A fiúk szokásukhoz hívően majd' kicsattannak az élettől: hangosan rohangálnak, beszélgetnek - vagy inkább próbálják túl ordítani a másikat - és valami edzés félét csinálnak. Kenma mellett ülve figyelem az őrületet, Lev-t Yaku-san és Kuroo szadizza a fogadással. Kisebb-nagyobb sikerrel. Mosolyogva figyelem a kapitányt, aki mindent megtesz, hogy fejlessze az első évesnek a képességét, igaz ezzel együtt megöli, hiszen a fiú már a padlón fetreng.

  Kuroo csípőre tett kézzel cseveg a liberóval, nekem pedig szemeim akaratlanul is szájára tévednek, amiket szemtelen mosolyra húzza. Amiken mindig pimasz megjegyzések szöknek ki, és amiket mindig meg szerettem volna csókolni. Hajába túrnék, aminek nem számítana, ha még jobban összekuszálom. Ő pedig derekamnál fogva ölelne, tartana, tenyerével végig simítana oldalamon, és csípőmnél fogva lökne neki a falnak, hogy teljesen dominálhasson. Nyakamat behintené csókokkal, néha - a legnagyobb bosszúságomra - szívás nyomokat hagyna, hogy megmutassa mindenkinek: az övé vagyok. Aztán idegesítő mosollyal jegyezné meg, hogy mennyire elvörösödtem.

  - Mégis hol jár a mi drága T/N-chanunk? - ránt ki a gondolatimból Kuroo, mire felpillantok a bambulásómból. Előttem guggol, pimasz mosoly húzódik az arcán, amiről eszembe jutnak a dolgok, amikről fantáziáltam nem rég. Érzem, hogy arcomba szökik a vér, pillanatokon belül paradicsom vörös leszek. - Talán valami huncut dolgokról álmodozol itt? Mégis ki az a szerencsés személy? Talán én? - piszkál tovább, amire Kenma is felpillant a játékából.

  Kurooval és sok emberrel ellentétben Kenma tisztában van azzal, hogy milyen gyengéd érzelmeket táplálok a kapitány iránt. Magától jött rá, de ezen nem kell meglepődni, az emberek többsége nyitott könyv számára. Egyedül ő tudja, hogy milyen sokat sírtam Kuroo miatt, amikor valami random lánnyal smárolt egy buliba az orrom előtt. Meg azt, hogy emiatt mennyi sráccal kavartam, hogy kikergessem a szívemből.

  - Miért hiszed azt, hogy mindenkinek te kelessz? - vonom fel a szemöldökömet. - Amúgy is tudod nagyon jól, hogy Tanaka-kunnal* szeretnék randira menni - füllentem. Bár valójában mind azért van, hogy szeszélyes módon elkerüljem a témát, hogy esetleg belé vagyok szerelmes -, ami sajnálatos módon igaz -, és mert talán, ha tényleg sikerül járnom a sráccal, akkor elfelejtem őt. Nevetséges, tudom, de azért próbálkozni lehet.

  - És ha megbocsájtasz, el szeretném csavarni egy kicsit a fejét - mosolygok rá gonoszul, mielőtt Tanaka-kun felé venném az irányomat. Egy törölközőt és egy üveg vizet nyújtok át a végzős fiúnak, miközben a legédesebb mosolyomat villantom rá. Hátamat égeti egy tekintet, tudom, hogy Kuroo az, aki minden mozdulatomat figyeli, viszont megfékezem magam, hogy rávessek egy pillantást. Minden alkalommal eljátssza ezt, hogyha egy másik sráccal beszélek, aki nem ő vagy Kenma. Kenma sokszor mondta, hogy valljak szerelmet ahelyett, hogy egy másik sráccal flörtölnék és mennék el egy tucatnyi másik randira, de mégis mi értelme lenne? Teljesen megszakítanék vele minden féle kapcsolatot, az pedig még rosszabb lenne, mint a mostani fájdalmam.

  - Na, sikerült egy randit lebeszélni vele? - hallom meg Kuroo hangját, miután elköszöntem Tanaka-kuntól és elindultunk a vonatállomás felé. A csapatkapitány arcán szórakozott mosoly virít, szemei mégis féltékenység csillan meg, amitől összeráncolom a szememet.

  - Miért érdekel? - csusszan ki a számon a kérdés, mert valójában valami igazán frappáns választ szerettem volna adni, csak hát, azok a szemek teljesen megigéztek.

  - Csak szeretném tudni, hogy vele is elkezdtél-e kavarni, mert a fiúkkal fogadtunk. Én arra szavaztam, hogy igen - feleli teljesen őszintén, mire el kell telnie szinte egy percnek, hogy felfogjam, tényleg tisztán hallottam-e és az ő száján jöttek ki ezek a szavak.

  - Mit mondtál? - kérdezem visszafojtott hangon, ami két okból szokott lenni. Vagy félek megszólalni, vagy dühös vagyok, most az utóbbi az igaz, és ezt Kenma rögtön észreveszi. Ismét felpillant játékából, leolvasom arcáról, hogy ő bánta meg azt, amit a barátja mondott, és most könyörgő tekintettel néz rám nehogy valami hülyeséget csináljak. - Fogadtatok? Komolyan? És mennyi volt a tét? - kérdezem mosolyogva, de közelebb állok egy pszichopatához. - 3000 yen? 5000 yen? Mennyire voltál biztos benne, hogy elmegyek azzal a hülye gyerekkel randizni? - Minden szavammal egyre nehezebb lesz az ólomsúly a mellkasomon, és minden szavammal mérget köpködök, amit Kuroo megérez.

  - Mégis miért kapod fel a vizet? Annyi sráccal kavartál már, szinte már sportot űzöl belőlük...

  - Mert te mit csinálsz a lányokkal?! - ordibálom rá dühösen, és megtörten. Érzem, hogy arcomon legördül egy könnycsepp, és tudom, hogyha egy kibuggyan, jön a többi is. - Miért van az, hogy amit te csinálsz az teljesen normális, de amit én az nem? Te smárolhatsz minden rohadt bulin egy lánnyal, és nekem azt mosolyogva kell végig néznem? Mégis kinek képzeled magad?

  - Mégis miről beszélsz, T/N? Sose érdekelt, hogy kivel feküdtem le, mert mindig egy másik pasi volt a lábaid között!

  - Miattad voltak ott, mert nem tudtam máskép elviselni azt, hogy a srác, akibe szerelmes vagyok, más lányokkal van! Azért volt minden! Minden miattad volt! - üvöltöm, ahogy arcomat mossák a könnyek. Ziháltan nézek Kuroora, aki teljesen megszeppen szavaim hallatán és már rég tisztában vagyok azzal, hogy mindent elcsesztem. De van egy határ, aminél tovább nem bírom, Kuroo pedig ezt minden tovább nélkül áthágta. A kedves elméletem miszerint inkább úgy élek, hogy mellette maradok annak ellenére, hogy belehasad a szívem megdőlt. - Az lenne a legegyszerűbb, ha utálhatnálak - mondom teljesen őszintén, ahogy szemébe nézek, aztán hátat fordítva neki elviharzok. Nem foglalkozok a érdeklődő, lesajnáló tekintetekkel, sem azzal, hogy Kuroo nevemet kiabálja.

  Elegem lett belőle. A folytonos megjegyzéseiből, hogy lekezel, hogy semmi sem jó neki, hogy mindig csak egy barátja leszek. Több akarok lenni, mint egy barát, de nem bírom elviselné tovább. Egyáltalán el se kellett volna viselnem. Hülye voltam, hogy hittem abban, hogy majd egyszer valamikor feleszmél, és rájön, hogy szeret, ha eleget szenvedtem. Sose jött volna rá, ha nem ordibálom az arcába. Ezzel engedtem el őt teljesen, és nyertem vissza önmagamat. Keserédes győzelem.

  Megtorpanok félúton, most értettem meg igazán mit is tettem. Könnyeim pedig pataként erednek meg, ahogy a maró kín szétterjed a mellkasomban. Szívem darabokra törik, levegőt egyre nehezebben veszek, mielőtt zokogásba törnék ki. Testem remeg, mintha egy hóviharba állnék kint, elmémet ellepi a szomorúság megfojtva minden épeszű gondolatomat.

  - T/N-chan, minden rendben van? - fogja meg valaki a vállamat. Nem ismerem fel az embert, mégis teljesen őszintén válaszolok, amikor megrázom a fejemet. Törölgetem az arcomat, de minden letörült könnycsepp helyére kettő folyik le. - Mi történt? - fordít maga felé, ahogy aggódó tekintettel.

  - Kuroo... Kuroo a baj... - motyogom erőtlenül, teljesen reménytelenül.

  - Mégis mit csinált a Kapitány?

  - Semmit, amihez közöd lenne - öleli át egy másik személy a vállamat, ahogy egy határozott mozdulattal a mellkasához húz. Bárhol, bármikor fel tudnám ismerni Kuroo hangját, amire testem ugyan úgy reagál, mint mindig: pillangók csapkodnak a gyomromban. Könnyeim elapadnak, elmém egy momentum alatt kitisztul, egy szempillantás alatt ellépek Kurootól. Azonban a fiú erősen tart karjában, esélyem sincs megszökni. - Ha megengeded most pedig elbeszélgetnék a barátnőmmel.

  - A barátnőddel? - kérdezünk rá egyszerre Tanaka-kunnal. - Te miért lepődtél meg? - néz rám a srác, azonban mielőtt válaszolhatnék Kuroo még szorosabban magához ölel és egyáltalán nem kedves tekintettel pillant csapattársára. Ez pedig menekvésre készteti, így fél percen belül kettesben maradunk, ekkor lazít csak ölelésén és csak ekkor csattanok fel.

  - Mégis mit képzelsz? Egyáltalán mi a francot akarsz még tőlem? Miért nem tudnál végre békén hagyni? - ütöm mellkason, azonban elkapja a csuklómat és magához húz. Egyik tenyerével megfogja arcomat, megcirógatja bőrömet, amitől teljesen elpirulok és hevesen kezd verni a szívem. Tekintetét enyémbe fúrja, ez alkalommal megbánás csillog benne, amivel összezavar.

  - Komolyan gondoltad, amit mondtál? - szólal meg halkan, megbántott hangon. Minden haragom szerte foszlik, testem ellazul, a menekvési tervemet is elvetem. Csendben figyelem a fiút, várva, hogy megmagyarázza a dolgokat, mielőtt bármit is mondanék. - Hogy szeretsz, hogy miattam voltál annyi fiúval. Igazat mondtad, vagy csak bosszantani akarsz? Csak el szeretnéd hitetni velem, hogy szeretsz?

  - És hogy biztosra menjek még sírok is? - vonom fel a szemöldökömet pimaszkodva, és próbálom elnyomni a mosolyomat, sikertelenül. Ezen Kuroo is felnevet, ahogy közel von magához, karjait vállam köré fonja, arcát nyakamba temeti. Meleg leheletétől kiráz a hideg, pillangók egyre vadabbul csapkodnak gyomromban.

  - Hazudtam, amikor azt mondtam, hogy a fiúkkal fogadtunk - motyogja halkan. - Feldühített, hogy Tanaka-val is ilyen jól el vagy, utáltam azt is, amikor valaki mással voltál.

  - Mégis miért? - kérdezem bár tudom a választ, mégis hallani szeretném. Kuroo elhajol a nyakamtól, homlokát az enyémhez érinti, mialatt tekintetét a sajátomba fúrja.

  - Mert szeretlek.

  - És ezt azért mondod, mert megbántottál? - vonom fel a szemöldökömet kételkedve, de leginkább azért, hogy bosszantsam.

  - Mert túl sokáig vártam már azzal, hogy titkoljam az érzéseimet előled - feleli. Az összes vér az arcomba szökik, nem számítottam erre a válaszra, így egyáltalán nem is tudom mit mondjak. Kuroo megsimogatja a bőrömet, megfogja az arcomat, tekintetét enyémbe fúrja, lebilincsel, nem hagyja, hogy félre nézzek. Közelebb hajol hozzám, lepillant számra, majd vissza rám, némán kér engedélyt, és kicsit bólintok válaszul.

  Kuroo megcsókol, ajkai puhábbak, mint sejtettem, és csókja is sokkal szenvedélyesebb, mint amire számítottam. Ingét markolva csókolok vissza, egyik tenyere tarkómra siklik, másikkal derekamat öleli át. Testem felforrósodik, a régóta vágyott csóktól a mennyekbe érzem magam, hirtelen el se tudnám képzelni, hogy ez egy álom vagy a valóság.

  - Kiengeszteltelek ezzel? - kérdezi. Arcán egy pimasz, bűnbánó mosoly húzódik. Jóval ezelőtt tudtam a választ, ezért csak mosolyogva megvonom a vállam.

  - Azt hiszed ennyivel megbocsájtok neked?

  - Heh - vigyorog, miközben megfogja a kezemet és elindulunk a vonatállomás felé. - Egy randi megfelel neked, vagy nem üti meg a mércédet?

  - Ha nem az lesz az utolsó.

* Ez egy másik Tanaka, nem a Karasuno kis kopaszkája. Utólag jöttem rá, hogy mi a helyzet, de az ismeretlen fiú karaktereket mindig így nevezem el ..... - Ha arra vagy kíváncsi miért vettem be plusz új tagot, az azért van, mert szerencsétlen tagnak kegyetlenebb sorsot szántam, mint ami lett, és egyetlen Nekoma tagot sem lett volna szívem beáldozni so yeah... ❤