Könnyű az élet,ha a szüleid milliárdosak és egy nagy cég tulajdonosai, azt mondják. Maryse és Robert Lightwood még a huszas éveik elején voltak, mikor összeházasodtak, és nem sokkal első szülött gyermekük születése után megalkották a Lightwood Mansion-t, a legnagyobb ügyvédi céget az egész világon. Lightwood-ék sok ember életét mentették meg vele, de attól sem féltek, ha valakinek teljesen el kellett rontani az életét a nyerés érdekében, és ebből 3 gyereküket sem hagyták ki. Ha egy csinos,női ügyfél elcsábításáról volt szó, Jace "szívtipró" Lightwood már úton volt a megváltás érdekében. A csinos,elragadó és igen vonzó Isabelle-nek senki sem tudott nemet mondani, volt az illető akár férfi,akár nő. És ott volt Alec...hármuk közül a legkomolyabb, legszabálykövetőbb testvér, akivel ember fia valaha is találkozott. Ő nem csábított, de ha kellett akár hajnalig is fent maradt írni szülei papír munkáját, csakhogy elégedettek legyenek vele. Többet soha nem kapott egy mosolynál és egy "köszönöm"-nél, de ő akkor is úgy érezte, hogy övé a világ, akár 1 percre is. Alec Lightwood mindig a szülei tetszése szerint élt. Mindig azokkal randizhatott, akiket ők tartottak jónak, vagyis sóher, csak magukkal foglalkozó emberekkel. Az sem érdekelte a szüleit, hogy meleg, ha a pasi tárcája nem üres. Persze ez nem azt jelenti, hogy rajtuk élt. Ugyanúgy Egyetemre járt, mint egy átlagos, 22 éves srác. Akármennyi pénze is volt, nem szeretett azzal villogni, így hát kibérelt egy kis lakást nem messze a sulitól a legjobb barátjával, Simon Lewis-szal. Simon és ő még kilencedikben találkoztak a Gólyatáborban, amikor legjobb barátja a reggeli futás közben leejtette szemüvegét és rálépett, ezzel eltörve azt. Az akkor még 14 éves fiú nagyon elszontyolodott, már majdnem elsírta magát, amikor Alec odament hozzá és segítséget nyújtott neki. A két kamasz elsétált a tanárnőhöz, aki ugyan nem nagyon tehetett sokat, de valamennyire megpróbálta összeragasztani a szemüveget. Simon megköszönte Alec-nek, hogy segített és nem hagyta magára. A két fiú ezután több időt töltött együtt. Beszélgettek Simon képregényeiről és Alec kedvenc ügyvédi sorozatairól, és kis idő múltán egymás legjobb barátaivá váltak. Senki sem értette, hogy a mindig komoly, egykedvű Alec Lightwood-nak és a vidám, mosolygós Simon Lewis-nak hogy lehet köze egymáshoz. Senki sem értette. De nem is kellett, hogy értsék. Most is ott ültek a kis nappaliukban, miközben Simon videójátékot játszott és Alec valami nagyon fontos papírt olvasott.

-Ne már! Meghaltam.-Dobta le a konzolt a barna hajú fiú és durcásan karba tette a kezét.

-Megint kinyírtak az orkok?-Kérdezte papírjából fel se nézve a magasabbik. Simon úgy nézett barátjára, mint egy totál őrültre.

-Ez egy Harry Potter játék. Ezek dementorok. A Gyűrűk Urában vannak orkok.-Kérte ki magának.

-Aha.-Motyogta Alec, fel sem fogva a választ. Simon megforgatta a szemét.

-Ne már, Alec! Szombat van. Mi lenne, ha nem a tanulással foglalkoznál csak most az egyszer?-Nyafogott, mint egy kisgyerek. De úgy látszik bevált, mivel a fekete hajú végre vette a fáradtságot és ránézett. 

-Nem tanulok. Anyám beosztásait nézem át. Megkért rá.-Simon sóhajtott és megrázta a fejét.

-22 éves vagy, ember. Tudom, hogy szereted anyukádat, és nagyon kedves, hogy segítesz neki meg minden, de ez nem túl...sok? Mármint...alig van időd magadra. Nem is tudsz eljönni velem bulizni.

-Azért nem megyek el veled bulizni, mert utálom a hangzavart.-Válaszolt Alec unottan.

-Jó, akkor legalább a holnapi koncertemre gyere el. Clary-vel a Hunters Moon-ban adunk elő.-Akármennyire is szerette Alec hangoztatni, hogy Simon a legjobb barátja, ami igaz is, más azonban mégis lekörözte. Clary Fairchild egy alacsony, tűzvörös hajú lány, makacs és erős személyiséggel. Ő és Simon már azóta ismerik egymást, mióta az eszüket tudják. Kicsi koruk óta szerettek zenélni, de csak 19 évesen döntöttek úgy, hogy megmutatják a világnak, mit tudnak és bandát alapítanak. Név szerint a Rock Solid Panda-t. Bárokon és rendezvényeken kívül még nem jutottak tovább, de mivel mind a ketten hihetetlenül jól énekelnek, volt esély a változásra. Habár egy Egyetemre jártak Clary-vel, Alec annyira azért nem ismerte a lányt, ugyanis kitűnő ének tudása mellett, ő még művész is volt, ezért Clary más osztályba járt, mint ők. Gondolat menetéből telefonja rezgése sodorta ki. Kihalászta a zsebéből. Simon elvigyorodott, amikor meglátta a kijelzőn az "Anya" szót.

-Ú. Talán itt az idő, hogy szabit kérj holnapra.-Kacsintott. Alec megforgatta a szemét, majd felvette.

-Igen, anya?-Szólt bele komoly hangon.

-Szervusz, fiam! Remélem nem zavarlak, de súlyos problémánk támadt.-Alec aggodalmában azonnal felállt és a cipőjéért nyúlt, amitől Simon annyira megijedt, hogy ugrott egyet a fotelen.

-Mi a baj?

-Ó, jaj, nem ég semmi és nem halt meg senki, nyugi.-Mondta gyorsan Maryse, érezve idősebbik fia nyugtalanságát.-Csak öhm...ezt az ügyet mind a hármótokkal megszeretném beszélni, és nem igazán telefon téma.-Alec kötelesség tudóan bólintott, bár tudta, édesanyja úgysem látja.

-Máris ott leszek.-Lerakta és elkezdte húzni a cipőjét. Közben a semmit nem tudó Simon most felállt és kérdőn nézett barátjára.

-Minden oké?

-Öhm...anya valamit megakar a tesóimmal és velem beszélni. Fontos lehet.-Az alacsonyabbik fiú megforgatta a szemeit.

-Hát persze.

-Sietek vissza.-Mondta, miközben felvette a kabátját, indulásra készen állva.

-Jó szórakozást anyuval!-Gúnyolódott Simon. Mielőtt Alec elhagyta volna a házat, felmutatott egy szép középső ujjat legjobb barátjának és már ott sem volt. Jól esett neki, mikor kilépett az őszi éjszakába. Már javában október volt, de egyáltalán nem volt olyan hideg, hogy az ember megtudjon benne fagyni. Hűvös szellő kísérte a Lightwood fiú útját, miközben izgatottan tartott szülei házához. Maryse és Robert Lightwood egyáltalán nem féltek megmutatni, mijük van, így hát természetesen nekik csak a legjobb ház járt. Egy ikerház, nagy, zöld kerttel, egy tóval benne és egy seregnek elég nagy medencével. Mikor Alec odaért, meglátta, hogy testvérei beelőzték, mert már a ház előtt álltak és beszélgettek, valószínűleg ő rá várva. Isabelle máskor nem fél megmutatni, mije van, ma eléggé visszafogta magát. Hosszú, fekete nadrág, sport cipő és bebújós pulcsi volt rajta. Jace sem öltözött nagyon másképp. Tán összebeszéltek? Mikor meglátták a bátyjukat, mind a ketten rá mosolyogtak, amit Alec viszonzott.

-Szerintetek mi lesz a feladat?-Kérdezte Izzy izgatottan, gyermeteg csillogással a szemében.

-Nem tudom, de remélem nem tartalmaz benne semmi nőt. Már fáj a péniszem.-Nyafogta, Isabelle pedig kuncogott.

-Habár szívesen csevegnék tovább Jace nemi szervéről, esetleg nem mehetnénk be, hogy megtudjuk, mit is kell tennünk?-Nem törődve a "szép" szóval, amivel Jace illette, becsengetett  a házba. Az édesapjuk nyitott ajtót és se szód, se beszéd, beterelte őket a házba. Alec sosem kedvelte igazán az apját, úgyhogy ez őt meg sem lepte. Neki mindig is sokkal fontosabb volt a munka, mint a saját gyerekei. Amint beléptek a dolgozószobába ott találták édesanyjukat, selyem székén ülve. A szobában könyveknél, papíroknál és néhány képen kívül Izzy-ről, Jace-ről, Alec-ről és Max-ről nem volt ott semmi, csak üresség.

-Hát itt vagytok!-Csapta össze a kezeit Maryse, miközben felállt az asztaltól.

-Hol van Max?-Nézett körbe Izzy, érdeklődve a legkisebb testvérük után.-Már alszik?

-Felküldtem tévézni a szobájába, de most nem ő a lényeg.-Állította ki a tényt. Maryse megállt gyerekei előtt és fáradtan sóhajtott.

-Anya, azt mondtad, probléma van. Mi az?-Kérdezte most már egyre aggodalmasabban Alec.

-Van egy ellenségünk.-Ezen Jace felhorkantott.

-Mindig is voltak ellenségeink és mindig legyőztük őket. Most sem lesz másképp.-Jelentette ki magabiztosan. Maryse halványan elmosolyodott.

-Csakhogy ez most más.-Izzy felhúzta a szemöldökét.

-Mivel?-Érdeklődött. Az anyjuk már évek óta dolgozik a bizniszben. Mindig összeszedett volt, de most először látszott rajta, hogy elfáradt. Megint sóhajtott.

-A mi cégünkkel szembe nyitottak még egy céget. Az emberek egyre többen járnak oda. Természetesen még nem több az ügyfelük, de nem is szabad engednünk, hogy több legyen. Utállak titeket a munka ügyeimbe belevonni, de a segítségetekre van szükségem.-Erre mind a három Lightwood gyerek hirtelenjében kiegyenesedett.-Annak a nőnek, aki a céget alapította van két gyereke. Egy lánya és egy fia.-Isabelle ravasz mosolyra húzta a száját.

-Flörtölgethetek a fiúval, ha kell. Mindent a cég érdekében.

-Érdemesebb lenne, ha ezt az ügyet Jace és Alec intézné.-A két említett diadalittasan összenézett, míg Isabelle csalódottan elhúzta a száját.-Ha jól tudom egy Egyetemre jártok velük. A nevük Clary és Magnus Fairchild.-Alec egy pillanatra meghökkent. Nagyon is jól ismerte Clary-t, hisz ahogy említettem, ő Simon egyik legrégebbi barátja. Magnus pedig ha Alec jól tudja, a lány fogadott bátyja. Egy ázsiai fiú. Mindig ki van festve és szebbnél szebb holmikba jár. Ja, és le nem tapadna a ribi barátnője szájáról. Ettől függetlenül nagyon jó tanuló, de azon kívül, hogy a srác kért volna tőle egy tollat(amit mellesleg sosem adott vissza), több eszme csere nem volt közöttük.-Férkőzzetek a bizalmukba. Tudjatok meg még többet. És ha kell, törjétek össze a szívüket.

-Megtesszük.-Válaszolta helyette is Jace magabiztosan. Most már nincs visszaút, nem igaz?

XXX

Magnus Bane egy kis lakásban él Brooklyn eldugottabb részén fogadott szüleivel, Jocelyn-nal és Luke-kal, és fogadott húgával, Clary-vel. Fogadott öccse, Sebastian,  aki csak néhány hónappal fiatalabb nála, Londonban valósítja meg fotós álmát, így hát ő nem él már velük. 8 éves volt, amikor a Fairchild-Garroway házhoz került. 8 évnyi árvaházban élés után furcsa érzés volt rögtön kapni szülőket és 2 testvért, de ennél jobb dolog nem is történhetett volna vele. Nincs sok pénzük. Luke rendőri pénzén élnek és Jocelyn eladott képein, ugyanis az asszony hobbija a festés. Clary és Magnus péntek délutánonként egy kávézóban töltik idejüket, mert sajnos az Egyetem miatt nincs annyi idejük rá. Habár az anyjuknak most sikerült elkezdenie a céget, ami igen jól megy.

Viszont a jelen pillanatban Magnus-t mindent érez, csak jót nem. Hazafelé sétálva próbálja letörölni könnyeit, de hiába, lefolyt sminkje mindent elárult. Utálja a hülye szerelmet, de legjobban a hülye barátnőjét...bocsánat, volt barátnőjét. Magnus és Camille gimnázium utolsó éve óta együtt voltak-enyhe megszakításokkal-de akkor is együtt. Ma volt a negyedik évfordulójuk és Magnus gondolta-mivel nincs sok pénze egy étteremre-vesz neki virágot. El is jutott a lány házáig, mikor meglátta, hogy szerelme egy másik sráccal csókolózik. Na aztán jött a veszekedés, hogy Magnus nem tudja megadni neki azt, amit szeretne és persze a végén ő volt a gonosz. Konkrétan...Camille szakított vele. Mi??? Szipogva nyitotta ki az ajtót, remélve, hogy nem lesz otthon senki. Nem volt szerencsére. Luke nem volt otthon, de a két vörös hajú nő nagyban iszogatta a pezsgőt és vigyorogva integetett a számítógép monitorjának. Próbált észrevétlenül a szobájába surranni, nehogy észrevegyék az elkenődött arcát, de...

-Magnus, kicsim! Gyere, Sebby-vel Skype-olunk! Nagy híreim vannak!-Szólt boldogan Jocelyn.

-Öhm...eléggé fáradt vagyok. Majd holnap elmondod, jó?-Remélte, nem tűnt seggfejnek, de tényleg sürgősen a szobájába kellett érnie, mielőtt a családja előtt tör rá a zokogás. Mikor leült az ágyára, tenyerébe temette az arcát és sírt. Ekkor lépett be a húga a szobájába.

-Magnus, ez meg mi...-Azonnali aggodalom ült ki Clary arcára és máris ott termett Magnus mellett, átkarolva bátyja vállát.-Hé,hé! Shh...Mi a baj? Mi történt?-Gyengéden megfogta a fiú arcát és próbálta maga felé fordítani, közben pedig letörölte a könnyeit.

-Camille...-Nem tudta folytatni, mert rádőlt a húga vállára, és tovább sírt. De Clary-nek nem is kellett több, pontosan tudta, hogy mi történhetett. Átkarolta Magnus hátát és szorosan magához ölelve, ráhajtva testvére vállára a fejét.

-Ha ez megnyugtat, én mindig is utáltam azt a csajt.-Mikor Clary meghallotta Magnus halk kuncogását, egy apró mosoly ült ki az arcára. Az igazság az, akárhányszor volt gond Camille-lal nem számított, Clary és Sebastian mennyiszer figyelmeztetik őt, hogy vigyázzon vele, legidősebb testvérük mindig talált valami kifogást, hogy miért érdemes neki még egy esélyt adni. Clary ijedten kidüllesztette a szemét és hirtelenjében elhúzta magától Magnus-t.-Kérlek, mondd, hogy nem adsz neki még egy esély!-Magnus megrázta a fejét, miközben előhúzott egy zsebkendőt a zsebéből és kifújta az orrát.

-Soha többet.-Clary elmosolyodott. Miután kedvenc csillám emberünk egy kicsit összeszedte magát rámosolygott kishúgára és megkérdezte:- Na és mi az a nagy hír?-A kis vörös szája még nagyobbra görbült.-Képzeld, anyunak beindult a cég! Egy csomóan járnak hozzá az ügyeik miatt és megengedték neki, hogy 1-2 festményét ki is rakja.-Végre egy olyan hír, amitől Magnus-nak nem fordul fel a gyomra. 

-Úristen! Annyira örülök. Anya totál megérdemli.-A mosolya el is szállt, amint emlékezett az előbb történtekre.-És most azt gondolhatja, hogy utálom őt.-Clary ellenkezően megrázta a fejét.

-Dehogy! Tudja, hogy te vagy érte a legboldogabb. De majd holnap megbeszéled vele, jó? Rád férne egy kis pihenés.-Magnus halványan elmosolyodott.

-Köszönöm, Sütikém.-A vöröske viszonozta a mosolyt, majd átkarolta a bátyját és a vállára hajtotta a fejét.-És Clary...

-Hmm???

-Kérlek szólj, ha megint egy olyannal jönnék össze, aki nem csinál mást csak hazudik, rendben?

-Cserkész begyszó.-Nevetve összekulcsolták kisujjukat.-Figyelj...egy nap talán mind a ketten megtalálják az igazit.-De azt egyikük sem tudta, hogy a lehető legocsmányabb módon.

Sziasztok! Itt vagyok egy új Malec Fanfic-kel. Remélem tetszeni fog és valamennyire enyhíti a sebeket, amiket az a hülye Freeform okozott. Remélem, olvasni fogjátok, de megértem, ha nem. Nem mindennap fogok tudni hozni új részt, because of school, de amint van időm, hozom. Ha akár 1 ember is olvasta: Köszönöm és remélem, tetszett.