Ádám egy nagy, modern családi ház előtt lassított le, és fordult a feljáróhoz. Éppen csak addig állt meg, míg a kapu kinyílt, majd továbbhajtott, leparkolt az erre kijelölt helyre és kiszálltunk.

- Gyere Lau, nem lesz baj – mosolygott rám kedvesen már a füvön állva.

- Rendben – mosolyogtam vissza mielőtt elindultunk befelé. Csak a bejárat előtt vette elő a kulcsát, és kinyitotta az ajtót. Előreengedett,  de nem sokáig jutottam, megtorpantam az előszoba közepén.

- Szia, már haza is jöttél? – mosolygott Ádira, majd rám a nő, aki a konyhából jöhetett ki, a kötényből ítélve. Ő biztos az anyám lesz.

- Igen, és ő itt a húgom – lefagyott a mosoly a nő arcáról, és sírni kezdett – Nyugi, Anyu – próbálta Ádi nyugtatni, nem sok sikerrel.

- Anyu – kezdtem én is sírni – Itt maradok veletek – odamentem hozzá és megöleltem.

- Nagyon sajnálom, Kicsim – elengedett az ölelésből és rám nézett.

- Semmi gond... Anyu. Az a lényeg, hogy mostantól itt leszek veletek.

- Köszönöm, Fiam – oda ment hozzá is és megölelte.

- István – ordított fel anyu.

- Mi az? – kérdezte – Ő az, akire gondolok? – nézett rá, mire ő bólintott. Apu hirtelen indult el felém és ölelt át. Olyanok vagyunk, mint egy család.

- Gyertek, menjünk be, sok megbeszélni valónk van – terelt be a nappaliba anyu. Hihetetlen, milyen könnyű őt így hívni.

Egy órába telt, míg megbeszéltük a fontosabb dolgokat. Elmennek a gyámhivatalhoz, és hivatalosan újra ők lesznek a szüleim. Délután kettő felé, Ádi kitalálta, hogy menjek el az edzésükre. Örülne, ha megismerném a magyar válogatottat.

- Elmentünk, majd jövünk! – köszönt el Ádi a szüleinktől.

- Vigyázz rá, most kaptuk még vissza! – aggódott anyu és apuval együtt jól megölelgetett minket. Miután kiszabadultunk  beültünk az autóba és elindultunk Telkibe, ahol az edzés lesz. Budapesttől kb. fél óra út volt, mire odaértünk. A bátyám leparkolt, majd kiszálltunk.

- Szeretni fognak téged – rámkacsintott, majd beindultunk.

- Remélem – suttogtam halkan, csak magamnak. Bár szerintem ő is meghallotta. Elértünk a biztonsági őrökig, Ádám bemutatott engem nekik, és tovább folytattuk útunkat az öltözők felé.

- Elmegyek átöltözni, itt megvársz?

- Igen, menjél. Nem szeretném, hogy miattam elkéss.

- Nem fogok – mondta és adott egy puszit a homlokomra és eltűnt. Tíz percet várhattam, mikor megjelent edzős ruhában.

- Gyors voltál-biccentettem elismerően.

- Tudom-mosolygott-Na menjünk a pályához, bemutatlak a többieknek.

Hirtelen eszembejutott egy kérdés- A Svájc elleni meccsre készültök most?

- Igen. Követted a meccseinket?

- Mindig is. Sajnáltam, mikor vesztettetek, főleg Dzsudzsit – jelentettem ki, miközben haladtunk.

- Itt is lennénk – megálltunk, mikor kiértünk. 

Körbenéztem- Azta, de szép. Egyszer játszanék ilyen helyen – álmodoztam hangosan.

- Következő edzésen esetleg?-ajánlotta fel- Dominik mesélte, hogy milyen jól játszol.

- Ha lehet, akkor igen. Köszönöm bátyus – először kimondtam, el sem hiszem.

- Azt mondtad, hogy bátyus? – kérdezett.

- Igen – hajtottam le a fejem.

- Húgi, ez jó. Ne szomorkodj, mostantól itt leszek.

- Köszönöm – ránéztem, majd megöleltem.

- Na, menjünk.

- Rendben – oda mentünk a többiekhez, akik készen voltak már az edzésre.

- Sziasztok! – köszöntek kórusban.

- Ki vagy te szépség? – kérdezte Dzsudzsi.

- Ő itt a húgom, úgyhogy tabu. Megértve? – mondta Ádi, majd körbe nézett.

- Igen, értjük Nagyi. Örülök, hogy újra találkozunk - mondta Szalai.

- Nagy Laura vagyok. Örülök én is Ádám.

- Szia Lau! – köszönt Dominik, majd megölelt, miközben a bátyám szúrós tekintettel nézett minket.

- Srácok ideje elkezdeni az edzést – szólalt meg Stork németül. Első szóra elkezdték. Kispadról néztem őket, ahogy edzenék, illetve játszanak. Közben írtam Nikinek, aki irigykedett egy kicsit. Megígértem neki, hogy a következő edzésre ő is jön velünk. Miután végeztek, hazamentünk.

Sziasztok!

Most egy ideig nem lesznek részek, mert nyaralni megyek. Kövivel majd sietek, ahogy tudok emiatt.  Addig is jó olvasást.😊❤

Szaszaa16