Hétvége van már javában, s Jisung-nak semmi ötlete, hogy mégis mihez kezdjen - sorozataiba temetkezve kívánja múlni hagyni a perceket és órákat, miközben ágyában fetreng. Tulajdonképpen nincsen semmi dolga, kegyetlen módon unatkozik, s párja sem ír neki vissza, de ez annyira nem is lepi meg, hiszen bizonyára elfoglalt, vagy éppen alszik - egyéb lehetőséget nem is igen tud elképzelni a fiatalabb.
Szóval tovább nézi a laptop képernyőjét, s ágyából nem is szándékozik kikelni - túl kényelmes így, csak az a fránya Nap ne sütne pont a szemébe. Mindegy, elviseli.

Telnek-múlnak a percek, a sorozat ellaposodik, a Nap mintha egyre jobban sütne, Jisung nem tudja, mit cselekedjen - erőt vesz magán, elhúzza a sötétítőt dühösen, összecsukja a laptopot, majd már nyúlna is inkább a televízió távirányítójáért, azonban telefonja megszólal, s Minho nevét pillantja meg a kijelzőn, ezért hát kíváncsian - és mosolyogva - veszi fel. Meglepődik, mikor a másik bármiféle köszönés nélkül szólal meg, s arra kéri, hogy nyisson ajtót - még értetlenkedik egy sort, ám a tettlegesség mellett teszi le voksát, így indul is a bejárati ajtó irányába, hogy elfordítsa a kulcsot, majd lenyomja a kilincset.

Valójában fél, hogy történt valami, s azért jött látogatóba az idősebb, ám mikor az ajtót kinyitván egy csokor rózsát is megpillant, szemei azonnal kikerekednek, s nem is tudja, mit mondjon - Minho nem az a romantikus fajta, aki ilyesféle ajándékokkal halmozza el kedvesét, ezért Jisung hirtelenjében azt sem tudja, hogyan reagáljon.

ㅡ Beljebb sem mehetek már? ㅡ nevet fel az idősebb, ahogyan szerelme sokkos ábrázatát veszi szemügyre, majd az alkalmat kihasználva ajándékozza meg egy szájrapuszival. ㅡ Hanie, ennyire jól nem nézek ki azért ㅡ nevet fel fejét ingatva, mire a kisebb észbe kap, s beengedi Minho-t.

ㅡ Egoista ㅡ motyogja a fiatalabb, ahogyan beljebb sétálnak a lakásban, ám közben mégis elmosolyodva ingatja fejét.

ㅡ Na, bébi, ne egoistázz le, ha már ilyen kedves vagyok ㅡ biggyeszti le ajkait Minho, ahogyan odafordul a szőke hajú szerelméhez, s felé nyújtja a csokrot, másik kezét pedig a derekára simítja.

ㅡ És minek köszönhetem ezt a kedves gesztust? ㅡ húzza meglehetősen pimasz mosolyra ajkait Jisung, ám a virágokat hevesen dobogó szívvel veszi át.

ㅡ Néha kell ilyen is ㅡ ránt vállat Minho hanyagul, hogy azért hű maradjon jelleméhez, ám mégis szerelmes tekintettel vizslatja a kisebbet - mind a ketten tudják, hogy az idősebb igenis nagyon rajong párjáért, még akkor is, ha nem mutatja ki az összes létező módon ezt és közel sem a romantika híve.

ㅡ Nem mondom, hogy nem lep meg ㅡ szökik ki Jisung ajkain egy halkabb kuncogás, majd hálája jeléül Minho arcának mind a két oldalára puszit nyom.

ㅡ Azt hittem, ennél azért többet kapok.

ㅡ Telhetetlen ㅡ forgatja szemeit a fiatalabb, majd a formás ajkakhoz is hozzáilleszti puha párnácskáit, az idősebb pedig kihasználja az alkalmat, s egy érzelmes csókba kezd közelebb húzva a másikat. ㅡ Igen, tényleg az vagy ㅡ néz rá hitetlenkedve a kisebb, amint elszakadnak egymástól.

ㅡ Előfordul az ilyen ㅡ vigyorodik el Minho, kezeit pedig továbbra is párja derekán pihenteti meg.

ㅡ Miért pont rózsa? ㅡ kérdez rá Jisung, ahogyan a kezében tartott csokorra pillant, majd szíve választottjára.

ㅡ Az ilyen klisés és romantikus, nem? ㅡ felel Minho kérdéssel a kérdésre, mire Jisung azonnal el is neveti magát hitetlenkedve.

ㅡ Zseniális érvelés ㅡ ingatja fejét a szőke, ahogyan még mindig párja szavait dolgozza fel.

ㅡ Talán nem tetszik?

ㅡ Imádom ㅡ mosolyodik el Jisung, majd elszakadva párjától teszi vázába a csokrot. ㅡ Tökéletes választás.

ㅡ Te is elég tökéletes választás vagy ㅡ sétál mögé, hogy átkarolja ismét, majd állát vállán támasztja meg.

ㅡ Úgy gondolod?

ㅡ Úgy bizony ㅡ nyom apró csókot nyaka érzékeny bőrfelületére, miközben egy kicsit sem gyengít az ölelésen.

ㅡ Te sem vagy egy rossz választás ㅡ tettet gondolkodást Jisung, hiába érzi valójában úgy, hogy ő a világ legszerencsésebb embere, amiért Minho mellette van.

ㅡ Héé! ㅡ nevet fel az idősebb párja szavainak hallatán, majd már kezdene is duzzogva, ám Jisung megfordul, s ajkait övéihez nyomja, ami mindkettejüket mosolyra készteti.

Hisz ilyenek ők; szeretik egymást megannyi ajándék és romantikus gesztus nélkül is, ezernyi pimasz szóval és cselekedettel együtt - mert tudják, milyen a másik, kiismerték egymást, s ezért tudnak közösen boldogok lenni. Már nem tudják elképzelni az életet egymás nélkül, mert a sorst ezt rendelte el nekik; együtt, amíg csak tehetik, amíg léteznek, majd még azután is, ha létezik az örökké.

withspringwind