Minden annyira tökéletesnek látszott, hogy leírni is alig tudtam volna. Jisoo nem keltett több benyomást, a barátaim pedig békén hagytak minket. Egyedül a szüleim izgattak. Minél többet voltam távol éjjelente és délutánonként, annál jobban érdekelte őket ki is az a személy akivel ennyi időt töltök. Ezalatt pedig az sem volt kivétel, hogy Taehyung valamiért még mindig beszélgetett azzal a személlyel aki előttem volt neki és nem értettem miért.

Az iskola elhagyatott volt, már mindenki hazament kivéve két embert. Taehyungot vártam az iskola falának dőlve, s mikor megláttam, eszméletlen gyorsasággal préseltem a szekrényeknek. Szemei kétszeresükre nőttek, én pedig csak támaszkodtam mellette a jobb kezemmel, így belenézve az íriszeibe.

- Kettő fontos dologról kell beszélnünk. Most.- szögeztem le, ugyanis nem akartam tovább várni.

- Megijesztesz. Baj van?

- Az, hogy baj van-e, te mondod meg.

- Micsoda?- emelte fel a szemöldökét.

- Anyámék találkozni akarnak veled. A másik meg... Az az illető akivel együtt voltál... Eltűnt a képből?

- Először is. Ha nem haragszol, kimaradnék a családlátogatásból már csak azért is, mert amint megtudják, hogy a tanárod vagyok, engem börtönbe dugnak, a másik téma meg igen, ne aggódj miatta.

- Nem is mondtam, hogy aggódnék, de... Na jó aggódom. De inkább a szüleim miatt. Állandóan tudni akarják kivel töltök ennyi időt.

- Mond nekik, hogy Yoongival.- vont vállat.

- Igen, de tudják, hogy suli után max átjön hozzám, nem pedig fordítva.

- Hát ez ciki.- vakarta meg a tarkóját.

- Az.- engedtem le a kezemet.- Sok a dolgod még? Így is késésben vagyok otthonról.

- Még van egy pár papír amit meg kell néznem. Menj haza, ne várj meg.

Taehyung
Szemszöge

Nem akartam, hogy feleslegesen aggódjon, így inkább hazaküldtem. Igazából nem volt semmi dolgom az iskolában. Igazából nem is akartam hazudni Jungkooknak. Igazából Jinnel beszéltem meg egy találkozót.

- Jól van.- sóhajtott, majd ott hagyott.

Csak bámultam az egyre távolodó alakját, minek láttán összeszorult a szívem. Alig kezdődött el a történetünk, mégis rettenetesen féltem attól, hogy elveszíthetem. Telefonomat elővéve hívtam az egykori szeretőmet.

Jungkook
Szemszöge

Hazaérve ledobtam a táskámat, s berohantam a szobámba. Kezeimet összetéve kezdtem el imádkozni, hogy a szüleim hamarosan menjenek el otthonról, vissza külföldre, ugyanis ha nem lettek volna akkor otthon, már áthívtam volna Taehyungot réges régen. Mire feleszméltem volna, Yoongi neve jelent meg a telefonomon és nem akarta feladni a hívásomat, így felvettem?

- Szia! Mizu?

- Otthon vagy most?- lihegett.

- Igen. Miért?

- Taehyung... Huhh.- nyelt egyet.- Taehyung titkol előled valamit. Azonnal ott vagyok és elmondom.

- Ugyan már, mit titkolna?

- Láttam őt azzal a sráccal... Beszállt az autójába.

- Mégis kiről beszélsz?- ráncoltam a szemöldökömet, de válasz helyett a bejárati ajtón dörömbölni kezdtek.

Lementem, s kinyitva szembesültem Yoongi ijedt arcával. Félre álltam, hogy beengedjem, de mielőtt megkérdeztem volna mi is történik, ő azonnal cselekedett. Behúzott a szobámba, miután köszönt a szüleimnek, kik kérdően takintettek ránk, s leültetett az ágyamra.

- A szeretője. Oda jött az iskolához és Taehyung kocsijával elmentek.

- És te ezt honnan veszed?- szűkítettem össze a szemeimet.

- Ott hagytam a faszom kémia könyvemet ezért be kellett menjek. Mikor oda értem az a látvány fogadott amit most mondtam. Jungkook itt valami nem kerek.

- Szerinted...?- kérdeztem befejezés nélkül.

Nagyon féltem attól, hogy vajon mi van ha akkor kapom vissza azt amit Jisooval tettem és mi lesz ha elhagy emiatt. Ha vége a mesének, az idilli pillanatoknak.

- A legjobb lenne ha most felhívnád és megkérdeznéd merre van.- túrt a hajába.

- Úgyis hazudna. Ha egyszer megtette, most se hátrálna tőle. Mit csináljak?- temettem arcomat a kezembe.

- Az unokabátyámnak sok titka van.- kezdte el simogatni a hátamat.- Ne ítéljünk elhamarkodottan. Viszont tudok még valamit. Mostanában kutakodtam egy kicsit a családban és... Taehyungnak volt egy barátja.

- Milyen barát?- néztem rá, mire ő közelebb csúszott, így oldalunk összeért.

Elővette a telefonját, és hatalmas levegővétellel keresett valamit a galériájában, egészen addig amíg meg nem találta.

- Mielőtt megmutatom.- nézett a szemembe.- Ígérd meg, hogy nem leszel kiborulva.

- Yoongi!- szóltam rá.

- Jó.- mutatta felém a képet.

- Nam...és... Taehyung?- kerekedtek ki a szemeim.- Mind végig tudta ki vagyok?- hűltem el.

- Lehetséges.

- Beszélt nekem egy barájáról aki meghalt... a bátyám az?

Ekkor kezdtem el tisztán látni. Millió kérdést fel tudtam volna tenni, de egyetlen jutott eszembe. Én lennék Namjoon pótléka? A képen megközelítőleg húsz éves lehetett Taehyung, a bátyám pedig egy, két évvel idősebb. Biztos voltam abban, hogy mit kell tennem.

- Köszönöm, hogy megmutattad. Hol találtad?

- Taehyung egy ideig velünk él, valószínűleg nálunk felejtette, mert a régi ruhái között volt egy dobozban.- magyarázta.

- Értem. Menj haza, én megyek megkeresem Taehyungot.

- Rendben.- bólintott.- Vigyázz magadra.- álltunk fel, majd egy szoros ölelésbe vont.- Kérlek ne hagyd, hogy bármilyen rossz hatással legyenek ezek a mi kapcsolatunkra. Te vagy jelenleg az egyetlen ember aki miatt felkelek.- húzódott el, s jobbjával arcomra simított.

- Yoongi...- tátottam el a számat, hiszen meglepődtem kijelentésén.

- Kérlek.- halkult el.

- Ígérem nem lesz semmi baj.- mosolyodtam el.

- Köszönöm.- engedett el, s kisétált a szobámból.

Amilyen gyorsan csak tudtam, összepakoltam a táskámba pár dolgot, majd én is indultam. Véget akartam vetni az örökös titkolózásnak.