- Ki vagy te? – kérdeztem Domitól. Kicsit eljátszadozok most vele. Megérdemli, miatta kerültem ide.

- Nem ismersz meg Kicsim? – lepődött meg – Hívok egy orvost! – ment ki a kórtermemből szomorúan.

- Hogy vagytok? – érdeklődtem.

- Te jól vagy? Tudod, kik vagyunk mi? – felnevettem – Várj, te csak játszol vele mi?

- Igen tesó – mindannyian nevettünk.

- Ez tudod, hogy gonosz – mondta Zsófi.

- Tudom, de megérdemli.

- Ez igaz – helyeseltek.

- Kicsit eljátszok vele, utána abba hagyom. Ha a doki bejön vizsgálni, maradjatok kint, és mondjatok neki, hogy nem tudom, kik vagytok. Orvossal pedig nehogy beszéljen.

- Rendben, értettük Főnök.

- Amúgy mennyi ideje feküdtem kómában? – érdeklődtem, míg a többiek arca elfehérült.

- Hát – habozott a bátyám – Másfél hónapig.

- Mi? Jesszus, mi lesz a sulival?

- Megoldottuk a problémát. Sulid tudja mi történt, így engedik, hogy magántanulóként tanulj. De érettségizni, rendesen a többiekkel fogsz. Niki is volt bent nálad rengeteget, ahogy a többi osztálytársad is. Megértik a helyzet. Fontos neki, hogy felépülj. Majd találkozol velük.

- Rendben – mosolyogtam rájuk.

- Most viszont megyünk, jön a doki – kimentek.

- Jó napot Laura! Hogy van?

- Köszönöm jól vagyok.

- Emlékszik mindenre?

- Igen – elmondott mindent, amit tudnom kell. 2 hét múlva a gipszem is lekerülhet, illetve holnap kiengednek a kórházból, ha minden rendben lesz.

- Tudja, hogy nagyon szerencsés? – megráztam a fejem – Kevés esélyt láttunk a teljes felépülésre, mert elég erős ütés érte a fejét, de a családja támogatta. Minden nap volt bent valaki. Jobbulást! Holnap jövök, és akkor elmehet majd.

- Rendben. Köszönöm, hogy elmondta – kiment. Pár perccel később a gyötrött arcú leendő barátom jött be. Leült a mellettem lévő székbe, és rám nézett.

- Nagyon sajnálom. Bárcsak emlékeznél rám. Én vagyok a hibás mindenért – megfogtam a kezét, biztatás képpen – Szeretlek! Nagy hiba volt a bulin a tettem. Az exem itatott le. Bár mit megtennék, hogy emlékezz rám, és hogy viszont szeress – láttam az őszinte megbánást a szemében. A sírás határán állt. Megkell bocsátanom neki. Mikor befejezte a mondanivalóját Dominik, akkor Zsófiékra pillantottam, akik hevesen bólogattak. Eljött az, hogy véget vegyek a becsapásnak.

- Én is szeretlek te Majom! Ha még egyszer megbántasz, nem kapsz több esélyt, esküszöm – felemelte a fejét, majd a szemembe nézett.

- Te csak játszottál velem?

- Meg lehet – vontam vállat – Megérdemelted.

- Tudom, nagyon sajnálom – összekulcsolta az ujjainkat – Nagyon szeretlek Laura!

- Én is téged – majd hevesen megcsókolt. Hirtelen ujjongást hallottunk, így elváltunk egymástól, majd az ajtó felé néztünk. Ekkor megláttuk....