22. Szemedbe nézek, és elveszek bennük. + Nishinoya @Kirikalenek, jó olvasást 🤗❤

▲▼▲▼▲

A Karasuno hiperaktív liberóval együtt lenni nem könnyű, de pont ettől olyan szórakoztató vele a párkapcsolat. Mindig kitalál valamit, ami miatt az embert nem bír unatkozni. Sokszor idegesítő, viszont azt nem mondhatom, hogy nem mosolyogtat minden nap. Vagy hogy nem lehetek rá a legbüszkébb ember a földön, amikor a meccseken játszik, és olyan erős szervákat fogad, amiről mások csak álmodnak.

Azonban egyetlen egy dolog mégis nyomja a szívemet, az pedig Kiyoko-senpai. Yuu-nak én vagyok a barátnője, de senpaiba volt szerelmes két évig, amitől akaratlanul is elbizonytalanodok. Hiába is halmoz el Yuu a szeretetével, nem bírja kiírtani belőlem a félelmemnek ezt az apró csíráját. Amikor először beszéltem erről, idiótának hívott, majd megcsókolt. A második alkalommal is leidiótázott, miközben tovább játszott valami számítógépes játékkal. A harmadik alkalommal pedig már nem merek megszólalni erről, egy idő után beleun a féltékenykedésemben és ki tudja mi történne utána. Félek, hogy elveszítem a bizonytalanságom miatt. Pedig tudom jól, hogy szeret teljes szívéből.

Vagyis eddig a pillanatig azt hittem.

A röpicsapat klub szobája előtt állok, az ajtó résnyi nyitva, pont annyira, hogy csendben mindent hallani lehessen bentről. Yuu Tanaka-kun, Ennoshita-kun és a többi másodéves társaságában öltözik, miközben szokásos módon dumálnak. Nem szokásom hallgatózni, és sosem akartam a fiúk után kémkedni, de a mostani témájuk erre kényszerített.

Kiyoko-senpait hozták fel a srácok mai témának, és hogyha a végzős lány szerelmet vallanának neki, mit tennének.

     - Nem tudom, szerintem fontolóra venném a dolgot, és utána adnék választ neki - válaszolja Ennoshita-kun elgondolkodva, akit Tanaka-kun rögtön félbe is szakít:

     - Mégis mit kell ezen gondolkodnod?! Shimizu-sanról beszélünk! Ott helyben igent mondanék rá!

     - Az te vagy, de mi van mondjuk Nishinoyával? - Erre mindenki elcsendesül, és hirtelen a lélegzet vételem iszonyatosan hangosnak tűnik. Ereimbe megfagy a vér, gyomrom liftezik, szívem őrült tempóban ver, halántékom verejtezik. Egy örökké valósákig tűnik amíg meg nem szólal a barátom:

     - Nekem van barátnőm tudjátok nagyon jól! - nevet fel, hogy feloldja a pillanatnyi feszültséget, de aligha győzött meg bárkit is ezzel a válaszával.

     - És ha nem lenne?

     - Hát akkor lehet róla szó - ismeri be halkan, amitől a többiek hülyéskedni kezdenek, nekem pedig a gyomrom golf labda méretűre zsugorodik. - Shimizu-sanról beszélünk, egyikünk sem ér fel az ő isteni gyönyörűségéhez!

      - Rég hallottunk így beszélni senpairól.

      - Mondjuk a barátnődet sem dícsérted ilyen szinten halálra, hogy a fülünkön folyon már ki.

      - Azért mert ő más - feleli Yuu, szememet pedig csípni kezdik a könnyeim. - Ő és Shimizu-san két külön szinten állnak, soha nem hasonlítanám őket össze.

      - És mégis kit nem akarsz kihez hasonlítani? Shimizu-sant a barátnődhoz, vagy a barátnődet senpaihoz? Ki a jobb?

      - Hát Shimizu-san...

Ez az a pont, ahol tudom, hogy eleget hallottam, és ideje haza mennem. Egyedül.

Könnyeim utat törnek, látásom egyre homolyásobb, nem látok tisztán, lábaim önmaguktól mozognak. Szinte futva hagyom el az iskolát figyelmen kívül hagyva azt, hogy a diákok többsége megbámul, és hogy több embernek is neki mentem. De a rám törő szomorúságtól nem bírok ezekkel foglalkozni.

A tudat, hogy azt hittem, hogy Yuu meg van elégedve velem, hogy elég vagyok számára, hogy én fontosabb vagyok számára, a hazugság, amivel hitegettem magam. A hazugság, amit még is bevett, összetör, és arra késztet, hogy eltűnjek a világból.

Miért nem lehetek olyan, mint senpai? Mit kéne tennem hogy olyan legyek, mint ő? Egyáltalán el tudnám azt érni, hogy Yuu legalább fele annyira kedveljen, mint senpait? Egyáltalán tisztában van azzal, amit mondott? Felfogta?

     - Mi történt? - hallok egy lágy női hangot, mire felkapom a fejemet, Kiyoko-senpa Yaichi-channal az oldalán haza felé tartanak. Gyomrom görcsbe rándul, nem akartam vele találkozni - őszintén szólva senkivel sem -, fogalmam sincs hogyan kéne reagálnom, vagy hogyan kéne éreznem. Hiszen nem az ő hiába, hogy Yuu még mindig szereti, sőt soha sem viszonozta az érzéseit. Velem pedig mindig figyelmes volt, valahányszor összevesztem Yuuval meghallgatott, jó senpai módjára támogatott.

     - S-Semmi - szólalok meg remegő hangon, ahogy nevetséges módon próbálok hazudni, aztán összerezzenek, amikor meghallom Tanaka-kun és Yuu hangját a hátam mögül. - Mo-Most mennem kell - mondom erőtlenül, de annál határozattabban elindulok kikerülve a lányokat, viszont senpai a karomnál fogva megállít.

     - Nishinoya tett valamit? - kérdezi halkan, komoly hangon. Barátom neve hallatán újra utat törnek könnyeim, lehajtom a fejemet, ahogy megrázom a fejemet. Nem szeretnék erről senkinek sem beszélni, nyomorultul érzem magam, minél előbb egyedül akarok lenni a szobámba, hogy ott kisírjam magam és senki sem láthassa ezt a szánalmas énemet.

     - Shimizu-san! Yaichi-chan! Sziasztok! - köszön vidáman Tanaka-kun, én pedig utolsó remény szálként a harmad éves lány mögé bújok, hátha úgy nem vesznek észre. Tévedtem.

     - Oi, mi a baj? - hallom meg Yuu hangját, viszont az egyetlen dolog, amire képes vagyok az a sírás. Ezzel pedig egy szempillantás alatt megölöm a jókedvet, amitől csak még inkább rosszabbul érzem magam.

     - N-Nem érzem jól magam... Szóva-al h-haza megyek... - hazudom remegő hangon, ahogy elindulok, és gyors léptekkel próbálok minél távolabb kerülni a társaságtól. Hallom barátom hangját, amint idegesen a nevemet kiabálja, viszont rögtön utána Kiyoko-senpai megszólal, mond valamit, amitől csöndbe marad, biztos vagyok benne, hogy marasztalásra bírta ezzel, és áldom az eget érte.

Autók haladnak el mellettem, miközben könnyeim lassan elapadnak, és valamelyest normalizálni tudom légzésemet. Lassítok tempómon, hiszen Yuu most én érdeklem a legkevésbé, csak azt nem tudom, hogy ennek örülnöm kéne, vagy sem. Vágyom arra, hogy megvigasztalna és foglalkozna velem, de közben azt is szeretném, hogy tudomást se vegyen rólam egy évszázadig. 

És egyik kívánságom valóra is vágyik.

Két erős kar fonódik körém, amik szorosan ölelnek magukhoz. A váratlan érintéstől a félelem átjárja a testemet, mégis ki a franc lehet az, viszont amint megérzem barátom jellegzetes illatát, hamar elmúlik. Egy pillanatra legalábbis igen, amíg rá nem jövök, hogy ez mit jelent. Gyomrom görcsbe rándul, érzem, hogy kifut az arcomból a vér, nem merek felnézni a földről, ahogy maga felé fordít.

    - Mégis miért rohantál el? - kérdezi, mire automatikusan hazudnék neki, viszont megállít: - Ne merj hazudni nekem, mert nem szeretem!

     - Hallottalak titeket... - válaszolom alig érthető hangon, és érzem, hogy ledermed. - Amit Kiyoko-sanról beszélgetettek... És, hogy én és ő... - Két külön szinten állunk.

Ajkamba harapok, ahogy könnyeim és érzelmeim újra utat törnek maguknak, ám ez alkalommal zihálva és sírva felnézek Yuura, hogy szavakba öntsem milyen nyomorultul érzem magam valójában.

     - T-Tudom, hogy már elmondtam neked, tudom, hogy meguntad tőlem ezt hallgatni, de egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy szeretsz. És ez nem azért, mert nem mutatod ki, hanem mert egyszerűen nem tudom túl tenni magam azon, hogy Kiyoko-senpai volt a szerelmed. Nem tudom hogyan kéne éreznem magam, összejöttél velem, miután egy olyan lányért epekedtél, akit ezerszer jobb nálam mindenben. Szebb nálam, okosabb, kedvesebb, és ezzel te is tisztában vagy, ezt mondtad a fiúknak is. Tudom, hogy nem vagyok elég jó neked, tudom mégis.... - elcsuklik a hangom, ahogy patakokban folynak könnyeim, amiket próbálok letörölni, de rögtön nedves lesz újra az arcom. - Fo-Fogalmam sincs hogyan kéne éreznem, mit kéne csinálnom. Megértelek, de annyira rosszul esnek a szavaid - sírom, és mindent-mindent lapra felraktam. Telejsen össze vagyok zavarodva, bármit is mond Yuu a kirohanásomra el fogom fogadni, ha szeretné folytatni ezt a kapcsolat, ha nem.

     - AAAHR!! - kiált fel mérgesen Yuu, amitől összerezzenek, és megint azt veszem észre, hogy szorosan ölel magához. Megszeppenve szipogok a meglepetségtől, fogalmam sincs mégis mit művel a barátom. - Olyan idióta vagy! Pont a lényeget nem hallottad annak, amit mondtam! 

     - L-Lényeget? Mégis milyen lényeget? - nézek rá értetlenül és kissé mérgesen.

     - Azt mondtam, hogy Shimizu-san lehet, hogy két évig a szerelmem volt, de sose éreztem úgy iránta, mint irántad. Sose éreztem miatta úgy, hogy én lennék a legszerencsésebb fiú a világon csupán attól, hogy rám néz. Vagy amikor túl kiabálsz mindenkit a meccsek alatt, hogy biztosra menj, hogy meghallom a hangodat. Amikor nevetsz minden hülyeségemet, vagy leszidsz, amikor aggódsz miattam.  Fogalmad sincs arról, hogy amikor szemedbe nézek, elveszek bennük, mert tudom, hogy csak engem figyelsz.

   - Yuu - ejtem ki a nevét elérzékenyülve. Mellkasomat melegség járja át, ahogy eljutnak az agyamig szavai, és könnyeim újra utat törnek maguknak, de ez alkalommal a boldogságtól.

   - Sose hittem, hogy ennyire nem bízol bennünk, de idióta voltam, amiért nem figyeltem oda jobban rád - fogja meg arcomat, ahogy letörli a lecsorduló könnyeimet. Szívem kihagy egy ütemet, nem tudom mit tegyek vagy mondjak. - Sajnálom, és szeretlek - villantja rám megnyerő mosolyát, miközben finoman magához von, és édes csókot lop tőlem. Beleremeg a testem és a lelkem finom csókjába és gyengéd szavaitól. Minden félelmem szerte foszlik, gyerekesnek gondolom, ami miatt aggódtam, és örülök, hogy Yuu itt van nekem.

    - Szeretlek - temetem arcomat nyakába, ahogy szorosan ölelem magamhoz, és akár órákig így tudnék maradni. Yuu simogatja a hátamat, és a hajamat, türelmesen várva, hogy lenyugodjak. Visszagondolok a klub szobai beszélgetésére, de gy dolgot még sem értek meg: - Miért nem beszélsz rólam a többieknek? - kérdezem, ahogy elhajolok tőle, és piruló arcával találom szembe magamba. Félre fordítja a fejét, eddigi magabiztos srác helyett egy kis zavartba jött kis fiú áll előttem, aki idegesen keresgéli a szavakat:

   - Nem akarom, hogy a fiúk megtudják miért vagy olyan fantasztikus, mert akkor ők is beléd szeretnek.

   - Oh. - És ez alkalommal én ugrok a nyakába aranyossága látján.