♥14♥ [16+]
Amint beértünk,óvatosan az ajtónak lökött.Lehajol hozzám,és egy lassú,ámbár forró csókban forrunk össze.Kezét fenekemre vezeti és belemarkol,melynek hatására egy hangos nyögés szökik ki ajkaim közül,mire egy elégedett vigyor terült el arcán.Fenekemnél fogva felemel,én pedig dereka köré fonom lábaim.Szorosan ölelem nyakánál.Elbotorkál velem az ágyig,és lassan végigdönt rajta.Egyik kezével a fejem mellett,másikkal a derekam mellett támaszkodik.Csókunkat megszakítja,és nyakamra tér át.Puszilgatja,szívogatja azt.
Ekkor hirtelen egy hangos sikítás ütötte meg a fülünket.Liam elhúzódott tőlem,és értetlenül bámulta az ajtót. Kezeim a mellkasára téve lelöktem magamról,és az ajtóhoz mentem.Hallottam,ahogy még motyog valamit,de nem igazán érdekelt.Kimentem a szobából,és látom,hogy Alexandra meg Justin most jönnek ki a fürdőszobából.Csak törölköző volt rajtuk.Vagyis Justinnak a derekánál volt megkötve,Alexandrának pedig mellkasánál.
-Mit csináltok?-Kérdeztem halkan.
-Most végeztünk a fürdéssel.-Mondta Alexa.
-De már legalább másfél órája,hogy elmentetek fürdeni.-Mondtam.Erre Alexa beleharapott az ajkába és vállat vont.Úristen inkább hagyom ezt a fürdőszobás témát,jobb lesz nekem.
-És miért sikítottál?-Kérdeztem.
-Ja,hát vizes volt a talpam és majdnem elcsúsztam.
-Éééértem.-Húztam meg az "é" betűt.
-Gyere már.-Mondta halkan Justin Alexának.
Alexandra lassan odament hozzá,Justin pedig megfogta derekát,magához húzta,majd lassan megcsókolta.Ott falták egymást a folyosón,amikor eszükbe jutott,hogy talán be kellene menniük az egyik szobába.Justin óvatosan az egyik szoba ajtajához lökte Alexát.Most az ajtónál smároltak tovább.Szegény Alexandra próbálta lenyomni a kilincset de csak nem akart kinyitódni az ajtó,majd végül 3. nekifutásnak sikerült kinyitnia azt.Gyors bementek a szobába és bezárták az ajtót.Én is követtem a példájukat és bementem vissza a szobába Liamhez,majd bezártam az ajtót.Megfordultam,és oda mentem az ágyhoz.
-Hol is tartottunk?-Kérdezem az előttem ülő fiút,aki egy huncut mosollyal ajándékoz meg.
-Lássuk csak...-Mondta,majd visszahúzott az ölébe.Autómatikusan a nyaka köré fontam a kezem,és elmélyedtem gyönyörű barna szemeiben.Hirtelen nekem esett,mire picit megszeppentem.Nyelve bejutást kért a számba,amit azonnal meg is adtam neki.Egyik kezemmel beletúrtam hajába,közben az ő keze felfedező útra indult testemen.Először a hátamat simogatta,majd a hasamat simogatta,majd áttért a combomra,és végül fenekemen állapodott meg keze.Nem erősen,de éészrevehetően belemarkolt,mire a csókunkba nyögtem,ő pedig elmosolyodott.Számtól elválva áttért a nyakamra,amit csókolgatni,és szívni kezdett.Azok a bizonyos pillangók a hasamban már őrülten táncoltak,és bennem csak jobban nőtt a vágy.Ágyékomat az övéhez nyomtam,mire felnyögött,és egyre jobban kezdte szívni a nyakamat...
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro