Köszönöm szépen a kihívást Mesemondo17!

#muveszkihivás2022

Illetve hálás vagyok az alábbi kedves embereknek is, akiktől a válaszokat kaptam:malyvacuki, ppanni09, Sherfine, sarcasmismyonly1, Just_like_Lou, valamint _levendula_ !

Valamint köszönök minden segítséget, amit ti nyújtottatok noh8larry, Csokiskeksz és Szerianna666!

Mindenkiben él egy kép saját magáról, amelyet az élete során ő maga alakított ki. Azt lehetne hinni, hogy ez egy roppant egyszerű folyamat eredménye. Mivel ennél könnyebb dolog nincs is ezen a világon!
Végülis ki ismerhetné jobban azt, hogy milyen igazából az ember, mint ő maga?!
Mivel mégiscsak ő az, aki ténylegesen ismeri minden egyes lépésének mögöttes okát valamint az összes titkos gondolatát.

Hiszen azzal a legtöbben tisztában vannak, hogy kék, barna vagy éppen zöld színű tekintet bámul vissza rájuk a tükörből. S azzal is, hogy milyen az alakja a szemüknek.
Hogy a hajuk barna, szőke, piros vagy éppen lila. Ahogy azzal is, hogy ez egyenes, hullámos, esetleg göndör.
Ugyancsak ismeri szinte mindenki a saját magasságát és súlyát.
Ahogy szintén a legtöbben tisztában vannak a cipőméretükkel is.

Ez viszont természetesen nem csupán a külső vonásokra vonatkozik, hanem ugyanúgy a belső tulajdonságokra is. Szinte mindenki esetében önmaga tudja a lehető legjobban, hogy mennyire okos és tapasztalt.
Az egyén van leginkább tisztában azzal is, hogy mi az erőssége valamint mi az, amiben annyira nem jeleskedik.
Az ember maga bírja főként felismerni saját magában, hogy mennyire érzelgős, érzékeny, ép, nyitott, bátor, kedves vagy éppen együttérző.

Akkor mégiscsak miért oly ferde sokszor azon tükör, amelyben szüntelen, kutatón méregetjük önmagunkat ?
Mivel magyarázható a bennünk élő hamis kép arról, hogy egészen pontosan kik is vagyunk mi?
Mégis milyen okok állhatnak amögött, hogy számtalan alkalommal teljesen eltérően képzeljük el lényünket, mint ahogy mások látnak minket?

Ennek egyrészt lehet az az oka, hogy túlságosan nagy az egónk. Emiatt pedig úgy gondolhatjuk, hogy mindenki felett álló, tökéletes emberi lények vagyunk, akik mindent is megtehetnek. Ráadásul mindezt teljes lelki nyugalommal!
Azonban azt le szeretném szögezni, hogy ilyen ember nem létezik!

Azonban a legtöbb alkalommal nem ez a helyzet. Valami más is rányomja a bélyegét arra, hogy hogyan is látjuk önmagunkat!
Ez a hatalmas erővel bíró befolyásoló tényező pedig nem más, mint maga a nagyvilág. Régen ez leginkább csupán a közvetlen környezetünket jelentette, a benne élő emberekkel e.
Napjainkban viszont már a televízió, a számítógép valamint a közösségi oldalak is nagy szerepet játszanak ebben.

Felmerül a kérdés - teljesen jogosan-, hogy mégis, hogy a csudába szólhat bele ez mindabba, amit saját magunkról vélünk tényként kezelni.
Erre pedig sajnálatos módon nagyon egyszerű a válasz!
A ma embere számára ugyanis nagymértékben beleszámít ebbe a képbe az is, hogy a külvilág milyen módon fordul felé.
Az, hogy mit mondanak neki/róla az emberek.
Az, hogy milyen ideálokkal szembesül nap nap után.
Az, hogy kiket tart a többség népszerűnek és menőnek.
Az, hogy befogadják vagy éppen kirekesztik.

A negatív énkép kialakulásához hatalmas mértékben hozzájárul az úgy nevezett bullying. Sajnálatos módon nagyon kevés az az ember, aki enélkül éli meg az iskolás éveit. Ráadásul nem véletlenül mondják, hogy sok esetben a gyerekek a legkegyetlenebbek...
Azok a szavak melyek oly könnyedén, meggondolatlanul gördülnek le az ajkakról élesek, mint a tőrök. A kimondói jobb esetben nem is sejtik , hogy ezek a kifejezések sok esetben hosszan vagy tán soha be nem gyógyuló sebeket hagynak maguk után. Rosszabb is esetben pontosan ezzel a szándékkal ejtik ki őket ezen zsarnokok.
A fizikális változat pedig érthető okokból szintén mély és fájdalmas sérüléseket eredményez.

Nagyon csúnya szokás az önvád is, az, hogy mindenért is képesek vagyunk saját magunkkal szemben haragot illetve mely neheztelést dédelgetni.
Önmagunk kritizálása szintén veszélyes. De miért olyan nehéz saját magunkat elfogadni és szeretni, amikor mindig erre búzdítunk mindenkit?
S miért is van az, hogy másoknak sokkalta több mindent megengedünk valamint megbocsátunk, mint saját magunknak?

Megvallom őszintén én is számtalan dolgon mentem már keresztül ezen a Föld nevű bolygón töltött éveim során.
Általánosságban erről mélyen hallgatni szoktam, mivel nem igazán szeretek gyengének látszani. Így bármennyire is fájtak az adott szavak vagy tettek, a legtöbbször póker arccal viseltem őket.

Ezen esetek hatására pedig nem túl pozitív az énképem, de sajnos ezzel nagyon nem vagyok egyedül. Sőt! Az ismerőseim körében szét nézve szinte mindenki esetében felbukkan ez az alattomos jelenség.
A bókokat nehezen viselem, ahogy  már sokaknak volt szerencsétlensége megtapasztalni ezt. Szinte sose hiszem el ezeket, így pedig nem kevés embert szoktam az őrületbe kergetni...
Illetve szinte mindig is arra számítok, hogy mindenki ki akar sétálni az életemből. Ezzel szintén sok - sok személy számára szoktam komoly fejtörést kreálni.
Ráadásul hajlamos vagyok olyan emberek szavaira is adni, akiknek semmi más céljuk nincs irányomba, csak az, hogy a lehető legkisebbnek érezzem magamat.

Azonban mi sem mutatja jobban, hogy az énképem mennyire problémás, mint azon emberek véleménye rólam, akik valóban ismernek. Az olyan személyeké, akik nem csak megkérdezik, hogy hogyan vagyok, hanem a válaszra is kíváncsiak.

Velük kell körbe vennie magát az embernek!
Ők azok, akik minden kaland során melletted állnak majd! Még akkor is, ha a többség hátat fordít neked!
Kik őszintén elmondják neked a véleményüket minden témában! Abban az esetben is, ha félő, hogy ebből vita alakulhat ki!
Azon egyének, akik bármikor képesek téged piszkálni! De, ha valaki más próbálkozna meg ilyesmi badarsággal... számára csupán egyetlen tanácsom lenne: Szégyen a futás, de hasznos!

Ezen személyek azok, akik bizony nem restek akár ezeregyedik alkalommal is leírni neked, hogy mennyire imádnivaló vagy. Mindeközben abban reménykedve, hogy ezt el is hiszed végre!
Meg azt is bármikor szíves-örömest közlik veled milyen csodálatos barát vagy! Még akkor is, ha te lépten nyomon úgy érzed, hogy mindenkit is cserben hagytál!
Ők azok, akik nap nap után közlik veled, hogy mennyire imádnak! Még akkor is, ha sokszor olyan, mintha egy falnak beszélnének, de ennek ellenére se adják fel!
Ezen emberek szeretik kifejezni azt is, hogy pozitív oka volt annak, hogy az életük része lettél!
Ők azok, akik rendítetlenül vallják, hogy a te különleges képességed mosolyt csalni az arcukra a legkilátástalanabb időkben is!
Valamint természetesen ezen személyek azok, akik mindig készek arra, hogy felhánytorgassák a veled közös emlékeiket. Azt ha önhibádon kívül két és fél órát késtél egy találkozóról. Ha pedig az interneten át ismerkedtetek meg, akkor jöhetnek az "Úristen, egy idegen!" poénok, illetve az öreg bácsi létettek alapos kivesézése.

Ezek azok az emberek az én életemben, akiknek hála ráléptem egy roppant küzdelmes útra, amely önbizalom növekedéssel és egy sokkalta pozitívabb, illetve valósabb önképpel jutalmazza meg a célba érésem. Utam folyamán pedig -magamat ismerve- megpróbálok minél több embert arra rávenni, hogy tartson velem.

Hiszen az élet egyik nagy kérdése nem más, mint, hogy : Miért nem szeretjük saját magunkat is annyira, mint a legközelebbi barátainkat?

Ahogy a repülőgépeken is azt tanácsolják katasztrófa esetén a szülőknek, hogy először ők vegyék magukra az oxigén maszkot és csupán ezt követően segítsenek a gyermekeiknek. Hogy miért is ? Mert, ha fordítva teszik, akkor akár mire önmagukra kerülne a sor, el is ájulhatnak. Úgy pedig nem csak a saját túlélésük válik kérdésessé, hanem a gyermekük is védtelen marad az események közepette.

Tehát, ha a saját önképünk valós, akkor sokkalta könnyebben illetve sikeresebben tudunk majd másokon is segíteni !
Ne féljünk tehát néha egy kicsit önzőek lenni és a saját problémáinkat előtérbe helyezni!
Ugyanis vannak esetek, amikor bizony magunkért is tenni kell!
Éppen pedig sokkalta sikeresebben leszünk képesek majd mások számára is támaszt nyújtani, akik idővel szintén ezen a kalandokkal teli, nehézkes úton indulnak el!

Pontosan ezért szeretném mindenkinek is megköszönni azt az elmondhatatlanul kitartó, szenvedélyes és megható támogatást, amit kapok tőletek! Remélem, hogy egy nap majd képes leszek én magam is visszaadni mindazt a jót, illetve szeretett, amit tőletek kaptam!
Valamint kívánom mindenkinek, hogy találjon hasonló csodákat az életükbe, mint amilyenek ti is vagytok!

Remélem, hogy egy nap majd a ti szemeitekkel láthatom saját magamat, illetve azt is, hogy ez fordítva is igaz legyen!