Szerbusztok~ Egy rövidke OS csak mert Kuroo a favom a Haikyuuból~ jó olvasást~ :3

~ ~ ~

Nem vagyok az a félős tipusú lány. Egyetlen egy dologtól félek, és az a vihar. Leginkább a mennydörgéstől, és a villámlástól. Amikor vihar van, bezárkózom a szobámba, ott is a legsötétebb helyre bújok el, és zenét bömböltetve próbálok elaludni, vagy megvárom még elcsendesül az égi zene. Most is pont ugyan így tennék, ha nem ragadtam volna bent az étkezőben lemerült aksival. Ja, és ezt csak tetézi azt, hogy Kurooval, a röpi csapat kapitányával szívok egy levegőt.

És hogy miért vagyok én Kurooval egy étkezőben? Rém egyszerű. Az osztálykirándulás alkalmával eljöttünk a hegyekbe, amivel eddig nem lenne semmi baj. A táj, a program, és a hely is fantasztikus, teljesen átadja a feelinget, hogy kint egy sorozat gyilkos botorkál, miközben mi nevetgélünk, meg hülyünk a szobánkba. Na de, hogy kerültem én az étkezőbe.... Egyszerű, megéheztem, és úgy gondoltam, hogy én leszek Dóra a felfedező, és felfedezem a konyhát. Minden simánt ment, kiosontam, se a tanárok, se a többiek nem vettek észre maximum Jason, aki arra fente a fogát, hogy elsőként engem fog kivégezni rituálisan, csak hát, közben leszakadt az ég, és óriási vihar lett. Kuroo pedig ide menekült a zuhi elől, azzal a címszóval, hogyha elcsendesül, majd visszamegy a szobájába. Azóta is azt várjuk, hogy enyhüljön egy kicsit az időjárás.

Mondjuk úgy, hogy rossz ötlet volt kisettenkedni kajálni. Nagyon. Most ott lehetnék a takaróm alatt száz százalékos aksival, maxon bömböltetve a kedvenc zenéimet. De így, a padlón ülve, összehúzva a sarokba, hallgatom a mennydörgéseket, miközben próbálok nem még jobban félni a rohadt vihartól. Esküszöm nektek, ennél még Jason is jobb lenne, miközben próbál mindannyiunkat kinyiffantani.

- Hé, nem vagy éhes? - hallom meg Kuroo hangját, mire felemelem a fejemet. A fiú a hűtű előtt áll, szortírozza a kajákat, hogy mit is egyen. Megrázom a fejemet, és inkább visszahajtom a térdeimre. Hallom, ahogy Kuroo kivesz valamit, becsukja a hűtőt, hozzám sétál, és leül mellém. Próbálom figyelmen kívül hagyni mint ő, mint a hangos égizengést. Mind hiába, úgy remegek, mint ha minusz húsz fokban egy szál ingbe ülnék kint. - Jól vagy? - fogja meg vállamat Kuroo, viszont a nem várt érintéstől megijedek, és rémülten ugrok arrébb. - Mi a... - néz rám szemöldök ráncolva, viszont amint lecsap egy villám a közelbe, amitől még inkább megijedek, hamar leesik neki mi a helyzet. - Te félsz a vihartól? - kérdezi, és érezni lehet a hangján a gúnyt.

- Nem, csak kedvem támadt ugrálni. Persze, hogy félek! - válaszolom talán kissé túlságosan is durvábban, mint kellett volna. Kuroo meglepődik kirohanásomtól, de hamar egy sunyi mosoly kerül arcára. - Ne szólalj meg! - nézek rá villámló tekintettel, mert annyira azért én is tudok Kurooról, hogy imádja piszkálni az embereket.

- Nem is szólaltam meg - teszi fel védekezően a kezét.

- Maradjon is így.

- Nem kell azért leharapni az ember fejét, mert félsz - bontja ki nasiját, amiből rögtön falatozni is kezd. Nem szólok semmit, próbálom figyelmen kívül hagyni a vihart, a rohadt mennydördést, és villámlásokat, csak hát Kuroot ezt nem igen zavarja. - Tudod, régebben én féltem a viharoktól - kezd el újra beszélni, és egyáltalán nem érdekli, hogy tojok magasról arra, hogy mit makog. - Bár akkor öt éves voltam, és mindig anyukámmal aludtam. Aztán kinőttem - mondja tovább. - Biztos, hogy te is le tudod küzdeni ezt a félelmet, vagy ha nem is el tudod terelni a figyelmedet - nyamjogja, és egyre jobban idegesít hangja. - Zene hallgatás, film, vagy sorozat nézés, manga olvasás, rajzolás, sportolás, vagy valakivel beszélgetés...

- Befejeznéd? - nézek rá idegesen, de csupán egy önelégült mosollyal találom szembe magam. - Mint vigyorodsz?

- Már nem remegsz - feleli, mire még inkább összezavarodok. Szólásra nyitom számat, de egy villámlás, és egy hangos mennydörgés elhallgatat. Ijedten ugrok megint csak, viszont ez alkalommal neki romboltam volna egy szekrénynek. Vagyis csak volna, ha Kuroo el nem kapja karomat, és húz egyenest magához. - Óvatosan - mondja, és olyan közel kerültem hozzá, hogy érzem leheletét bőrömön. Arcomat elönti a pír, testem hirtelen felforrósodik, és rögtön el is másznék, ha nem rémülnék meg újra a mennydörgéstől. - Oya oya oya - mosolyog Kuroo sunyin, miután még hozzá bújok.

- B-Bocsi... - motyogom, miközben arrébb csúszok, de Kuroo megakadályoz. Átkarolja vállamat, visszaránt magához, fejemet vállára hajtatja. Megérzem illatát, amitől még jobban elvörösödik arcom. - M-Mit művelsz?

- Így nyugodtabb vagy, nem? Nem remegsz, a viharra sem figyelsz oda.

- Mert idegesítesz - mondom idegesen, mire felkuncog.

- Az volt a lényeg.

- Ezért dumáltál egész végig hozzám? - nézek rá kikerekedett szemekkel, és mérgesen.

- Persze - válaszolja olyan egyszerűen, mintha azt kérdezném meg tőle, hogy szereti-e a röpit. - Nem terveztem végig nézni, hogy remegsz a félelmtől, és én semmit sem teszek. Gondoltam, hogy sima módszerek nem fognak hatni rád, így inkább felidegesítettelek, ami azért sokkal viccesebb is volt - nevet fel. Kis mondandójára ismét elönti a pír arcomat, így gyorsan el is pillantok róla, nehogy észre vegye.

- Hát kössz... - nyögöm ki hitetlenkedve. Nem számítottam arra, hogy Kuroo valójában ezért tette azt, ami tett, és hogy ilyen kedves. Hiába vagyunk osztálytársak, alig ismerem jobban őt, mint a boltos nénit, akinél vásárolni szoktam reggelente.

Újabb villám csap le a közelben tökéletesen megvilágítva a kinti tájat. A mennydörgés rögtön követi, amiben még az épület is bele remeg. Öntudatlanul bújok közelebb Kuroohoz, aki szó nélkül simogatni kezdi fejemet, ahogy arcomat vállába fúrom. Komolyan mondom, jobban örülnék annak, ha valami sorozat gyilkos futkorászna oda kint, mint egy ilyen égszakadás legyen. Bár, hogy őszinte legyek, annyira nem rossz így Kurooval...

- Olyan Péntek 13 feeling van - szólal meg, ahogy hajába túr.

- Lehet, hogy oda kint bótlászik Jason - fokozom én is a drámai hangulatot, hogy rá hozzam egy kicsit a frászt Kuroora.

- Akkor lehet, hogy megmenekülnénk, miközben a többieket levadásza - poénkodik tovább.

- Lehet, hogy mi leszünk az elsők.

- Reméljük nem - mondja, mire mindketten felnevetünk. A vihar továbbra is tombol oda kint, viszont már nem nagyon rémiszt meg. Még akkor sem, hogyha egy tényleg egy sorozat gyilkos mászkál kint. Kuroo elérte, hogy nyugodjak maradjak, és élvezzem a vele töltött időt. - Amúgy ez majdnem olyan, mint egy randi.

- Egy pocsék randi - javítom ki.

- Igen, szóval mit szólnál ahhoz, hogyha ezután elmennénk egy igazi randira?

- Legyen, de csak miután túl éltük ezt az éjszakát, és Jason nem talált ránk.