... megláttuk a válogatottat. Mindenki mindeket nézet, és tapsolt vagy fütyült.

- Hogy-hogy itt vagytok? – lepődtem meg.

- Te is a család tagja vagy – mosolygott rám Böde.

- Jöttünk, meglátogatni téged. Sokszor voltunk bent nálad – mesélte Gera.

- Mesélj – kérlelt Petra. Elmondtam nekik mindent, mikor azt mondta, hogy magántanuló lettem, akkor felcsillant Domi szeme. Nem szólt semmit, csak hallgatta a beszélgetést mellőlem. 1 órát lehettek bent nagyjából, mikor elmentek edzésre. Domi maradt utoljára.

- Sietek vissza – puszilta meg a homlokom.

- Rendben leszek, pihenj le egy kicsit inkább. Maximum holnap gyere be értem, és vigyél haza – nevettem fel.

- Megbeszéltük. Szeretlek! – megcsókolt, majd egyedül hagyott.

Másnap:

- Jó reggelt! – köszönt az orvos, akit már vártam egy ideje.

- Jó reggelt! Mikor mehetek haza? – türelmetlenkedtem.

- Nem sokára. Megvizsgállak, majd utána – elvégezte a teendőket, majd elmondta, hogy mit hogyan csináljak. Elköszöntem tőle, majd mondtam neki, hogy január végén jövök vissza. Átöltöztem, majd leindultam a parkolóhoz, ahol elvileg már vár a szerelmem. Körbe néztem a parkolóban, majd megpillantottam őt. Mikor rám nézett elmosolyodott, és elindult felém. Mivel mankóval vagyok, és van nálam egy nagy táska így elég nehéz lenne oda mennem.

- Szia – köszönt, majd megcsókolt.

- Szia!

- Mehetünk? – vette el a táskát tőlem.

- Igen – egymás mellett mentünk, vagyis én inkább szenvedtem. Nem nagyon megy még a mankóval a séta.

- Hova megyünk? – kérdeztem, miután elindultunk.

- Edzésre – nézett rám kétségbeesve, válaszom meg csak egy nevetés volt – Sajnálom.

- Semmi gond, legalább lesz társaságom – küldtem egy biztató mosolyt felé.

- Utána elmehetnénk ebédelni.

- Nem hangzik rosszul – végig beszéltük az utat. Az edző központ előtt leparkolt, majd beindultunk. Pár lépést mehettem, mikor felkapott menyasszony pózba, és úgy vitt be.

- Betudtam volna menni én is – durciztam be, miközben vitt.

- Azt mondta az orvos, hogy pihentesd – emlékeztetett.

- De akkor is, na – folytattam tovább.

- Nincs kifogás, nem sokára bent vagyunk – pár percre rá, meg is érkeztünk a pályához, ahol a többiek ott voltak már. Dominak szerencsére nem kellett átöltöznie már.

- Itt is a gerlepár – köszöntött minket Zsófi.

- Vigyázz a húgomra – szólt rá a legjobb barátjára.

- Érettem Főnök – engedett el szép lassan, majd a saját lábamon oda sétáltam hozzá, és megöleltem Ádit.

- Sziasztok! – köszöntünk egyszerre.

- Jó napot! Akkor kezdődhet az edzés – mondta Stork – Egy-kettő! Örülök, hogy jobban van – nézett rám.

- Én is – leültem a kispadra, majd onnan néztem az edzést Zsófival. Mesélt, hogy milyen a bátyámmal együtt élni. Nagyon boldogok, így én is az vagyok, hogy végre megtalálta a nagy őt.