört a hűtőből, szükséged lesz rá.
-Ennyire rossz lesz a mese?- ordítottam neki a konyhából, miközben oda készítettem a teát.
-Még annál is rosszabb.- komorodott el.

Egy 10 perc múlva már a kanapén ültünk, ő a teával én a sörömmel. Be is gyújtottam, mert eléggé ki volt hűlve a ház, így a meleg kandalló mellett kezdtünk bele a történetbe.

-Kezd te!- szólt rám Sam, miközben nagyokat kortyolt a szilvás-fahéjas teájába, hiszen azt mondta, hogy az a kedvence.
Nagyon sóhajtottam, és elmeséltem Lucyt.
-Tudod, van egy húgom, 6 éves. Nem rég leukémiát fedezték fel nála..
-Jézusom.-kapott a szájához Sam, ám ennél többet nem mondott.
-Eddig minden rendben volt nála. Viszont amikor láttál engem telefonálni, az apámmal beszéltem, aki azt mondta..-itt kicsit elcsuklott a hangom, így inkább nagyokat kortyoltam a sörömből, és erőt gyűjtve magamon folytattam.-azt mondta, hogy fél éve van hátra.-nem sűrűn szoktam sírni, de ezt most nem tudtam visszafolytani.
-Nagyon sajnálom!- telepedett le mellém Sam, és átkarolt. Nagyon megnyugtató volt a közelsége. Nem enyhített a fájdalmamon, mégis kicsit nyugodtabban vettem a levegőt.
-Akkor ezért jöttél haza?-kérdezte, melyre bólintottam.-de Skott, miattam hagytad ott a húgodat. Nem kellett volna.
-Dehogynem! -mondtam határozottan.
-Mikor kell vissza menned holnap?
-Este 8-ig mindenképpen.-tettem le a sörös dobozt, mert hamar kiürült.
-Akkor holnap vissza megyünk hozzá! Megyek veled! Nem hagyom, hogy elszalaszd ezt a pillanatot.-annyira meglepett ezzel a kijelentésével, hogy szóhoz se jutottam.
-Biztos hogy velem akarsz jönni?- habogtam.
-Persze, szívesen megismerném őt, persze ha nincs ellene kifogásod!- mosolygott. Boldog voltam. Nem tudtam rá haragudni. Egyszerűen minden rossz indulat, minden harag elszállt belőlem, hiszen ezek szerint még láthatom a húgomat, ráadásul megakarja ismerni, ami csodálatos.
-Rendben van.-viszonoztam a mosolyát.

Egy darabig nem szóltunk egymáshoz. Csak néztük a lobogó tüzet a kandallóban, ami teljesen megnyugtatta a lelkemet.
-Emlékszel arra, amit a kocsmában mondtam neked?- nem nézett rám, csak a tüzet leste.
Nem várta meg a válaszomat, folytatta.
-Azt mondtam, hogy meghalt a testvérem, ami igaz is. Csak ő fiú volt. És nem a kitalált húgomat erőszakolták meg, hanem engem.-egy könnycsepp gördült le az arcán.
Nem tudtam mit mondani erre. Egyszerűen nem tudtam mit reagálni. Teljesen elöntött a düh és az undor, amit amiatt a féreg iránt éreztem.
-Honnan jött a Sam név?- kérdeztem óvatosan, ám Sam továbbra sem nézett rám.
-A testvéremet Samuel-nek hívták. És mivel az én nevem is ugyanígy kezdődik, így kiadtam magam Samnek.
-Így már értem.-dörmögtem magam elé.
-A testvéremet a szemem előtt ölte meg. Nem tudtam mit tenni. Csak néztem, ahol leszúrja. Majd oda jött és..-itt már nem kapott levegőt úgy sírt. Közelebb húztam magamhoz és át öleltem.
Simogattam a hátát, és vártam amíg kicsit lenyugszik.
-És mi volt az ok, hogy beléptél a katonaságba?- ezt még nem értettem.
Komoly arccal rám nézett, és ennyit mondott.
-Hogy megbosszuljam.
-És mégis hogyan képzeled ezt?- tettem fel a kérdést, hiszen ez az a dolog, ami soha nem fog sikerülni.
Mosolyogva ennyit mondott.
-Már megtettem.