Fél kilenc körül megállok a kék ajtó előtt mély levegőt veszek és belépek. A cipőm leveszem, a többi közé teszem.
-Sziasztok! - kiáltom el magam. Mindenki elcsendesedik. Csak az a bugyuta mese megy tovább amit Lucy és Beth néz a plazma tv-n. Emma a mosogató előtt állva felém fordul, tányér és törlőrongy van a kezében. Apám és a bátyám, Chase kártyáznak, apám ül az asztal túlsó felén, vagyis ő éppen felém néz. Látom, hogy elmosolyodik.
-Nahát, te megszólaltál? - kérdezi Emma.
Összeszorítom a fogaimat.
-Emma! - szól rá apám dühösen.
Sötét pillantást vetek Emmára és felmegyek a lélcsőn.
-Anyu, most megint rossz kedvű lett... - szólal meg halkan Beth.
-Most ezt feltétlenül kellett, drágám? - kérdi apám Emmát. Nem érdekel a folytatás. Bemegyek a szobámba és lefekszem aludni.

Kopogást hallok, majd egy erőtlen, vékony hangocskát.
-Luke, -nyitja ki az ajtót résnyire. Felülök az ágyban. - ezt apa küldte neked. Biztos éhes vagy... -nyújtja felém a zacskót félénken. -pizzás csiga, reméltük, hogy szereted.
Persze hogy szeretem. Rámosolygok. Kissé talán erőltetett volt.
-Tudod ma reggel már voltunk boltba, csak anyu nem akarta, hogy gyere... Nekem hiányoztál. - vettünk neked pár inget is, csak nem tudom hol vannak, majd én behozom neked és akkor...
-Köszi, Beth... - szakítom félre.
Szélesen elvigyorodik.
-Szívesen, Luke.
Utána nézek a vékonyka kislánynak és elmosolyodom. Nem tudom miért ilyen kedves velem.

-Fiam, ideadnád a csavarkulcsot, kérlek? - kérdezi apám félig az autó alatt fekve miközben fejét felém fordítja. Egy pillanatra ránézek, majd a szerszámos ládán fekvő kulcsra, de aztán csak tovább sétálok, ki az udvarra.
Arra számítok, hogy Troye most is kint üldögél a kék ház verandáján, mint az utóbbi egy hétben minden nap, de nem. Troye most nem vigyorog rám játékosan, ahogy szokott. Sőt nincs itt. Hogy elhessegessem csalódottságom előveszem a telefonom, hogy felhívjam a barátnőmet.
-Szia, Brit!-köszönök a telefonba ő pedig izgatott, boldog hanggal válaszol.
-Szia Luke, hogy vagy?
-Jól vagyok, és te? - mosolygok.
-..... - hangját nem hallom az úton elhaladó busz zajától.
Bemegyek a házba, becsukom az ajtót.
-Luke, figyelsz te rám?!
-Ne haragudj nem hallottalak a zaj miatt, bejöttem a házba.
-Persze. - mondja unottan. -szóval találtam egy tökjó cipőt ami megy a szemedhez és az ingedhez.
-Milyen ing?-kérdezem, szemem forgatom, borzasztó idegesítő.
-Amit neked vettem. Tegnap!-ujjong én pedig sóhajtok.
-A barátnőddel beszélgetsz?- kérdi Emma azon az idegesítő, anyáskodó hangján.
-Nem- gondolom, de nem mondom ki.-Igen - sóhajtom.
-Hívd át vacsorára! - mosolyog rám Emma, engem pedig egyre jobban idegesít.
-Nem hiszem, hogy Brit ráérne ilyenekre... - köszörülöm meg a torkom. De Britany már elkezdte felsorolni a ruhásszekrénye tartalmát. Emma már hátat is fordított, és beletemetkezett egy divatújságba.
Most csak úgy félvárról ideszól nekem: - Hatra érjen ide, fél hétkor vacsorázunk.
De felesleges elismételnem, Britany mindent meghall, amit nem kéne. Felmegyek a szobámba, hogy végighallgassam a barátnőm újabb unalmas beszámolóját arról, hogy mit kell felvennem ahhoz, hogy a színeink összhangban legyenek. Talán valami ilyesmi. Nem vagyok biztos benne.
Fél óra beszélgetés -ő beszélt én hallgattam-, és ruha dilemmázás után nagylelkűen ennyit mond:- Tulajdonképpen bármilyen hideg színt felvehetsz, én úgyis csak feketét és fehéret viselek majd.
Felmerül bennem a kérdés: Vajon ezen gondolkodott ennyit?
Leteszem a telefont, becsukom a szemeim, de nincs nyugtom, csipog a telefonom. Megnyomom a feloldógombot.
Egy olvasatlan üzenet.
Szia édes, megírnád a címed? xx.Brit

Nem.

De azért megnyitom a szövegablakot és beírom az új lakcímem. Lenémítom a telefonom és újra lehunyom a szemeim.

Hat óra előtt tíz perccel ébredtem fel. Nem is tudom hova kapjak. Nincs kicsomagolva a kék ingem, vagy ha ki van csomagolva fogalmam sincs hova tűnt. De nem húzhatok mást, nem akarom, hogy kiakadjon. Beth azt mondta, hogy vettek nekem pár inget... átrobogok a a halványrózsaszínnel felfirkált ''Beth'' feliratú mahagóni ajtó elé és óvatosan benyitok. Be kell kopogni egy hat éves kislányhoz? Ha igen, nagyon bunkó vagyok.
-Szia, Beth.. - köszönök, ő előbújik az ágy mögül vékonyka magas hangján válaszol.
-Szia Luke.
-Azt mondtad kaptam ingeket.
-Igen, -fordult el hirtelen, hogy körülnézzen. Hosszú sötétbarna göndör fürtjei csak röpködtek. -Itt vannak! - húz elő egy kupacot a szekrénye melletti székről. - kiment a fejemből.
-Semmi gond, köszönöm.
Visszamegyek a szobámba és szemügyre veszem az ingeket. Sima egyszínű ingek. Egy vörös, egy fekete és egy kékesfehér. Remek! Ezt veszem fel. Felkapom a fekete csőnadrágomat gyorsan és kirohanok, hogy csókkal köszöntsem a barátnőmet. Az udvarból kilépve látom az utca végén közeledni. Troye-ék háza felől. Elindulok elé, mert ha nem tenném, bunkó lennék. Szaladni kezd, így Troye-ék kerítésének sarkán találkozunk. Az ölembe ugrik, lábait a csípőm köré kulcsolja, kezei közé fogja az arcomat. Erőszakosan megcsókol, talán kicsit hiányzott ez a lány.
-Luke - búgja miközben fejét az állam alá fúrja.
-Hello srácok! - köszön Troye rekedtesen, s egy aprót köhög. Először azt hiszem direkt köhint. Mikor felé nézek azonban rá kell jöjjek, hogy nem. Szemei üvegesen csillognak, az orra piros és ajkai elnyíltak, mint aki azon veszi a levegőt.
Ekkor tűnik fel, hogy a kezem végig Brit szoknyája alatt volt, ahogy tartottam a fenekénél. Leteszem őt, és kiegyenesíti a szoknyáját.
-Szia Troye! - visszafogom magam, hogy ne mondjam el milyen szarul is néz ki valójában. -Ő itt a barátnőm, Brit. Brit, ő itt a szomszéd srác, Troye. - mutatom be őket egymásnak.
Brit összehúzott szemekkel vizslatja Troyet. Troye pedig kissé csalódottnak látszik. Várom, hogy mikor köpi el, hogy leribancoztam Britanyt. De ő hallgat. Megkönnyebbülök. Pár perc kínos csönddel telik. Brit közben összefűzi az ujjaink.
-Én most hazamegyek. -sóhajt Troye.
-Gyógyulj, haver. - veregetem meg a vállát, ő nem néz rám, mint aki haragszik, csak beballag a kék ház fehér ajtaján.
-Furcsa a srác.-ráncolja az orrát Brit, fintorog. Elhúzom a kezemet és nyomatékosan pillantok rá.
-Én, kedvelem! - emelem ki az én szót.
-Ugyan Édes...- motyogja, hozzám bújik és megcsókolja a nyakam. Libabőrös vagyok.
-Menjünk be!-húzodom el.