Ahogy eljött a nyár, én is éreztem azt a kellemetlen forróságot, amit mindenki más is. Reggel kilenc óra volt és a második óránkon ültünk, mi nem más volt, mint angol, így tudtuk, hogy igazából azt csinálunk amit akarunk, hiszen Miss Ji úgy sem fog ránk szólni.

- Nem megyünk el ma valahova?- kérdeztem a srácokat.

- Hová?- nézett rám Jimin.

- Mit tudom én, lazulni. Régen bandáztunk már.- vontam vállat.

- Mi lenne ha átmennénk hozzád?- vetette fel az ötletet Yoongi.- Ott aludhatnánk, iszogatnánk, filmeznénk meg ilyenek.

- Rendben, akkor lemondom a különórát.- egyeztem bele.

- Kookie, ugye tudod, hogy nem normális ha a te vagy az ő lakásán tartjátok.- halkult el Jimin.

- Így a legkönnyebb nekünk. Egyszerűbb megoldani.- magyaráztam meg a teljesen jogos fennakadást.

- Értem, de ő mégis csak a tanárunk! Ha valaki meglát titeket... Vagy várjunk. Tudom, hogy én feszegettem, de tényleg szerelmes vagy belé?

- Nem, dehogy!- horkantottam fel.

- Kilenc év az nem sok.- védett meg a másik.- A szerelemnek amúgy sincsen korhatára. Nem is értem mi a baj azzal, ha szerelmes lenne.

- Kicsim, ez akkor sem lenne jó. Persze örülnék nektek, ne érts félre.- nézett a szemembe.- De...

- Jimin, elég!- emeltem arca elé a kezemet.- Nem vagyok szerelmes.

Nem akartam hazudni neki, de furcsa volt ahogy az elején mennyire örült volna neki, most pedig már majdnem elásott volna, csak mert beképzeli azt ami nincs is.

- Egyébként is... Ő egy felnőtt férfi, számára csak egy gyerek vagyok.- hajtottam le a fejemet.

- Jeon Jungkook!- szólt a tanárnő.

- Igen?- szenteltem neki a figyelmemet.

- Az osztályfőnökötök az imént szólt, hogy sűrgősen menj hozzá, most.

- Rendben.- álltam fel, majd otthagytam a többieket, akik fura, kérdő tekintettel métegettek a háam mögül.

A folyosón senki sem volt, még egy árva lélek sem, a termek dugig voltak gyerekekkel, egyedül a mi termünk volt kihalt. Ott ült az asztala mögött, fején a kezével tarva, egy papírt olvasgatva.

- Jó napot!- köszöntem neki, belépve az ajtón.

- Csukd be.- morogta, mire én tettem amit kért.- Azért hívtalak ide, hogy szóljak neked és mivel én mindjárt megyek haza el akartam mondani. Nem tudok ma menni. Dolgom akadt.

- Semmi baj, a ma nekem se lenne jó igazából.- mosolyogtam.

- Ti fiatalok olyan könnyen éltek.- dőlt hátra.

- Tessék?

- Könnyen elnéztek mindent, könnyen estek szerelembe bárkibe aki csak egy kicsit is kedvesebb veletek az átlagnál.- nézett a szemembe, mire bennem megállt a ketyegő.

Mintha azt akarta volna nekem mondani, hogy tudom mit érzel mikor rád nézek, mikor megérintelek, mikor rád mosolygok, mégsem mondta ki nyíltan.

- Lehet azért, mert tapasztalatlanok vagyunk.- vontam vállat, az előtte lévő padra felülve.

- Volt már barátnőd? Esetleg barátod?

- Nem, de ez nem is tartozik magára. - ráztam a fejemet.

- Hm.- biccentett.- Menj vissza az órára, nehogy lemaradj az anyaggal.

- Tudja...- kezdtem bele, de átkellett gondoljam mit is akarok éppen mondani.- Nekem sosem volt senki aki elmondta volna milyen a szerelem. Mi fog történni, ha megjelenik a Nagy Ő. Bárki közeledett felém, nekem nem voltak szándékaim vele. Mostanában.... Van valaki aki miatt úgy érzem érdemes felkelni reggel és mosolyogva kezdeni a napot. Nem gondoltam volna, hogy én is szerelmes leszek egy nap, de az vagyok. Bár a barátaim közül csak Yoongi tudja, akkor is büszke vagyok az érzéseimre.

- És? Együtt vagy már az illetővel?- döntötte oldalra a fejét.

- Kicsit bonyolult.- vakartam meg a tarkómat.

- Az jó ha bonyolult.- mosolygott, engem pedig teljesen elrabolt vele.- Sok sikert hozzá.

- Köszönöm.

- Na, menj.- mutatott az ajtó felé.

- Esetleg...- torpantam meg az ajtónál.

- Igen?

- Lenne kedve legközelebb tanulás helyett filmet nézni?

- Jungkook...- fintorodott el, így tudtam mit is gondol, egyértelműen nem akarta.- Nem a barátod vagyok.

- De lehetne!

- Nem.

- De miért?- biggyesztettem le az ajkaimat.

- Mert egyszerűen nem lehet.

- Rendben, de emlékezzen arra amit most mondok. A leghidegebb, legsötétebb időkben, mikor nem lesz kire támaszkodnia, a diákjai, akik tényleg kedvelik magát, ott lesznek.

- Nem lesznek. Ezt azért mondod, mert te leszel ott.

Szemeiben valamiért szomorúságkt fedeztem fel, s éreztem ahogy összeszorul a mellkasom, miközben rájöttem, hogy tényleg tudja. Tud mindent.

- É...én...- dadogtam.

- Természetes a kamaszoknál, hogy beleszeretnek a tanárukba. Ne aggódj, senkinek sem mondom el és nem is lesz bajod belőle.

- De...

- Nincs de. Menj vissza az órára.- nézett a karjára, min a sajátja pihent.- Később ha gondolod átbeszélhetjük.

Teljes sokkban, köszönés nélkül billegtem vissza terembe, ahol fal fehér arcomat szinte egyből észrevették a barátaim.

- Mi történt?- kérdezte Yoongi.

- Én...- gyűltek könnyek a szemembe.

- Megbuktat bioszból vagy mi van?- értetlenkedett Jimin.

- Az lehetetlen négyesre áll.- csapta tarkón a másik.

- Akkor mi van?

- Tanárnő!- emeltem fel a kezemet.

- Igen?

- Hazamehetek? Nem érzem jól magamat, a tanár úrnak már szóltam róla.- hazudtam félig.

- Persze, látszik is rajtad, nagyon fehér az arcod.

- Köszönöm.- kezdtem el pakolni villám sebességgel, s a könnyeimmel küszködve szeltem át a folyosó minden egyes méterét.

Akkor értettem meg, hogy mit is éreztek azok a lányok akiket egészen addig elhajtottam, mondván, hogy nem tudom viszonozni az érzéseiket. Tényleg nem voltam meleg, Mr.Kim volt az egyetlen aki iránt éreztem valamit. Még ha helytelen is volt akkor is magamról volt szó és arról, hogy tudtam, nem fogok még egyszer szerelmes lenni, mert mióta csak megláttam, nem bírtam másra olyan szemmel nézni.