- Miért nem vagyok jó neked? Miért kellett megcsalnod? – vonom kérdőre Dominikot.

- Sokat ittam, nem lett volna szabad hinnem neki, leitatott megint. Nem akartam hidd el!

- Nem tudok neked hinni már – könnycseppjeimnek nem tudtam gátat szabni, arcomon folyamatosan folytak le.

- Kérlek, adj még egy esélyt! – kérlelt.

- Nem – vágtam rá rögtön.

- Miért?

- Miért? Még megmered kérdezni ezt? – nem értem, miért nem tudja felfogni.

- Igen, meg. Magyarázd már meg nekem.

- Nem ez az első eset, hogy megcsalsz. Tudom, hogy néha, mikor elmész a csapattársaiddal inni, akkor az exednél kötsz ki és vele töltöd az éjszakákat.

- Mi? Ezt honnan tudod? – lepődött meg.

- Drága exed küldött rólad képet, ahogy mellette alszol meztelenül. Kár tagadnod. Azon kívül ez Magyarországon is párszor előfordult már. Kár erőltetni ezt a kapcsolatot. Ha nincs bizalom, akkor nincs értelme. Nem akarok már tőled semmit. Utállak! – vágtam hozzá a szavakat. Bőröndömbe beledobáltam az utolsó ruháimat, majd összehúztam a cipzárt – Viszlát Dominik!

- Ne menj! – szólt utánam, mielőtt becsuktam volna a bejárati ajtót, visszafordultam.

- Előbb kellett volna gondolkoznod – mondtam neki, majd bezártam az ajtót. Az utcán már várt a taxi, hogy kivigyen a repülőtérre. 1 órával később már a repülő felszállására vártam, amikor hívott a testvérem.

· Szia – szóltam bele.

· Szia! Te normális vagy, hogy ott hagyod őt? – vont kérdőre.

· Semmit nem tudsz! Semmit!

· Mindent tudok Húgi.

· Tényleg? – kérdeztem vissza.

· Igen.

· Elmondta, azt is, hogy összefeküdt az exével párszor. Vagy esetleg azt. hogy hazudott nekem jó párszor?

· Öhm – habozott a válasszal.

· Akkor meg? Majd beszélünk, ha Magyarországon leszek. Szia – kinyomtam a hívást, majd meghallottam a bemondó hangját. Ez volt az utolsó élményem Varsóban. Valószínűleg soha többet nem fogok ide jönni.

- Kicsim, hé – ébresztett fel Dominik – Nyugi, ne sírj!

- Mi? – hirtelen, azt se tudtam, hogy mi van – Mi történt?

- Elkezdtél forgolódni, kapálózni alvás közben. Pár perccel később már sírtál is. Mit álmodtál? Jól vagy?

- Igen, vagyis nem annyira – felültem az ágyban, és letöröltem a maradék könnyeim, ami a szobafényében látható volt.

- Elmeséled, hogy mit álmodtál?

- Igen. Azt álmodtam, hogy megint megcsaltál, felelősségre vontalak, majd összevesztünk. Legvégén elhagytalak téged, és haza mentem Magyarországra.

- Ez nem fog Kicsim megtörténni – megfogta a bal kezem és összekulcsolta az ujjainkat – Nagyon szeretlek! Nem szeretnélek még egyszer elveszíteni téged

- Én sem téged! Szeretlek! – válaszul Dominik csak megcsókolt. Hiányzott már mindkettőnknek ez. Levegőhiány miatt váltunk el.

- Ez már hiányzott – suttogta, miközben rendeződött a levegő vételünk.

- Nekem is.

- Aludjunk tovább! Hosszú napunk lesz – adott még egy csókot, majd leoltotta a lámpát. Oldalra fordultam, majd megpróbáltam elaludni, de nem akart sikerülni, így megint forgolódtam. Domi megunta pár perc után és szorosan magához húzott, és átölelt. Nem sokkal később már egyenletesen vette a levegőt, ezt hallgatva pár perc alatt elnyomott az álom.