Másnap reggel próbáltam nem feltünően nyúzott állapotban lenni. Yoongi végig mellettem volt, sőt még a mosdóba is jött velem. Olyan volt, mintha egy testőr kísérne engem mindenhová. Az is volt. Vigyázott rám, úgy, mint még senki más.

- Amúgy.- szólalt meg, mikor az ebédünket ettük.- Tudsz valamit Taehyungról? Nem láttam ma.

- Elvileg ő is itt van. Vigyázban áll, hátha Jisoo nem bírna magával.

- Kitalált már valami alibit?

- Mondhatni.- biccentettem.

- Ha ez az egész balul sülne el... Én itt leszek neked.

- És én is.- hallottam meg Jimin hangját, ki mosolyogva sétált felénk.

- Hát te?- kérdezte Yoongi.

- Rájöttem, hogy nekem ti vagytok a barátaim bármi is történt. Ezért is szóltam, hogy Jisoo mire készült. Bocsánat, hogy olyan voltam.- ült le elénk, lehajtott fejjel.- Lehetünk még barátok?

- Szakítottál velem.- rázta a fejét Yoongi.- Mi változott, hogy hirtelen újra mi kellünk neked? Talán nem elég meleg pártiak a barátaid?

- Nem erről van szó.- rázta a fejét.- Mindig is ti voltatok a barátaim. Hülye voltam, engedtem, hogy a hisztim idáig fajúljon. Bíznom kellett volna benned.- nézte Yoognit.- És benned is.- pillantott rám.

- Jimin...- sóhajtott a barátom.- Az a helyzet, hogy van most egy gondunk.

- Tudom... Kim tanár úr a könyvtárban van.

- Honnan tudod?- szűkítettem össze a szemeimet.

- Láttam, hogy bemegy.- vont vállat.- Menj oda szerintem. Sosincs senki a könyvtárban ebéd időben.

- Jó ötlet.- keltem fel.- Majd talizunk. Sziasztok.

Amilyen gyorsan csak tudtam, rohantam a könyvtárba, ahol tényleg egy árva lélek sem volt. A nagy könyvespolcok között rohanva, megpillantottam Taehyungot. Eszméletlen látványt nyújtott. Kezében egy könyvet olvasgatott, szemüvege az orra hegyén díszelgett, s a szívemet melegség öntötte el.

- Szia.- mosolyogtam, mire ő rám kapta a fejét.

- Szia.- rakta vissza a könyvet a helyére, s arcomra simítva megcsókolt.

- Itt nincs kamera?- ijedtem meg.

- Senki se lopna könyveket.- kuncogott.- Ez a mosdón kívűl az egyetlen hely ahol nem néznek minket.

- Értem.- bújtam a nyakába.- Minden okés? Jisoo nem ment az igazgatóhoz?

- Még nem.- rázta a fejét.- Feszült vagyok, Kook.- nyúlt az ingem alá, felsimítva egészen a mellkasomig.

- Mit csinálsz?- sóhajtottam.

- Semmi különöset.- simított egyre lentebb míg nem a nadrágomhoz ért.- A jó diákokat meg kell jutalmazni.- fordított meg, s neki lökött a polcnak.

- M...Mi? Itt?- jöttem zavarba mikor feleszméltem, hogy már előttem térdel és az alsóm sem a helyén állt.

- Ssh...

●●●

- Taehyung!- nyögtem fel, s élvezetemet kiendeve remegett meg a testem minden porcikája.

- Élvezted?- kérdezte miután nyelt egyet, s felállt, homlokát nekem döntve, tarkomra simítva a jobbjával, a ballal pedig tarott, nehogy összeessek.

- Szeretlek.- lihegtem, becsukott szemmel.- Így nem tudok visszamenni.- ráztam a fejemet, próbálva összeszedni a gondolataimat.

- Írok igazolást.- kacsintott.

- Nem teheted ezt mindig.

- Ki fog megakadályozni?- vigyorgott.

- Én.- hallottunk meg egy igencsak ismerős női hangot.

Mint a ketten az irányába néztünk, s a félelem kiült az arcomra. Jisoo gonosz mosolya szinte a lelkem legmélyére hatolt, s úgy éreztem itt a vége mindennek. Kezében a telefonja pont felénk nézett, így nem is volt kérdéses a helyzet.

- Mennyire szeretne börtönbe kerülni, tanár úr?- dőlt neki a könyves polcnak.

- Jisoo... Beszéljük meg, jó?- kezdtem remegő hanggal.

- Ne fáradj, Kookie. Te is tudod. Ha nem az enyém akkor senkié. Nem engedem, hogy ez az ember elvegyen téged.- bámulta Taehyungot.

- Mit láttál?- állt elém, így széles válla eltakarta a lányt.

- Hallottam, hogy két pasi beszélget és felismertem mind a kettőtök hangját. Az egyetlen dolog amit láttam az Jungkookie ahogy liheg és azt mondja magának, hogy szereti. Szóval? Kookie vagy a böri?

- Merész egy kicsi lány vagy.- hallottam meg hangjában az idegességet.- De nem ijesztesz meg. Azt hiszed zsarolni tudsz? Képzeld, nem. Meg találtam életem szerelmét és ezt te nem veheted el tőlem. Ő az enyém, bármi is történjen.

- Akkor gondolom nem bánja ha felmegyek az igazgatóhoz.

- Menj csak. Nekem is vannak infók rólad. Azt hiszed nem tudom, és nincs bizonyítékom, hogy a testedet árultad nem is olyan régen? Tévedsz. Hagyj minket békén.

- É..én... maga... hogyan? Hogyan tudta meg?- hült el teljesen.

- Az az én titkom. Menj órára, Jisoo. A tanár nő már biztosan hiányol. Ja és! Add ide azt a telefont.- nyújtotta a kezét, Jisoo pedig remegő végtagokkal adta át neki.

Alig telt el pár másodperc, de tudtam , hogy Taehyung törölte az egészet. Persze simán lehetne kérdezni, hogy nem-e van másolata rólunk, de bármennyire is hihetetlen. Jisoo nem volt okos. Mind ketten tudtuk Taehyunggal, hogy a hatalmas nagy hazugsága, arról, hogy mind végig tudta milyen volt Jisoo múltja, szerencsés fordulatot vett.

- Leállok. Most már tényleg.- mondta ködös tekintettel visszavéve a telefonját.- Legyetek boldogok.- zárta le, majd elsietett.

- Pacsi?- kérdeztem pár perc csend után.

- Ez nem az a pillanat.- kuncogott.- De ügyes voltál.- húzott magához, hajamba puszilva.- Szeretlek.

- Szeretlek.