Sam
Szerencsére a repülőtér nem volt messze a házunktól, csak 15 percnyire, így simán elértük a gépünket. Anya is kikísért minket, de Shannon-nak nem engedtem. Nem akartam, hogy sírjon. Elég volt az este folyamán olyan meggyötörtnek látni. Elég rossz így is itt hagyni őt, hiszen nagyon sokat jelent nekem. A hazugságról meg annyit, hogy eléggé szégyellem. Tudom, nem szép dolog eltitkolni az igazságot, illetve hazudni a barátnőnknek, de nem tehettem mást. Fontos, hogy ne tudjon róla, így is aggódott már eleget az elmúlt hónapokban. Nem kell több fájdalom.
Ültünk a várakozó teremben, apa intézte a repülő jegyet, úgyhogy anya fájdalmas pillantását kaptam el, amitől nagyon rosszul éreztem magam. Sajnáltam őt, hogy egyedül kell itthon maradnia, de meg kell értenie a szituációt. Erős nő, tudom, hogy képes kibírni nélkülünk, de azt is tudom, hogy sok éjszakát fog még végig sírni. Ismerem már annyira.
-Kicsim! Adok neked valamit! -nyúlt bele a bőr hatású táskájába, és egy fehér borítékot vett ki belőle. Reméltem, hogy nem az, amire gondolok. -tedd el légy szíves. Ezt neked gyűjtöttem, ha bármi előfordul, mint például most ez a helyzet is megkívánja.
-Anya ne butáskodj! Tartsd meg! Nekem egyébként sem lesz rá szükségem.
-Na ne merd nekem visszautasítani. Addig tedd el, amíg apád vissza nem jön. -nyomta gyorsan a kezembe. Mit tudtam volna csinálni?! Magamhoz vontam, és szorosan megöleltem. Nagyon fog hiányozni, de meg kellett hoznom ezt az áldozatot. Sam miatt.. Halkan megköszöntem neki, és egy puszit nyomott a homlokomra.
-Na. Mi ez a szomorkás hangulat?- kérdezte az apám visszaérve, kezében a jegyekkel. Egyébként ő már terepmintás ruhában feszített előttem, amit nagyon élveztem. Mindig szerettem ezt a fajta öltözéket, ugyanis az apámon furcsa módon nagyon is jól állt. Én majd a táborban kapom meg, alig várom már.
* Kedves Utasaink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Pennsylvania-ba tartó repülőgép hamarosan indul.Kérjük Önöket, hogy induljanak a beszálló kapukhoz. Köszönjük!*
Itt az idő. Apuval elintéztük a csomagokat, majd megcéloztuk a kapukat. Oda már anya nem jöhetett velünk, így eljött a búcsú ideje.
És igen. Ki gondolta volna, hogy sírni fog?!
-Kislányom, kérlek vigyázz magadra. Hívj, amint tudsz, és hallgass apádra!- ölelt meg szorosan, majd megpuszilt, miközben egy könnycsepp kicsordult a szeméből.
-Minden rendben lesz, ne aggódj.
Mégegyszer megpuszilt, majd apu is elköszönt tőle.
Lassan felszálltunk a gépre, és egyre izgatottabb lettem. Apu tök nyugodtan kezelte a dolgot, de őszintén megvallva én eléggé beparáztam, hiszen mégis csak egy táborba megyek. Sőt. Egy olyan táborba, amit teljesen férfiak foglalnak el. Még a szakácsok is a férfi nemet erősítik. Furcsa lesz elsőre, de nem félek. Inkább várom. Szeretem a kihívásokat. És ez az lesz. Kicsit el kellett gondolkodnom ezen az egészen. Először is: hogyan fogom kibírni úgy, hogy egy nő társ sincs a közelemben? Válasz erre az, hogy fogalmam sincs. De nem is nyavajgok, ugyanis én akartam. A testvéremért illetve magamért teszem. Nem érdekelnek mások, csak az, hogy megöljem őt. Nem érdemli meg az életét, nem érdemli meg azt sem, hogy ezen a Földön éljen. El kell pusztulnia. És ha végeztem a táborban, ezt is fogom tenni. Másodszor: szerelem nélkül? Persze. Az se nehéz. Csak a feladatomra koncentrálok, arra, hogy amennyire csak tudom, kiképezzem magamat. És fel kell vennem a bunkó stílust. Ha nincs kedvesség, elkerülhetem a lebukást. Ez a terv. Nem kerülni közel senkihez sem, betartani a szabályokat, és bunkónak lenni. Ez mind könnyű és végrehajtandó.
Apu a gépen elaludt, miután át nézte a papírmunkát, amit bent el kell végeznie. Van mit bepótolnia. Igaz, hogy csak egy hónapot volt itthon, de akkor is lesz mit csinálnia.
3 órás az út, addig lefoglaltam magam, filmet néztem, majd elkezdtem egy jó kis könyvet olvasni a katonaságról, hogy jobban képben legyek.

Skott
A hétvégére haza ugrottam a családomat meglátogatni. Már 3 hónapja nem voltam otthon, sose sikerült úgy összehozni a dolgokat, hogy sikerüljön kimenőt kapnom. Így is elég nagy tragédia, hogy a húgom leukémiás, gyógyíthatatlan beteg, ráadásul még keveset is járok haza. Pedig szívesebben lennék otthon, de az édesapám nem tudná egyedül fizetni a kezeléseket, így muszáj besegítenem. Szegény még csak 6 éves. Most, hogy beléptem az ajtón, egyből szaladni kezdett felém, a kezében a kedvenc, agyon használt plüssmacijával. Sajnos a kezelések miatt elvesztette a gyönyörű barna haját, úgyhogy most egy aranyos rózsaszín kendő díszelgett a fején.
-Skotii. Végje haza jöttél. -ugrott a nyakamba a gyönyörűségem.
-Szia Picúr. Úgy látom mackó uraság is itt van.- húztam meg a fülét a kismacinak.
-Igen. Vigyáztam já. - mosolygott, majd magával húzott a konyhába, ahol az apám főzött.
Oda léptem és komoly tekintettel, egyenes háttal nyújtottam elé a kezemet. Tudtam, hogy nem fog velem kezet, elmosolyodott és magához vont.
-Fiam! Végre itt vagy!
-Itt apa!- veregettem meg a hátát, majd megöleltem. Mindig eljátszuk ezt az érkezésemkor. Előadom a komoly katonát, majd mindig megölel és mosolyog az alakításomon.
-Apuciii! Éhes vagyok. Mikoj eszünk máj? -ült az asztalnál Lucy.
-Máris kicsim! Mindjárt kész a vacsi. Menj, addig mossatok kezet Skott-al. - odafordult hozzám, és azt mondta.- később beszélünk. - erre csak biccentettem, ugyanis tudtam mit akar mondani. Esténként összeültünk, egy sör mellett kiveséztük, hogy mik történtek velünk, de legfőképp Lucy volt a fő téma.
Vacsora után lefektettem Lucy-t, majd mondtam neki egy mesét.
-Skotii? Szejetsz?
-Jaj Picúr hogy kérdezhetsz ilyet? Már miért ne szeretnélek? Te vagy nekem a világon a legfontosabb!
-Azt hittem, hogy azéjt nem jöttél haza, mejt máj nem szejetsz! -nézett rám szomorúan. Majd meg szakad a szívem érte.
-Picúr! Ezt a butaságot verd ki a fejedből! Mindig szeretni foglak, ezt ne feledd! Azért nem jöttem hamarabb, mert nagyon sokat kellett dolgoznunk. De mostmár pihenjél! Rendben?
-Jendben!- magához ölelte a macit és úgy aludt el.

Gyorsan lezuhanyoztam, mert arra nem volt időm, és megkerestem apát, aki a nappaliban ült a kályha mellett két üveg sörrel. Letelepedtem mellé, és elkezdtünk beszélgetni. Elmeséltem neki, hogy minden rendben a táborban, sokat voltunk terepen hadgyakorlaton, sokat edzünk, a szokásos. Azt mondta, hogy itthon is minden rendben, kivéve Lucy-t illetően.
-Rosszabbodott az állapota? -nagyon féltem, hogy fel kell készülnünk a legrosszabbra.
-Úgy tűnik igen. Rohamai szoktak lenni és lassan a kemoterápia sem segít. Az orvosok azt mondták, ha így halad, lemondanak róla. -itt elsírta magát. Apa régen nem ismerte a 'sírás' szót, de amióta Lucy beteg lett, azóta egyfolytában sír. Nagyon megtört és félek, hogy igazuk lesz az orvosoknak. De nem akarok lemondani róla. Azt akarom, hogy a húgom egészséges legyen, felnőjjön, és családot alapítson. Én reménykedem, bízok, de félek, hogy hiába. Én se bírtam idegekkel, úgyhogy kimentem rá gyújtani. Nem szoktam cigizni, csak itthon, ha kedvem van.
Szegény kicsi Lucy. Pedig megérdemelné a boldogságot.

A hétvége nyugodtan telt el, rokonok látogattak meg minket, együtt filmeztünk, pihentünk.
Amikor visszaindultam Lucy oda szaladt hozzám, és csak annyit mondott.
-Skotii. Kéjlek, majd siess vissza, jó? -könnybe lábadt a szemem, nem bírtam megszólalni, csak bólintottam egyet, és szorosan megöleltem. A maciját most is magával hozta, mint mindig. Apa is oda lépett és szorosan kezet fogtunk.
-Aztán vigyázz magadra fiam! Bármi van, szólj!
-Úgy lesz!
Nehéz volt visszatartanom könnyeimet, mert mégis csak a családomról van szó, akiket megint itt kell hogy hagyjak.
..

Amint visszamentem a táborba, a legjobb barátom Adam várt a szobában. Amióta csak ide kerültem, azóta a legjobb haverom. Ő a vissza fogott, engedelmes típus, míg én a támadó fajta. De így is elég jól működik a barátságunk.
Bár nem tudja, hogy Lucy beteg, csak Roger hadnagy tud róla.
-Újonc érkezik ma!- mondta vigyorogva.
Tudtam mit jelent, ugyanis ilyenkor jön a szivatás. Minden újonc átesik ezen, és ez örömömre szolgál, mert legalább levezthetem a feszültséget. A holnapi naptól kezdve pokol lesz neki az itt lét.
-És lehet tudni róla valamit? -kérdeztem.
-Hát kicsit nehéz lesz haver..-mondta.
Furcsáltam, mert Adam sose mondott olyat, hogy 'nehéz lesz'. Mindig is egyszerű volt. Nem érdekel kinek borja-fia, mindenki átesik a fájdalmas szivatáson.
-Miért lenne nehéz?- csak rá kérdeztem, mivel nagyon kíváncsi lettem. Miért? Talán valami betegsége van? Vagy lány? Áh, a második ki van lőve, ugyanis mindenki tudja, hogy lányok itt egyáltalán nem lehetnek. Azért beperelhetik az egész tábort. Bár, nem bánnám, ha egy hölgy tévedne erre, mert már régen volt lányokkal dolgom.
- Azt csiripelték a madarak, hogy Roger hadnagy fia lesz az új. - mondta ezt röhögve.
Nem is rossz. Egy hadnagy fia. Ez egyre érdekesebb lesz.

Sam
Ide értünk a táborhoz. Hosszú volt az út, de egészen kellemesen telt el. Apa éppen intézi a papírokat, azóta támasztom a kerítést. Még nem láttam egy katonát sem, bár lehet valami gyakorlaton vannak vagy kajálnak. Ki tudja. Már lassan itt őszülök meg a várakozástól. Lehajoltam bekötni a bakkancsomat, ugyanis már rajtam van a szexi, férfias bakancsom és egy terepmintás nadrág a hatás kedvéért. Ekkor, ahogy felnéztem egy srác állt előttem, hátra tett kézzel.
-Ha jól tudom, te vagy az újonc. -komoly tekintettel mért végig, amit nagyon nehezen álltam, ugyanis nagyon utálom,ha bámulnak.
-Igen én lennék. De jó lenne, ha nem bámulnál így haver, mert baromi idegesítő.- felvonta a szemöldökét, gondolom kicsit sem tetszett neki a harapós megjegyzésem. Mormogott egy ' idióta újoncok' dolgot, majd elindult előttem. Nem nagyon érdekelt, mert szerintem ez még semmiség ahhoz képest, ami ezek után lesz.
Bementünk az épületbe, és elindultunk a fehér, hosszú folyosón a hálókörzetbe. Semmi említésre méltó dolog nem volt a folyosókon. Üres volt, lepukkant, és nagyon csendes. A katona magabiztosan lépdelt előttem, halkan követtem.
Nagyon izmos válla és háta volt, a biléta a nyakában lógott.
-Itt találod a fürdőt, illetve a szobád közvetlenül a folyosó végén van, a 208-as. A többiek kint vannak vacsoráznak, este 10 után nem lehet kint lenni. Holnap Roger hadnagy ismerteti a tábor szabályait.- ezzel sarkon fordult és ott hagyott. Szívás. Gyorsan megkerestem a 208-as számot, és megnéztem nyitva van-e az ajtó. Szerencsémre igen, és egy srác feküdt az ágyon. Neeee. Basszus. Egy fiúval egy szobában?
-Heló. -köszöntem rá. Rám emelte a tekintetét, és oda jött kezet fogni.
-Hali. Rony vagyok. Úgy látom szobatársak leszünk. - uhh basszus de helyes. Izmos, barna szem, rövidre vágott haj. A póló csak úgy feszült rajta. De szerencsére nem az esetem. Tudom, épp ellent mondok annak, amit az előbb állítottam, de tényleg nem hozzám való. Egyébként sem azért vagyok itt, hogy cuki fiúkat szedjek össze.
-Úgy tűnik.- néztem fel rá, mert majdnem egy fejjel magasabb mint én.
Gyorsan lepakoltam az üres ágyra, és elindultam apámat megkeresni, csak sehol nem találtam. A katonák pont akkor indultak ki egy másik épületből csoportosan. El kellett bújnom valahova, mert nem akartam egyedül itt lenni, még a végén eltipornak alacsony és vézna létemre.
Egy sarokban meghúztam magamat, és hallottam, ahogy elvágtáznak mellettem. Röhögtek, csajokról beszélgettek, viszont egy fél mondat megütötte a fülemet..
*Újoncok szivatása.*
MIIII??