-Kezdem azt hinni hogy a munkahelyen direkt csinálnak mindig balhét.-morogta Andy ahogy én csak mosolyogva tudtam őt nézni ahogy készülődik.-Esküszöm hogy sietek haza kicsim. Sőt...innentől kezdve csak itthonról fogok dolgozni.
-Na nem! Én nem akarok itthon munkastresszt látni.-figyelmeztettem.
-Akkor van egy jobb ötletem.-kötötte a nyakkendőjét amit biztos vagyok benne hogy idegességében nem vette észre hogy hülyén áll. Felálltam és elésétáltam.
-Mi a remek ötlet?-igazítottam meg a nyakkendőjét.
-Felmondok.-a szemeim rászegeztem.
-Ne haragudj hogy elkeserítelek de...te vagy a főnök. Te nem mondhatsz fel.
-Akkor...
-Elég. Ne is agyalj ilyeneken mert még az én fejem is megfájdul. Nem te neked kell táppénzre jönni a picik miatt. Amúgyis...valamiből fel kell nevelnünk.
-Most úgy csinálsz mintha a közös számlánkon nem lenne semmi.-morogta az orra alatt.
-Tartogasd a kislányaidnak azt a pénzt. Ismerve téged úgyis elkényezteted majd őket. És mivel ismerem magam tudom hogy ha rámütnek...szörnyen nagy bajban leszel.
-A lányaim már most megvettek engem kilóra.-mosolyodott el akárhányszor róluk beszéltünk.
-Helyes.-néztem fel rá.-Ne aggódj rendben? Én jól vagyok, ők jól vannak. Ha bármi van...
-Eve mindenképp szólj. Csak egy szavadba kerül és már jövök is rendben?
-Tudom.-hajoltam fel az ajkaiért.-Bele se merek gondolni ha már közelebb járunk majd a születésükhöz akkor mit fogsz művelni.
-Ígérem nem izgulom túl a helyzetet.
-Ennek örülök.-néz engem az íriszkék szemeivel és őrülten szeretem.
-Szeretlek Eve.
-Én is téged Andy...és ők ketten is nagyon szeretnek.-megcsókolt ahogy egy utolsó sajnálkozó tekintetet mért rám majd elindult az ajtó felé.-Au!-kiabáltam el magam mire rémült tekintettel rohant vissza hozzám.
-Mi...mi a baj?-pánikolt.
-Csak ugratlak.-mondtam viccelődve egy széles mosollyal.
-Eve!
-Az arcod ha láttad volna.-nevettem.
-Eve ez...istenem Eve de megijesztettél.
-Lazíts egy picit rendben?-csókoltam meg újra.-És legyen szép napod.
-Maximum két óra és jövök.
-Legyen három. Addig is relaxálok.-tudta hogy egy újabb viccet próbáltam neki ellőni de azért az idegesség az arcán ült.-Szeretlek szexi apuka.
-Ez miért hangzott ennyire beindítóan?
-Nem! Nem azért mondtam. Indulj dolgozni.-lökdöstem az ajtó felé.
-Akkor nem szexelni akarsz?-kérdezte mielőtt kifordult az ajtón.
-Veled? Dehogynem.-vágtam rá majd észhez tértem.-Vagyis nem most! Most semmiképp.
-Szeretlek szexi anyuka.-kacsintott rám és a szívem hevesen vert.
Azonban ezt az időt amit Andy az irodában töltött remek lehetőségnek láttam hogy Andy apját tájékoztassam a helyzetünkről. Írtam neki egy smst hogy várom egy kávéra ha van kedve és meglepődve tapasztaltam hogy szinte fél órán belül meg is jelent nálunk.
-Arnold!-mosolyogtam rá az ajtóban.
-Szia Eve.-mosolygott vissza.
-Gyere csak be.-adtam utat az ajtóban.
-Oh.-lepődött meg Nalat meglátva.
-Menj csak, Nala nem bánt. Igaz drágám?-simogattam meg a buksiját ahogy kíváncsiskodva figyelte a vendégünk.
-Nem tudtam hogy a fiam ennyire szereti a kutyákat hogy egyszer ráveszi magát hogy legyen sajátja.
-Imádja Nalat.-vezettem közbe a nappaliba.-Valójában nem tudott róla mikor elhoztam őt, de szinte egy percig se hezitált az miatt hogy a családunkba fogadja őt.
-Úgy látszik a fiam valóban sokat változott.
-Hát gyerekként nem tudom milyen volt de...amióta ismerem számomra ő a legtökéletesebb férfi a világon.-ültem le a kanapéra.
-És most meg apa lesz.
-Szeretnéd látni az ultrahangos képet?-kérdeztem kissé izgatottan.
-Szabad?-kérdezte.
-Persze. Máris hozom.-álltam fel hogy eléhozzam a borítékot.-Valójában ezt neked csináltattam ajándékba. Gracenek is adtam és azt gondoltam te is...örülnél egynek emlékbe.-a borítékot kinyitva megpillantotta az ultrahangos képet.

-

Milyen...rég fogtam a kezembe ilyen képet.-nézte.-És milyen picike.
-Picikék.-javítottam ki.
-Picikék?-emelte rám a tekintetét.
-Andyvel....ikreink lesznek. És...kislányok.-mondtam könnyekkel a szememben.
-Iker...kisbabáitok lesznek?-kérdezte sokkolva. Bólintottam.-Lesz...két kisunokám?
-Lesz.-válaszoltam.
-Istenem...-remegett meg a hangja ahogy újra a képet nézte.
-Valójában személyesen akartam elmondani neked a jóhírt és nem sms-be.
-Én...én nem is tudom mit mondjak Eve. Ez...ez életem egyik legszebb napja. De...az biztos hogy a legszebb amióta újra élek.-biztos voltam benne hogy az évek ami alatt mindenkitől elzárva volt megtörte őt. A magány, a reményvesztettség volt a társa. De most...most nekünk a családjának esélye van arra hogy segítsünk neki. Hibázott akkor...de az a múlt. Most itt van és újra akarja kezdeni...én pedig segíteni fogom.

☆☆☆
-Tehát minden rendben a cégnél?-kérdezte Eve ahogy egy jégkrémes dobozt kapott maga elé. Figyeltem ahogy jóízűen nekikezdett.
-Lassan edd nehogy megfájduljon a torkod.-szóltam rá.-Nem korai még a jégkrémezéshez?
-Nem én akartam enni. Ők.-bökött a hasa irányába.
-Értem.-mosolyodtam el. Majd felhúztam az ingem ujját hogy a szennyest bepakoljam a gépbe a mosogatóból mikor meglepődtem. Kávés pohár a mosogatóban mikor tisztán emlékszem hogy azt amiből én reggel ittam a gépbe raktam.-Ittál kicsim kávét? Mert...
-Nem. Tudod hogy a terhesség alatt lemondtam róla.-furcsállottam a helyzetet. Mit jelentsen ez? Akkor...ez mégis kié?-Megteszed hogy elrakod?-nyújtotta felém a jégkrémes dobozt ami után nyúltam.
-Persze.-válaszoltam ahogy a fagyasztóba helyeztem a dobozt.
-A narancslevet odaadod ha megkérlek?
-Narancslevet?-kérdeztem vissza. Bólintott. Látta hogy a nyelvemen van a kérdés de inkább nem kérdeztem semmit. A hűtőt kinyitva azonban egy újabb meglepetés ért. Sütemények egy cukrászdából. Mi a fene ez? A narancslé után nyúltam majd egy pohárba öntöttem Evenek.-Tessék.
-Köszönöm szívem.-kortyolt a hideg italba.
-Kicsim...?-nem akartam megkérdezni de nem tudtam megállni.
-Tessék.
-Voltál cukrászdába?
-Jajj nem, azokat kaptuk.-ahogy ezt kimondta a szemei kikerekedtek. Miért? Miért néz úgy ki mintha ezt nem akarta volna elmondani?
-Kitől kaptuk?-kérdeztem azonnal vissza.
-Egy...egy ismerősünktől.-hazudik. Látom a szemein.
-Eve.
-Basszus marha hosszú nap volt. Ideje lefeküdnünk.-menekül. Mi a fenét titkol?
-Eve állj meg.-szóltam rá.
-Azt hiszem igazad volt a jégkrémmel nem most kellett volna.-terelt.
-Eve.
-Gyere aludni jó?
-Eve...mit titkolsz?
-Semmit.-mondta azonnal.
-Eve valaki járt itt. Ki volt az?
-Csak...a gázóra leolvasó. Senki más.
-Eve komolyan hülyének nézel? Ő hozott neked süteményt?
-Nem lehetne hogy ne lovagolj ezen?
-Ne lovagoljak ezen? Eve a férjed vagyok! A gyermekeink apja!
-Tudom. Pont ezért bízz bennem és ne faggass.-húzta fel magát.-Fáradt vagyok és aludni akarok. Úgyhogy...mi lenne ha inkább felmennénk?
-Menj...én azt hiszem ma itt lent alszok Nalaval.
-Mi?
-Jó éjszakát.-kerültem őt ki és egyenest a nappaliba mentem. Most először fordult elő hogy a kanapén aludtam. És csak reméltem hogy a feleségem titkolózása nem komoly mint ahogy ő azt előadja.

*Kérlek szavazzatok ha tetszett és iratkozzatok fel az oldalamra ❤️*