- Gyere ide, édes - nyújtja felém a kezét Ayato. Az ágyban fekszik, fáradt mosollyal csábít magához, hogy befeküdjek mellé, és elaludjak mellette. Bármikor szíves örömest megtenném ezt, hogyha nem kéne a cserediákomra várni, akinek a busza egy dugóban vesztegel. Ezzel olyan nagy probléma nem is lenne, ha nem 23:18-t mutatna az órám, és nem lennének még egy órányira a sulintól.

- Nem lehet - mondom, ahogy hagyom, hogy lehúzzon maga mellé. Egy csókkal elhallgattatak, amibe teljesen bele veszek, és pillanatok alatt elfelejteti velem, hogy miért is mérgelődtem pár perce. Ajkai levándorolnak nyakamra, teste pedig minden porcikámat megérinti, hamar eléri, hogy hangom utat törjön magának. - A-Ayato... - markolom meg vállát, mikor ujjai pólóm alatt játszadoznak.

- Hm? - hümmögi bár aligha foglalkozik azzal mit szeretnék mondani. Fogaival finoman szívja, harapja bőrömet halvány vörös foltokat, és harapás nyomokat hagyva, folyamatosan ostromolva a legérzékenyebb pontomat. 

- A cserediák... - nyögöm ki, és anélkül, hogy bármi mást is szólhatnék, feladom. Oldalra döntöm fejemet, hogy még jobban hozzá férhessen nyakamhoz. Hajába túrok, amit tudok jól, hogy imád, majd lehúzom róla pólóját, ami ezidáig annyira zavart.

- Addig még van időnk - mosolyog rám pimaszul, miközben testünk teljesen egymásnak préselődik. - Üssük el addig az időnket.