Skott
Negatív érzésekkel indultam el, tudtam, hogy valami nem lesz rendben. Az úton el leptek a rosszabbnál rosszabb érzések. Nem tudom mi váltotta ezt ki belőlem. Egyfolytában járt az agyam. Súlyos volt a lábam, nehezen kaptam levegőt. Ideges voltam, féltettem a húgomat. Törékeny apró kis testével feküdt a kórházban, be gyógyszerezve, vizsgálatokon van túl, és tudom, hogy nem sokáig láthatom mosolygós arcát. Nem lehet többet velem, nem foghatom a kezét,nem puszilhatom meg a plüsseit, nem vigyázhatok rá. Elvesztem az én gyönyörűségemet, ráadásul most sem támogathatom a jelenlétemmel. Egyszerűen ki vagyok merülve. Nem bírom végig nézni a szenvedését. Fogalmam sincs mit fogok ezek után tenni.

***

Keskeny, kanyargós utakon haladtunk végig menetelve. Az erdőn keresztül vonultunk az ország határig. Kezdett sötétedni, de a szakaszvezető nem volt hajlandó megállni, azt mondta reggelre muszáj ott lennünk, és még sehol nem járunk. És hogy miért nem autóval visznek minket? Kell a kiképzés. A szakaszvezetőnk ragaszkodott hozzá, aminek mindenki szörnyen örült.

Bennel sétáltunk középen a sorban, beszélgettünk a chelsea meccsről, ami a jövő hónapban lesz. (A meccs kitalált, aki chelsea ellenes, ne húzza fel magát!!) Minden áron fogadni akart, hogy a csapatunk ki fog kapni. Örültem ennek a témának, legalább kicsit eltereli a figyelmemet.
-Haver, Hazard ellen senkinek nincs esélye!-vágtam vissza. Ebben a dologban nem vitázok.
-Na majd meg látjuk! Fogadjunk, hogy a németek leverik!- hadonászott a kezével. Miért ne.
-Rendben, mi legyen a tét?- kérdeztem, miközben arrébb rúgtam egy ágat az útból.
Ben kicsit elgondolkozott, aztán vigyorogva azt felelte.
-Ha te nyersz, elmondok egy titkot, amit ha meg tudsz,kicsit más lesz az életed. Viszont ha én nyerek Rose enyém egy estére- mondta, miközben a folyót bámulta mellettünk. Nagyon elgondolkoztatott ez a fogadás. Egy csomó dolog eszembe jutott, hogy mégis mi lehet az. Ám beleegyeztem, hiszen Rose elvesztése nem okozott nagy fájdalmat, és a meccs után vissza megyünk a saját táborunkba.
-Áll az alku.- kaján vigyorral figyeltem Bent. Bíztam a csapatban, és abban is, hogy megtudom azt a bizonyos titkot.

Sam
Adammel zártuk a sort, végig beszéltük az egész utat. Elmeséltem neki a családom életét, meséltem a testvéremről is. Adam egy olyan jó, és igaz barátom lett, hogy régóta nem volt már ilyen lelkitársam, mint ő. Nem nyomult, nem akart semmit, csak egyszerüen mellettem volt, amiért hálás voltam.
-Samantha, akkor mi lesz veled és Skottal?- suttogta halkan, mert a többiek előttünk mindent hallhattak.
Elgondolkodtató a kérdése, viszont azt még én sem tudom.
-Őszintén? Fogalmam sincs.
-Miért nem mondod el neki az igazat?
-De mit mondjak neki? Hogy amúgy hazudtam, egy csöcsös tyúk vagyok?- vágtam oda,amitől Adam olyan szinten röhögni kezdett, hogy az előttünk állok minket néztek.
-Mit bámultok?-fordult mindenki vissza, de Adam csak nem akarta befejezni. Még Skott is oda fordította a fejét.
Miután túl volt Adam a nehezén, és végre levegőhöz jutott, rám tudott nézni anélkül, hogy nem nevetné el magát.
-Na ide figyelj csibém! Nem kerülgethetitek el egymást, hiszen szerelmesek vagytok egymásba. És Skott azt hiszi, hogy a pasikhoz vonzódik. Nem gondolod, hogy jó lenne, ha végre nem csinálnál belőle hülyét?-nem akartam bántani, de magamra is gondolnom kellett. Sőt, tényleg igaza van. De mennyire bízhatok meg Skottban? Mennyi az esélye annak, hogy amiért át vertem, nem megy be a főnökséghez, és árul be? Nem lehet tudni. És nem akarok kockáztatni!
-Még ezen el kell gondolkodnom.-feleltem röviden, és ezzel lezártnak tekintettem ezt a dolgot. Nem szeretek a magánügyemről beszélni, főleg nem a szerelmi életemről.

Már teljesen be sötétedett, mindenki zseblámpával a fején folytatta az utat. Még mindig az erdőben voltunk, mert állítólag itt rövidebb az út. Nem vagyok az a félős fajta, de azért volt 1-2 pillanat, amikor úgy éreztem, hogy valaki figyel. Adam beszélgetett a srácokkal, úgyhogy egyedül kullogtam hátul, és hiába vizsgáltam az erdő minden egyes ágát, bokrát, nem láttam senkit. Mégis éreztem magamon valaki tekintetét, aki nem a katonák közül való volt. A turista úton kívül semmi más nem látszódott csak a sötétség és a fák árnyékai. Kezdtem beparázni, úgyhogy próbáltam Adamnek szólni. Meg kocogtattam a vállát, és szerencsére egyből rám figyelt, ám valami igazán érdekes sztori közepén lehettek, de annyira megrémültem, hogy nem bírtam ki hátul egyedül.
-Adam van egy kis baj!
-Micsoda?- hajolt oda, hogy ne hallják a dolgot. Látta rajtam Adam, hogy valami nincs rendben, úgyhogy komolyan figyelt rám.
-Valaki van itt.-suttogtam.
-Mire gondolsz?- nem értette.
-Hát itt az erdőben. Nem tudom, hogy mi, vagy kicsoda, de úgy érzem, mintha figyelnének minket.
-De hát nem hinném, hogy lenne itt valaki, a hadnagy szólt volna, ha lát valamit.
-Már egy ideje érzem. Mi legyen?- kétségbe voltam esve. Nem tudtam miért kerített ez a valami hatalmába, de tudtam, hogy itt valami nem oké.
-Figyelj..-nem tudta befejezni, mert egy puska lövés hallatszódott, és előttem pár sorral egy srác eldőlt. Annyira bepánikoltam, hogy egyszerűen visítani tudtam volna. Reméltem, hogy nem Skott az, de amikor megpillantottam a fejét, ami pont engem figyelt, megnyugodtam.
A szakaszvezető el ordította magát.
-Le a lámpákkal, fegyvert tölts!- mindenki vezény szóra tette azt, amit a szakaszvezető parancsolt. Hirtelen sötét lett, nem láttam semmit, csak Adam karját szorítottam tiszta erőből. Aggódtam, hogy ne adj Isten Skottnak bármi baja esik. Mindenki automatikusan harci pozícióba állt, hulla csend lett. Lassan Adam behurcolt a srácok mögé úgy, hogy egy gally ne zördüljön meg alattunk. Nem láttam semmit, nem láttam Skottot sem. Szörnyen féltettem. Ám annyira kiakadtam saját magamra, hogy össze szedtem minden bátorságomat, és elengedte Adam kezét, én is fel vettem a harcot.
-Sam ne.- suttogta Adam.
De már késő volt. Benne vagyok a buliban, legyen az élet vagy halál kérdése.