Winter

- Ne mondd nekem, hogy még mindig amiatt, a bunkó miatt vagy ennyire ki!- fojtotta el nevetését.

- Ez egyáltalán nem vicces Ivy!- morogtam, miközben a kávémat kavargattam.

- Azért valld be, hogy egy kicsit az!- kuncogott.

- Nem, egy hangyányit sem az! Utálom az összes pasit a Földön, főleg az olyan seggfejeket, mint amilyen az a kék szemű srác volt. Igaz, nincs sok tapasztalatom velük, de amit eddig szereztem a borzasztó, szóval köszönöm, de nem kérek belőlük! 

- Aj már, drágám!- forgatta meg szemeit, és egyik göndör tincsét átdobta a válla felett- Mondjuk azóta sokat fejlődtél, gondolj bele 3 éve, még mindig rettegtél tőlük, és azt sem bírtad ki, hogyha 10 lépésnyi távolságon belül értél egyhez.

- Lehet most is jobban tenném!- motyogtam az orrom alatt.

- Szerintem meg az a srác tökéletes lenne arra, hogy újra el kezdj pasizni!

- A faszt!- csúszott ki a számon, pedig utáltam csúnyán beszélni, ami akkor sikerült, ha rettentően dühös voltam.

- Na, ezért mondtam!- vigyorgott, és beleivott az előtte heverő vaníliás shake-be.

- Éreztem, hogy egy köcsög, semmi kedvem még egyhez!- túrtam bele -akkor éppen- hullámos hajamba.

- Nem mindenki olyan, mint „ő”- nézett a szemeimbe komolyan.

- Tudom…

Visszaemlékezés- 2012. május

„Majdnem 2 hónapja jártam egy sráccal, aki szerelmet vallott nekem. Valójában én semmilyen érzéseket sem tápláltam iránta, de gáznak tartottam, hogy 16 éve szingli vagyok, és nem akartam megbántani, magyarul szánalomból kezdtem el járni vele, arra gondolva, hogy hátha majd beleszeretek. Nos, mit ne mondjak nem jött össze. Főleg, hogy Rick nemhogy megcsókolni nem bírt, de még a kezemet is másfél hónap járás után fogta meg, akkor is véletlenül! Ráadásul a suli egyik legmenőbb fiújába voltam belezúgva, aki észre se vett, pedig rengeteg szerelmes levelet írtam neki, igaz, mindet névtelenül… A lényeg, hogy volt egy szupermenő barátnője, mellesleg a srác 17 volt, és az eggyel felettem levő osztályba járt. Sokan nőcsábásznak tartották, de szerintem csak egy jóképű pasi volt, sok rajongóval. A probléma ott kezdődött, amikor ezek ketten szakítottak, és Bryan(a menő srác)dobta Veronica-t(a csaját), ezután a fiú újra szabaddá vált. Minden egyes percben ostromolták. Újra arra gondoltam, hogy fel kéne adnom ezt az egészet, amikor a srác köszönt a folyosón, aztán közelebb lépett, és a telefonszámát csúsztatta a kezembe. Mik voltak az első gondolataim: Természetesen ezek: OMG! WTF! Wáááá! Amint hazaértem az volt az első dolgom, hogy bepötyögtem a számát, és tárcsáztam, a második kicsengésre már fel is vette, ez volt a biztosíték számomra, hogy valóban várta a hívásom.

- Szi-a!- köszöntem félénken.

- Hali! Nincs kedved ma elmenni valahova?- kérdezte mézes-mázas hangján Bryan.

- Nem is tudom…- válaszoltam, igaz, hogy-kis túlzással-egész életemben erre vártam, de nem akartam a könnyen kapható fruskát adni, inkább kérettem magam még egy kicsit.

- 8-kor jó lesz, ha érted megyek?- kérdezte, figyelmen kívül hagyva az előbbi kijelentésem.

- Igen, az megfelelne!- bólogattam vörös arccal, szerencsére azt ő nem láthatta.

- Cool! Öltözz elegánsan!- közölte, majd le is rakta a telefont.

- Szia!- suttogtam csak úgy magamnak, majd ijedten kezdtem el készülődni, igaz, hogy még jó 2 és fél óra volt hátra a találkozóig, de én már nem is bírtam várni.

 Röpke 2 óra alatt kész is lettem, a hajam egyszerűen befontam, majd kiengedtem, így természetes mégis csini hullámos tincsekben omlott alá. A ruhám kábé a térdem fölé ért pár centivel, a fűző része, ami körülbelül a csípőmig ért, sötétkék volt, krémszínű szalaggal a szív dekoltázs közepénél, alatta pedig 5 ugyanilyen színű gomb sorakozott. A szoknya része habos-babos volt, szintén krémszínű, és három rétegben fedte csupasz lábszáram. Még utolsó simításként egy sötétkék masnit tűztem a hajamba. Amint kész voltam ezzel a művelettel, már csöngettek is, én pedig rögtön siettem is ajtót nyitni.

- Gyönyörű!- suttogtam, amint körbekémleltem a várost, az este gyönyörű fényeiben, Bryan egy kilátóhoz vitt. Arra nem is gondoltam, hogyan talált el hozzánk, mármint honnan tudta, hogy én ott lakom?

- De nem annyira, mint te!- suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg.

- Nos, khm köszi! Te is remekül festesz!- pislogtam zavartan.

- Annyira aranyos vagy!- nevetett, és megcirógatta az arcom. Nem akartam elhinni, hogy ez a valóság, én a szürke kis egér, megszerzi a suli álom pasiját. Lehetetlen!

- Bryan, miért pont én?- kérdeztem farkasszemet nézve a sráccal.

- Mert te nem azért szeretsz, mert menő vagyok, hanem azért, aki vagyok!- mosolygott, majd maga felé fordította az arcom, és ellopta életem első csókját…

 Másnap szakítottam a barátommal, mivel ez lotyónak éreztem magammal, hogy egyszerre 2 pasival kavarok, szegény csak értetlenkedve kérdezgette, hogy miért? Azt hazudtam, hogy nem engedik a szüleim, és azt ajánlottam Rick-nek, hogy keressen egy lányt, aki megérdemli őt. Sajnáltam, de nem maradhattam tovább vele csak ezért, szóval könyörtelenül lecsaptam a kagylót.

 Körülbelül egy hete jártunk Bryan-nal, a többi lány nem éppen legnagyobb örömére. Nem is foglalkoztam velük, még Ivy-vel sem, - akivel 6 éves korunk óta jóban voltunk-azt gondoltam, hogy ő is csak féltékeny, mivel őt tartották a legszebb lánynak az évfolyamon, és Bryan mégis velem járt. Pedig a szőke lány figyelmeztetett, hogy az a srác nem nekem való, és ebből baj lesz, de én csak megsértődni tudtam erre. Már a szüleimnek is bemutattam a fiút, és azt gondoltam, ez az én tündérmesém, jön a szőke herceg, sötétbarna szemekkel, és majd boldogan ellovagolunk a naplementében, aztán felúsznak a betűk, azt mutatva, hogy „Happy End”! Hát, majdnem így történt! Bryan-nal 2 hete jártunk, mikor meghívott magához, azzal a megnyugtatással, hogy otthon lesznek a szülei. Én hülye persze, azonnal beleegyeztem!

- Hahó!- nyitottam ki az ajtót, mivel hiába csöngettem, senki sem nyitotta ki, az egyébként nyitva lévő ajtót. Kissé ugyan félve, de felsétáltam az elém táruló lépcsőn, majd kinyitottam az első ajtót, ami résnyire nyitva volt. Bent ő ült farmerban, csak farmerban, ettől rögtön elpirultam,és lányos zavaromban egyetlen szót sem tudtam kinyögni.

- Ó, szia! Nem hallottalak- fordult felém, majd felpattant az ágyáról, és közelebb lépett. Aztán egy nyelves csókkal köszöntött, amikor végre elengedett levegőért kapkodva lihegtem a karjaiban.

- Miért volt nyitva az ajtó, ez eléggé figyelmetlen, így könnyen betörhetnek hozzád!

- Nem kell, hogy kioktass!- morogta, mire zavartan pislogtam rá.

- Bocsánat…- hajtottam le a fejem.

- Nem kell bocsánatot kérned!- karolt át, majd a zár kattanására lettem figyelmes.

- Mi volt ez?- kaptam az ajtóhoz a fejem, rosszat sejtve, nos a gyanúm beigazolódott, amikor visszafordulva Bryan a kezében lengette az ajtó kulcsát- Miért zártad be?

- Ennyire te sem lehetsz hülye!- forgatta meg barna szemeit, majd a kulcsot a szekrénye tetejére tette, ahol már nem érhettem el- A zárat belülről csak kulccsal lehet kinyitni, hála a balfasz lakberendezőnek kívülről egyszerűen csak el kell fordítani a kilincset, de ez neked nem számít, hiszen te belül vagy!- lépett egy lépést közelebb, majd tövig nyomta a nyelvét a torkomba, kezeivel pedig a mellemet kezdte fogdosni!

- Hagyd abba!- kértem már sírva.

- Tetszik, amikor ilyen kétségbeesett arccal nézel!- kacagott ördögien, miközben letépte rólam a felsőm, és egyre közelebb hurcolt az ágyhoz.

- Ne! Hagyj békén! – könyörögtem teljesen feleslegesen.

- Úgysem hagyom abba, ezt te is nagyon jól tudod, sóval fogd be a pofád!- morogta, és a nyakamba harapott, közben kezei össze-visszajártak, feltérképezve a testem minden egyes porcikáját. Mikor már csak egy szál bugyiban ültem az ágyon, akkor öntött el az adrenalin, és nemes egyszerűséggel lerúgtam magamról a fiút.

- Bíztam benned!- ordítottam közben.

- Hülye ribanc!- tapogatta az állát, majd alkarjával letörölte a szájából ömlő vért, és akkora pofont kevert le nekem, hogy a fal adta a másikat, szó szerint, mivel erősen bevertem a fejem.

- Aúúú!- sikítottam, majd a fejemhez kaptam, a hajam és a kezem vértől vált ragacsossá.

- Büdös kurva, sokkal kényelmesebb lenne számodra, de így csak azt érted el, hogy még kegyetlenebb leszek!- húzta le a még rajtam lévő alsóneműt, annak ellenére, hogy ott rugdostam, ahol csak értem.

- Engedj el!- üvöltöttem, amikor jobb karjával összefogta mindkét csuklóm, és leszorította az ágyra, a lábaimat, pedig a saját lábaival, és a másik kezével tartotta szorosan, esélyem sem volt vele szemben, túl erős volt.

- Még szűz vagy, igaz?- vigyorgott- Akkor hidd el, hogy ez rohadtul fog fájni!

- Ne!- sírtam folyamatosan, majd Bryan belém nyomta a férfiasságát, ezzel éles fájdalom haladt végig a testemen. Aztán egyszerre 2 dolog is történt: a kezeim tehetetlenül hullottak le a testem mellé, és a szoba ajtaja pedig keretestől szakadt ki a helyéről.

 Innentől a dolgok teljesen kuszák, és zavarosak, Ivy-t láttam meg a szőke göndör hajával, amint belép és egy jól irányzott rúgással hatástalanítja a pasit,(akkortájt járt joodozni)  utána pedig az egész vakhomály.  Arra még emlékszem, amint sírva suttogtam neki, hogy „Sajnálom”!

 Abban az évben, már nem jártam iskolába, utána pedig átiratkoztam egy lánygimnáziumba, és még 2 évvel később is pszichológushoz jártam. Az utcára is féltem kimenni, a férfiak látványától pedig hisztérikus rohamot kaptam, még Ivy bátyjától is, akivel régóta jóban voltam. Aztán 1 éve ez a fóbia arra korlátozódott, hogy a hím neműek 10 méteres körzetében már nem bírtam ki, aztán alig fél évvel ezelőttig 5 méter távolságot tartottam tőluk, most pedig elviselem, ha pár méteren belül vannak, de még semmi testi érintést nem tudok elvfogadni, a saját apámtól sem. Itt tartok jelenleg.”

- Jó oké, hagyjuk a témát!- dőlt hátra a székén, egy hatalmas sóhajtás kíséretében.

- Nem, én sajnálom!- hörpintettem fel az összes kávém.

- Értem én, egyelőre nem akarsz látni egyetlen ellentétes neműt sem!

- Nem egyelőre, hanem soha!- nyomtam meg a hangsúlyt, az utolsó szócskán.

- Soha ne, mondd, hogy soha by Talleyrand!- mosolygott aranyosan.

- Az idézeteidtől nem lesz jobb kedvem!- húztam félmosolyra a szám, hiába Ivy vagy fél milliárd idézettel tudott jönni bármely helyzetre.

- De rosszabb se!- vont vállat- Ez nekem, pont elég!

- Jaj Ivy, mi lenne velem nélküled?- kezdtek el hullani a könnycseppjeim.

- Például nem lenne egy olyan barátnőd, aki emlékeztetne, hogy vegyél vízálló szempillaspirált!- nyomott a kezembe egy zsepit.

- Na, igen, szörnyű lenne!- nevettem, és sírtam egyszerre. Tényleg fogalmam sincs, mi lenne velem a szöszi lány nélkül, nélküle nem vagyok egész, ő a jobb kezem, a védelmezőm, és a legjobb, valamint egyetlen barátnőm!

- Bőgőmasina!- állt fel az asztaltól, és térdelt le mellém, majd szorosan átölelt- Soha sem hagylak magadra!

- Köszönöm!- szipogtam.

- Akkor abbahagytad, igaz?- mosolyodott el.

- Igen!- kacagtam, aztán megszólalt a telefonom, a hirtelen hangtól összerezzentem, majd sietősen felvettem a mobilt- Halló?

- Salut kicsim! Mi jót csinálsz?- kérdezte a férfi.

- Szia Swan!- morogtam a készülékbe flegmán- Mit akarsz?

- Jaj, bogaram, igazán hívhatnád, a saját apádat „apucinak”, vagy csak „apának”, az is megtenné!

- Ugye most viccelsz velem? Majdnem 3 éve hívlak így, miért éppen, most változtatnék ezen?- azért hívom a keresztnevén „apát” mivel megcsalta anyámat a nálam 8 évvel idősebb lotyójáért, aztán a kis liba terhes lett tőle, ezért elhagyta anyát, aki belebetegedett ebbe, és öngyilkos lett. Bár ez ennél egy sokkal hosszabb sztori. Azon cége neve, ahol én dolgozom, is ezért ez lett, mivel a csaj neve Colette, azaz C, és ugye Swan, mint S: Miss C and S.

- Csak annyit akartam kérdezni, hogy el jössz-e a Szombaton lévő esküvőnkre, küldök érted egy limuzint!

- Ezt, most halál komolyan kérdezed?- hitetlenkedtem, majd lepiszegtem a folyamatosan kérdezgető Ivy-t.

- Igen, reggel 10.00-kor kezdődik, de elég lesz egy fél órával azelőtt ideérned, nem is muszáj annyira nagyon kiöltöznöd, mivel gondoltam nem szívesen lennél koszorúslány…

- Igen, remekül kitaláltad!- bólogattam bőszen- De valamit figyelmen kívül hagytál…Swan!

- Mondtam már, hogy ne hívj így! Úgy mondod, mint ahogyan az anyád mondta!- itt le akartam csapni a telefont, de azajkamba haraptam, és türtőztettem magam- Egyébként mit akartál, Winter?

- Csak annyit, hogy rohadj meg, és kurvára nem megyek el!- ordítottam bele, majd kinyomtam a mobilt, aztán mélyeket lélegeztem, és úgy néztem a szőke lányra.

- Na, mi volt ez?- kérdezte kíváncsian.

- Meghívott az esküvőjére… nem remek?- küldtem felé egy művigyort.

- Azt a….mekkora egy tetű! Már elnézést, hogy így nevezem!

- Semmi gond, igazad van!- legyintettem- Ezért nem akarok újra fiú után kutakodni!

- De vannak kivételek, nem mindenki ekkora faszkalap!- borostyán szemeivel a reakcióm pásztázta, amit már úgyis tudott, de ő soha sem adta fel.

-  Ha előre tudod a válaszom, minek kezdesz ilyen beszélgetésekbe?

- Mert, még nem vagyok benne teljesen biztos, mondd ki!- húzta össze szemöldökét.

 - Minden férfi egyformán undorító!- mondtam ki artikulálva, jó hangosan, hogy a közelünkben ülő összes ember egyaránt hallhassa, mi a véleményem.

*--_Ha tetszett kérlek értékeld, vagy jelezdd, előre is köszi! ^.^_--*