A barátom ismert védjegye, hogy folyton maszkot hord, mert fél, hogy elkap valami betegséget. Amikor megismerkedtünk és amikor megkért, hogy legyek a barátnője, szintúgy rajta volt. Ez persze sokakat meglepett, hiszen aligha hitte volna valaki, hogy valaha is lesz párkapcsolata. Valaha is elviseli más embernek a közelségét, félre téve minden félelmét.

De azért ez relatív, mert attól eltérően, hogy mindig számíthatok rá és nem nézi el, ha valaki bánt, csak a kezemet fogja meg, megsimogatja néha a fejemet és megölel. És még az első csókunk sem csattant el, másfél hónap után sem, viszont nem is erőltetem a dolgot. Bár sokan szóvá tették, mint rengeteg más dolgot is.

Sakusa híres a lányok körében, sokan féltékenyek is rám és van, hogy néhány srác bepróbálkozik nálam. A kérdésre a válaszom az, hogy nem, nem viselem jól a folytonos zaklatás és nem, nem említettem meg neki.

Mostanáig, amíg rám nem nyitott a szobámba, addig le sem száll, amíg el nem mesélek neki mindent töviről-hegyire: kik bántottak, mióta tart, miért nem mondtam el. Én pedig teljesen őszintén árulom el, hogy nem egyszer fordult meg a fejemben az, hogy szakítok vele, hogy egy olyan lánnyal legyen, aki igazán illik hozzá.

- Ne döntsd egyedül a kapcsolatukról! Azért jöttem össze veled, mert kedvellek és nem hallgattam másokra, te se tedd! Okos vagy, szép, kedves, érdekel, hogy mi van velem, jobban, mint a többi idiótát, de nem mászol rám, mint azok az idegesítő lányok. Istenem azt se tudod mennyire felszabadultnak érzem magam melletted - magyarázza indulatosan, ahogy szorosan magához ölel. Egyik karjával derekamat öleli, míg másikkal hajamat simogatja. - Csak rám figyelj, bízz bennem, szeretlek.

- Én is szeretlek - mondom félig nevetve, félig sírva, miközben megtörlöm arcomat. Könnyeim tovább folynak, de ez alkalommal már az örömtől. Sakusa csöndben figyeli és várja, hogy szép lassan lenyugodjak. Mellettem ül, fogja kezemet, míg másikkal hátamat cirógatja.

A szobában a csend beáll, a hosszú idő óta most érzem igazán nyugodtnak és megkönnyebbültnek magamat. Sakusa szavai csengenek a fülemben, mellkasomat elönti a forróság és a boldogság.

Sakusa megsimogatja arcomat, mire rápillantok. Maszkja most is rajta van, szemeivel fürkészi arcomat, amitől elpirulok, viszont eszembe jut miket is mondott nekem és hirtelen elfog az öröm. Majd olyat teszek, amivel lehet kellett volna, de agyam nem bírja megállítani sem a szívemet, sem a testemet.

Közelebb hajolok hozzá, ajkaimat a maszkjához nyomom, ahol ajkai lehetnek. Érzem, hogy teljesen ledermed, még levegőt is elfelejt venni, azonban csak pár pillanat múlva hajolok el tőle. Piruló arccal nézek szemeiben, ahogy egy halk köszönömet és sajnálomot elmotyogok.

- Hozok valamit inni - állok fel, hogy elmenekülhessek néhány percre. Meg, hogy adjak neki egy kis időt, hogy feldolgozza a történteket, bár félek, átléptem egy határt nála, amit nem kellett volna.

Azonban mielőtt a lábamat átemelhetném a küszöbön, megragadja a csuklómat, határozott mozdulattal ránt magához Sakusa. Mellkasára esek, szerencsémre derekamat ölelve megtart, miközben hajamba. A kellemes érzéstől végig járja a testemet a bizsergés, szemeiben tüzes vágy ég, amit eddig csupán a röplabda alatt vettem észre. Tenyere tarkómra csúszik, aztán ajkainkat egymáséra tapasztja. Lassan, szenvedélyesen mozgatja ajkait, amibe beleremegnek a lábaim. Átkarolom a nyakát, kapaszkodok belé, mintha az életem függene tőle és nem is járok messze a valóságtól. Nem akarom, hogy véget érjen a csók, oly' régóta vágyok rá, hogy egész testem felforrósodik tőle. Amikor elválnánk, visszahúzom, de nem ellenkezik, sőt még jobban elmélyíti csókunkat. Csak akkor szakad el tőlünk, amikor észreveszi, hogy a lábaimon nem bírok már állni.

- Hozok inkább én üdítőt - szólal meg rekedtes hangon. Arcán egy pimasz mosoly ékeskedik, miközben az ágyamhoz cipel, és ráültetve homlokon puszil. Pár perc múlva, miután visszatért nassolni valóval és mindenféle dolgokról beszéltünk, nem vette vissza a maszkját.