Winter

Fejemet a metró üvegének döntöttem, és hagytam had okozzon fájdalmat a monoton módon zötyögő jármű. A gondolataimban valahol általános iskolás koromban jártam, mégpedig akkor, mikor először találkoztam Ivy-vel.

"Az első napom volt a suliban, csakúgy mint mindenki másnak, de mindig is önbizalom hiányában voltam, így ez különösen nehéz volt számomra. Na persze nem ezért nem ült le mellém senki, az igazi probléma az ultragáz és hatalmas fogszabályozóm volt, igen az a régi undormány. Mindenki vaspofának hívott az óvodában is, szóval mondhatjuk, hogy nem nagyon voltak barátaim, de aztán egyetlen perc alatt minden megváltozott: egy leginkább szénakazalra emlékeztető bozonttal megáldott apró lányt láttam lehuppanni mellém. Döbbenten figyelhettem, mivel hirtelen borostyánszínszemeiben aggodalom kezdett cikázni.

- Bocsi nem tudtam, hogy foglalt ez a hely!- sütötte le tekintetét.

- Nem!- szólaltam meg hirtelen, hangom pedig furán és vékonyan hagyta el a szám- Azaz...ha gondolod....nyugodtan maradj! Egyébként Winter de Paradis vagyok!

- Tényleg?- húzta széles vigyorra-első 2 metszőfogától-hiányos fogsorát, és apró szeplős arca felragyogott csupán csak attól a ténytől, hogy leülhetett az osztály jövőbeli gyökere mellé- Az én nevem Ivy Campbell.

- Persze!- mosolyogtam én is, majd máris arról beszélgettünk, hogy kinek milyen Barbie-ja van. Nekem volt sellőm neki pedig nem, szóval én nyertem."

Na igen szép emlékek...Mi lesz velem Ivy nélkül? Ha pasija van vajon mennyi ideje lesz rám? Miközben a múltamon és a jelenemen elmélkedtem el is felejtettem, hogy éppen egy emberektől zsúfolt tömegközlekedési eszközön utaztam, ahol nem lehetett eldönteni, hogy te bűzlesz, a melletted ülő/álló, vagy csak szimplán valami rohadt a járművön. Az undor valószínűleg egy villámcsapás sebességével ülhetett ki az arcomra, mivel a mellettem ülő nénike elkezdett valamit motyogni a "mai fiatalokról". Elnézést néni én nem bunkó paraszt vagyok, hanem csak egy androfóbiás 19 éves. Joggal kérdezhetné meg bárki, hogy akkor mi a tetűt kerestem én egy metrón?! Ez egy nagyon egyszerű dolognak köszönhető: eddig mindig vagy Ivy cipelte a popsim az autójával, vagy gyalog mentem dolgozni a lehető legeldugottabb helyen haladva. Nos, most apám keresztbe húzta a számításaimat, ugyanis közölte, hogy a 2 órás utamat tegyem már meg 1 alatt, hahaha jó vicc. Mintha nem tudná, hogy ez lehetetlenség, hiszen szalmaszőke barátnőmet most nem volt kedvem látni, lábbusszal meg alig ha sikerült volna megtennem a távot feleannyi idő alatt, morgolódva ugyan, de végső elkeseredésemben a metróhoz fordultam. Ennek a helyzetnek köszönhetően ültem egy nyavalygó nénike mellett, lettem idegbeteg a járművön tartózkodó összes hímneműtől, és haltam éhen, mivel még reggelizni se volt időm.

A tömegközlekedési eszköz lassítani kezdett, és a kijelzőn megjelent annak az állomásnak a neve, ahol le akartam szállni. Gyorsan felpattantam a helyemről, amire egyszerre hárman vetődtek le, szép dolog embernek lenni... Próbáltam valami csoda folytán úgy átpréselődni a tömegen, hogy senkihez se kelljen hozzáérnem azaz egyetlen ellentétes neműhöz sem, de ez annyira meseszerű vágy volt, hogy pontosan az ellenkezője történt. Konkrétan csak férfiakkal sikerült érintkeznem, és ez az ajtónak nyomódva mögöttem három minimum 2 méter magas kosaras sráccal maga volt a pokol, de ez sem volt elég, hiszen a karma valahogy ma nagyon nem kedvelt, ezért mikor az ajtó kinyílott én pedig leszálltam volna vagy 20 öltönyös faszi jött velem szembe, ezzel megakadályozva, hogy szabaduljak a zsúfolt és forró börtönömből. Valahogyan mégis sikerült megoldanom, mert a következő pillanatban amikor kinyitottam a szemem már a földre festett sárga vonalon álltam, ami valószínűleg a távolság betartására figyelmeztetett. Egy halvány mosoly suhant át az arcomon, majd visszatértem komoly külsőmhöz és elindultam még így is elég hosszú utamra.

- Ne szórakozz velem szarházi!- hallottam meg hirtelen szitkozódni valakit, és közvetlenül az aluljáróból kivezető lépcsősor mellett megpillantottam ahogyan egy nagydarab pali éppen falnak nyomott egy "normálisabb" férfit.

Azt tettem, amit minden bátor androfóbiás nő tett volna a helyemben: lehajtottam a fejem, és tudomást sem véve róluk elindultam a lépcsők felé. A második lépcsőfoknál jártam, amikor egy ismerős hang ütötte meg a fülem.

- Winter!- annak az idióta barnának feltétlenül ki kellett ejtenie a nevem.

- Huh? Te ismered ezt a seggfejet?- bökött Chad-re a kopasz férfi.

- Ki? Én? Dehogyis!- ráztam a fejem, majd gyorsan haladtam is volna tovább, de a kék szemű nem adta fel.

- Emlékszel, hogy fogadtunk?- emelte magasba egyik szemöldökét kihívóan.

- Nem fogadtunk semmiben te idióta!- mordultam rá, és akkor sok minden történt egyszerre, például mellettem elesett egy kislány a kezében tartott gyümölcsleve pedig a földre került, de ez lényegtelen. A két szekrényajtót is megszégyenítő pali ellépett Chad elől és rám emelte mélybarna tekintetét, mire én csak nyeltem egy nagyot. Aztán arra eszméltem, hogy a barna hajú után loholtam, aki a kezemnél fogva rángatott maga után, utánunk pedig a zömök férfi próbálta felvenni a tempónkat, de a tömeg és a gyors sebességünk miatt ez lehetetlennek tűnt számára.

Chad boldogan nevetve futott én inkább csak túl akartam lenni ezen az egészen, mikor már jó pár utcán keresztülrohantunk kezdett elegem lenni a srácból, így nemes egyszerűséggel kikaptam kezem a szorításából. Abban a pillanatban megtorpant és értetlen fejet vágva fordult hátra hozzám.

- Most mi van?

- Mit mi van?- kezdtem idegesen- Megint magaddal akarsz rángatni, mert előre szólok, hogy ez most nem fog összejönni!

- Nyugi csak gondoltam te sem akarod, hogy utolérjenek minket!- nézett rám kissé sértődötten.

- Már megint miattad kések el a munkahelyemről!- folytattam a puffogást.

- Oké Winter! Mikorra kell beérned?- emelte fel bal csuklóját és a rajta lévő óra számlapját kezdte el tanulmányozni.

- Fél 9-re...

- Aha, szerintem ezt passzoljuk!- vigyorgott szélesen- Esélyed sincs arra, hogy időben odaérj ugyanis most van 9.

- Mi?! Chad ha miattad rúgnak ki akkor megöllek!- kiabáltam vele dühösen, jó tisztában voltam azzal, hogy nem rúghatnak ki, de nem akartam neki örömet okozni.

- Ne haragudj! Tényleg szörnyen sajnálom! Van valami amivel kiengesztelhetlek?- bámult rám bánatos kölyökkutya tekintettel.

- Nincs olyan amivel egyenesbe hozhatnád magad!- fontam össze világoszöld ruhám előtt a kezem, akkor azonban a gyomrom kordult egy hatalmasat.

- Esetleg egy reggeli?- húzta széles vigyorra a száját, de azért tisztán látszott arcán a bűntudat.

- Jó...de csak hogy visszafizesd a mait!- egyeztem bele végül kissé elpirulva.

- Természetesen!- ragadta meg újra a csuklóm és maga után húzott, amíg mögötte haladtam volt alkalmam megszemlélni a ruházatát: egy vörös V kivágású rövid ujjú póló, bőrdzseki, egy szürke koptatott farmer és fekete tornacipő. Míg én egy almazöld csónaknyakú, háromnegyedes ujjú, kb. valamivel a térdem alattig érő ruhában, egy fehér tűsarkúban és fehér blézerben virítottam, valamint egy kisebb, hófehér táskát szorongattam a kezemben, félhosszú sötétbarna hajamnak most ahoz volt kedve, hogy egyenes legyen így szépen ringatózott utánam.

- Hová megyünk?- kérdeztem miután már vagy 10 perce meneteltünk néma csendben.

- Titok, de tetszeni fog!- válaszolt hátra sem fordulva. Utáltam érte, de valóban igaza volt, egy indiai étterembe vitt ahol tradicionális kaját ettünk és megállapítottam, hogy életemben nem ettem még ennyit.

- Bah, úgy tele vagyok!- tapogattam majdnem púpos hasam.

- Nem látszik rajtad, de te aztán tudsz enni!- nevetett fel és el kellett ismernem, hogy így egész helyes volt...HOGY MI VAN?! NEM NEM NEM!

- Mennem kell!- pattantam fel hirtelen.

- Hé, mi történt?- kapott utánam, és kézfeje megállapodott a csuklómon, mire remegés futott át rajtam...elvégre mindig undort kéne éreznem, ha hozzámér egy férfi, most akkor mi van?

- Eressz el!- sziszegtem a fogaim között.

- Mi lett veled egyetlen perc alatt?- ráncolta a szemöldökét értetlenül.

- Én csak...- megakadtam, mi én csak? Félek a férfiaktól, de tőled valahogy nem, ez mennyire béna már, így csak csendben álltam ott egyre vörösödő fejjel.

- Te...- kezdte én pedig még levegőt is elfelejtettem venni-...ennyire nem bírod az alkoholt?

- Huh?- kerekedtek el hamuszürke szemeim.

- Nem is vetted észre?- mosolyodott el- Végig Apple Gin-t ittunk!

- Te piát itattál velem?- pislogtam döbbenten- Tudod, hogy az mennyire egészségtelen?

- Nem ellenkeztél!- vonta meg a vállát- Mellesleg az igaz, hogy sokan halnak meg alkohol fogyasztása miatt, de sokkal többen születnek miatta!

- M-mi a...?- éreztem ahogyan fülig pirultam.

- Na egy estébe nem halsz bele! Szórakozz egy kicsit, fiatal vagy ezért élünk!- kék szemei csillogtak a vágytól...hogy mi után, azt jobb, ha nem tudtam...

- Igazad lehet!- mosolyodtam el halványan, még én sem akartam elhinni, hogy azt a 2 szót én ejtettem ki a számon.

- Megmondtam, nem? Haladjunk!- 3 gyűrött papírpénzt és két fém érmét tett az asztalra, megragadta a csuklóm és maga után vonszolt. Megint. A keze olyan puha volt, de ugyanakkor férfias is....és régen éreztem hasonlót. Sokáig haladtuk így, szótlanul, aztán Chad hátrafordult és fél lépésnyi távolságon belül merészkedett. Döbbenten és egyre vörösödő arccal-ami a hirtelen fellépésének és a sok piának volt köszönhető- figyeltem, ahogyan egyre közelebb és közelebb haladt.

- Vá...Chad!- léptem hátra párat, de ő csak közeledett.

- Figyelj rám!- ért hozzá az arcomhoz jobb kézfejével, amitől kirázott a hideg, ám ekkor meghallottuk annak a férfinek a hangját, akivel Chad-nek gondjai adódtak az aluljáróban.

- Megvagy te szarházi!- köpte felénk a szavakat dühösen, mire bennem megállt az ütő, de a barna hajú srác csak széles vigyorra húzta a száját, megragadta a csuklóm, és már akkor tudtam, hogy valami oltári nagy hülyeségre készült.

- Kapj el minket, ha tudsz!- nyújtotta ki a nyelvét, majd villámgyorsan eliramadott a másik irányba, velem együtt.

- Te nem vagy normális!- mondtam normál hanggal, mivel a meglepődöttségtől még kiabálni is elfelejtettem, sőt még az sem jutott eszembe, hogy vajon így kell-e viselkednie egy 23 éves férfinek. Valószínűleg nem.

- Nyugi van!- kacagott vidáman- Élvezd már egy kicsit az életet, hiszen erre való!

- Te...- majd elgondolkodtam, mire is jó ha csak teperek, de nem leszek boldog tőle, azaz mi is az a boldogság, mire jó az élet maga? Na, és az, hogy én részegen ilyeneken gondolkozom mennyire normális vajon?

- Na?- kérdezte lihegve, és vele együtt én is kezdtem kifogyni a szuszból, de a kopasz pali még mindig utánunk loholt, igaz, hogy 20 méterrel lemaradva, de még látótávolságon belül volt.

- Csak fussunk, élvezni akarom az életet, hacsak egy napra is!- nevettem fel, hű de fura volt a vidám hangom hallanom.

- Ez az!- bokszolt bele a levegőbe, aminek következtében rántott rajtam egyet, így nemes egyszerűséggel elvágódtam.

- Aú, a lábam!- szisszentem fel, majd a lehorzsolódott térdem és vádlim szemlélgettem.

- Ne haragudj!- térdelt le elém ijedten, majd mögém pillantott- Basszus mindjárt beér minket!

- Nem mintha nem a te hibád lenne!- fontam össze a karjaim magam előtt.

- Tudom, ezért teszem jóvá!- vigyorgott, és könnyűszerrel a hátára kapott.

- Hé!- kiáltottam föl döbbenten.

- Winter, hűtsd le magad! Ja, és kapaszkodj!- gyorsan futásnak eredt, én pedig azt számolgattam, hogy mennyit nyomhatok, ha a fél indiai éttermet felzabáltam.

- Meddig fogsz még elbírni, vagy hogyan gondoltad ezt?- kérdeztem, miközben erősen kapaszkodtam Chad-be.

- Tudok egy jó helyet, ahol sose talál ránk, percek kérdése és máris megérkezünk!- hangján érezhető volt, hogy kissé nehézkesen veszi a levegőt. Tudtam!

- Chad, had szálljak le innen, már magamtól is megy!- kezdtem ficánkolni a srác hátán.

- Fejezd be! Elejtelek, ha tovább mocorogsz!- figyelmeztetett.

- Biztosan rohadtul nehéz vagyok!- mondtam ki fülig pirulva.

- Csak hülye!- morogta, de kék szemei szélén nevetőráncai vidám táncot jártak.

- Hé, ez nem vicces!- ütöttem bele a vállába.

- Nyugi már, egy perc és ott is vagyunk!- egy éles bal kanyart vett, majd két háztömb közötti szűk résen átpréselődtünk, így kerültünk egy klubb szerűségbe. Én csak ámultam és bámultam, míg a barna hajú otthonosan mozgott. Egyetlen percre fordultam el, de Chad máris egy nővel beszélgetett, természetesen gyönyörű volt, vagyis inkább extrém: lila haja bal oldalt felnyírva ékesítette a fejét, jobb oldalt pedig a derekáig ért, arcát sok-sok piercing díszítette, 1-1 a két szemöldökénél, egy karika az orrába, egy jobboldalt a szája sarkában, egy kis fekete kövecske a nyelvében, és tucatnyi a füleiben. Még fémmel teli arccal is szépséges volt, egyébként egy szűk ujjatlan mini ruhát viselt szaggatott harisnyával és bakanccsal.

- Winterő itt Lyla, Lyla ő itt Winter!- mutatott be minket egymásnak a kék szemű férfi, mire a lila hajú hölgyemény megragadta a karom és megrázta.

- Örülök, hogy végre találkozunk, már sokat hallottam rólad!- mosolygott szélesen, mire buta arckifejezéssel nézhettem rá, mivel elnevette magát. Mi volt ez? Örülj te liba, milyen jó neked, hogy mindent tudsz rólam, én viszont még a létezésedről sem voltam tájékoztatva ideáig!

Chad

Winter kissé elhúzta a száját, amikor bemutattam neki az unokatesóm, fogalmam sincsen, hogy mi baja lett hirtelen, szerintem megártott neki a sok alkohol, legalább nem fog kiinni a vagyonomból! Miután a két lány jobban megismerkedett, azaz leginkább csak Lyla beszélt, az én hamuszürke szemű hercegnőm csak meredt a lila hajúra és a szemöldökét ráncolta.

- Szóval itt dolgozok, mint mixer! Kicsit nehéz a meló a részeg disznók miatt, de megoldom puszta kézzel!- nevetett egyik levendulaszínű hajtincsét tekergetve.

- Aha...- mintha valami bántott volna Wintert, de nem tudtam rájönni, hogy micsoda.

- Képzeld a múltkor egy csapat részeg 16 éves jött oda a pulthoz, és számot kértek tőlem! Azt hittem belepusztulok a röhögésbe! Érted, azt hitték, hogy a DJ-hez mentek, mennyi pia kell már ahoz!- nevetett folyamatosan, miközben tenyerével a sötétbarna hajú lány hátát csapkodta.

- De jó...- nevetett hamiskásan Winter, de az unokatesóm nem nagyon hatódott meg, inkább tovább sztorizgatott.

- Lyla nem akarom megzavarni a mesedélutánod, de szerintem a pultnál elkélne egy kis segítség!- böktem a bár előtt várakozó viszonylag hosszú sorra.

- Basszus!- kapott a fejéhez, majd felpattant, mellém lépett és nyomott egy puszit az arcomra- Köszi Chad!

- Nincs mit!- mosolyogtam.

- Te...- kezdett bele Winter, de azonnal el is hallgatott, amint a tekintetünk találkozott, most mi a...á megvan!

- Igen?- hajoltam be elé, mire csak egy pirulással jutalmazott.

- Hagyj békén, nem érzem jól magam! Mondd meg, hogyan jutok ki innen!- ráncolta a szemöldökét.

- Most hagyjalak, vagy segítsek?- döntöttem oldalra a fejem, és rettentően élveztem, hogy bosszanthatom.

- Chad te egy akkora...- de visszanyelte, és csak szomorúan meredt maga elé.

- Mi lenne, ha táncolnánk?- kérdeztem félmosolyra húzva a számat.

- Biztos, hogy nem!- rázta meg a fejét hirtelen.

- Na gyere, ez is beletartozik az "élvezni az életet" kategóriába!- ragadtam meg a csuklóját, nagyon vékony csuklója volt, szinte kétszer is körbeértem, de ez az érzés semmi sem volt ahoz képest, amit a vörös fejének látványa nyújtott. Rettentően élveztem, hogy kötekedhetek vele.

- Én...én rettentően bénán tudok táncolni!- vallotta be fülig pirulva és zavarában lesütött szemekkel álldogált előttem, annyira aranyos volt.

- Semmi baj! Akkor csak követned kell a mozdulataim!- magammal rángattam az emberek tömegébe és a ritmusra kezdtem mozgatni a testem, valamint megpróbáltam a Winter-ét is reagálásra bírna, és nem is bizonyult botlábúnak. Sőt nagyon jól táncolt, csak meg kellett neki adnia kezdőlöketet- Egész ügyes vagy!

- Csak mert te vezetsz!- nevetett fel, mire döbbenten szemléltem és hallgattam őszinte kacagását.

- Winter szerettem volna megkérdezni, hogy...- ám ekkor két kar karolta át a derekamat, valamint Lyla lila buksija tűnt elő a semmiből.

- Ugye nem haragszol, ha pár percre elrabolom Chad-et, ugye nem? Tudtam, hogy megérted!- mosolygott és bárki beleegyezése vagy válasza nélkül magával hurcolt.

Negyedóra alatt sikerült befejeznem a mixerkedést, mivelhogy Lyla-nak csak erre kellettem. Így visszamehettem megkeresni Winter-t, ami nem tűnt túl nehéz feladatnak, mivel a terem egyik sarkában álldogált, éppen, hogy odaértem volna hozzá, amikor két férfi lépett elé.

- Szia cica, egyedül vagy?- kérdezte a magasabb, mire a sötét hajú lány csak összébb húzta magát és megrázta a fejét.

- Hol van akkor a kísérőd?- pillantott körbe a szőke.

- Ha itt hagyott az az ő hibája! Gyere velünk, szórakozzunk!- szólalt meg újra a másik, és Winter kezéért nyúlt, mire a lány szürke szemei elkerekedtek és hátrébb ugrott.

- Mi a...?- értetlenkedett a barna hajú férfi, nos én se értettem, hogy mi lelte hirtelen, de gyorsan akartam segíteni rajta.

- Ne szórakozz te nő!- horkant fel a szőke és közelebb lépett volna a megszeppent lányhoz, de elé léptem és összeráncolt szemöldökkel meredtem rájuk.

- Miért hagyod el a nőd, ha ilyen kibaszottul csinos!- forgatta meg a szemeit a magasabb pali, majd lemondóan elsétált, huh szerencsére nem kellett harcolnunk!

- Nyugi Winter, már nincs...baj...- még végig sem mondtam a mondatot Wintert találtam magamon, amint a vörös pólómba hajtja a fejét és mélyeket lélegez- ...vége, nyugi van!

- Én... annyira féltem!- a félelem mellett már könnyek is fellelhetőek voltak szemeiben- Azt hittem hozzámér, és magukkal visznek! Azt nem bírtam volna ki!

- Miről beszélsz?- értetlenkedtem.

- A mai nap így is túl sok volt nekem, ennyi férfit egy nap, azt sem értem téged, hogyan bírlak megtűrni!- sóhajtotta.

- Mi a...te...te félsz a férfiaktól?- kérdeztem döbbenten.

- Androfóbiának hívják, de nevezd úgy, ahogyan akarod!- mondta, majd eltolta magát tőlem- Rosszul vagyok, menjünk innen! Kérlek!

- Jó, persze!- a döbbenetet még mindig nem sikerült levakarnom az arcomról. Kiérve az utcára azt tapasztaltuk, hogy már majdhogynem teljesen sötétség vett körül minket.

- Máris este lenne?- kérdezte hitetlenül Winter.

- Durva, de már este fél 9 van! 12 órája együtt vagyunk!- nevettem fel, mire ő csak megforgatta hamuszürke szemeit.

- Milyen jó is nekem ez! Rávettél, hogy lógjak egy napot a munkahelyemről!- fonta keresztbe a karjait maga előtt.

- Jaj, ne nyavalyogj már, inkább engedd, hogy hazakísérjelek, nem szívesen engedlek utadra a sötétben!

- O-oké...- motyogta elpirulva.

A lány lakásáig lévő utat síri csendben tettük meg, csak az autók zaját lehetett hallani, amikor azonban Winter el akart köszönni tőlem valami feléledt bennem, aminek lehet nem kellett volna.

- Ne siess annyira!- ragadtam meg a vállainál fogva és préseltem a lépcsőház falának.

- Chad?- kérdezte elvörösödve.

- Te aztán tudsz pirulni!- mosolyodtam el szélesen, majd hátraléptem párat.

- N-nem is...- vörösödött el még jobban.

- Egyre szebb színű a fejed!- nevettem fel.

- Aj!- bújt el sötét haja mögé- Ne gúnyolódj velem! Elég a vicceidből!

- Vicceimből...szerinted viccelek?- hajoltam közelebb hozzá, mire hátrarántotta a fejét.

- Miért, nem így van? Velem szórakoztál, miközben ott volt neked Lyla...- motyogta halkan, ezen nem tudtam nem elmosolyodni- Ne nevess! Nagyon rossz érzés volt!

- Szóval úgy akarod túltenni magad a fóbiádon, hogy nem mész a pasik 5 méteres körzetébe?- mellőztem a kérdését.

- Csak 3...- sütötte le a tekintetét, majd dühösen pillantott rám- Te pedig minden egyes nővel leállsz flörtölni? Miért nem válaszoltál a Lyla-s kérdésemre?!

- Nem szórakozom veled! Lyla pedig az unokatestvérem apai ágon!- amikor kiejtettem ezt a mondatot, és Winter is felfogta a szavak jelentését még vörösebb lett mint az előbb- Egyébként ezt hívják úgy, hogy féltékenység!

- Mi?! Én, féltékeny?! Ne nevettess!- mondta hitetlenül.

- Valóban, akkor ezt sem bánod, nem igaz?- tettem fel a kérdést, miközben egyre közelebb kerültem hozzá.

- Hé...hallod...állj meg! Állj...- de elhallgatott, amikor csak egy féllépésnyi távolságon belül értem.

- Miért nem ellenkezel?

- Mert nem érdemes azt tennem...Chad.- motyogta és vöröslő arccal pislogott rám, szörnyen aranyos volt.

- Winter...- simítottam végig az arcán, majd közelebb hajoltam hozzá, egész addig, amíg szám nem találkozott puha, rózsaszínű ajkaival, és el nem vesztem abban a mámorító érzésben, amit az ő csókolása okozott.

Ezzel a lavina megindult.