Anya jelenléte sokat jelentett nekem. A lábaim folyamatosan doboltak idegességükben, a kezeim tördeltem ahogy a gyűrűt néztem az ujjamon. Nem lehet hogy számunkra mindennek vége legyen. Hisz még csak most kezdtük az életünk. Még annyi mindent akarunk az életben.
-Nyugodj meg.-szólt hozzám anya ahogy Leonor és apa csendben ültek mellettünk.
-Miért nem mondtak még semmit? Miért nem mond senki semmit mivan a feleségemmel?-kérdeztem mintha anyámtól megkaphatnám a választ.
-Nem tudom fiam. Nem tudom. De...ezzel senkinek se lesz jobb ha idegeskedsz. Te se szeretnéd ha fordított helyzetben a feleséged halálra izgulná magát.-igaza volt. Mégis...
Gyorsan elhesegettem a gondolataim mikor megláttam egy orvost felénk sétálni. Azonnal felálltam.
-Magunk Mrs. Barber hozzátartozói?-kérdezte.
-Igen!-vágtam rá azonnal.-A feleségem. Hogy van doktor úr.
-A testén kisebb nagyobb zúzódások látszódnak. A fején egy elég nagy sérülés van amit a fa becsapódás okozott. Mr. Barber...-a hangja alapján éreztem. Éreztem hogy a legnagyobb félelmem még csak most jön a világra.
-Mondja hogy jól van.-szinte könyörögtem.
-A koponya CT...-nem akartam a szakszavakat hallani. Nem akartam a magyarázkódást hallani. Egyetlen egy valamit akartam. Azt hallani jól van, nincs semmi baja.
-Azt kérdeztem jól van-e?!-kérdeztem megemelve a hangom.
-Uram....
-Válaszoljon a kurva életbe!-egyre jobban vesztettem el a türelmem.
-Andy...-szólt rám anyám. A kezem végighúztam a szakállamon idegességembe.-Doktor úr! Arra válaszoljon a fiamnak hogy van a menyem.
-Mindent megteszünk a feleségéért hogy visszahozzuk a memóriáját.-hadarta és a szemem kikerekedett.
-Hogy mit mondott?-nehezült a légzésem.
-A felesége...amnéziával küzd.
-A-amnézia? Mi?! Nem...nem emlékszik semmire?
-A beszélgetés során az alapvető dolgokra emlékszik mint a neve, kora, hol született, milyen nap van...de...mikor megkérdeztük hogy emlékszik e a férje nevére fogalma sem volt arról hogy ő férjnél lenne.
-Nem...nem emlékszik rám?
-Uram kérem...
-Hol van Eve?! Hol a feleségem? Látnom kell de azonnal!-indultam meg idegesen a folyosón amíg meg nem láttam a nevét a táblán az egyik ajtó mellett. Benyitottam ahogy megpillantottam egy nővért a feleségem ágya mellett és a feleségem. Rémült arca volt.
-Elnézést de ki menne?!-húzta fentebb a takarót a mellkasán.
-Uram...-indult felém a nővér aki tudta ki is vagyok.
-Eve...
-I-Ismerem magát?-a szemei nem úgy néztek rám mint ezelőtt. Rideg tekintete volt velem szembe.
-Kicsim...
-Hölgyem kérem vigye ki őt!-kérte a nővért.
-Ne! Kicsim...-rohantam hozzá ahogy az ágyhoz térdelve kaptam a keze után. Elakarta rántani a kezét de nem hagytam.-Kicsim én vagyok az...a férjed Andy. Nem emlékszel?-a hangom elcsuklott. Ez nem történhet meg. Nem velünk. Nem mikor egymás életét jelentettük a másik számára.
-Nem ismerem magát!-rántotta ki a kezét.
-Uram kérem ne hergelje fel a beteget.-kérte a nővér.
-Fiam te mit...?-hallottam meg anya hangját mögöttem. A francba Andy, nem sírhatsz.
-Grace!-hallottam meg a feleségem hangját ahogy az anyám nevét mondja. Ismeri őt?
-Evelyn?-hallom anyu hangját ahogy kimondja a nevét. Értetlenkedve kapkodom a fejem oda-vissza köztük.
-Istenem de örülök hogy látlak.-folytak örömkönnyek Eve szeméből. A karját ölelésre nyitotta.
-E-Evelyn drágám te hogy...?-sétált anyu hozzá ahogy gyengéden átölelte. Mi történik most?
-Anya....-néztem rá segítséget remélve.
-Fiam...-Grace odavissza nézett köztem és Eve között. Legfőképp mikor meglátta Eve ujján is a gyűrűt.-Evelyn a te....a te...?
-Te...honnan ismered a feleségem?-tettem fel a kérdést.
-Nem vagyok a felesége maga pszihopata!-mondta idegesen Eve.-Grace kérlek segíts! Ez a férfi...
-Úristen...azt hiszem le kell ülnöm.-szédült meg anya ezért azonnal odarohantam hogy támaszt nyújtsak neki.
-Grace!-kelt volna ki Eve az ágyból de a nővér elkapta.
-Kisasszony maradjon, kerülnie kell a hirtelen megmozdulásokat.
-Grace jól vagy?-kérdezte aggódva.
-Istenem...-tette anya a kezét a szája elé.
-Anya minden rendben?-kérdeztem gyengéd hangon.
-Eve....Evelyn lenne?-kérdezte szinte sokkos állapotban.
-Az Evet használja inkább, miért?
-Csak ismerősök hívnak így, maga nem hívhat így!-szólt rám. Istenem adj most erőt hogy ne veszítsem el a fejem.
-A feleségem vagy Eve. Kérlek...ne csináld.-fordultam hátra majd vissza anyához.-Anya jól vagy?
-Ő...ő az a lány...akiről...akiről annyit meséltél?
-Igen. Az igazi. Miért? Mi a baj?
-És...és én...szakítottalak titeket szét?-a hangja megcsuklott.
-Miről beszélsz anya?
-Mindvégig...őt akartam melléd.-mondta.
-Anya te most miről beszélsz? Nehezen tudlak követni.
-A lány akiről meséltem...akit melléd szántam mindvégig...az Evelyn volt.
-Eve?-néztem a feleségemre.
-I-Istenem én...ez nem lehet.-nem ismertem anyára. Mi történt? Honnan ismeri a feleségem? Miről beszél most?

☆☆☆

-Kisasszony érti most már mi történt?-kérdezte az orvos. Én csak pislogtam. Amnéziám van?
-Biztos benne? Hisz remekül érzem magam.-mondtam zavartan egy mosollyal.
-Annak örülünk is kisasszony de...nem emlékszik fontos részletekre az életéből.
-Dehogynem! Hisz bármit kérdeztek tökéletesen válaszoltam nem?-nevettem.
-Hogy hívják a férjét kisasszony?-kérdezte ugyanazt mint ezelőtt pár órával.
-Ez becsapós de nincs férjem.-nevettem.-Ha csak nem maga Chris Evanst hozzák el nekem. Akkor hezitálás nélkül mondom hogy ő a férjem.-viccelődtem.
-Kisasszony a férje neve Andy Barber. Nem emlékszik rá?
-Nem. Azt se tudom ki ő.
-A férfi aki itt volt. Ő az. Mr. Barber. Nem rémlik semmi magának vele kapcsolatban?
-Figyeljen uram ez valami félreértés. Tény hogy menyasszony voltam de a vőlegényem neve Alex volt és hónapokka ezelőtt szakítottunk mert egy hímringyó volt.
-A maga férje neve Andy Barber. Egy nagyon sikeres építész. Még a neve se mond semmit magának?
-Életembe nem hallottam.
-És Miss Grace fiát? Őt ismeri?
-Nem. Személyesen nem. Grace csak mesélt a gyermekeiről.
-Ő a fia Evelyn. Andy Barber Grace fia. Így se emlékszik?
-Uram értem én hogy mit akarnak elérni de felesleges próbálkozás. Biztos vagyok benne hogy az a pszichopata busás pénzt adott magának hogy elhitesse velem hogy ő a férjem de nem dőlök be.
-Kisasszony...
-Miért lennék férjnél? Boldog vagyok egyedül. Mit tud ez a férfi nekem adni hogy meggondoljam magam?-kérdeztem. Ha őszinte akarok lenni külsőre maga volt a tökéletes álompasi. Erős állkapocs, türkízkék szemek amik annyira csodálattal néznek engem, széles vállak és hát, izmos karok, erezett kézfej amit látva azonnal benedvesedik az ember.-Inkább pornószínésznek való mintsem építésznek.-jegyeztem meg. Az orvos felállt.
-Pihenjen Mrs. Barber.
-Miss Quinn. A nevem Evelyn Quinn.

☆☆☆

-Na? Hogy ment?-kérdeztem idegesen a doktort a szoba előtt.
-Nem jól. Szerinte maga inkább pornószínésznek való mintsem építésznek. És erősen kétli hogy magával bármiféle kapcsolatot valaha is részesítene.
-Ezt nem hiszem el.-létezik hogy az igaz szerelmet az ember elfelejtse? Nem hittem ebbe soha. Erre itt van Eve és elfelejtette a mi történetünk.
-Azt javasolnám...hogy legyenek türelemmel. A kisasszony nincs rossz állapotban és így haza is engedhetném holnap de...nem ajánlatos hogy egyedül legyen.
-Hogy vigyem haza ha nem is emlékszik semmire?-kérdeztem.
-Elmondani eltudom neki hogy ezt tanácsolom, hogy magával tartson de szerintem itt egy emberre hallgat és egy emberbe bízik jelen pillanatban. Az pedig a maga édesanyja. Szerintem Miss Barbernek beszélnie kellene a feleségével. Hátha meggyőzné hogy tartson magával haza.
-Doktor úr.
-Igen Mr. Barber?
-Visszakapom a feleségem?
-Erre...nem tudnék válaszolni. Nem mondom hogy lehetetlen de minél több nap telik el az nélkül hogy emlékezne annál kisebb az esély arra hogy teljesen visszanyeri a memóriáját.
-Akkor...el is veszíthetem őt?
-Nem fog meghalni a felesége.
-Tudja hogy értem.-belülről mintha a szívem darabjaira hullott volna.
-Meglehet. De...reménykedjünk hogy nem így lesz.
-Bemehetek hozzá...?-kérdeztem reményvesztve.
-Be. Csak...kérem Mr. Barber ne hergelje fel. Az egyáltalán nem segít neki.
-Vigyázni fogok.-olyan érzés volt mintha meghaltam volna. A gondolat hogy többé nem hallom Evet ahogy azt mondja, szívem, drágám...férjem...a szívemet marcangolta. És többé lehet azt se hallom tőle...hogy szeretlek. Mi lesz akkor velem? Mit fogok tenni? Bekopogtam az ajtón és vártam a válaszra.
-Szabad.-hallottam Eve hangját. Lassan fordítottam el a kilincset. Besétálva a kórterembe láttam a felháborodást az arcán.
-Már megint maga?
-Beszélhetnénk?
-Nem! Mi a fenéért nem hagy békén?!
-Mert...a feleségem vagy. Képtelen vagyok rá.-álltam meg távolságot tartva. Hol a feleségem? Miért nem látom a szemeidben?
-Megmondtam már hogy nem vagyok a felesége. Valakivel összekavar.-tette keresztbe a kezeit.
-Ez...életem legnehezebb napja.-ültem le távolabb tőle. Nem akartam megrémiszteni.
-Uram kérem...
-Csak engedd hogy itt maradjak éjszakára és vigyázzak rád.
-Mi? Nem! Biztos hogy nem.
-Kérlek Eve. Nem fogok...közelebb menni hozzád csak...
-Magát nem kellene kivizsgálni? Elég kevés esze van ha nem fogja fel hogy köztünk nincs semmi.
-Eve....
-Egyedül szeretnék lenni. Távozzon.-nem tudok mit tenni. Eve teljesen elfordult tőlem. Hogy fogom akkor rávenni hogy jöjjön velem haza?
Örökre elveszítem őt?

*Kérlek szavazzatok ha tetszett ❤️*