A mondatom kimondása után, mintha dejavu érzésem lett volna. Hiszen hallottam ehhez hasonlót.

Nem lesznek. Ezt azért mondod, mert te leszel ott.

Igaza volt talán? Lehet nem lesznek nekem ők itt, de én nekik igen?

- Hát hogyne.- válaszolt Yoongi, de tudtam, hogy valami tényleg nincsen rendben nála.

Ahogy nekem állt. Az az idegesség, a düh, a... féltékenység? Kerek szemekkel néztem rá, mintha Jézus jött volna le közénk.

- Jimin...- néztem a másikra.

- Igen?

- Nem mennél le venni valami nasit, kérlek?

- De!- pattant fel.- Máris jövök.- mondta, majd egy perc múlva már ott se volt.

- Te féltékeny vagy, haver?- kérdeztem végül.

- Ne röhögtess.- horkantott fel.- Vigyázni akarok rád Namjoon helyett is, de úgy ahogy neki se, nekem sem engeded. Ez pedig idegesít. Ha itt lenne...

- De nincs!- kiabáltam, rácsapva az asztalra, a könnyeimmel küszködve.- Nincs itt és nem tudod mit tenne ha mégis itt lenne! Nem tudod, mert meghalt.- sírtam el magamat.- Meghalt...- szipogtam.

- Kook...- lett lágyabb a hangja, de engem nem érdekelt.

- Ha egy kicsit is törődnél velem, boldog lennél, hogy lett valaki aki leköt az unalmas napokon.

- Itt vagyok neked én!- mutatott magára.

- Jajj...- sóhajtottam.- Neked pedig ott van Jimin.

- És ez mindig jó volt így, nem?

- Már belátom, hogy nem. Annyit mondok, hogy megállapodtam Jisooval. Ha eljátszom, hogy a pasija vagyok, segít nekem azzal akit én szeretek.

- És ő mit is nyer ezzel pontosan?

- Engem. Egy időre.

- Pontosan mennyi időre?

- Amíg össze nem jövök Taehyunggal.

- Na látod... Gyerekesebb vagy, mint hinnéd. Nem fog azért összejönni veled, mert elkezdesz járni egy címeres ribanccal.- könyökölt az asztalra.

- De féltékeny lesz.- húztam ki magamat.

- Féltékeny meg a francokat, az lesz.- forgatta meg a szemét.- Annyit fogsz ezzel elérni, hogy a maradék érdeklődését is elveszti irántad. Mersz ekkorát kockáztatni?

- Lehet igazad van...

Belegondoltam, hogy ez a dolog tényleg rosszul is el tud sülni. A testemet átjárta a rettegés, hogy azt fogja hinni, mégsem kell nekem annyira amennyire szeretném.

- Csak gondolj bele. Neked nem ez esne le?

- De...- hültem el.

- Akkor nem is értem mi a faszról beszélünk.

- Hülye vagyok!- vertem fejbe magamat.

- Az.- értett egyet.- Addig fejezd be Jisooval amíg nincs minden veszve.

- De tudja...

- Tudja?!- emelte fel a hangját.- Jungkook!

- Hülye vagyok.- ismételtem meg, immár sírva.

- Inkább gyerek. Nem tudod hogyan kell kezelni az ilyet. Sosem volt még kapcsolatod és nem is érdekelt senki. Most meg egyből fejest ugrasz mindenbe.

- Mit tegyek?- estem teljesen kétségbe, remegő végtagokkal, könyörögve az Istenhez, hogy legyen kegyes hozzám.

- Állj a tanár úr elé és mond el hogyan érzel.

- Már megtettem. Azt mondta, hogy értem szakítana azzal akivel most van.

- Akkor hol volt itt a probléma? Nem értelek egyszerűen.

- Ne miattam hagyjon el valakit!

- Akkor ki miatt te hülye? Ha elhagyja nem csak miattad hanem maga miatt is fogja. Jesszusom Jungkook. Odaadtad a szűzességedet egy kurvának, éppen elbaszod az esélyedet Kim tanár úrral és még annyi eszed sincsen, hogy gondolkozz mielőtt cselekszel. Fantasztikus.

- Segíts nekem helyre hozni ezt, kérlek.- ültem át mellé, mire ő csak elkezdte simogatni a hátamat.

- Jól van, jól van. Én buta kis Jungkookom.- húzott egy ölelésre.- Segítek neked helyre hozni mindent, rendben?

- Ühm.- szipogtam a nyakába.

- Ti meg mit...?- hallottuk meg Jimin hangját, majd a szatyrot a kezéből kiesni.

- Jimin...- kezdett volna bele a barátom, de Jimin ahelyett, hogy meghallgatta volna, szél sebességgel hagyott ott minket teljes sokkban.- Jimin!- szaladt utána, de mire odaért ahol ő állt, Chimnek már se híre, se hamva nem volt.

- Yoongs, hagyd.- álltam mellé, vállára téve a kezemet, miután letöröltem a könnyeimet.- Biztos csak félre értette.

- Igen. Félre. Ezt mondtam neked, még a barátaimat se ölelhetem meg anélkül, hogy ne parádézna.

- Mi lehet vele?

- Tömény féltékenység és birtokvágy az ő baja. Megyek, ne haragudj, hogy ilyen hamar, de rendeznem kell vele ezeket a kirohanásokat.- kezdte el venni a cipőjét.

- Persze.- biccentettem.- Köszönöm, hogy a barátom vagy.- mosolyogtam rá hálásan.

Tényleg az voltam. Keresve se találhattam volna jobb barátot, mint ő. Namjoon halála után, úgy tekintettem rá, mintha a bátyám lenne, hiszen a mai napig is úgy viselkedik. Megint egyedül maradtam, hétvégén, az italokkal, mik úgy húztak magukhoz, mintha drog lenne előttem amiből régen kaptam. Visszaültem oda ahol eddig hárman voltunk, s bánatomat a keserű italba fojtottam. Arcom vörös volt, szemeim pedig duzzadtak, megviseltek. Szörnyen éreztem magamat a saját hülyeségem végett és abban a pillanatban, sőt azon az estén nem éreztem mást csak tömény keserűséget. Fájdalmat. Magányt és undort a saját lényem felé. Nem volt helyén való az, hogy én, Jeon Jeong Guk egy férfit szeressek és főleg az nem, hogy a tanáromat, aki sokkal idősebb nálam. A szüleim utálták azokat az embereket akik a saját nemükhöz is vonzódtak és ezt sosem titkolták. A mai napig cseng a fejemben az undorral teli hangjuk minden alkalommal mikor meglátták őket a tévében vagy az utcán.

"Undorító mocskok."

"Ez egy betegség Jungkook."

"Sose állj szóba ezekkel az őrűltekkel!"

"Még jó, hogy a mi kisfiúnk nem egy buzi."

- Sajnálom anya...- suttogtam magam elé.- A fiad egy szörnyeteg.