Sam
Nem szólalt meg. Nem mondott semmit. Csak állt, és nézett. Nézett engem, a nőiességemet, és nem szólt. Lefagyott, mint aki szellemet lát. És lehet igaza is van. Lehet erős volt ez így neki, de ha most nem mondom el, hogy mit miért tettem, akkor itt helyben szét verte volna Adamet a semmiért. Azt viszont nem hagyhattam.
A többi katona se szólalt meg. Mindenki engem nézett, és már kezdtem szörnyen rosszul érezni magamat. El fogott a pánik. Tudtam, hogy nekem itt a pályafutásom ezennel véget ért. Haza kell mennem, és talán a legnagyobb félelmem az volt, hogy apát kirúghatják.
Tulajdonképpen ezalatt a pár hét alatt megtanultam mind azt, amire szükségem volt. És most már nem érdekel, ha börtönbe kerülök is, hiszen ha megölöm azt a férget, befuccsolt az életem. Nem számít, hiszen Skottban ez olyan mély sebet fog hagyni(vagyis a hazugságom), hogy az életem további részében nem számít mi történik velem. Viszont akkor is meg akartam vele beszélni, hogy mit miért tettem.
-Skott!- szólaltam meg egy idő után. Skott nem mozdult, csak meghökkent, ám mégis dühös arccal vizsgált engem. A többiek várták a reakciót, ami már nagyon zavaró volt egy idő után.
-Figyelj..-folytattam volna, de felemelte a kezét, hogy ne folytassam, fogjam be.
-Ezt most ne! Jobb lesz, ha..-indult el fele, de még vissza fordult.-jobb lesz, ha innentől kezdve nem keresel. Felejsd el, hogy élek!
-De..
-Nem! Nem érdekelnek a hazugságaid, kiakarok maradni belőle. Ki tudja, hogy miben hazudtál még.-itt már felemelte a hangját.-Egy kétszínű kurva vagy, érted? Csak magadra tudsz gondolni. Játszod itt a kis törékeny Szűz Máriát, közben meg egy kis senki vagy.-mutatott fenyegetően felém. Rohadtul rosszul estek a szavai, pedig teljesen igaza volt.
-Haver, elég legyen!- szólt mögöttem Ben és Adam, aki időközben össze szedte magát, és mellém álltak.
-Elég? Ugyan már! Véditek ezt a kis- mutatott rám.- úri kisasszonyt. Jó kis barátok vagytok, mit ne mondjak. Menjetek, csókoljátok körbe, úgyis csak a figyelem kellett neki.- ezzel befejezve el rohant. Teljesen megértem őt. Teljesen igaza van. Át vertem, meggyaláztam. Ennek nem így kellett volna történnie. De nem lehettem vele őszinte, hiszen két tűz között álltam. Vagy az apámat hagyom cserben, vagy a szerelmemet. Melyik a jó döntés?

Nem bírtam tovább, el sírtam magam. Minden felgyülemlett bennem az elmúlt egy évben. Ki vannak az idegeim, nem bírom tovább.
-Samantha ne haragudj rám!- jött közelebb Adam, aki elég csúnyán nézett ki. Az egész arca be volt dagadva, a szája felrepedt. Fogta az oldalát, nincs kizárva, hogy esetleg megrepedt a bordája.
-El kellene menned orvoshoz.-mondtam közömbösen. Nem utáltam őt, egyszerűen csak rosszul esett, hogy megígért nekem valamit, amit nem tartott be.
-Dehogy megyek!-makacskodott.- ne haragudj rám kérlek! Nem tudom, hogy mi ütött belém! Nem akartam.
-Adam! Nem haragszok, csak egyszerűen bánt, tudod? Innentől kezdve nekem itt nincs helyem, ráadásul apámat ki fogják rúgni. Kellett ez? Hmm?- vontam kérdőre, majd távoztam. Ott hagytam a lelkiismeret furdalás kapujában. Kicsit gondolkozzon el, hogy mire is volt ez jó.
-Sam!- szaladt utánam Ben.
-Mit szeretnél?- kérdeztem a lehető legbunkóbban.
-Én melletted állok!
-Figyelj, Adam is ezt mondta. És mi lett belőle?- mutattam vissza a fiúkra, akik lassan vonultak vissza a sátrukba.
-El hiszem, hogy nem úgy alakult, ahogy kellett volna. Adam sem önszántából csinálta. Skott provokálta, úgy hogy ez nem az ő hibája.
-Igaz, az én hibám- háborodtam fel- nem kellett volna ide jönnöm, nem kellett volna az anyámat otthon hagynom, ráadásul ha teszek valamit, a testvéremet sem ölik meg a szemem előtt.-sírtam, mint egy kis gyerek.
Ben magához húzott, és hagyta, hogy ki sírjam magam.
-Gyere, menjünk vissza a sátorba, és beszélgessünk, jó?-emelte fel az államat, hogy a szemébe nézhessek. Egy bólintással jeleztem, hogy menjünk. Az este további részében elmeséltem neki mindent. Hiszen már, úgy sem számít.

***

Teljesen kiakasztott az, amit Ben mesélt. Már egy hete, hogy itt vagyunk a táborban, és úgy néznek rám a katonák, mint egy megbélyegzett tehénre. Nem is azért, mert egy nő van közöttük, hanem mert hazudtam és ezzel sok mindenkit meg bántottam. Ráadásul az apámnak szóltam, hogy mi történt, és ahelyett, hogy kiakadt volna, azt mondta rendben van, semmi baj. Még ha ki is rúgják, örülni fog neki, mert már lassan 20 éve nem volt egy szabad hétvégéje munka nélkül. Én mégis szörnyen éreztem magamat.

Skott azóta is kerül, Adam többször is bocsánatot kért, amit a végén elfogadtam. Volt 1-2 katona, akik ezek után be próbálkoztak nálam azzal a szöveggel, hogy ők már sejtették egy ideje, és mit szólnék egy kis lepedő akrobatikához. Hát mondanom sem kell, Ben egyből mellettem termett ilyenkor, és az ilyen dolgokat elintézte. Ben a bizalmasom lett, mindenben támogat és mellettem van.

Teljesen lesokkolt, amikor Ben elmesélte, hogy mi történt Skott kishúgával. Annyira kiborultam, annyira sajnáltam. Próbáltam vele néhányszor beszélni a héten, de vagy nem találtam vagy nem volt hajlandó velem szóba állni, pedig még az igazságot sem tudja.
Héten pedig kaptam egy levelet.
-Srácok, levelem van!- szóltam Adamnek meg Bennek, amikor végeztek este a járőrködéssel. Már holnap ott hagyhatom az orvosi szobát, viszont nekem egy külön sátrat jelöltek ki a srácoktól elég messze.
-Ki küldte?- kérdezte Adam, miközben a székre leülve vacsorázott. Ben az ágyamra feküdt, onnan kémlelt.
- A tábor igazgatója!- mondtam, majd bontani kezdtem.
Meg sem lepődtem, hogy mi van benne. -bekérettek elbeszélésre az üggyel kapcsolatban. Ha itt végeztünk, meg kell jelennem a nagy főnők előtt.
A srácok teljesen ki voltak borulva, biztosak voltak abban, hogy nekem az ittlétem befejeződött.
-És most mi lesz?- kérdezték. Aggódtak értem, ami nagyon jól esett.
-Hát vagy börtönbe csuknak, vagy megölnek.-nevettem, ami a többieknek egyáltalán nem tetszett.
-Nem hagyjuk, hogy bajod essen ne aggódj. És azt se hagyjuk, hogy egyedül menj haza ezek után.
-Pedig muszáj lesz.-erősködtem.
-Biztos nem!- mondta Ben.
-És mi lesz a katonasággal?
-Hát mi lenne? Semmi. Ennél fontosabb vagy nekünk.- mondták a fiúk, majd mindenáron csoportos ölelést akartak. Így hát beadtam a derekam, és örömmel öleltem meg ezt a két bolondot, hiszen mindenben támogatnak.
-Bocs, hogy meg zavarom ezt a csoportos szexet, de a szakaszvezető hívat!- mondta benézve Skott dühösen. Olyan szinten lyukat vájt ezzel a nézéssel a szívembe, hogy legszívesebben ott helyben megöltem volna magam.
-És jó lenne, ha igyekeznél, kisasszony!- ezzel sarkon fordult és ott hagyott.