Ígéretek, nap, mint nap teszünk egyet az embereknek, amiknek a felét be se tartjuk. Vannak, akik lelkiismeretesek, mindent megtesznek azért, hogy ne szegjék meg a szavukat. Míg mások nagyban tesznek arra, hogy átvágtak minket. Todoroki az előbbibe tartozik, ennek ellenére mégis megszegte ígéretét.

- Nem hiszem el, hogy képest voltál megtenni! - rázom meg a fejemet hitetlenkedve. Todoroki szomorú szemekkel néz rám, széttárja a karját amolyan ne-csináld-már féle képpen, mire még inkább megrázom a fejemet, és hátat fordítok nekik.

- Hé! - ragadja meg a karomat visszatartva attól, hogy elmenjek előle. - Ne csináld... Beszéljük meg - mosolyog rám félénken és bátorítóan barátom, de válaszul csak megrázom a fejemet.

- Megígérted, Todo! Megígérted, és megszegted! - rántom ki csuklómat szorításából. Egy lépést teszek, mielőtt megérezném karjait derekam körül, ahogy magához húznak. Arcát nyakamba fúrja, egyre szorosabb ölelésbe von, miközben haragom lassan kezd elpárologni.

- Sajnálom... Kérlek, hidd el nekem... - motyogja alig hallhatóan. - De nem bírtam már tovább várni...

- Egy órát kellett volna várnod arra, hogy haza érjek - mondom, és nehezen, de sikeresen kiszabadalok öleléséből. Szembe fordulok vele, már egyáltalán nem vagyok dühös rá. Már egyáltalán nem is érdekel a rohadt sorozat, egyedül csak szomorú vagyok, amiért a barátom megszegte az ígéretét. - Megígérted, hogy együtt nézzük meg a Trónok harca új részét... (Ayano69 elég szomcsi?)

- Tudom, de... - vág szavamban, azonban hamar elhallgat, amikor meglátja csalódott arc kifejezésemet. - Sajnálom - tárja szét karját felajánlva egy ölelést. Ránézek, csak most veszem észre mennyire is nyúzottabbnak tűnik, mint a veszekedés előtt, szemei könyörögnek azért, hogy megbocsájtsak. Gondolkozás nélkül ugrok a nyakába, fúrom arcomat nyakába és fonom lábaimat dereka köré. - Sajnálom...

- Szeretlek - suttogom, és korholom magam, amiért elértem, hogy ennyire rosszul érezze magát egy kis semmiség miatt. - Én voltam a hülye - nézek rá, majd gyengéd csókot nyomok ajkaira, és rá mosolygok. - Nézzük meg azt az idióta részt...

- Oké - bólint, ahogy besétál velem a nappaliba és lehuppan velem a kanapéra. Pár perc múlva pedig már el is indul a film. Izgatottan nézem a képernyőt rég nem agyalva azon, hogy min kaptunk össze Todorokival, amikor közel hajol hozzám, és halkan a fülembe súg: - Ne ijedj meg, amikor a gyereket meglátod a falon.

- Todo! - ütök mellkasára, mire felnevet, és csókot nyom nyakamra. A film további részében pedig csak csendben ül mellettem, játszadozik a hajammal, és az említett résznél felkuncog, mikor ugrok egyet ijedtemben. Mosolyogva nézek rá, látva jókedvűségét a szívem felforrósodik, ezért a maradék időben inkább azzal vagyok elfoglalva, hogy csodáljam ajkait, és hogy minél többször megérintsem őket számmal.

Valószínűleg még egyszer újra kell néznem az első részt.