| Nincs olyan, hogy a tenger víze nem hullámzik. Ez pont olyan, mint a két szerelmes érzései egymás iránt; megszüntethetetlenek. | 🌊

A napfelkelte szép.

De tudod, mi sokkal szebb?

Te a napfelkeltében.

Kettő év; pontosan ennyi idő telt el a nap óta, mikor Hyunjin ugyan félve, mégis hatalmas reményekkel, a napsütéses, forró, júliusi délutánon megkérdezte Seungmin-t - akiért a szíve úgy igazán dobog -, hogy lesz-e a párja, jelentené-e neki az egész mindenséget, s nem csak egy darabig, hanem akár az örökkéig, hiszen az érzései közel sem komolytalanok - sosem érzett még semmit ezelőtt ennyire erősen, ilyen igazán biztosan. Seungmin pedig nem habozott egy percig sem, hanem hatalmas vigyorral, megszámlálhatatlanszor mondta el, hogy igen és azt, hogy ő ettől mennyire elmondhatatlanul boldog, eközben pedig felhőtlen örömmel vetette magát újdonsült párja karjaiba, aki úgy ölelte, mintha sosem akarná többé elengedni - és valójában ez is az igazság, túl jól érzi magát mindig a párja közelében, túlságosan is élvezi minden apró érintését.

A tegnapi nap is csodálatos volt, végig egymás társaságát élvezték, senki és semmi nem zavarta meg őket, az egész a lehető megtökéletesebben alakult mind a kettejük véleménye szerint. Az egész olyan megszokott volt, nyugodt, igazán szerelmes, ám Hyunjin ezt nem ilyenre tervezte. Ő ezúttal ki akart lépni a megszokottból, s már napokkal ezelőtt elhatározta, meglepi szerelmét nem éppen aprócska dologgal.

,,- Tudod, gondolkodtam azon, mit is adhatnék neked most, hogy már kettő éve mellettem vagy - tördeli ujjait a hatalmas franciaágyon fekve, szemben szívének tulajdonosával. - Pontosan tisztában vagyok azzal, mennyire nehéz eset vagyok, és mennyire bonyolult volt velem legfőképp az elején, és nem lenne még egy ilyen ember, aki kibírta volna ezt, aki kibírt volna engem - csúsztatja egyik kezét szerelme arcára, s cirógatni kezdi annak sima, puha bőrét. - Elmondhatatlanul hálás vagyok neked, amiért te kitartottál mellettem, nem hagytál el, nem hagytál magamra, pedig megtehetted volna, és szerintem a helyedben én meg is csináltam volna, mondjuk feleannyira sem tudnám magam szeretni, mint amennyire te szeretsz engem - húzza kínos mosolyra ajkait Hyunjin. - Mert igen, tudom, hogy szeretsz, és én is szeretlek téged, ráadásul mindennél és mindenkinél sokkal-sokkal jobban - hajol, hogy aprócska csókot lophasson párja ajkairól. - És mivel ilyen sokat tettél értem és kibírtál velem kettő évet, meg szeretném neked hálálni ezt az egészet, szóval készülj össze, mert holnap öt óra tizenöt perckor indul a vonatunk Busan-ba."

A fiatalabb a kezdeti sokk után azonnal ellenkezni kezdett, hiszen szerinte ő nem érdemel ekkora ajándékot, ám Hyunjin addig bizonygatta neki, amíg elfogadta, ráadásul már előre leszervezett és kifizetett mindent. Seungmin egyszerűen nem akarta elhinni, hogy ilyen ajándekot kap, hogy szerelme tényleg ennyit áldoz rá, hogy végre együtt is eljuthatnak a kék végtelenhez, amihez már a kezdetek óta annyira vágytak. Hyunjin mérhetetlen izgalmában a nyaralás bejelentése előtt már szinte teljesen össze is pakolt, ezért elhatározták, hogy átmennek Seungmin-ékhez, hogy a fiatalabb is el tudja tenni a lényeges holmijait, és reggel majd közösen indulhassanak a pályaudvarra, onnan pedig közös nyaralásukra.

Este, mikor már az elalvás határán, egymás karjaiban fekszenek, sorra kezdik tervezgetni felhőtlen jókedvvel, mik azok, amiket mindenképpen meg szeretnének csinálni, amiket nem hagyhatnak ki semmiképpen. Felmerül a napfelkelte megnézése, az óriási fagylaltkehely, melyet mindenféle díszekkel halmoznak el, a másik beleborítása a sós vízbe a felfújható matracról, csók a tengerben, miközben esik az eső, hosszas, éjszakai séták a parton, mindenféle teljesen felesleges ajándékok felvásárlása, megölelni a lehető legtöbb pálmafát, sétálni, amíg szinte el nem vesznek, kiülni reggel a büféből felcsórt kávéval az erkélyükre, és nézni a partot, nem megfulladni a nagyobb hullámoktól, homokvárat építeni, a lehető legegyedibb napszemüveget felvásárolni, étteremben valami olyat enni, amit egyébként nem próbálnának ki, összes varázslatos helyen csókolózni, egymás kezét fogva sétálgatni, végül pedig mindenkinél sokkal boldogabbnak lenni.

Ilyen megmosolyogtató tervek fogalmazódnak meg, miközben nem bírnak nem vigyorogni, ugyanis hihetetlenül várják, és elmondhatatlanul boldoggá teszi őket maga a gondolat is. Seungmin pedig nem bírja felfogni, hogy a párja tényleg ennyit áldoz kettejükre, hogy tényleg ilyen sokat jelent neki, egyszerűen nem bír felfogni ekkora mértékű örömöt.

- Sosem fogom tudni meghálálni - motyogja, miközben Hyunjinhoz bújik közelebb, és nyakához fúrja fejét.

- Hidd el, te többet tettél értem - kezdi el simogatni a hozzá szorosan bújó mindenének hátát, arcáról pedig lehetetlenség lenne levakarni a széles vigyort. - És még sokszor ennyit érdemelnél.

- Dehogy - kuncog fel Seungmin, ahogyan megérzi párjának cirógató ujjait immár barna színű hajkoronájában. - Mindent csak azért tettem, mert szeretlek.

- És mert egy túl jó ember vagy - mondja ki őszinte gondolatait Hyunjin. - Nem sokan képesek beleszeretni egy ilyen idiótába.

- De te nem csak egy idióta vagy- távolodik el kicsikét Seungmin, hogy szerelmének szemeibe tekinthessen, és mutatóujjával mellkasát bökhesse meg. - Te Hwang Hyunjin vagy, az én egyetlen idiótám - terül szét arcán egy eddiginél is szélesebb vigyor, majd mind a ketten elnevetik magukat ennek hatalmas igazságán.

- És nem is lennék másé - húzza újra magához, és a lehető legszorosabban karolja át, mintha minden rossztól megóvhatná ezzel.

🌊🌊🌊

Fájdalmasan korán, fél négykor csörög a telefon ébresztőórája azon a jellegzetes, idegesítő hangján, ám a két fiút a legkevésbé sem zavarja, hiszen túlságosan boldogok; elmondhatatlanul örülnek az indulásnak, és várják már a közös nyaralásukat. Szinte kipattannak az ágyból levakarhatatlan vigyorral, majd amíg Seungmin beágyaz, Hyunjin gyors reggelit dob össze, amit akaratlanul is alig néhány perc alatt fogyasztanak el, hiába van még tengernyi idejük. Mikor már mind a ketten felöltöztek, elkészültek teljesen, átnézték megszámlálhatatlan alkalommal, hogy elraktak-e mindent, Hyunjin vállára helyezi utazótáskáját, Seungmin pedig a bőröndjét kezdi húzni maga után, és a buszmegállóba indulnak, ahonnan útjuk a vasútállomásra veszik.

- Két perc, és jön a busz - állapítja meg Seungmin lelkesen az egyébként tényként kezelt információt, majd párja karját átölelve bújik hozzá szorosan.

Hyunjin mosolyogva fordul felé teljesen, hogy átölelhesse mindenét, miközben elgondolkozik, mennyire szerencsések valójában, hiszen az igaz, hogy az emberek többsége még az igazak álmát alussza ezekben a korai órákban, az éppen csak ébredező városban - kezdve a betondzsungelétől a kertvárosi részéig -, ők most mégis már úton vannak egy számukra fontos és közel sem mindennapi helyre, ahova már hosszú ideje, úgy igazán vágynak, emiatt pedig elmondhatatlanul szerencsésnek érzi magukat, az meg csak még tökéletesebb, hogy szerelme vele van, hogy Seungmin társaságát élvezheti.

A busz megérkezik, ők fel is szállnak, s leghátra ülnek le, ahol nyugodtan dönti a fiatalabbik párjának vállára fejét, Hyunjin pedig nyugodtan nyom szerelme fejének búbjára apró puszit, mire mind a ketten szélesen elvigyorodnak.

Legközelebb nagyjából húsz perc múlva érzik lábuk alatt közvetlen a talajt, amin el is kezdenek haladni a vasútállomás irányába, hogy megkeressék a megfelelő vágányt, és ott várják meg azt a néhány, rövidke percet, amíg a jármű megérkezik, és felszálhassanak.

Alig van tíz perc nyolc óráig, mikor végre valahára megérkeznek a Busan-i vasútállomásra, ám céljukat még mindig nem érték el, hiszen nagyjából három perces séta után érkeznek egy buszmegállóba, ahonnan szerencsére gyakran járnak a buszok, ők pedig az emberekkel mit sem törődve várják egymás karjaiban.

- Alig fél óra, lepakolunk, majd mehetünk is - jelenti ki boldogan Hyunjin, ahogyan felszállnak a járműre, amin ugyan szabad hely nincs, mégsem zavarja őket a legkevésbé sem.

- Átöltözni nem is kéne? - nevet fel a fiatalabb, miközben szerelmére néz.

- Jó, lehet, tényleg nem ártana, de ha ott vagyunk, már az a legkevesebb - felel ő is halkan felnevetve.

- Oké, ez teljesen igaz - dönti fejét szerelme vállának, ám közben mind a ketten kapaszkodnak.

- Bele foglak dobni a vízbe, készülj - húzza ördögi mosolyra száját Hyunjin.

- Le foglak locsolni akkor - csap játékosan szerelmének mellkasára felkuncogva.

- Jaj, de imádok ilyen undorítóan boldog lenni veled - sóhajt fel halkan Hyunjin, s szélesen elmosolyodik.

- Mindent imádok veled - Mosolyog Seungmin is szelíden, és tovább nézik az elsuhanó tájat az előttük elterülő ablakon keresztül.

🌊🌊🌊

Fél kilenc alig múlhatott, ők pedig határozott léptekkel szállnak le a buszról, s egyből megérzik, hogy a levegő mennyivel sósabb, hogy a hatalamas, kék végtelen lágy szele gyengéden cirógatja őket. Hyunjin gyengéd csókot lop szerelme ajkairól, ám azután muszáj neki megnézni, hogyan is juthatnak el pontosan szállásukra.

Térképen nézelődve állapítja meg, nagyjából tíz perces séta áll előttük, ezért szerelme kezét megfogva indulnak meg a tengerparttal párhuzamos utca szállodái között a járdán, és mosolyogva forgatják fejük, nézik a különböző helyeket, a város szépségét, és kiélvezik ezt az egész nyári hangulatot, mely körülöleli egész valójuk, s ezzel felbecsülhetetlen boldogságot csempész szívükbe.

Szálloda ugyan nem a legfényűzőbb, ám valójában nincs is jelenleg nekik arra szükségük, hiszen ők legfőképpen a sós víz lágy hullámait akarják mindennél jobban élvezni és leginkább egymás társaságát. Bejelentkeznek, megkapják a szobakulcsot, majd meg is indulnak a lift felé, mely egyenesen a harmadikra viszi őket, ahol a hosszú, sötétbordó szőnyeggel és világos, szinte színtelen falakkal rendelkező folyosón keresik a megfelelő számú szobát. Mikor megpillantják, Hyunjin elvigyorodva helyezi a kulcsot a fehér ajtó ezüstös zárjába, el is fordítja, majd szerelmét derekánál átkarolva engedi maga elé, akinek szinte leesik az álla a szoba ugyan minimális, mégis annál többet érő, egyszerű dekorációjától és berendezésétől. Szinte középen van egy világosbarna kerettel, hófehér takaróval és párnákkal rendelkező ágy, mellyel szemben a fal egyik oldalán egy ajtó található, mely minden bizonnyal a fürdőbe nyílik, mellette egy aprócska pultszerű rész, ami konyhának ugyan nem tituálható, ám egy hűtő és néhány alapvető eszköz megtalálható benne, felette egy síkképernyős, viszonylag nagy tv, végül pedig egy szekrény, melynek árnyalata tökéletesen megegyezik az ágykerettel és az afelett lévő néhány, falra felfúrt polccal és szekrénnyel.

- Hyunjin, ez nagyon tetszik - fordul azonnal szerelme felé ragyogó szemekkel, aki viszont pontosan hasonló reakcióra számított; tudja, szerelme nem rajong a túldíszítettségért, viszont az ilyesféle, egyszerű berendezésért annál inkább.

- Reméltem, hogy tetszeni fog - dobja le válláról utazótáskáját, mely hangosan puffan a bézses padlószőnyegen, majd Seungmin ajkaira hajol, hogy még ennél is tökéletesebbé tegyék ezt a felejthetetlen pillanatot.

- Na, siessünk! - vigyorodik el a fiatalabb elszakadva párjától, és azonnal bőröndjében kezd kutakodni, Hyunjin pedig először fejét rázva és halkan felnevetve nézi, ám nem sokkal később ő is hasonlóképpen cselekszik.

Mikor már mind a ketten a fürdéshez használatos nadrágot viselik egy lenge pólóval, kézenfogva indulnak neki a tengerpartnak, ami kimondottan közel van a szállodához, és ráadásul az erkélyük az annak az irányába néz.

Közel sem lassú - leginkább sietős - léptekkel szelik azt a mindössze egy utcát, mely elválasztja őket a hűvös, mégis kellemes hőmérsékletű víztől, s mikor megérkeznek arra a részre, ahol már nem az aszfaltot, hanem az homokot érzik talpuk alatt, először Seungmin veszi le teljesen egyszerű papucsát, utána pedig Hyunjin is így cselekszik, hogy lábfejük szinte elveszhessen az aprócska homokszemcsék rengetegében, és egy nagyjából közel eső részre le is pakolnak.

Egyetlen pillantásukból meg tudják állapítani, hogy azonosak gondolataik; sietnének a vízbe.
Egy szempillantás alatt veszik le felsőiket, teszik le viszonylag szépen és normálisan, ám az igazat megvallva ez foglalkoztatja őket a legkevésbé, hiszen lehetetlennek érzik, hogy ilyen jelentéktelen dolgokra koncentráljanak, ha alig néhány méterre tőlük húzódik a kék végtelen.

A rengetegnek nem éppen tituálható embermennyiség miatt szerencséjükre nem kell aggódniuk, hogy rohanásuk közben valakit fellöknek, mert igen, Seungmin hirtelen ragadja meg Hyunjin kezét, és kezd el vele szaladni, párja pedig vigyorogva, egy másodpercig sem ellenkezve követi, s tartja végig az iramot. Akkor sem állnak meg, mikor a vizes homokot, majd a sós cseppecskéket érzik meg, sőt, csak gyorsabban szedik lépegetőiket, s szélesen mosolyognak, jól érzik magukat, mindennél és mindenkinél boldogabbak, s hagyják, hogy a Nap sugarai gyengéden cirógassák arcukat, miközben a tenger lágy szele körülölelje egész valójuk. Az egyre mélyülő vízben törnek előre, mígnem a fiatalabb nem gondol hirtelen egyet, és szerelmét magával nem rántja, hogy együtt merüljenek el egy ártalmatlan hullám következtében, s egész lényük megtapasztalhatja a kellemesen hűvös, sós víz gyengéd ölelését.

Seungmin az első, aki feljön a víz alól, és igyekszik arcát valamennyire letörölni, ám vizes kezeivel nem túlzottan jár sikerre, ezért inkább tovább várja, hogy szerelme is feljöjjön a víz alól, s nem is figyel másra.

Azonban a valóság az, hogy ha akarna sem tudná figyelmét másnak szentelni.

Hirtelen válik az egész olyanná, mintha minden, az egész világ lelassulna - azonban csak Seungmin számára. Hyunjin lassan emelkedik ki a tenger tiszta, kékes vízéből, s ugyanabban az időben túr éjfekete, kusza tincsei közé, tekintetével pedig párját keresi. Mikor megleli, szelíd félmosoly jelenik meg ajkain, amit Seungmin annyira imád, ám tekintete mégis továbbsiklik fedetlen, aprócska és megszámolhatatlan vízcseppecskékkel borított mellkasának hófehér, puha és hibátlan bőrére, aminek következtében a fiatalabb akaratlanul is belegondol, hogy mennyire közel szeretne lenni hozzá, olyan igazán közel, s emiatt talán meggondolatlanul is muszájnak érzi, hogy alsó ajkába harapjon, és próbálja a gondolatait kiűzni szerelmének íriszeibe nézéssel, ám ő nagyban megnehezíti dolgát; huncut -Seungmin számára inkább gyilkos és kegyetlen - kacsintást küld, miközben néhány kósza tincséből még mindig folytonosan csepegnek aprócska sós vízcseppek, melyek mellkasát végigszántva járják be testét egészen addig, amíg vissza nem térnek eredeti helyükre, a tengerbe.

Igen, Seungmin szívesen lenne egy ilyen vízcsepp.

Vagyis nem.

Seungmin egy olyan vízcsepp lenne, mely egészen az örökkéig Hyunjin-nal maradna, s cirógatná puha bőrét, majd ellepné csókokkal, ő pedig védelmező ölelésben részesítené míg világ a világ.