_Saiko_chan_ kérésére, jó olvasást:3

▬

Bömböl a zene, a levegő forró, alkohol szaga tölti be a házat. Az emberek táncolnak, beszélgetnek, ami inkább valami összefüggéstelen hablatyolás. A konyhában csevegek a barátnőimmel, kortyolgatok egy whiski-kólát, amikor Bokuto-kun, a barátom megjelenik mellettem. Arcán bárgyú mosoly, leheletén érezhető az alkohol, ennek ellenére mégis eszméletlenül dögösen néz ki.

  - Szia, édes. Mit szólnál hozzá, hogyha egy kicsit táncolnánk? - kezd el flörtölni velem, amin akaratlanul is elnevetem magam. - Amikor nevetsz, az angyalok hangját hallom - folytatja tovább a bókolást, és ha eddig nem lettem volna tisztába azzal, hogy teljesen részeg, akkor most már biztos vagyok benne.

  - Persze, táncoljunk egy kicsit, Bokuto-kun - fogom meg a kezét, ahogy bocsánat kérően a lányok felé nézek, aztán bevezetem a táncoló tömegben. És pont akkor vált át lassúra a zene, így karjaimat barátom nyaka köré fonom. Átöleli derekamat, szorosan von magához, miközben apró puszit nyom arcomra. Jobbra-balra lépkedünk, nem követjük a ritmust, saját dallamunkra táncolunk. Bokuto-kun viszont egész idő alatt az ajkaimat bámulja.

  - Hé, édes... - szólal meg, amikor véget ért a dal. - Baj lenne, ha megcsókolnálak? - néz rám hatalmas, könyörgő szemekkel, én pedig ismét felkuncogok aranyosságán.

  - Dehogy lenne baj - nyugtatom meg, mire jól ismert széles vigyorra húzza a száját. Lábujjhegyre állok, hogy teljesítsem vágyát, azonban mielőtt összeérhetne ajkaink, kihúz a tömegből és a ház csendesebb részére húz. Ott neki nyom a falnak, és olyan őrületes módon esik neki falni ajkaimat, hogy beleremegek. Vadul, szenvedélyesen csókol, testét nekem préseli, szinte minden porcikámat átjárja a forróság. Nem ez az első alkalom, amikor így nekem esik, de nem olyan sűrűn történik meg, és egyáltalán nem vagyok hozzá szokva. Szóval igen, kiélvezem a pillanat és elolvadok karjai között.

Viszont pár perc múlva elhajol tőlem, elenged, tesz pár lépést, és hitetlenkedve néz rám. Aztán könnyei kibuggyannak, amitől egy szempillantás alatt kijózanodok.

  - Mi a baj, Bokuto-kun? - lépek oda hozzá aggódóan, ahogy megérintem arcát, de elüti a kezemet. Lerogy a padlóra, tenyereibe temeti az arcát és bőgni kezd.

  - Mégis mit tettem? - sírja, amivel még jobban összezavar. - Mit tettem? Megcsaltam a barátnőmet.

Annyira részeg, hogy nem jött rá, hogy a barátnője vagyok? - ráncolom össze a szemöldökömet, ahogy mérges leszek. Viszont mielőtt bármit is mondhatnék, Bokuto-kun tovább sír:

  - Én vagyok a legrosszabb! Soha nem fog megbocsájtani! Hogy tehettem ezt?! Olyan sokáig vártam rá, hogy végre a barátnőm lehessen! Hónapokat! Annyi fiúval megküzdöttem érte és annyi mindenen mentünk keresztül! Én pedig megcsaltam! Szörnyű vagyok! Összetöröm a szívét, pedig annyira szeretem!

Kirohanása megszeppent, minden haragom elpárolog. A legjelentéktelenebb dolgot is elmesélni nekem, nyíltan kimondja az érzéseit, véleményeit, de olyan dolgokról tett vallomást, amiről fogalmam sem volt. Tisztában vagyok vele, hogy még azelőtt tetszettem neki, hogy járni kezdtünk volna, de azt hittem, hogy egy hónapról van szó. És egyszer említette meg, hogy más fiúk is járni szerettek volna velem.

Elönt a kíváncsiság, még többet szeretnék tudni, az apróságok, amiket eltitkol előlem barátom olyan boldogsággal töltenek el, hogy nem tudom elképzelni milyen mázlista is vagyok.

  - Mégis mit tegyek...? - szipogja erőtlenül Bokuto-kun, ahogy visszaránt a valóságban. Ránézek barátomra, aki borzalmas állapotban ül előttem. Leguggolok elé, megsimítom arcát, mielőtt bármit is mondhatna, megcsókolom.

  - Én vagyok a barátnőd, idióta - mosolygok rá, aztán átkarolom nyakát, és szorosan magamhoz vonom. - És én is szeretlek.