Hellóka~ Végre meghoztam Erwinnel írt OS-t nagyon nagy szenvedés álltal.🙄 Remélem tetszeni fog Happiness003.🤗 Ayano69nek is nagyon köszönöm, megint ihleti válságban szenvedtem - még mindig -, ő dobta be azt az ötletet, hogy milyen jó lenne már Erwin menedzsernek. Tényleg az. A fenti dalt pedig megint csak ő küldte el nekem - Ayano69, mi lenne velem nélküled🙄💞 -, remélem tetszeni fog nektek a zene is, és a sztori is. Jó olvasást~ ♥

▲▼▲▼▲

Zenélni egy bandában király dolog, és a világon a legjobb érzés, hogy a barátaiddal együtt állsz a színpadon, zenélsz majdnem hogy vadidegeneknek, akik kíváncsiak, és szeretik az általatok készített dalokra. És igen, én is benne vagyok egy zenekarban, a NoNameben, én vagyok az énekes. Viszont hiába vagyok egy híres banda énekese, én is meg tudok betegedni. Elég csúnyán. 

Csomókat diagnosztikáltak a hangszálaimon, miután az egyik koncert alatt elment a hangom. Megműtöttek, így nem kérdéses, hogy újra énekelhettek-e vagy sem, de pihentetnem kell a hangszáliamat egy hónapig. És nem csak nem énekelhetek, de még beszélni sem beszélhetek.

Azonban vannak olyan emberek, akiket ez nem érdekel, és kényszeríteni akart arra, hogy énekeljek, ami persze egyet jelente azzal, hogy valószínűleg többet nem is tudnék énekelni. Ez az ember a menedzserünk volt.

Levi, a gitárosunk, a csapat vezetője, és anyukája, ezért össze is szólalkozott vele. És... hogy mondjam? Nem volt szép beszélgetés. A társalgás vége az lett, hogy a menedzserünket kirúgtuk - más szóval úgy mondanám, hogy Levi kórházba juttatta -, és most egy új ember keresünk a helyére. 

- Kölyök, itt a teád - rakja le elém Levi a bögrét, majd Hanjihoz - a dobosunkhoz - fordul. - Pápaszem, jelentkezett bárki is enedzsernek?

- Egy tucatnyian, de akik Mikenak jött be, Petrának nem tetszett, és akik Petrának bejött, Mikenak nem tetszett - dobja asztalra az önéletrajzokat. 

- Még jó, hog öten vagyunk egy bandában - dünnyögi orra alatt Levi. - Te átnézted?

- Yep, és mielőtt megkérdeznéd, őket szívesen elfogadnám menedzserünknek - válaszolja Hanji, ahogy elénk tol öt-hat lapot. Az egyikről egy öreg, korosodó férfi mosolyog vissza ránk kedvesen, akiről az ember azt hinni, hogy semmi rossz szándék nem bújik meg benne. De ha az embernek vannak más zenész ismerősei, és barátai, tudja jól, hogy milyen ember is valójában. 

Rábökök a képére, majd Levire pillantok, és tátogok, mert másra úgy sem futja. Az egyetlen szerencsém az, hogy Levi gyorsan megtanult, és hozzá szokott ahhoz, hogy a számról kell leolvasni a szavaimat, így pillanatok alatt megértjük egymást.

- Ő semmi képpen sem - gyűri össze azonnal a férfi önéletrajzát, és a kukába dobja. - Nem kell valami erőszakos seggfej - morogja, ahogy a maradék öt lapot bámulja. Viszont mielőtt kiválaszthatná a következő emberkét, rábökök a számomra legszimpatikusabb tagra. - Nem tűnik rossz arcnak - mondja Levi, és így lett a menedzserünk Erwin Smith

▲▼▲

- Kölyök - szól utánam Levi, miután véget ért a meeting az új menedzserünkkel. Erwin normális, kedves, és természetesnek vette, hogy a műtet követően egy hónapos szüneten vagyok. De ugyan akkor szigorú, és közölte, hogy a többi tagnak interjúket, és rádiós beszélgetéseket tervez. - Mit gondolsz a paliról? - kérdezi, ahogy utol ér, és zsebre vágja a kezét. Mire szóra nyitom a számat, és anélkül, hogy bármi hangot kiadnék válaszolok. - Igen, tényleg nem tűnik rossz arcnak, Mikenak nem jön be. - Megint tátogok. - Igen, szerintem is meg fogják kedvelni egymást. - Szóra nyitom a számat, mire Levi elmosolyodik. - Srácok! - fordul hátra a  többiekhez, akik jó pár méterre lemaradva sétálnak Erwin társaságába, aki külön féle dolgokról faggatnak. 

- Mi az, Törpe? - kiált oda Hanji.

- Beverem a képedet a következő törpézésnél, az - szól vissza azonnal Levi, mire Petra felkuncog. - A kölyök azt találta ki, hogy menjünk bárba, szóval elmegyünk - közvetíti a kívánságomat, és anélkül, hogy bárki is ellenkezne, Levi eldöntötte ezt.

- Imádom az ötleteidet, csajszi - simogatja meg Hanji a fejemet, ahogy rámosolygok. - Így legalább könnyebben ki lehet szedni Erwinből a titkait.

▲▼▲

A bárban halk zene szól, a levegőt alkohol szaga lengi körbe, de egyáltalán nem zavar ez minket. Egy asztalnál ülünk, a kiürült poharak egymás hegyén-hátán állnak, kisebb várat várat alkotva így, amit folyamatosan építünk. Mike feje koppan az asztalon, fél órája próbál ébren maradni, de miután Hanji még egy kör sört lehúzatott vele, kidőlt. Petra kipirosodva vihog, Levi pedig Hanjival vált szellemi eszme cserét. Erwin pedig lelkesen mesél nekem arról mennyire is örül annak, hogy a menedzserünk lehet. Egyáltalán nem zavarja, hogy nem tudok válaszolni, azért meséli tovább. Bár lehet hogy ennek az oka az az alkohol mennyiség, amit Hanji megitatott vele.

De őszintén szólva nem nagyon zavar, hogy mint egy kis gyerek meséli a kis történeteit. Meg így legalább van okom, hogy még jobban szemügyre vegyem vonásait. Kék szemei csillognak, szőke haja kissé kócos, viszont így is arra késztet, hogy gyomromba lepkék repkedjenek, és elpiruljak egy-egy kedves szavától.

- Várj egy pillanatot - mondja, mire kíváncsian ránézek, és a következő pillanatban lassan, és óvatosan fülem mögé rakja a szemembe logó hajamat. Ettől még annyira nem is akadna el a lélegzetem, ha nem lenne alig pár centire tőlem Erwin, így tökéletesen érzem leheletét arcomon. Kedvesen rám mosolyog, ahogy megcirógatja arcomat, majd tovább folytatja a mesélést, mintha nem történt volna semmi sem. Én pedig nagyot nyelve, kipirosodva, torkomba dobogó szívvel, gyomromba csapkodó pillangókkal próbálok lenyugodni.

Ez volt az első pillanat, amikor tudtam, hogy kedvelem Erwint.

▲▼▲

Hasam kordul egyet, miközben kinyitom a hűtőt. Szememmel keresek valami ételt, de semmi kaja nincsen itthon. A többiek egy interjún vannak, egyedül vagyok otthon, és ezt az egyedüli időt arra használom ki, hogy zenét írjak. Pontosabban egy dalt, ami Erwin ihletett. Viszont az ösztöneim arra sarkaltak, hogy jöjjek ki a konyhába, és egyek valamit. Amiből végül az lett, hogy a srácoknak írtam, hogy haza fele hozzanak kaját. 

Hanji: Elintézzük, hogy ne csak kaját kapj estére~~~ :D 

Levi: Pápaszem, kussolj már

Mike: Gyertek már vissza, az interjús ki van akadva, amiért eltűntetek

Levi: Három percre léptünk le

Petra: Nem az a türelmes fajta nőcikét kaptuk

Köszi srácok~ ♥ : Én

Ezzel pedig le is rakom a telómat, és visszasétálok a zongorához. Újra, és újra neki kezdek a dalnak, amit el kezdtem írni, minden alkalommal egy kicsit változtatva rajta. Nem tudom mennyi idő telik el, mire elfogadhatónak vélem a dalomat, majd elmerülve a zenében tovább írom a dalomat, de most már nem időzök olyan sokat rajta mint előtte. Megállok lekottázni, átírni a szöveget, egy-egy szót mással helyetesíteni, majd újra eljátszom. 

De megszólal a csengő ezzel kirántva a munkából. Erwin lép be az ajtán kezében egy zacskóval, amiben dobozok vannak. 

- A többiek szerették volna, hogyha hoznék neked egy kis sushit - mosolyog rám kedvesen, és hirtelen pillangók kezdenek el csapkodni a gyomromba. - Én se vacsoráztam még, remélem nem baj, ha én is eszek belőle.

Erőtlenül megrázom a fejemet, miközben érzem, hogy egyre több vér szökik a fejembe. Hanji szavai pedig pillanatok alatok értelmet nyerek. Egyszerre átkozom, és imádom azt az őrült dobos csajt. 

Felállok a zongorától egy levakarhatatlan mosoly kíséretében, segítek megteríteni Erwinnek, aztán szembe helyet foglalok vele. Mesélni kezd a srácok napjáról, hogyan mentek a rádiós beszélgetések, az interjúk, fényképezések. Őt figyelem, miközben eszek, és minden alkalommal, amikor felpillant rám, elkapom a tekintemet vöröslő arccal.

- Min dolgoztál? - kérdezi, mire felkapom fejemet, és kissé értetlenül nézek rá. - Amikor megérkeztem, valamin nagyon dolgoztál - int a fejével a zongora felé, mire képzeletben vállon veregetem magam, amiért nem esett le előbb a dolog. 

Előveszem a telefonomat, hogy jegyzetben megírjam neki a válaszomat, mint ahogy mindig is szoktuk, de amint gépelni szeretném a válaszomat, egyetlen egy szót sem tudnék leírni. Felnézel Erwinre, aztán a zongorára pillantok, végül pedig felállok a helyemről, és a hangszerhez sétálok. 

Leülök elé, intek Erwinnek, hogy ő is jöjjön ide. Kissé viszakozva, de eleget tesz kérésemnek, és mellém ül. Felé fordítom a lapot, amint a dalszöveg van, figyelem, ahogy átfutja a sorokat, majd visszanéz rám. Nem mond semmit, de nem is hagyok rá időt. A billentyűkre nézek, veszek egy mély levegőt, lenyugtatom remegő ujjaimat, majd játszani kezdek. Lehunyom a szememet, hagyom, hogy a zene magával ragadjon, és minden érzésemet beleviszem. 

Kinyitom a szememet, ahogy az utolsó billentyűzetről felemelem az ujjamat. Várok néhány lélegzet vételet, Erwinre pillantok, aki anélkül hogy mondana bármit is, megfogja arcomat, és ajkait sajátomra tapasztja. Arcomba fut a vér, gyomromba pillangók repkednek, és félénken csókolok vissza. Megbódít csókja, elolvadok érintésétől, és amikor elválnék tőle, visszahúz, tovább csókol, és csak utána enged el.

- Mondd, hogy ezt nekem írtad - suttogja ajkaimra, amik hívogatóan csábítanak magukhoz. Aprót bólintok.

Nem volt egyértelmű?

- Alig várom, hogy hallhassam tőled ezt a dalt - mosolyodik el, és ezzel együtt teljesen rabul ejti a szívemet.

▲▼▲

- Mehet, kölyök? - kérdezi Levi koncert előtt. Másfél hónap telt el az utolsó fellépésemtől, és műtemtől. A hangom rendbe jött, beszélni, és énekelni is tudok már. És most mindenki rám vár, hogy elkezdhessük a koncertet.

- Vágjunk bele - mondom széles vigyorral, és érzem, hogy egész testem megtelik adrenalinnal. Olyan rég álltam színpadon, hogy olyan érzés kerít hatalmában, mintha ez lenne az első alkalmam. 

- Akkor gyerünk! - buzdítja tovább a bandát Hanji, és ezzel a mondattal mind megindulunk a színpad felé. Ám visszafordulok, Erwinhez sietek, aki felvont szemöldökkel néz rám. Rámosolygok, ahogy megragadom ingjét, és lehúzom egy csókra.

- Csak engem figyelj - suttogom fülébe, hogy csak ketten halljuk. Bár a tömeg üvöltésétől aligha lehetne másképp hallani. Rámosolygok még egyszer, aztán hátat fordítva neki, sietek a színpad felé. Útközben elveszem az egyik statisztától a mikrofont, majd egy hatalmas sziasztokkal köszönök a rajongóknak. - Egy új dallal készültünk nektek, amiért a pihenőm alatt támogatattok minket - mondom tovább, és ezzel csak még inkább kiabálásra késztetem őket. - Szóval mit szólnátok, ha rögtön azzal kezdenénk? - kérdezem, amire egyértelmű igen érkezet. Hátra fordulok a többiekhez, mire csak jókedvűen bólintanak egyet, és azzal bele is kezdjük.

Lehunyom a szememet, hagyom, hogy magával ragadjon a dallam. Számhoz emelem a mikrofont, énekelni kezdek, ahogy kinyitom a szememet. Oldalra pillantok, hogy megbizonyosodjak arról Erwin figyel-e. És igen, olyan tekintettel néz, amitől végig fut a hátamon a hideg, és ha csupán tekintetből kéne megmondani, hogy szeret-e vagy sem, egyértelmű válasz, hogy igen. Visszafordulok a tömeg felé, minden érzésemet a dalba teszem, hogy mindenki más is érezze azt a szeretett, amit Erwin iránt táplálok, még ha csak pár percig is tart.

De ezek a perce adnak lehetséget arra, hogy kifejezzem önmagamat, és talán egész eddigi pályafutásomnak legőszintébb, legérzelmesebb, és legerősebb dala, amit valaha írtam.

Ez az első dal, amit valakinek írtam, és aki ennyire magába bolondított.

Erwin minden szempontból megváltoztatta az életemet.