Kánikula nyáron nem furcsa dolog, mégis majd megőrjít. Hiába van este, vagy reggel forró a testem, és nem tudok tőle pihenni. Persze az édes kis párocskám, Todoroki minden nap átjön egy jó nagy adag jégkrémmel ezzel segítve azon, hogy egy kicsit lehűtsem magam. Viszont a mai napon ötször melegebb van, mint úgy általában, és a szokásos jégkrém adag is sokkal gyorsabban elfogyott, mint előtte. Most pedig hanyat terülve a nappaliba próbálok hűsölni nem túl nagy sikerrel. Ellenben Todoroki teljesen boldogan nézi a tévét, és egyáltalán nem zavarja a dög meleg.

- Te ezt, hogy bírod? - nézek rá, miközben húsz centivel arrébb araszolok, hogy hideg padló hűtsön le. Todoroki rám pillant, ölelésre tárja karját:

- Ölelj meg, ha nagyon meleged van - mondja halvány mosollyal az arcán, ami úgy általában kurva aranyos, de most nem. Így ilyen forróságban, hogy nincs se ventillátorom, se légkondim, egyáltalán nem vágyok arra, hogy valaki ölelgessen.

- Todoroki, imádlak, de most kihagyom a lehetőséget - utasítom vissza finoman ajánlatát.

- Hát te tudod - vonja meg a vállát, és abban a pillanatban leesik, hogy én amúgy egy olyan sráccal járok, aki pik-pak tud jéget varázsolni bárhova.

- Várj! - pattanok fel a földről. A következő pillanatban már Todoroki mellé huppanok, átkarolom jobb oldalát, ami hűvösebb a kánikula ellenére. - Sokkal jobb~ - bújok közelebb hozzá, és érzem, hogy máris kezdem jobban érezni magam.

- Eddig is megölelhettél volna - mondja kissé sérteten Todoroki. - Máskor is mondtam, hogy megölelhetsz.

- Bocsi~ - nyomok puszit arcára, hogy kiengeszteljem vele, és le se tagadhatná, hogy boldog tőle, mert akármennyire is el szeretné rejteni, megmosolyogtattam. - Így már mindkettőnknek jó, igaz? - túrok bele hajába, mielőtt újra megcsókolnám.

- Most már igen - karolja át derekamat, ahogy még közelebb húz magához. - Neked nincs meleged, nekem pedig itt vagy te.